Harmadik szempont

Közéleti kérdésekről szintézist keresőknek

Miniszterelnök születik!

2016. augusztus 25. 09:20 - harmadikszem

showtime-brille-pink.png

Méltán vagy méltatlanul, nem tisztünk eldönteni, de tény: a különböző tehetségkutató műsorok rendkívül népszerűek nem csak világszerte, de kis hazánkban is. Van már minékünk énekes, táncos, mesélős, humorkodós, bűvészkedős, főzős, futószalagról lepotyogó kutyakakit bekapkodós, egyszóval mindenféle szórakoztató versenyünk, melyben hol ismeretlen, hol ismertebb, de főként ismertségre vágyó fiataljaink és öregjeink lépnek ringbe.

Na de he! Nagyon fontos dolog az ének, a zene, a tánc, az időre való majomszem zabálás, de azért csak nem olyan fontos egyik tudomány sem, mint az, amelyik népünk, sőt nemzetünk életét  kormányozza. S ha igen éles versenyt állítunk nótafáink és bohócaink elé, akkor vajon nem lenne-e ennél hasznosabb, ha mindenekelőtt wannabe honatyáinkat, hovatovább honatyáink legjavát, s, szinte remegek kimondani: magát a miniszterelnököt keresnénk meg egy országos tehetségkutató műsor keretein belül?

Szülessen hát miniszterelnök végre ne a sztenderd palettáról, hanem szakértő zsűri és a nép ítélőszéke előtt!  Elég volt az unalmas választékból és a szokásos politikai kotyvalékból: végre tényleg győzzön a legjobb.capture_2.PNG

  1. A szakértői zsűri természetesen csak olyan világlátott szakemberekből álljon, akiknek nincs semmiféle kimutatható gazdasági, rokonsági vagy más érdekkapcsolata a jelenleg ismert politikai csoportosulások egyikével sem. Ellenben szakértőként nemzetközi elismertségnek kell örvendenie. A verseny különféle fordulóin a zsűri cserélődik, így az elfogultság strukturálisan is kiiktatásra kerül.
  2. A szakértői zsűri mellett a közönségszavazat is számít, de a szakértői zsűrire a populizmus visszafogása ellenében mindenképpen szükség van.the_jury_by_john_morgan.jpg
  3. A versenyen az élő adás előtt afféle előválogatást kell tartani; az ott kiszelektáltak nem kerülnek élő adásba, de a poénosabb részekből remek epizódok készíthetők a nagyérdemű szórakoztatására. Ha egy ilyen verseny ötlete már a rendszerváltáskor felmerül, bízvást állíthatom, hogy politikai elitünk 90 százaléka ma már ilyen archív felvételeken tündökölne. Mármint a döntőkbe be sem jutott, úgynevezett fura versenyzőket bemutató anyagokon.
  4. Nem indulhatna olyan ember, akinek nem volt legalább 5 éves igazolt civil foglalkozása. Pont. Elég volt az olyan politikusokból, akik csak a politika nyelvét és a politikai elmét ismerik, és nincs semmiféle kapcsolatuk az emberek világával. Akik az egyetem óta csakis azt tanulták, hogyan kell politikailag érvényesülni, a saját akaratot mindenáron áterőltetni, manipulálni és okosban intézkedni, azok be sem léphetnek a mezőnybe. Ha az önéletrajzban túl sok a luk, ha túl sokáig volt valaki „szellemi szabadfoglalkozású”, ha túl fiatalon lett egy másik politikus jobb keze, akkor az automatikusan kizárást jelent a versenyből. A bal kézre ugyanez vonatkozik.
  5. Szinte azt mondanánk, csak olyan indulhasson, aki a rendszerváltáskor még nem volt nagykorú. Elegünk van a kommunistából lett ellenállókból, a „mindig is belülről bomlasztottam a rendszert” emberekből, az utóbb kiderült ügynökökből egyszóval az összes hazug simlis szélhámosból. Csak hát azért mégsem vezethetik az országot gyerekek…but…wait a minute! Hiszen aki például 1989-ben volt 18 éves, az ma már 45 esztendős! Felnőtt gyerekei lehetnek, 20-25 éve a munkaerőpiacon van. A csudába, hogy telik az idő! Egyszóval, és ez nem ageizmus, vagyis nem az idősek ellen szól, hanem a fiatalok és az ártatlanság mellett: igenis csak olyan indulhasson, aki a rendszerváltáskor még nem volt nagykorú – így sok keserű csalódástól, magyarázkodástól és drámai fordulattól kíméljük meg egymást.
  6. Az indulóknak a verseny során tanúbizonyságot kell tenniük arról, hogy mind IQ, mind EQ, vagyis érzelmi intelligencia, mind szociális intelligencia tekintetében (figyelem!) átlag felettiek. Nem szeretnénk ostoba, agresszív vagy együttműködésre képtelen vezetőt, és ehhez azt gondolom jogunk van legalább annyira, mint amennyire nem szeretnénk kappanhangú énekeseket hallgatni vagy botlábú táncosokat nézni. Okos, mások érzelmeit megérteni képes, és együttműködésre, kooperációra törekvő vezetőket keresünk.pc5oxl7qi.jpg
  7. A versenyzőknek számot kell adniuk logikai képességeikről, valamint a racionális vita alapvető szabályairól. Ehhez mindnyájan kapnak mentort (a döntősök közül), hiszen nem várható el, hogy minden résztvevő rendelkezzen előtanulmányokkal ezen stúdiumokból. A feladat arra is alkalmas, hogy tesztelje a jelöltek alázatosságát, ami egy miniszterelnöknél alapvetően fontos. Aki nem képes tanulni, az egy rugalmatlan, nyakas ember, ha ráadásul azt gondolja nincs is rá szüksége, akkor személyiségzavaros is. Retorikából nem kell vizsgázniuk – azt úgyis megtanulják majd munka közben, sajnos.
  8. A versenyzőknek számot kell adniuk Magyarország történelméről, kultúrájáról, helyéről a nemzetek közösségében és a szűkebb térségben. Egyáltalán nem lexikális vagy akadémikus ismereteket várunk el, hanem holisztikus és lényeglátó, és ami mindennél fontosabb: tényekre alapuló látásmódot, ami megállja a helyét egy szigorúan szakmai zsűri előtt is. Vigyázat: Pataky Attila nem lesz benne!
  9. A versenyzőknek tényalapú kommunikációs kisfilmet kell készíteniük elképzeléseikről. Nem egy „Magyarországot ilyennek képzelem” stílusú fantazmagóriára leszünk kíváncsiak, hanem A-ból B-be vezető racionális tervekre, megvalósíthatósági számításokkal és a jó gyakorlat példáival. A jelöltnek be kell mutatnia legalább egy, számára ideálisnak tartott miniszterelnök tevékenységét, lehetőleg a jelenből vagy a közelmúltból.
  10. A versenyzőknek be kell mutatniuk egy számukra példaként szolgáló konkrét és létező országot. E záró részben meg kell világítania, hogy pontosan miért választotta ezt az országot, hogyan és milyen módszerekkel kíván a nyomdokaiba lépni, és eközben hogyan gondoskodik a saját kulturális értékeink megőrzéséről. Figyelem: Utópia és Légvár, valamint a Százholdas Pagony nem országok.future_world.jpg

