Harmadik szempont

Közéleti kérdésekről szintézist keresőknek.

Újabb félmilliárd a kukában!

2017. november 18. 19:51 - harmadikszem

money_in_trash.jpgEgy népszerű blog számolt be arról elsőként, hogy elkészült a mű, bocsánat,  A MŰ, amire az MVM-en keresztül a CÖF több mint félmilliárd, azaz több mint ötszáz millió forintot kapott tőlünk.  A „tanulmánykötetet”  átlapozva hamar kiderül, hogy ez tulajdonképp csak egy apropó arra, hogy mire lehet odaadni a haveroknak a félezer milliót, hiszen a mind nyomdailag, mind tartalmát, mind struktúráját, mind alapgondolatát tekintve förtelmes munkának se füle se farka: nem fogja olvasni senki, nem lesz ez jó semmi másra, csak alibinek. Elmondom, hogy a lopáson kívül mi bajom van ezzel. Élettörténeti adalékok következnek.

Sok hasonló pályatársammal egyetemben nekem is eljött az a pillanat a PhD védésem után, hogy egy tanulmánykötet kiadatására vállalkozzam. Az ilyen könyvek publikálása sok helyen az egyetemi állás előfeltétele, és ugye a 107 ezer forintos nettó tanársegédi kereset (ami ez idő szerint épp negyede a buszvezető fizetésének) mégiscsak erős vonzóerő arra, hogy az ember állásra pályázzon.

kepkivagas_6.JPG

Na mármost ez a tanulmánykötet legalább 15 egyetem koprodukciójában készült el 3-4 év alatt, több mint 20, doktori fokozattal rendelkező szerző dolgozott vele, plusz én, éjjel nappal. Itt általában nem az a kérdés, hogy a szerzők vagy a szerkesztő mennyit kap érte. A kérdés az, hogy honnan szedi össze azt a pár százezertől másfél millióig terjedő összeget, amiből egy könyvet, amit sok-sok ember ingyenmunkája rak össze, ki lehet adni. Nekünk ehhez két-három pályázatot is kellett nyerni, ami ismét csak igen fáradtságos munkát jelentett.

kepkivagas2_2.JPG

Na mármost a Bayer Zsolték féle minősíthetetlen szarkupacra szánt összegből akkor pontosan 500 és 1500 közé tehető azoknak a tudományos könyveknek a száma, amit ki lehetne adni.  Vagyis, a  „Dr. Halzl József,  a Rákóczi Szövetség elnöke,  a Szellemi Honvédő Díj 2015. évi kitüntetettje” ajánlásával fémjelzett munka helyett adott esetben másfél ezer tehetséges, frissen doktorált tudós életpályáját lehetne elindítani.  Nekem nem csak az a bajom, hogy érdemi munka nélkül, egy rakás baromság összehordására ma két perc alatt ötvenszer tízmillió forintot lehet kapni, ha közben kinyalod a kormány valagát. Nem az a bajom, hogy szerzőnként egy új építésű 5 szobás családi ház árát kapják azok a fideszbérencek, akik a 20 oldalas tanulmányaikat 888.hu-s hivatkozásokkal (sic!) és teljes hosszában idézett Petőfi versekkel (sic!!!) töltik fel. Bayer Zsolt hivatkozási listája ebben a (bmeg!) tudományos műben száz százalékig kimerül index.hu-s, magyaridők-ös és 888-as hivatkozásokban.

kepkivagas3_1.JPG

kepkivagas4.JPG

kepkivagas5.JPG

A fő gondom az, hogy ezek a munkák olyan fiatal és tehetséges tudósok kötetei, monográfiái _helyett_ jelennek meg, akik ténylegesen, és nem csak egy avittas és nevetséges retorika értelmében, hasznára válhatnának ennek az egyre szerencsétlenebb sorsú hazának.

 

11 komment

Abúzusok a tudományban

2017. november 14. 13:03 - harmadikszem

5_of_the_most_evil_science_experiments_ever_performed_232942.jpg

Az abúzusok témája – nagyon helyesen – egyre inkább reflektorfénybe kerül, a vélemények azonban – nagyon helytelenül – egyre inkább polarizálódnak, nem sok esélyt adva annak, hogy ezek a társadalmi viták belátható időn belül valamiféle nyugvópontra kerülnek. Jelenleg leginkább a művészeti ágazatokban különösen a színházban, illetve a politikában tarolnak a visszaélésekkel kapcsolatos történetek, noha több helyen is felvetődött már az akadémiai abúzusok kérdésköre. Ebben a posztban ezt a diskurzust igyekszem majd tovább vinni.

A leginkább kézenfekvő visszaélések itt is szexuális természetűek, és az első ilyen jellegű ügyeknek már lettek is következményei. Ezekben az esetekben általában az gyanítható, hogy a hatalmi szempontból magasabb hierarchiát képviselő személy visszaél ezzel a hatalmával, és másra használja fel, mint amire az való. A legprimitívebb esetben szexre.

Arra szeretném azonban felhívni a figyelmet, hogy a szexuális abúzusok valóban csak a jéghegy csúcsai, hiszen az akadémiai (tudományos) életben ennél sokkal kiterjedtebb, sőt, szégyen kimondani, elfogadottabb típusú visszaélések fordulnak elő igen nagy számban.

images_6.jpg

Abúzusok a felvételinél

Különösen a művészeti karokon, azon belül is az elit művészeti képzésekben jellemző és köztudott, hogy már a felvételin is hatalmas protekciós nyomás érvényesül. Ez szerintem nem a dolog természetével, hanem a nagyon magas fokú szelektivitással van összefüggésben. Egy-egy művészeti képzési helyre adott esetben több száz jelentkező kér felvételt, azonban azt látjuk, hogy a ténylegesen felvettek igen nagy százaléka valamilyen értelemben protekciós. Nekem volt szerencsém művészképzésben is előfordulni, ott a 10 fős osztályból összesen hárman voltunk, akik nem álltak valamilyen kiterjedt családi kapcsolatban az adott szakmával. Ez azért is nagyon problémás, mert jelenleg semmiféle nyilvános minősítő rendszer nem áll rendelkezésre, ami alapján a felvételizők teljesítménye objektív módon összemérhető lenne. De szubjektíve sem, hiszen egymás felvételi munkáiba a jelentkezők általában nem nyerhetnek betekintést.

