Harmadik szempont

Közéleti kérdésekről szintézist keresőknek.

A 10 legjobb dolog az idei Pride-on

2017. július 08. 23:47 - harmadikszem

maxresdefault_6.jpgAkinek még lennének kétségei, hogy a Budapest Pride egy alapvetően király buli, annak remélem az alábbiak segíteni fognak eloszlatni a szivárványszínű (vagy épp szürke) ködöt. Hála az égnek ugyanis a Pride egyre inkább kezd normalizálódni még nálunk is, ahol ugyebár nem nagyon szoktak mostanában normalizálódni a dolgok: talán épp ez az egyik kivétel. Szóval úgy néz ki, hogy a Pride nem az ellenzők és támogatók élet-halál harcáról szól VÉGRE, hanem arról, amiről normális helyen szokott volt: ünnepről, szórakozásról, együttlétről. Íme tíz olyan dolog, ami miatt szerintem idén közelebb kerültünk ehhez az ideálhoz.

kepkivagas_4.JPG

1.       Nem volt kordon. De tényleg. Igaz, a merőleges utcákat olykor lezárta a rendőrsorfal, de nem teljesen hermetikusan, ezért valamennyire lehetett ki-be mászkálni. Ettől megszűnt a kellemetlen karantén hangulata a dolognak, ami igencsak jót tett neki.

839f89b8c0cb8c7a71fd31678fd75ad0--rainbow-dresses-rainbow-wedding-dress.jpg

2.       A beszédek kiegyensúlyozottak, békülékenyek, nyugalmasak voltak. Sőt, büszkék. Én is büszke voltam rájuk, pedig nem én írtam őket.

color1-1.jpg

3.       Kemény Zsófi ezzel a számmal nekünk legalábbis megcsinálta a napot.

f89418b403a8117da42ad22b294da4a0--colorful-wedding-dresses-rainbow-wedding-dress.jpg

4.       A rendezők nagyon profik voltak, gyorsak, kedvesek, lazák, humorosak. Többször még középerős kötekedési kísérleteket is sikeresen szorítottak vissza pusztán jó szóval, ami viszont nagy szó.

e40a26315727c091_rainbow_rose_lifestyle_image_1.jpg

5.       A kordon hiánya miatt az utca egyszerűségében jóságos népe be-be tudott kapcsolódni a megmozdulásba. Tényleg sok olyan lézengő csatlakozott, aki egészen biztosan máshova indult. Többen voltak olyanok is, akiknek egyszerűen csak megtetszett a zene, és mentek a menettel pár utcát.

heavy_rainbow_by_priteeboy-d9m69ck.jpg

6.       A kötekedők primitívebbje a legtöbb helyzetben egész egyszerűen ellehetetlenítette saját magát, mert az utca népe józan maradt. Egy pasas például odaverekedte magát a menethez és a rendőrsorfal elől elkezdett vadul üvölteni, hogy „Undorítóak vagytok!”. S bár nem igazán lehetett tudni, hogy épp kinek mondja, vajon a kisbabát kocsiban toló édesanyának, egy háromgyerekes családnak vagy mondjuk egy kerekes székes felvonulónak, az emberek így is őrá néztek csúnyán, senki nem szállt be a közös hőzöngésbe, szóval végül el kellett tirhulnia. Kicsit sajnáltam, biztosan készült erre az akcióra és hát finoman szólva, nem volt nagy sikere.

where-to-get-rainbow-bagels.jpg

7.       A kötekedők kevésbé primitívebbje csak arra várt, hogy odaérjen elé a menet, és akkor feltartott valami rettentő okos táblát, mondjuk „Bűneitek zsoldja a halál”. S bár náluk sem lehetett tudni, hogy pontosan kinek a bűneire gondolnak (a rendőrökére? A motoros futáréra? A kutyás nőjére?) én ezt a táblát relevánsnak éreztem, és – amennyire a helyzet megengedte – igyekeztem magamba mélyedni. Ártalmatlan, könnyen tolerálható dolgok ezek mindenesetre.