Végül két záró rendelkezés:

  1. Istenben bízunk, de a jelölteknek végig poligráfot kell viselniük.
  2. A jelöltnek nem lehet bajusza, főleg nem tömött, de legfőként nem nikotinsárga. Ezt nem indoklom, az ötletgazda jogán jogom van ragaszkodni e kitételhez.capturebajsz.PNG

Mondanom sem kell, hogy a verseny reklámozására legalább akkora keretet kell biztosítani, mint például a Tudta? kampányra. Minden utcán látni akarom az óriásplakátot, minden buszmegállóban a citylightot és a felhívást szeretném legalább naponta 90-szer hallani. Hiszen nincs annál fontosabb kérdés, mint megtalálni Magyarország számára az ideális vezetőt. S lévén kiemelt közfeladat, a Magyar Televízió hivatott a verseny kiemelt idősávban megvalósuló közvetítésére. A nyertesnek jár az extra adag kampánypénz a 2018-as választásokra, hiszen a nép akarata szent. Ha valami.

A Harmadik Szempont a nyertesnek ingyenes kampánykommunikációs konzultációt nyújt szigorúan CSR alapon.

 

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról.

19 komment

Bayer Zsolt mint határeset

2016. augusztus 22. 21:11 - harmadikszem

cliche-dont-cross-the-line-rianna-stackhouse.jpg

A határesetek nagyon fontos részét képezik a politikai és a kommunikációs feltérképezésnek egyaránt, és főként akkor használatosak, ha bizonyos kategóriák között nem tudunk éles különbségeket vonni. Ilyenkor érdemes lehet a kategóriák szélén járkálni és olyan eseteket gyűjteni, melyek a gyakran felhős szélű halmazok besorolását megkönnyítik. Megpróbálom még egyszerűbben elmondani.

Itt van például egy hatalmi kurzus, amely – Kelet-Európában egyáltalán nem szokatlan módon – egy kifejezetten nyugatellenes, retrográd szellemiségű és nacionalista ideológiát próbál erőltetni, miközben nem ideológiai, tehát gyakorlati szinten egyértelműen a saját zsebére játszik. Világos tehát, hogy az ideológia – mint a többi posztkommunista kultúrában is – a sajátzsebek előretolt bástyájaként működik, és nem alapozza meg semmiféle identitástudat vagy morális alap, amelyből nem engedne. Sőt épp ellenkezőleg, ez  a típusú hatalom bármiből és bármikor enged, ha ezzel növeli a hatalmát, és semmiből nem enged, ami a hatalmát veszélyeztetné: így lesz kommunistából kereszténnyé, liberálisból konzervatívvá, elitistából populistává, körből négyszöggé, ha éppen ez látszik praktikusnak. De még egyszer: ez nem egy különös dolog ebben a térségben.