Abúzusok az ösztöndíjak kiosztásánál

Ez a megjegyzésem kifejezetten a magyar viszonylatokra vonatkozik, hiszen a nemzetközi és a jobb nyugati ösztöndíjak esetében elég világos és áttekinthető kritériumrendszer érvényesül. A hazai gyakorlatban ezt én egyszerűen nem látom, a PhD ösztöndíjakat például tipikusan kétféleképp osztogatják. Vagy pofára, vagy pedig azért, mert az adott jelölt kutatási projektje épp beleillik a doktori iskola vezetőjének a projektjei közé. Ezek az ösztöndíjasok ezután nyilván segíteni fogják az ösztöndíjat odaítélő iskolavezető projektjeit, hivatkozni fogják stb. Ez a hatalommal való visszaélés tipikus esete, ráadásul teljesen tisztességtelen, hiszen a doktori iskolákba felvételizőknek nincs lehetősége megtudni, hogy kérvényüket miért utasították el, milyen szempontok szerint döntöttek, valamint nem tekinthetnek be a nyertes pályázati anyagokba (ha vannak ilyen anyagok egyáltalán).

maxresdefault_8.jpgAbúzusok az állások kapcsán

A legtöbb egyetemi hely Magyarországon közalkalmazotti, így a hatályos tv szerint minden állást pályáztatni kell. A gyakorlatban azonban senkit nem ismerek, aki így kapott volna állást, azokat kizárólag kapcsolati tőke alapon lehet megszerezni a hazai viszonylatok között, az aktuális pályázatokat már a jelöltre írják ki. Ez egy rettentő kontraproduktív rendszer és véleményem szerint igen tisztességtelen. A nyugati egyetemeken az állásokat valóságosan is versenytárgyalásokon keresztül, több bizottság, legtöbbször hallgató is oktatói csoportok bevonásával, legalább részben nyilvánosan lebonyolított teljesítményalapú versenyfeladatokon és interjúkon keresztül lehet elnyerni.

Abúzusok a publikációk kapcsán

Végül egy olyan típusú abúzosról is meg kell emlékeznünk, amely rendszerszintű visszaélésekre ad alkalmat és a nyugati tudományosságot ugyanúgy jellemzi, mint a hazait. Ez pedig az ún peer review rendszer, ami egyfajta vak lektoráltatás jelent.  A dolog elméletben úgy néz ki, hogy egy folyóirat szerkesztőségébe eljuttatott kéziratodról leveszel minden olyan info-t, ami a személyedre utal (anonimizálod) és ezután két (három, négy stb.) bíráló véleményezi, publikálását javasolja, javításokat kér illetve elutasítja. Ez a rendszer elméletben igazságosnak néz ki, a gyakorlatban azonban számtalan visszaélésre ad lehetőséget.

Először is a főszerkesztő vagy a beosztott szerkesztő minden indoklás nélkül dönt arról, hogy a kéziratot egyáltalán bíráltatja-e. Fellebbezésnek lehetősége nincs, ez egy tiszta hatalmi helyzet. Jobb helyeken kifejezetten tanítják, hogyan kell (és főként, mely konferenciákon) összeismerkedni a főszerkesztőkkel avégett, hogy a peer review felé vezető úton egyengessék a kéziratot.

Másodszor, a főszerkesztő vagy a beosztott szerkesztő teljhatalommal rendelkezik a beérkezett bírálatokból levont konzekvenciák tekintetében. A szerző számára roppant támogatónak tűnő bírálatokat is jellemezhet úgy, hogy szerinte azok nem elég lelkesek, és visszadobhatja a kéziratot, ugyanakkor lehangoló bírálatok után is láthat reményt, és némi módosítással publikálásra érdemesnek ítélhet. Több esetben a bírálókat kifejezetten utasítják, hogy a szerzőknek szóló véleménybe ne írják bele, hogy támogatják-e a kézirat megjelenését. Így a döntés – fellebbezés lehetősége nélkül – egy személyben a főszerkesztőé. Természetesen a többi esethez hasonlóan itt sincs mód arra, hogy a megjelent kéziratok bírálatait megtekintsük. Az anonimitás látszata mögött itt gyakorlatilag a teljhatalom totális legitimálásáról van szó. Mivel viszont a vezető folyóiratokban megjelent cikkek súlya előléptetések, állások, pozíciók és ösztöndíjak szempontjából kiemelt jelentőségű, ez a hatalom több mint egy a sok akadémiai visszaélésre lehetőséget adó dinamika közül. A tudományos publikációkkal kapcsolatos abúzus – a szexuális abúzusok mellett – alighanem a legsúlyosabb etikai tényező a mai nemzetközi akadémiai életben.

wildisle-ink-scientistclose.jpg

 

 

3 komment

Marton László levelét megírta

2017. október 26. 22:11 - harmadikszem

meraniai.jpgReginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico

(A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.)