sugar-rainbow-3-768x320.jpg

8.       A felvonulók részéről sem lehetett érezni semmiféle bántó kommunikációt, de még olyat se láttam, amin ha nagyon akarnék, akkor meg tudnék sértődni.  Igaz ugyan, hogy egy mackó a „Ha Isten nem szereti a buzikat, akkor miért vagyunk ilyen cukik?” táblával vonult, de ezt is nehéz provokációnak érezni, sőt meglehetősen elgondolkodtató kérdés. No persze csak azoknak a számára, akik nem tudják, hogy az Isten mindenkit szeret.

stork-lead-rainbow_0.jpg

9.       Lehetett kapni fagyit. Ha kérhetem, jövőre lehessen kártyával is fizetni, köszönöm.

b9e01cb6237a1914db829ecc455bc3e3--colorful-ice-cream-rainbow-ice-cream.jpg

10.   Tele volt a Kossuth tér lufikkal, legalábbis ha időben érkeztél. Gyerekkel közlekedők számára ez rendkívül nagy segítség, bár meg kell mondjam, a Kossuth téren állomásozó madárberkenyék szúrós szárán sok lufi lelke szárad. Lágyabb növényeket a parlament elé!

d1f926482f9a0c7fd83ee3af376fbf93.jpg

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://harmadikszempont.blog.hu/api/trackback/id/tr8012649941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kelly és a szexi dög 2017.07.09. 16:24:31

na, ugye, hogy Magyarország mégiscsak toleráns! - most már tényleg nem kellene mesterségesen szítani a már nem is létező ellentéteket...
(maroknyi hülye mindenhol van)

röf 2017.07.09. 17:04:48

Mit nem adtatok volna egy kis buzizós hajigálásért......így nem ért semmit az egész.

Janossz 2017.07.09. 17:10:20

Mennyi jó nő volt a tömegben, Istenem! Remélem a többség szimpatizáns.

Janossz 2017.07.09. 17:15:52

@röf: Ugye, most frusztrált vagy kicsit, Malacka? Egész délután lógtál a neten, vártad a botrányt, az meg érdeklődés hiányában elmaradt. Csak a sok jókedvű ember vonult ott. Sajnállak.
Mentél volna Vecsésre, ott neked való műsor volt.

röf 2017.07.09. 17:17:56

@Janossz:
Te ostoba....
Egész délután napoztam és hideg sört ittam....
Amíg te a vazelinnel bíbelődtél....

Janossz 2017.07.09. 17:27:25

Éhes disznó makkal álmodik. Esetleg vazelinnel.

tomwar 2017.07.09. 17:52:54

@Janossz: Hát ez az...statisztikai alapon kedvelem a meleg srácokat, mert több csaj marad nekem....na de a leszbikusok...dupla veszteség:-)))

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.07.09. 20:36:46

A lényeg: csúnyán elbukott a perverzmenet.

meszena 2017.07.17. 13:47:32

Valamit félreolvashattál, mert biztosan nem az volt kiírva, hogy " „Bűneitek zsoldja a halál”." Hanem egy bibliai idézet, amely így hangozhatott: "a bűn zsoldja a halál" Az idézet az Újszövetségből, Pál apostol Római gyülekezethez írott leveléből való, és a teljes mondat így szól: "Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.".
Innen talán jobban érthető, hogy mindenki bűneiről van szó. A felírat nem a felvonulókat ítélte el, hanem mindenkit megtérésre hívott. Ez a része a posztnak teljes félreértés.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.07.20. 22:41:04

@meszena: nem mondod. ezek szerint ez a házaspár mindenhova ezzel a transzparenssel megy, és néha felemelik a Tesco közepén is? Hűha, figyelni fogok!

meszena 2017.07.24. 19:09:38

@harmadikszem: Nem tudom, hogy hová mennek vele.
Nem tudom eldönteni, hogy azért nem érted, mert nem fogalmaztam elég egyértelműen, vagy azért, mert nem is akarod megérteni. Azért jó szándék (törekvés a megértésre) hiánya csak átjön a válaszodon. Az ember azt hinné, hogy ha valaki itt vonul fel abban kevesebb az előítélet, és több az elfogadásra törekvés. Hát nem.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.07.24. 20:42:16

@meszena: én meg nem tudom eldönteni hogy csak játszod a hülyét vagy tényleg ilyen rossz a helyzet. De különösebben nem érdekel, hogy mi az igazság ebben a kérdésben, szóval feel free, egyelőre nem ütköztél a házirendbe, várunk máskor is.