A határok képlékenységéhez persze hozzátartozik, hogy néha kíváncsiságból, vagy épp a célszerű irány felkutatása végett érdemes feszegetni azokat. Vajon mi az, amit még meg lehet csinálni különösebb kockázat nélkül, és mi az, aminél már nincs tovább. Bayer Zsolt lovagkeresztje is egy ilyen kísérlet volt, és az a hipotézis, mely szerint ez megtehető, ím falszifikálódott, vagyis megbukott.

cross-the-line2.jpg

No nem azért, mert Bayer Zsolt nem a nép, sőt a hatalom tulajdonképpeni hangja. Ő egészen pontosan azt mondja, amire az emberek fel vannak cukkolva, ráadásul abban a modorban, ahogyan azt hallani szeretik. Meg is kapja érte a megfelelő díjazást, erre ő maga vágott fel évekkel ezelőtt, amikor a Magyar Hírlaphoz került. Úgy is működik, mint egy félig intelligens automata: a bayerzsoltgenerátort valószínűleg sokkal könnyebben össze lehetne állítani, mint a bullshit generátort, valakiknek valamiért  kurva anyját, meg öcsi így öcsi úgy, és kb ennyi. Na de.

Na de az egy egészen más dolog, ha mindezt nem csak megtűrjük, kiváló fizetésekkel támogatjuk, de egy hatalmi kurzusokon átívelő díjjal is elismerjük. Épp ez volt most a kísérlet lényege: elég hatalmas –e már a hatalmi luftballon ahhoz, hogy átívelve saját magán, egy időtlen, tudományos és művészi síkon kvázi apolitikus szférában is feleresszük? Valóban el tudjuk-e hitetni, hogy mindig is a mi értékrendünk volt az úr, és mindig is az lesz a mértékadó?

Na nem, hála Istennek, ott még nem tartunk. Pár óra alatt majd félszáz korábbi díjazott küldte vissza a díjat mondván hogy köszönöm, ilyen társaságban én nem hogy díjazott, de tag sem szeretnék lenni. Egyébként ezt többen kifogásolták még azok közül is, akik egyébként európai vagy egyáltalán jó érzésű ember módjára kiütést kapnak Bayer munkásságától. Elsősorban nekik szól a következő néhány megjegyzés.

cross-the-line.jpg

Itt ugyanis nem arról van szó, hogy bizonyos kurzusoknak megvannak a maguk művészi és/tudományos kegyeltjei. Mert megvannak, jobb és baloldalon egyaránt, nem csak nálunk, mindenhol. A visszaküldött díjak nem olyan „baloldali” művészektől vagy tudósoktól érkeznek, akiknek a „jobboldali” művészek vagy tudósok ellen kifogásolni valójuk akadt. Itt arról van szó, hogy egy olyan ember kapta a díjat, aki se nem művész, se nem tudós, se nem európai értelemben vett értelmiségi, de talán semmilyen értelemben véve nem az: egyszerűen egy fasiszta talpnyaló. És ez mind jobboldalon, mind baloldalon teljesen elfogadhatatlan. Azt kellene tehát megjegyezni, hogy itt nem egy politikai, hanem egy sokkal súlyosabb: művészi, tudományos és morális ellentétről van szó. Egy teljesen és mindenféle létező szempontból méltatlan csatlós kinevezéséről.

Valaki a felháborodók közül egy olyan példát említett, mely szerint ha egy olimpikonról kiderült, hogy doppingolt, azért nem fogják mások visszaadni a díjakat. Ám ez egy rossz példa: a doppingoló olimpikon valószínűleg egy olyan élsportoló, aki csalt, és ezért megbűnhődik. Ha azonban például én kapnám párbajtőrben aranyérmet úgy, hogy még csak nem is vagyok vívó, és egyébként sem vettem részt az Olimpián, az már joggal okozna soha nem látott felháborodást. Ha nem vennék el tőlem a díjat, vagyis nyerhetne egy hozzá nem értő kókler, aki részt sem vett a versenyen, az már magát az olimpiai díjat tenné értéktelenebbé.

Végül egy megjegyzés arról is, hogy ki ássa alá a díj tekintélyét. Egy díj mindig annyit ér, mint azok, akik adják, és azok, akik kapják. Ez nagyon fontos dinamika: bizonyos emberektől vagy intézményektől nem veszünk át díjakat, mint ahogy bizonyos embereket vagy intézményeket nem tüntetünk ki. A felelősség tehát megoszlik, egyrészt a díjakat adományozók, másrészt az azokat átvevők között. És soha nem szabadna elfelejtenünk, hogy nem mi, emberek vagyunk a díjért, hanem fordítva: a díj van az emberért. Egy díj érdekében az azt viselő ember nem alacsonyodhat le olyan szintre, ami számára vállalhatatlan, ellenkezőleg. Csak olyan díjakat szabadna viselnünk, ami – belátásunk szerint – jobbá tesz bennünket. Vagy legalábbis nem rosszabbá.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról.

 

137 komment

Kurvák vagyunk mind?

2016. augusztus 20. 10:17 - harmadikszem

Arcpirító kérdések a mai Magyarországról

 

kvm.jpgKurvák vagytok mind! - ismeretlen művész realista graffitije a Széll Kálmán téri alagút falán

 

-          Asszonyom, lefeküdne velem kérem 4 millió dollárért?

-          Ó persze, mehetünk.

-          Értem. És 1250 forintért?

-          De kérem, minek néz maga engem?

-          Azt, hogy Ön micsoda, már az első kérdésnél tisztáztuk.  Most már csak az árról vitatkozunk.