Ezt a híres mondatot, melyet Merániai János, egykori esztergomi érsek vetett volt papírra minden általános iskolás jól ismeri. Az benne a trükk, hogy többféleképpen lehet értelmezni, amelyet a tanárok általában a latin szöveg központozásával oldanak fel, pedig nem ez a lényege. A lényeg nyelvünk alapvető többértelműsége, melyet az ilyesféle levelek igen jól ki tudnak használni.

A main napon egy olyan levél született, melynek történeti jelentőségét egyelőre legfeljebb anticipálhatjuk, de hogy rendkívül figyelemreméltó, abban én már most egészen bizonyos vagyok.

Ebben a levélben ugyanis – a hazai média és minden érintett általános véleménye szerint – Marton László beismeri azokat a tetteket, melyekkel őt az állítólagos áldozatok vádolják.

Szerintem viszont nem.

De nézzük a levelet teljes terjedelmében:

Az elmúlt napokban napvilágot látott, személyemet érintő hírek mindent összetörtek körülöttem. Nem kímélték sem a családomat, sem a munkámat, sem önnön magamat. Igyekeztem egész életemben teremteni, alkotni és átadni. Mindez most megsemmisült, olyan - nagyrészt névtelen - közlések alapján melyekben egyoldalú értékelések is találhatók.

Pályám során arra törekedtem, hogy másokat ne bántsak, hanem segítsek. Úgy a színpadon, mint azon kívül. Soha nem akartam egy másik embert megalázni.

Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket.

Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket. Tisztelettel kérem bocsánatkérésem elfogadását.

Bocsánatkérésem mellett, továbbra is a Vígszínház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendelkezésére állok, hogy hallgassák meg vezetői, rendezői és tanári működésemmel kapcsolatban a társulat tagjait, a színház dolgozóit, valamennyi volt és jelenlegi tanítványomat.

Eddig a levél, melyet legtöbben – köztük egyébként Sárosdi Lilla is – egyértelműen beismerésként értelmeznek. Erről azonban szerintem szó sincs. A levél első felében a szerző tulajdonképpen arra mutat rá, hogy ezek a megmozdulások nem csak őt, de családját is tönkretették.  És való igaz, ebben a roppant szövevényesnek látszó és több ponton gyanús ügyben egyelőre egyetlen biztos pont van: Marton László állítólagos gazemberségeivel van tele a teljes magyar sajtó két hete, Marton László pedig mind Vígszínházi, mind a tanári tevékenységét felfüggesztette. Az egyetlen biztos pont tehát, hogy ezt az ember – és vele együtt a családját is – padlóra küldték. A levél eleje erről szól.

A második bekezdés arról szól, hogy a szerző legjobb tudása szerint nem tette meg azokat a dolgokat, amelyekkel vádolják. Nem, nem azt írja, hogy elkövette, és nem tartja bűnnek, hanem explicit módon azt mondja, hogy tudomása szerint nem tette meg ezeket a dolgokat. Ezeket a sorokat lehetetlen beismerő vallomásként érteni.

Aztán itt van a legtöbbet idézett harmadik szakasz, melyben azt írja, hogy ha tudta nélkül megbántott vagy megsértett valakit, akkor attól bocsánatot kér. Na mármost ha elismerné azokat a vádakat, amelyekkel illetik, akkor arról tudná, hogy gyalázatos dolgok. Mivel azonban feltételesen van megfogalmazva, ezt kétféleképp lehet értelmezni. Az első értelmezés, amelyen a legtöbb cikk lovagol, azt sugallja, hogy Marton bevallja, hogy elkövette ezeket a dolgokat, de nem tudta, hogy ez baj. Ha így volna, akkor a levél még ebben a formában is felháborító. Azt azonban nagyon nehéz feltételezni, hogy – ha és amennyiben ezeket a cselekedeteket a neki tulajdonított formában elkövette – azt gondolta, hogy ezek morálisan megfelelőek. Így szerintem kizárólag egy második olvasatot tekinthetünk megalapozottnak, mely szerint ha elkövette volna ezeket a tetteket, akkor bocsánatot kér (de nem követte el).

Marton László tehát legjobb tudomása és a levél ezen olvasata szerint nem követte el ezeket a tetteket. Tulajdonképpen úgy látszik, még ötlete sincs, hogy miért és kik gondolják azt, hogy ő ezeket a dolgokat megcselekedte, viszont van ahhoz elég fáradt, hogy látatlanban elismerje mindenkinek a jogos panaszát (ha az megalapozott). Számomra az utolsó bekezdés, mely szerint áll elébe minden inspekciónak, csak megerősíti azt a feltételezést, hogy legjobb tudomása szerint nem követte el a vádlói által neki tulajdonított cselekedeteket.

meraniai2.jpg

PS: előző bejegyzésemben még sokkal biztosabb voltam a dolgomban ezért ha ezzel rossz híreket terjesztettem volna utólag is elnézést kérek minden érintettől

73 komment

Ma született a harmadik évezred két legnagyobb magyar hőse!

2017. október 19. 14:34 - harmadikszem

 

kepkivagaskett.JPG

Hősökben mi nem állunk jól, és ez engem nem különösebben zavar, nincs rá igényem. Nem szeretem a szuperhősös filmeket, nem hiszek a hollywoodi mesékben sem, a kemény munkának, a kitartásnak, a jó szociális képességeknek, az árral szemben úszásnak, a csakazértisnek vagyok a híve és bízom benne, művelője. De a héten rá kellett ébredjek, hogy hősök mindenkinek kellenek, de igazi, valódi hősök, nem kitalált figurák, hanem bátor, gerinces, hús-vér emberek. Mint az a kettő, akikről ez a bejegyzés szól.

Egyikük klasszikus gyenge nő, aki most egy világgal megy szembe. A hatalmasok, vagy magukat annak gondoló perverz állatok elleni küzdelemben kimondta a kimondhatatlant, amit azonban mindenki sejtett. Sárosdi Lilla a szakmája egyik legnevesebb, leghatalmasabb emberét nevezte meg, aki a legaljasabb és legméltatlanabb módon élt vissza a hatalmával. A videófelvételen látszik, hogy a színésznő nem őrült, nem vakmerő, nem amazon: tette mégis távolabb áll a mai magyar realitástól, mint bármi, amit az elmúlt években tapasztalhattunk. Eszméletlen sokat kockáztatott, mégis megtette, állítólagos bántalmazója persze tagad mindent sőt, fenyegetőzik. Ahogyan erre, sajnos, lehetett számítani. Segítsük most Sárosdi Lillát, bárhogy, ahogyan csak tudjuk! Minden erőnkre, figyelmünkre szüksége lesz. Ne hagyjuk, hogy ezt a háborút egyedül vívja, mert ő sem önmagáért ilyen bátor.

A másik hőstettet az a Bajomi-Lázár Péter hajtotta végre, napra pontosan ugyanakkor, akiről egy korábbi bejegyzésben már szóltunk. Egy szűk körű konferencián elmondott szerencsétlen mondat (nyilvánvalóan rossz vicc) érdekes módon eljutott a teljes magyar állami sajtógalaxisba, és azonnal megindult a lejárató kampány ellene. Mit csinált erre az egyetemi oktató? Tagadott? Kontextualizált? Bezzeg-ezett? Megtehette volna, az ő helyzetében, sőt, sokkal, de sokkal durvább helyzetekben megtette már ugyanezt újságíró, tudós, rektor, köztársasági elnök, sőt még a semjénzsolt is. De ő nem. Bocsánatot kért nem csak a deflamált újságírótól, de a saját egyetemétől is, sőt felajánlotta a lemondását (amit véleményem szerint ez a helyzet nem indokolt), az egyetem pedig elfogadta (amit véleményem szerint nem kellett volna megtennie). Ha valami társadalmi felelősségvállalás, az egyén szintjén, akkor ez az. És értsünk bár egyet Bajomi-Lázár cikkeivel vagy sem, egy biztos: ilyen szintű gerincességet, kiállást és korrektséget nem láttunk egyetlen közéleti szereplőtől sem az elmúlt években. Bajomi-Lázár a nyugat itt keleten, a korrektség egy inkorrekt közegben, egyenes hát egy görnyedt világban. Ember az embertelenségben. Ha lenne egy egyetemem, nekem szükségem lenne rá. Nem csak intézetvezetői fokon.

10 komment

A Momentum csúcsegyeteme

2017. október 16. 17:12 - harmadikszem

stanford.jpgRendkívül ígéretes programmal jelentkezett a Momentum, talán a szó szoros értelmében, hiszen néhány pontjuk erőst’ úgy tűnik, lehetetlenségre referál.  Ezek közül kiemelnék most egyet, amelyik a legjobban szúrja mindhárom szememet: mégpedig a csúcsegyetemmel kapcsolatban.

A momentum ugyanis többek között azt is ígéri, hogy top 100-ba kerülő egyetemet hoznak létre, mégpedig az alábbi kontextusban:

„A cél, hogy ne menjenek a fiatalok külföldre. Azt ígérik, hogy top 100-ba kerülő egyetemet hoznak létre, könnyítik a vállalkozások alapítását, és bevezetik az eurót.”

Ezzel az ígérettel nekem az a bajom, hogy összesen kétféleképp lehet ilyet ígérni, és egyik sem tetszik. Az egyik esetben a Momentumnak, illetve a velük dolgozó oktatási szakembereknek fogalmuk sincs, hogyan lehet egy felsőoktatási intézményt a top100-ba tenni, de tudják, hogy ez jó lenne. Szerintem is jó lenne, viszont ilyet nem lehet felkészülten ígérni, ugyanis arról a helyről, ahonnan most indulunk, ez szó szerint lehetetlenség. Az azonban legalább ilyen jó lenne, ha a Momentumnak lenne annyi esze, hogy utánanéz a dolgoknak, mielőtt ígérget. Hülyeségeket.

A másik eshetőség, amibe belegondolni se merek – mert nekem tényleg szimpatikusak ezek a fiúk, na nem olyan nagyon, csak éppen ebből a palettából. Ez pedig az, hogy pontosan tudják, hogy belátható időn belül nem lesz top 100 magyar egyetem. És hazudnak.

Ahhoz ugyanis, hogy top 100 egyetemünk legyen, szisztematikusan elköltött, rengeteg pénz szükséges, no és legalább három generáció. Bizony. Ez nem megy máról holnapra, de persze sokkal jobb lenne ma elkezdeni, mint holnap. Egy bizonyos Derek Price, no meg kollegája, Eugene Garfield,  akinek az SCI no meg a JCR kifejlesztését köszönhetjük, ugyanis jó pár évtizede rámutattak, hogy mi módon lehet feljebb tornászni egy egyetem elismertségét. Price ugye főként fizikusként képződött, ezért aki magasztos eszmékre számít, az csalódni fog: a listán való feljutás ugyanis a számítások szerint szinte kizárólag pénz és idő kérdése. A pricei iskolapéldák az ázsiai kistigrisek egyetemei, amelyek három generáció alatt ténylegesen a világ legjobbjai közé küzdötték fel magukat, a következőképp.

Először is kell egy első generáció, akit ígéretes ösztöndíjakkal kiküldenek a legjobb egyetemekre tanulni. Ez legalább 10 év a PhD-val együtt. Ezután otthon létre kell hozni olyan ösztöndíjrendszert, amely képesek ezeket a világ legjobb helyein képződött emberkéket visszahozni az anyaországba, és ott vezető pozícióban tartani. Ebből sok a generációs konfliktus, hiszen a rezidens professzoroknak – már ha egy ilyen döntés megszületik – szolidan a háttérbe kell húzódniuk.