 

Az ebben a bejegyzésben feltett kérdések a szó szoros értelmében kérdések, ráadásul szó szerint arcpirítóak is: nehéz őket valamiféle kellemetlen érzés nélkül feltenni. De tényleges kérdések már csak azért is, mert nem látszik egyértelmű válasz rájuk, mint a retorikai kérdések esetében.  Valójában azt hiszem, hogy szokásomtól eltérően most roppant finoman fogalmaztam, ezért gyorsan korrigálom is magam: ezek a kérdések nem egyszerűen kellemetlenek, de vérlázítóak, tűrhetetlenek, sőt, talán elviselhetetlenek is. Mint – régen is, de újabban még inkább – igen sok politikai megmozdulásunk. Lássunk néhány ilyet.

Volt ugyebár az az eset, amikor Kerényi Imre által a miniszterelnök festményeket rendelt, nem is akármilyeneket. Ezek között volt relatíve kevéssé kínos, és objektíve vállalhatatlan is, de ami a dolgot elviselhetetlenné teszi az maga a politikai megrendelés jellege. Egy demokráciában ugyanis azt gondolom, hogy a művészet egy relatíve autonóm intézmény kell, hogy legyen, és az állam feladata a művészet külső támogatása, és a vele szembeni belső (tartalmi) önkorlátozás. Ami annyit tesz, hogy véletlenül se engedje saját magát beleszólni az alkotás tényleges folyamatába, de katalizátorként a szabad alkotás feltételeit köteles megteremteni. Nem azért, mert jóságos, vagy mert ez az érdeke, hanem mert ez a dolga, sőt, a művészettel kapcsolatban speciel csak ez a dolga. Az idevágó kínos kérdés pedig a következő: a politikai akarat olyan, amilyen. De megteheti-e egy művész, hogy elvállal egy ilyen felkérést, vagy akár maga ajánlkozik? Maradhat-e semleges attól függetlenül, hogy kiknek dolgozik, vagy ezzel kollaboránssá válik? Nem minősül-e automatikusan a rendszer és a fennálló elit melletti nagy kövér IGEN-nek egy ilyen projektben részt venni?kerenyi.jpg

Második példánk az előzőhöz nagyban hasonló, azzal a különbséggel, hogy itt nem a művészetről, hanem a tudományokról van szó. A Magyar Művészeti Akadémia vagy a PADA (Matolcsy) tudományos pályázatain indulni vajon nem jelent-e automatikus legitimációt a pályázó részéről? Természetesen nem tudatosan, hiszen a pályázók döntő többsége számára nyilván az a legfontosabb, hogy kutatásukat folytatni tudják. Ám szimbolikusan, rendszerszinten nézve bizony egy MMA vagy PADA pályázat könnyen látszik kollaborációnak, hiszen nyíltan a tradicionális és semleges csatornákon kívüli, kifejezetten politikai társulásoktól származik a megbízás és a teljesítési kötelezettség is feléjük irányul, és nem a sztenderd tudományos közösség felé.bohoc.jpg

Eddig a kevésbé kemény példák, bár már ezek is súlyosabb kérdéseket vetnek fel a szokásos bohóckodásoknál.   Bohóckodás alatt értem most azt, amikor például különféle politikai szervezetek kamu egyetemeket alapítanak, kamu doktorátusokat osztogatnak vagy a bohócságok bohócságaként valódi bohócrendeket alapítanak és ott egymást lovaggá (gróffá, vicispánná, tekintetes úrrá, shógunná vagy  épp hülyévé) ütik. Ez csak simán nevetséges és tahó dolog, de itt még azért elkülönülnek a bohócság szférái a rendes élettől. Az már sokkal, de sokkal durvább dolog, ha Bayer Zsoltot, a minden vélt vagy valós érdemétől függetlenül is, épp azért, vagy épp annak ellenére vállalhatatlan hobgoblint a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntetik ki. Sőt még meg is indokolják. Nem mintha a dolog példátlan lenne, hiszen pár hónappal korábban hasonlóképp Bencsik András volt kommunista és szlavofil, jelenlegi antikommunista és antihumánus békemenetvezér is megkapta a lovagkeresztet. Ezt a kitüntetést azonban – az előzőekkel ellentétben – nem most grundolták, és valóban komoly tekintéllyel rendelkező, tradicionális elismerés. A bohócok és a minden objektív mérce szerint méltatlanok kényszerzubbonyára kitüntetést tűzni pedig nem jelenti-e azt – és itt a kérdés – hogy a többi kitüntetettet és bolondnak nyilvánítjuk? Vagy gazembernek? Vállalhatja-e ezután is minden eddigi kitüntetett ezt az elismerést, vagy reájuk borul a Bayer és a Bencsik árnyéka?bay.jpg