A második generáció lesz az, akit az első generáció már az anyaországban képez ki. Ők olyanoktól tanulnak, akik a világ legjobb helyein tanultak, és azt a tudást adják át a második, immáron rezidens generációnak. Ez újabb 10 év.

Végül a harmadik generáció teremti meg a stabil natív színvonalat, őket a második generáció tanítja ki, olyanok, akik már maguk is otthon tanultak. Ez a harmadik generáció lesz az, aki rezidensként sajátít el rezidens tudást. Ők már csak annyira vannak rászorulva a nemzetközi gyámságra, mint más nemzetközi kollegáik: publikálniuk kell nemzetközi folyóiratokban, erős konferenciákon kell fellépniük, vendégoktatni is célszerű más magas presztízsű egyetemeken, de ettől még számos Szingapúri, Koreai, Hong-Kong -i vagy Japán egyetem ma már éppen annyira fenszi, mint amerikai vagy brit társaik.

Talán ebből a rövid kis leírásból is kiderült, miért vagyok kénytelen lufinak tartani a Momentum ezzel kapcsolatos ígéretét. Tudom jól, hogy nagyon követelőző vagyok meg telhetetlen, de én tényleg annyira szeretnék egy olyan konceptet látni a felsőoktatásban, amiről legalább azt tudom reálisan feltételezni, hogy a kiböfögője reálisan feltételezi, hogy a dolog reálisan feltételezhető. Mondjuk egy top 400 egyetem 5 éven belül. Egy top 300 15 éven belül, egy top200-as 20 év múlva. Na és hozzátenni a hogyan-t is.

16 komment

Az Origo-ügy: A fideszes kultúrpropaganda visszaváltott kettőt, és beletaposott a gázba

2017. október 12. 14:34 - harmadikszem

the_end.jpgMint arról szinte a teljes ellenzéki sajtó beszámolt, ma felmondott az Origo teljes filmrovata, miután a portál egy roppant gyenge színvonalú, kritikának álcázott propagandacikket jelentetett meg a filmrovatban a szerkesztőséggel való egyeztetés nélkül. A szerkesztőség a cikket és az eljárást is vállalhatatlannak érezte, ezért egy emberként felálltak és lemondtak.

origo.JPG

Ebben a sztoriban szerintem három roppant szomorú dolog van, amelyről a sajtó nem nagyon vett tudomást. Ezekről szeretnék most röviden értekezni, betartva a szerintem való durvasági sorrendet.

Az első szomorú dolog az, hogy a politikai hatalom immáron nagy nyomatékkal támad olyan viszonylag ártalmatlannak tűnő területeken is, mint az egyébként zuhanórepülésben lévő filmfogyasztás. Nem csak az ócska színvonalú kritikáról van szó, hanem annak egy, összeszokott, saját szervezeti kultúrával, etikai szabályrendszerrel rendelkező szerkesztőségbe való beejtőernyőzéséről. Miközben propagandacikkek gyártása, filmek ideológiai szempontú elemzése nem ritka a sztenderd demokratikus országokban sem, az ehhez az esethez hasonló akciókra valószínűleg inkább totalitáriánus diktatúrákban vetemednek.

A második szomorú dolog szerintem az, hogy az ilyen cikkek írására mindig akad ember. Ezt nem fejteném ki bővebben, mert csak nagyon csúnyán tudnám, és nem szeretnék a jeles filmkritika írójának a szintjére süllyedni még átmenetileg sem.

A harmadik és legszomorúbb dolog az, hogy mintha a közvélemény, s benne az ellenzéki sajtó is, normálisnak fogadná el az Origo munkatársainak válaszlépését. Van egy szerkesztőség, benne minőségi munka zajlik, több mint egy évtizede. Aztán jön egy senkiházi, aki megrendelésre és politikai hátszéllel odaszarik a rendszer közepébe. És ahelyett, hogy a szerkesztőség, és az a kulturális közeg, amelyben működik, a szart lapátolná ki, inkább ott hagyja az ürüléket, és maga távozik. A közvélemény pedig respektál (ezt a munkatársak természetesen meg is érdemlik!) és legfeljebb sajnálkozik. Hát nem. Egyáltalán nem normális, hogy ilyenkor a munkatársak állnak fel. Meg kell keresni a felelőst, számon kérni, a közvélemény előtt elszámoltatni, és megfelelő penitenciára ítélni. Nem az ártatlannak kell elkullognia, ott hagynia az általa felépített mikrovilágot, csak azért, mert sötét erők hatoltak bele. Meg kell gyújtani a fényt, kevésbé patetikusan: ki kell lapátolni a szart.

Vegyük észre, hogy az Origo története: a mi történetünk. Százezrével hagyják el a hazát azok a magyarok, akik nem tudnak mit kezdeni a rájuk kényszerített fekáliával. Visszaemlékezésekben megírják, hogy nem tudták elviselni ezt a légkört – ezért elmentek.

De miért nekünk kell elmennünk? Miért nem csökkentjük inkább a légszennyezést?

UPDATE: egy kedves kommentelőnk jegyezte meg, hogy a cikket az ex-Fidelitaszos Bordács Bálint jegyzi, aki arról híresült el, hogy jól megverték egy Fidelitaszos disznóvágáson. Némi nyomozással azt találtam, hogy a disznóvágásos csetepaté valami "leszopsz ennyiért?" kezdetű párbeszédet követően alakult ki. Hát nem gyönyörű ez a maga módján?

 

41 komment

Bréking: egyetemi tanárnak támadt a fideszes propagandagépezet

2017. október 07. 20:53 - harmadikszem

portrait.jpg

 

Most szombaton rém kellemetlen cikk jelent meg rém kellemetlen helyen: Csontos János a Magyar Időkben kísérelt meg ritka aljas karaktergyilkosságot Bajomi-Lázár Péter egyetemi tanár ellen. Nyilván az ilyet nem érdemes túl komolyan venni (milyen hely má’ a magyaridők???) de azért jelként érdemes vele foglalkozni.

Azt, hogy a fidesz propagandagépezete nem elégedett meg az ellenzéki sajtó majdnem teljes bedarálásával, az MTI és az NMHH megszállásával, hanem az utóbbi évben elkezdte a vele szemben kritikus sajtó munkatársait is támadni, nem újdonság. Sőt, épp abban a Médiakutatóban jelent meg egy remek cikk a témáról, amelyet – TÖK VÉLETLENÜL – épp Bajomi-Lázár főszerkeszt sok-sok éve. Nem csoda, hogy a habonyista propagandisták, mivel a tudományos alapossággal összegyűjtött és interpretált tényeket nehéz lenne cáfolni, inkább magát a főszerkesztőt próbálják meg lejáratni. Ebben nincs semmi újdonság.

Az újdonság abban van, hogy ezt hogyan teszik. A – valószínűleg kormánymegrendelésre íródott – cikk ugyanis Bajomi-Lázár egyetemi karrierjére támad, mintegy felszólítja a rektort, hogy távolítsa el a kutatót az egyetemről, az egyetem jó hírének érdekében. Mindezt azért, mert egy konferencián – tehát nem a sajtóban, nem a köztévében, nem fizetett politikai hirdetésben – csúnyát mondott Bayer Zsolttól (utóbb egyébként ezt megbánta és nyilvánosan bocsánatot is kért az érintettől). Na most megmondom én akkor a Csontos Jánosnak, hogy ez miért nem fog megtörténni.

Bajomi-Lázár Péter ugyanis – Csontos Jánostól és egyébként, ha már szóbekerült, Bayer Zsolttól is eltérően – a fideszhatalomtól függetlenül is létező ágens. Nem azért főszerkeszt, nem azért vezet tanszéket és nem azért egyetemi tanár, mert jókat szokott írni orbán viktorról, vagy hathatósan sorosozik. Ő egyike azon kevés tudományos szerzőknek, aki annak ellenére, hogy itthon maradt, egészen rendes tudományos idézettséggel, nemzetközi munkássággal rendelkezik, valamint ténylegesen is képződött Oxfordban. Bár az ilyen Csontos Jánosok számára ez kevéssé látszik, azért jó tudni, hogy vannak emberek, akiknek az értékét nem egy az egyben orbán viktor vagy habony árpád dönti el. Ezeket más dimenziókban is működő emberek, néha ezt autonómiának is szokták nevezni. A munkáltatója egészen sokat nyer azzal, ha Bajomi-Lázár ott dolgozik, és nem neki kell könyörögnie, jó helyekre telefonálnia vagy magyaridős cikkeket megjelentetnie annak érdekében, hogy az egyetemen maradhasson. Egészen nyilvánvaló, hogy habony árpád, csontos jános, bayer zsolt, a teljes magyaridők stábja és sajnos a médiamunkások legalább 90 százaléka pelyvaként hullanának a semmibe, ha orbán megbukna, és bizony nagyon sok egyetemi ember is elmondhatja magáról ugyanezt.

De Bajomi-Lázár pont nem ilyen. Ezért vele, hogy egészen tudományos fejezzem ki magam, megszívtátok.

299 komment

Fülöp, a kormányközelinek mondott vállalkozó

2017. szeptember 25. 13:11 - harmadikszem

kepkivagas_5.JPGEgészen vicces levelet sikerült írnia annak a Rákay Philipnek, akiről még a Wikipedia is csak Orbán Viktor személyes Kellér Dezsőjeként emlékezik meg: Fidesz-főtanácsadó, aki „Politikai karrierjét elindítandó, nyíltan vállalta Fidesz-szimpátiáját, rendszeresen megjelent a Fideszes gyűléseken és eseményeken, mindig Orbán Viktor közvetlen közelében. 2005-ben az Orbán Viktor által meghirdetett nemzeti konzultáció és a Fidesz-nagygyűlések rendszeres házigazdája volt, majd a kormányzati kommunikációs csapat külsős munkatársa lett.”

Majompofa ezzel a múlttal (és jelennel) a háta mögött képes azt írni egy, új cégalapítását firtató újságírónak, hogy aszongya „Egy kormányközeliként elkönyvelt, "múltba révedő, reakciós, jobboldali, mucsai" üzletemberként is sikeres lehet multicégek stratégiai- és kommunikációs főtanácsadójaként.” A továbbiakban ez a nagy tehetségű független vállalkozó kiokosítja az újságíró szakmát a független újságírás alapjairól és arról, hogyan is kell egy, a politikai hatalomtól független tanácsadó cégbirodalmat összehozni, amelyik véletlenül sem állami megrendeléseken élősködik, hanem különféle multiknak ad tanácsokat.

rakay_-1024x576.jpg

Mi lenne itt a multicég kedves Kálmán? A Fidesz? Orbán Viktor? A Hír tévé (persze még a fideszes változat), vagy az azt felváltó kormányzati munka? Vagy esetleg a Magyar Televízió szuperintendánsi posztja, amire személyesen Orbán Viktor nevezte ki önt? Az egymilliárdos közpénzt felemésztő ámde hatalmas buktát elszenvedő Magyarország, szeretlek című rettenet?