Ugyancsak friss hír az 56-os dal kapcsán elindult egyre kínosabb görgeteg. A sajtót most sokkal inkább az látszik foglalkoztatni, hogy felmelegített, „nektek jó lesz ide a Balkánra!” – szerű képződménnyel van-e dolgunk (igen), és hogy vajon miért volt ilyen drága (vajon?). De a dolog nem ettől ciki, hanem attól, hogy a miniszterelnök íratott egy dalt 1956 hatvanadik évfordulójára. Ez pedig egy nagyon ízléstelen, komcsi, kifejezetten Ceaucescu elvtársat idéző húzás. Ha fontos, hogy szülessen egy ünnepi dal (és ez akár lehet fontos is, vitathatatlan), akkor miért nem írtak ki rá dalszerző pályázatot már 2 évvel ezelőtt? Magyarországon rengeteg kortárs zeneszerzőt ihletett volna meg az ünnepélyes téma, és nem lett volna hátrány egy szakértő zsűrit felkérni, hogy a nyertes pályaművet megtalálja. Esetleg lehetett volna belőle televíziós műsor az egyébként sem alulfinanszírozott MTVA berkeiben, és a nézőket is megkérdezhették volna. Úgy is divat mostanában mindenféléket kérdezni tőlünk. Például, hogy Tudtuk-e? – de ezt majd a következő pontban tárgyaljuk.   Szóval a kérdés: védhető-e annak az álláspontja, aki egy ilyen produkcióban részt vállal? Most nem a szintén lovagkeresztes Nagy Feróra gondolok, mert nyilván az ő számára abszolút vállalható a NER reprezentálása; de vajon erről egyformán tud-e minden közreműködő? Vagy ez is csak egy munka? Én nem hiszem. Szimbolikus értelemben semmi esetre sem.desmond.jpg

Végül ötödikként szóljunk a Tudta? migránskampány kivitelezőiről is. A kormány erkölcsi és politikai felelőssége vitathatatlan ebben az ügyben, erre most nem is térnék ki. De mi a helyzet azokkal a kommunikációs ügynökségekkel, médiavásárlókkal, kivitelezőkkel sőt azokkal a médiumokkal, ahol ezek a hirdetések futnak? Ők miért nem mondanak nemet a szándékos gyűlöletkeltésre, az emberellenes propagandára, a manipulatív megfélemlítésre? A pénz mindennél fontosabb? Szoktuk ezt mondani. De csakugyan, szó szerint, mindennél? Hányan, hány ezren vesznek részt ebben a gyűlöletkampányban a langyosok módjára úgy gondolkodva, hogy hát mi is pénzből élünk? Vagy mi nem szólunk bele a tartalomba?

Így van. Mi nem szólunk bele. Tradicionálisan némává válunk, ha embertelen dolgokat látunk. És megpróbálunk elhatárolódni – ezt nem mi csináljuk, hanem ők. De ez nem igaz, sajnos. Aki nem emeli fel a szavát, az kollaboráns, aki odadolgozik és közben mentegeti magát, az kurva. Nem lehet szebben mondani. És ha kurvák vagyunk, akkor bizony akként is fognak bennünket szólítani. Ha itt vagyunk, látunk és hallunk, de nem beszélünk, akkor együttműködünk. Hát kurvák vagyunk mind? kvm2.jpgHa tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról.

106 komment

Ráció az integrációban

2016. augusztus 17. 14:44 - harmadikszem

8+1 jó gyakorlat a beilleszkedésre

 

systems-integration-image-1024x653.jpg

Noha a hazai politikai kommunikációban az integráció mostanában mint valamiféle mission impossible jelenik meg, jó ha tudjuk, hogy alapvetően se nem ördögtől való dolog, se nem kivitelezhetetlen. Sőt, a hivatásos rettegőknek egy ennél rosszabb hírünk is van: valójában az integráció se nem jó, se nem rossz, hanem egy kikerülhetetlen feladat, akárcsak az, hogy télen elővesszük a kabátot, nyáron pedig a strandruhát. Ez mindazonáltal nem derül ki például a magyar kormányzat hivatalos honlapjáról, ahol a fejléc 4 képe közül három jelenleg is hivatalos rettegés-gyártó mémként fungál.

kepkivagasmo2.PNG

Ebben a térségben, ahol élünk, de belátható időn belül a világ valamennyi térségében jellemző lesz a népvándorlás, a ma tapasztalhatónál jóval nagyobb mértékben. Ennek több oka is van, én is most csupán két jellemzőt említek. Egyfelől népvándorlás mindig is volt, mindig is lesz, azonban ma a közlekedés sebessége egyre gyorsul, a tárgyi birtokok jelentősége pedig egyre csökken. Ma egy családnak már egy kézitáskában elférnek a legfontosabb tárgyi kellékei (infokommunikációs eszközök, igazolványok, képesítési dokumentumok és licencek, bankkártyák), nem kell az embereknek az egész háztartást magukkal cipelniük. Másrészről a globális kommunikáció következtében egészen pontos képük lehet arról (vagy legalábbis: valamilyen határozott képük) hogy máshol hogyan élnek az emberek. Afféle coming outként szögezzünk le két dolgot.

  1. Ha az én országomban háború lesz vagy készülne, ahol a gyerekeim és a családom élete percről percre veszélyben forogna, akkor én bizony elmennék egy olyan helyre, ahol mindez nem fenyeget. Velük együtt.
  2. Ha az én országomban mérföldeket kellene gyalogolni egy veder vízért, s közben látnám, hogy pár ezer kilométerrel arrébb az emberek még a kutyának is Pi-vizet adnak, hogy szebb legyen a bundácskájuk, valamint ugyanazért a munkáért 5000-szer annyi órabért kapnak, mint én, akkor bizony magam is felkerekednék. Fiataljaink jelentős része még a 4-5-szörös szorzó láttán is felkerekedik, s bizony hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem értem meg őket.

vid_global_migration_datasheet_web-gimp3.png

Egyszóval: amíg a világban lesznek háborúk, különbségek és egyenlőtlenségek, és ezekről az embereknek tudomásuk lesz, addig népvándorlás is lesz. Amíg népvándorlás lesz, addig lesznek kulturális különbségek is, ezért integrációs problémák is lesznek. A kérdés tehát nem az, hogy szükség van-e integrációra, vagy nincs, hanem az, hogy hogyan csináljuk jól.