Vagy éppen az a ménesgazdai cím, amiről a levélkében is be tetszik számolni? Ahol az állam rögtön 6 milliárd közpénzt pumpált a „cégbe”, miután kegyedet beemelte az igazgatótanácsba? És hogy ezért csak jelképes, havi nettó 106 ezer forintot tetszik kapni? Nos kedves Fülöp Kálmán, te felkapaszkodott parasztgyerek, ezért a pénzért, vagy jóval kevesebbért, ma Magyarországon pár millió ember napi 8-10 óra fizikai munkát végez. Jelképes? Agyad?  

kepkivagas2_1.JPG

Vagy éppen az ön által írt fantasztikus könyv lenne a piacból élés példája? Mármint amelyiket rögtön több mint 10 ezer példányban felvásároltatott a Fidesz az iskolákkal, 70 millió forint értékben?

Vagy arra a tanácsadó cégére, amelyik kizárólag Fideszes önkormányzatoknak adott tanácsokat havi 610 ezer + áfáért, mindösszesen több mint 40 millió forint értékben?

Vagy talán pont arra az SD & W Consulting Zrt. Néven futó cégre gondol, amelyet levelében kizárólag a piacról élő professzionális tanácsadó cégnek titulált? Akkor mégis hogy lehet az, hogy a cégről semmiféle adat nem érhető el kizárólag az, hogy százmilliós osztalékokat tetszik kivenni belőle annak dacára, hogy a neves szupercégnek semmiféle látható tevékenysége nincs?

A NER huszárjai minden jel szerint egészen elképesztő skizofrén állapotba kezdenek kerülni. Elhazudott élettörténetek, pofátlan hazugságok a jelenről is, kényszerzubbonyként magukra rángatott (vagy talán rájuk erőltetett) ideológiai magyarázatok a megmagyarázhatatlanra. Arra, hogy ezek a gerinctelen féltehetségek (mert valamihez azért volt tehetségük) hogyan lopták szét az országot. Egyszer majd fizetniük kell, neked is fülöp. És nem csak jelképesen.

wieber_ran.jpg

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

28 komment

Debrecen fura ura

2017. szeptember 17. 23:51 - harmadikszem

62500_szulvassy_zoltan.jpg

Fotó: Laczkó Kornél

 

A cím valójában becsapós, hiszen tudjuk, sőt, már József Attila is tudta, hogy ezek az urak mindenek, csak nem furák. Talán épp az lenne a fura, ha nem ilyenek lennének: akkor talán nem is lennének.

Mert abban, hogy a Debreceni Egyetemen Szilvássy Zoltán rektor úr lett a rektor úr nincs semmi fura. Még rektorrá választásának idején megíratott, hogy az Egyetem akaratával szöges ellentétben lett az egyetem első embere. Mindjét jelölttársát (Paragh Györgyöt illetve a később Paragh javára visszalépő Fábián Istvánt) jóval többen támogatták, azonban a kormányzati szándék egyértelmű volt: a Fidesz Szilvássy-t akarja, és akkor ő lesz a rektor, egyetemi autonómia ide vagy oda.

És annak már úgyis oda, tudjuk a Corvinus példáján is. Itt Orbán Viktor kerek perec megmondta, hogy Lánczit akarja rektornak (aki Orbán hű támogatójaként és politikai ideológusaként jóval ismertebb volt, mint bárhonnan máshonnan). Ez a kerek perec olyan jól sikerült, hogy mindkét további jelölt gyorsan vissza is lépett, így Lánczi ezt az egyszemélyes futamot mellbedobással nyerte meg. Éljen a demokrácia, sőt, a meritokrácia, avagy a legjobbak közötti versengés!

Visszatérve Szilvássy Zoltán rektor úrhoz, aki az egyébként sokkal inkább világ égéseként, mint bármi másként felfogható debreceni gyalázat (ti. Putyin díszdoktorrá avatása) egyik főideológusa, ő Lánczihoz hasonlóan rászolgált a kormány bizalmára. Ebben a legújabb interjújában például szerencsétlen világtalan balfácánnak nevezte azokat a kollegáit, akik nem értenek egyet Putyin mennybe menesztésével, hogy finoman fogalmazzak. Ilyen nyilvánosan szerintem az utóbbi 150 évben egyetlen egyetemi vezető sem engedett meg magának. Azt, hogy rektor úr a NER eminens arca nem csak az bizonyítja egyébként, hogy pártunk és kormányunk az egyetem akaratával szemben tette rektorrá, nem csak az, ahogyan a farkát csóválja Putyin előtt, de leginkább az a példája a beszédes, ahogyan álláspontját támogatni igyekszik:

„A saját magam által küldött ember véleményétől elég furcsa elhatárolódni. Ez olyan, mintha elhatárolódnék mondjuk a feleségem főztjétől, és egyáltalán nem mindegy, hogyan fogalmazok. Ha azt mondom neki, hogy ez az étel nem sikerült olyan jól, adjuk a kutyának, az rendben van, de nem állok ki az utcára kikiabálni, hogy miért fogott fakanalat ez az asszony.”

Bajuszos rezsimszolga, asszony, fakanál, elrontott és a kutyának adott étel: egyben van itt kérem minden, amit a NER-ről tudni érdemes. És persze, a végén a fenyegetés sem marad el:a következmény a feleség főztjét és a debreceni egyetem (bocsánat:Orbán Viktor) aktivitását kritizálni merészelők esetében egyaránt az lesz, hogy az illetők – idézem – éhesek maradnak. Azt pedig rektor úr egy másik szégyenletes interjúban tette világossá, hogy szerinte az ellentétes nézeteket vallók elhallgatási teljesen normális védekező mechanizmus.