Mert mi most nagyon rosszul csináljuk épp. Elég csak a két legutóbbi nemzeti kampányunkra gondolni ahhoz, hogy ezt belássuk. Volt ugye a múlt év nagy sikerű Nem veheted el a magyarok munkáját! –kampány, ami egészen nyilvánvalóan nem a bevándorlóknak szólt, hiszen ők nem tudnak magyarul. Ez a kampány a magyarok félelmeit volt hivatott felkorbácsolni, és ellenségeskedést szítani a migrációs folyamatokkal szemben. Ez pedig épp az integráció ellentéte, hiszen akit utálunk, azt nem csak nem akarjuk, de nem is tudjuk sikeresen integrálni.

Most pedig itt van a híres Tudta? kampány, amely megint csak a bevándorlók elleni uszításról szól, a szokásos propagandaeszközökkel (ezek ugyanis nem sokat változtak Lasswell 1927-es kutatásai óta). A gyűlölet és félelemkeltés ismételten nem járul hozzá az integráció sikeres megvalósításához, sőt egy nagyon rossz integrációs politikát szül, amely nem csak a jövőbeli, de a már itt élő kisebbségek vonatkozásában is kártékony következményekhez vezethet, és sajnos vezet is.

Pedig nem is olyan nehéz olyan politikai kommunikációt folytatni, amelyik

  1. Tekintetbe veszi a migrációs folyamatok törvényszerű jellegét, és nem harcolni próbál ellene (feleslegesen), hanem megpróbálja a legjobbat kihozni belőle;
  2. Különös gondot fordít a helyi lakosság releváns felkészítésére a migrációs folyamatokról és a várható népcsoportokról
  3. Különös gondot fordít a bevándorlók, a leendő polgártársaink, a Másik Ember kellő információkkal való ellátására, hiszen tudja, hogy az együttműködés akkor a leginkább gyümölcsöző, ha mindkét fél tájékozott.

welcome.PNG

Sajnos a hazai kormányzati kommunikáció e pillanatban a fenti pontok közül egyiket sem látszik teljesíteni, s ami azt illeti, az ellenzék sem jeleskedik az alternatívák felmutatásában, sokkal inkább kormányellenes reakciós propagandát folytat a pozitív példa vagy a jó gyakorlat hangsúlyozása helyett. Ezért mintegy harmadik lehetőségként – s hitünk szerint: a jó lehetőségként – most 8+1 példát hozunk a jó gyakorlatra. Az alább bemutatott gyakorlatok többsége a kanadai bevándorláspolitika kommunikációs eszköztárából származik. A jelek szerint a dolog elég jól működik, de mi itt most nem a gyakorlati hasznosulásra, hanem magára a kommunikációra koncentrálunk.

  1. A migrációt és az integrációt nem problémaként, hanem lehetőségként láttatni. Mindez elsősorban kommunikáció kérdése. A kanadai kormányzati portálon a migráció nem egy elkülönült jelenségként szerepel, hanem az álláslehetőségekkel, üzleti lehetőségekkel, az utazással és sok más, szolgáltatás jellegű kategóriával együtt. A migráció a társadalmi folyamatok és mozgatórugók egy jelenlévő és hasznosítható fajtájaként szerepel, és nem mumusként.
  2. A társadalmat aktívan bevonni a népvándorlással, a bevándorlással és az integrációval kapcsolatos munkába. A kanadai kormányzat migrációval kapcsolatos oldalain nem csak a leendő bevándorlók, de a kanadaiak is számtalan opció közül választhatnak: adományozás, családtámogatás, önkéntes munka, fesztiválok és befogadó ünnepségek, képzési lehetőségek tucatjai közül. A rezidens lakosságot a leendő kanadaiaktól a kommunikáció így nem elszigeteli, hanem érzékenyíti és motiválttá teszi az együttműködésre.sirian.PNG
  3. Gondot fordítani a célország vonzóvá tételére. Az csak egy nagyon szűk látókörű gondolkodás eredménye, ha azt hisszük, érdemes az embereket fenyegetésekkel elriasztani egy adott országból. Ha egy ország nem vonzó, akkor is fognak oda menni, csak éppen azok, akik sehova máshova nem jutnak el. Ha azonban vonzóvá teszünk egy területet, legyen az ország, térség vagy professzió, akkor oda a legjobbak akarnak majd menni. Ez pedig mindannyiunk érdeke.
  4. Gondot fordítani a leendő bevándorlók előzetes tájékoztatására. A kanadai kormányzat informatív prospektusokat, valamint kiváló minőségű és politikailag is rendkívül kifinomult video anyagokat tesz elérhetővé a bevándorlók számára, mégpedig kronológiai rendben. Ez azt jelenti, hogy például a „Mielőtt elindulna Kanadába” kezdetű video arról szól, amit már a döntés meghozatalakor tudnunk kell, illetve a még otthon elintézendő feladatokat veszi sorra. Külön video szól az utazásról és a megérkezésről, az első két hét teendőiről, a munkakeresésről, a társadalombiztosítás intézéséről, egyszóval minden gyakorlati és szükséges teendőről. Mire valaki megérkezik egy kanadai nagyváros repülőterére, már képben van, és ez mind neki, mind a célországnak rendkívül hasznos.
  5. Támogató és segítő üzeneteket fogalmaz meg a bevándorlók felé fenyegetések helyett. Ezek az üzenetek nem tiltásokként vagy vádként vannak megfogalmazva, hanem lehetőséget kínálnak arra, hogy néhány gyakori csapda elkerülhető legyen. Ezen a kulturált módon egyébiránt lehetőség van a jogszabályok és viselkedési normák közlésére is anélkül, hogy a másik fél kultúráját relativizálnánk vagy megszégyenítenénk.
  6. Oktatási és képzési intézményeket működtet annak érdekében, hogy az integráció sikeres és minden fél számára gyümölcsöző legyen. Itt nem arról van szó, hogy az országban működik 2-3 ilyen intézmény, hanem arról, hogy gyakorlatilag minden bevándorlónak lehetősége van arra, hogy nyelvtudását fejlessze, és az aktuális, helyi munkaerőpiacon éppen szükséges tudásokat megszerezze. Fontos, hogy nem csak bevándorlók, hanem olyan kanadaiak is rendszeresen részt vesznek ezeken a képzéseken, akik tanulnak vagy éppen váltani szeretnének. A tanulás és a pályamódosítás a kanadai társadalmi kommunikációban egyébként sem valami különcségnek van beállítva hanem olyan dolognak, amire bárki büszke lehet, legyen az frissen bevándorló vagy tősgyökeres kanadai.
  7. Túlélő munkák rendszerének kialakítása annak érdekében, hogy a bevándorló azonnal megkezdhesse az integrálódást. A túlélő munkák gyakorlatáról már a legkorábbi tájékoztató kiadványokban értesítik az érintetteket, és kifejezetten bátorítják őket, hogy ezekben részt vegyenek. A túlélő munkák egyfelől nem igényelnek nagyfokú nyelvtudást, másfelől – és ettől nyer az egész humánus szempontból is értelmet – szabadidőt és lehetőséget teremtenek arra, hogy közben a dolgozók nyelvet tanuljanak és intézzék a betelepüléshez nélkülözhetetlen egyéb ügyeiket. A túlélő munka tehát nem visszaesés vagy kizsákmányolás, hanem bevállaltan ideiglenes, átmeneti, integrációs célú tevékenység.
  8. Pozitív multikulturalizmus felmutatása. Nálunk gyakran hallani, hogy a multikulturalizmus megbukott, de aki egy pillantást vet a kanadai nagyvárosokra és azok kulturális programjaira, az könnyen meglátja, hogy az élhető multikulti nem csak konspiráció, hanem létező valóság. Az integráció ugyanis Kanadában nem azt jelenti, hogy add fel az identitásodat, hanem azt, hogy lehetsz önmagad, sőt, büszke is lehetsz arra, aki vagy. Mi több, mi is büszkék vagyunk Rád – és készek vagyunk kulturális fesztiválok tucatjain ünnepelni téged és másokat.

+1. Játékosság, frissesség és participáció a keménykedés, rosszkedv és elszigetelés helyett. A kanadai kormányzat oldalán több tucat játék és applikáció érhető el, amelyek segítik a migránsokat a kanadai kultúra elsajátításában, a helyismeretben, a szociális rendszerek működésének kiismerésében vagy épp a nyelvtanulásban. A kormányzati kommunikáció ugyanis nem feledkezik meg arról, hogy voltaképp mindez az egész, maga a kanadaiság, de a bevándorlás, a migráció és az integráció is csak akkor jó és értelmes, ha azáltal nekünk és másoknak jó lesz a közérzetünk, közelebb kerülünk egymáshoz és élvezni fogjuk az életet. Ezek nem absztrakt, levegőben lógó fogalmak és magasztos ideák, hanem az életünkhöz hozzátartozó, lényegi és gyakorlati dolgok - a maguk komolyságában és játékosságában, melyek közül egyiket sem lenne szabad feladnunk.

 Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról.

8 komment

10 vesztes belépő

2016. augusztus 12. 17:12 - harmadikszem

troll-computer-wallpapers-desktop-backgrounds-1800x1200.jpg

Magyarországon Sorskönyv címmel jelent meg Eric Berne pszichiáter, pszichoterapeuta híres könyve az emberi viselkedések és az emberi kommunikáció rejtett mozgatóerőiről. Ma már tranzakcióanalízis néven önálló terápiás irányzat dolgozik a mester módszereit alkalmazva és továbbgondolva. Számunka itt most az az izgalmas, hogy a mű eredeti címe What Do You Say After You Say Hello? The psychology of human destiny (Mit mondasz a Hello után? Az emberi sors pszichológiája). Miközben teljes mértékben érthető a magyar kiadás címválasztása, mégis azt kell mondani, hogy az eredeti cím is zseniális. A tranzakcióanalízis módszereivel ugyanis egy beszélgetés legelső mintázatából már egészen nagy valószínűséggel meg lehet jósolni annak menetét, sőt végkifejletét is: vagyis a kommunikáció sorsa nagymértékben előre látható. Mivel magukkal a főbb tranzakcióanalitikus kategóriákkal már egy másik cikkben foglalkoztunk, most kényelmes dolgunk lesz, mivel tudunk a gyakorlati példákra koncentrálni. Ebben a bejegyzésben azokat a főbb vesztes indításokat, lúzer belépőket és önsorsrontó antrékat vesszük sorra, melyekből a kommunikátor sorsa jó előre megjósolható.