Corvinus, Debrecen elesett, ki lesz a következő?

19 komment

Sima vagy alternatív? Szögek a magyar iskola koporsójában

2017. szeptember 03. 20:57 - harmadikszem

kozoktatas.jpgTermészetesen a szeptember csak ürügy arra, hogy ismét felvessük az alternatív kontra hagyományos iskolák közti különbségek kérdéseit, hiszen a szülők ezt a döntést legalább hónapokkal, de sokszor évekkel korábban elkezdik fontolgatni. A legtöbb szülő temérdek ismerettel rendelkezik arról, hogy milyen pozitív hozadéka van az alternatív iskoláknak az államiakhoz képest, ezért ebben a bejegyzésben ezeket csak felelevenítjük, részletesebben azonban az általuk okozott károkra térünk mi, mivel ezek sokkal kevésbé ismertek.

Az alternatív iskolák előnyei

Nagyon sokféle alternatív iskola létezik már,ezek sokszor nagy mértékben különböznek, de van néhány pont amiben egyeznek egymással, úgyismint:

  • szinte mindig kevesebb a csoportlétszáma, mint az állami iskolákban
  • a tanrend rugalmasabb és általában jobban igényre szabható
  • az eszközök és szolgáltatások színvonala magasabb
  • nagyobb a verseny a tanárok között, ezért nagyobb a választék belőlük
  • nagyobb a verseny a gyerekekért, ezért jobban együttműködnek a szülőkkel, figyelembe veszik a családok igényeit
  • az állami oktatás teljesítményközpontú szemléletével szemben az alternatív iskolák általában gyermekközpontúak

 Érdekes módon pont a fentiek egy részéből, illetve még egy nagyon fontos jellemzőből fakad ugyanakkor az alternatív oktatás azon sajátossága, hogy rendszerszinten sokkal inkább tönkreteszi, mint javítja a magyar oktatás színvonalát.

Az alternatív iskolák ugyanis pénzbe kerülnek,mégpedig sok pénzbe. Úgy is mondhatnám, olyan sok pénzbe, amely a társadalom nagy része számára egész konkrétan lehetetlenné teszi, hogy odajárassák a gyereküket. Ez pedig óriási probléma, hiszen köztudott, hogy a közoktatás hivatott arra leginkább, hogy felhígítsa a kasztrendszert, és lehetőséget adjon az alacsonyabb megbecsültségű társadalmi rétegek számára a felemelkedésre,felzárkózásra.

Ezzel szemben jelenleg az történik, hogy például az olyan iskolák,mint a Budapest School összegyűjtik a vezető elit gyerekeit, akik együtt felnevelkedvén és a szülői közösséget is összekovácsolván éppen hogy megerősítik, és nem fellazítják a kaszt alapú társadalmi szöveteket. Ebben az iskolában mindenért fizetni kell,már felvétel előtt is több tízezer forintot különféle felvételi beszélgetésekért, értekezletekért, majd felajánlást kell tenni a tandíjra, melynek mértéke átlagosan 120 ezer forint havonta. Ha felveszik a gyereket, akkor rögtön ki kell fizetni egy havi előleget, plusz még két hónapot nyáron, szóval mielőtt a gyerek a lábát betenné ebbe az elit iskolába, a szülő már kifizetett közel félmillió forintot. A magyar családok minimum 95 százaléka azonban nincs abban a helyzetben, hogy gyerekenként félmillió forintot + havi 120-150 ezret fizessen az oktatásért, ezért az ő gyerekeik nem fognak ide járni.

Magánügy? Sajnos nem.

Az történik ugyanis, hogy létrejön egy alternatív oktatási tér, melyben a gazdasági elit valóban jobb oktatást tud nyújtani a porontyainak, így az iskolák közti különbség az eleve meglévő társadalmi szakadékot még nagyobbra tágítja. Emellett az alternatív iskolák a kreatív, képzett, fiatal, gyerekközpontú és lelkes tanárokat is elszippantják, hiszen jóval kedvezőbb feltételeket adnak. Az elit gyerekei jobb helyeken,jobb tanároktól, fejlettebb pedagógiai módszerekkel és nagyobb kedvvel fognak tudni tanulni, mint más gyerekek, ráadásul olyan hálózatokat hoznak létre,melyek segítségével akár emberöltőkre megalapoznak gazdasági társulásokat.

Ez az alternatív oktatási tér tehát elszipkázza a fejlett módszereket, a jobb pedagógusokat, és az elit gyermekeit, és rendszerszinten ezzel tovább gyengíti az amúgy is katasztrófa-szerűk közoktatást.

Mindezzel arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az alternatív iskolák csak a saját, egyéni szinten jelenthetnek valamiféle”megoldást”, de a teljes rendszernek minden esetben ártanak. Nem a többségében kiváló módszereik miatt természetesen, hanem azért, mert csak egy nagyon szűk réteg tudja megfizetni, ezért miközben a gazdasági elitnek kedveznek, az alacsonyabb megbecsültségű réteg szempontjából nem egyszerűen haszontalanok, hanem kifejezetten károsak.

Aki nem hiszi,nézze meg az egészségügyi rendszert, ahol pontosan ugyanezt látjuk, csak már előre haladottabb állapotban. Aki teheti, az az egyre nívósabb (és egyre drágább) magánellátást veszi igénybe (sokszor már kórházon belül is vannak VIP részlegek), a többieknek meg marad az egyre rosszabb és rosszabb közellátás. Sajnos ugyanez vár a közoktatásra is, és minden alternatív iskola bever 1-1 szöget közoktatásunk (és ezzel együtt a társadalmi mobilitásunk) koporsójába.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

8 komment