  1. A kurvaanyázás mint antré az egyik legjellemzőbb LÁZADÓ GYERMEK kezdőmondat. Minden felnőtt kommunikációban biztos vesztes jövő prognosztizálható hozzá. Jellemzői: egy mondaton belüli trágár és/vagy lealacsonyító kifejezések magas száma, valamint a mondanivaló teljes hiánya. Ez a kommunikációs kezdés mindig a lázadozó gyerekecske játszmája a nagy, vagy nagynak gondolt szülővel szemben. Mivel saját magát kényszeríti a gyermek helyzetbe, ezért a jutalma csakis pofon vagy sütike lehet. Ám ha mindezt egy fiziológiai értelemben vett felnőtt játssza (mint a legtöbb esetben) akkor mind a sütike, mind a pofonka garantált vesztes eredményt produkál a számára. A gyakorlatban a sütikét más trollok szimpátia-kurvaanyázása, a pofont a kitiltás jelenti számára. Ha megnézzük, milyen kitartóan dolgozik mindezekért, akkor máris látni fogjuk, hogy ez valóban a végzete: sorsát elsősorban elszenvedi, és csak minimális mértékben képes alakítani azt.no.jpg
  2. A pocskondiázás mint belépő a PLETYKAFÉSZEK-SZÜLŐ énállapot attribútuma. A nyakló nélküli nyavalygás azon, hogy milyen felesleges dolgokat írogatnak mostanában, valamint a más sikerein való irigykedés tipikus, általában öregasszonyoktól vagy savanyú öregemberektől ellesett kommunikációs minta, amit a delikvens még gyermekként tett magáévá. Sokan sajnos ebben az énállapotban kényelmesen benne is maradnak, és gyakran alakítanak ki SZÜLŐ-SZÜLŐ típusú, minden értelmet nélkülöző pletykafészkeket ezen kényelem fenntartására. Sajnos azonban az ő sorsuk is önmaguk által megpecsételt, mivel ha nem lépnek ki az efféle játszmákból, hajlamosak az egész életükön végigsavanyulni. A végén aztán meglepődnek, hogy egy befőttes üvegben végzik.statlerandwaldorf_2.jpg
  3. A tisztázzunk valamit! mint belépő az OKOSKODÓ-SZÜLŐ énállpot kitűnő reprezentánsa. Élből Babi néni fölényességével rendelkezik, de elfelejti, hogy nem az általános iskolában vagyunk és nem ő a napközis tanár. Nem ő osztja a szalámis kenyeret. A tisztázzunk valamit! ráadásul az esetek 60 százalékában valamely ordas közhely bevezetése, a maradék 40 százalék egy olyan tény leszögezése, amely egyrészt közhely, másrészt nincs semmiféle intelligibilis kapcsolata sem az eredeti témával, sem az azóta kialakult diskurzussal. Az okoskodó szülő előre vetített sorsa a negligáció, vagyis a teljes figyelmen kívül hagyás.babi.jpg
  4. Az eleve felkúrt aggyal érkezők belépője hasonlatos a kurvaanyázós antréhoz (lsd 1. pont) azzal a különbséggel, hogy itt nem a lázadó gyerekkel, hanem a KONTROLLVESZTETT SZÜLŐVEL van dolgunk. Tudjuk nem csak gyakorló szülőként, de a pedagógia irodalmából is, hogy az eseményekre hatni képtelen szülő képes teljesen elveszteni a fejét. Az eleve idegállapotban belépő kommunikátorok tehát valójában teljesen impotensek, és ki tudja, mióta érzik, hogy nem urai saját körülményeiknek. Végzetük méltó is viselkedésükhöz, nagyon hamar pályán kívül találják magukat, ami valószínűleg nagyon is ismerős hely a számukra.maxresdefault.jpg
  5. Az úgynevezett zsigeri avagy par excellence seggnyalók belépője arról nevezetes, hogy általában egy határozott állásfoglalással indítanak a többségi vélemény mellett. Azt, hogy miért értenek vele egyet, természetesen nem fejtik ki, legjobb esetben is csak megismétlik a vezérürünek gondolt kommunikációs fél által elmondottakat. A zsigeri seggnyalók népes táborának tagjai természetesen mentálisan nem felnőttek, hanem az ALKALMAZKODÓ GYERMEK énállapotában ragadt úgynevezett kivénhedt kiskorúak. Kommunikációjuk önálló kiszámítása felesleges, hiszen sorsuk egybeesik a vezérürü sorsával, minthogy annak puszta visszhangjaiként nem csak beszédüket, de végzetüket is követni fogják.suck-up.jpg
  6. A KREATÍV GYERMEK énállapotában érkező beszélgetőtársak a fentieknél már jóval többet tehetnek hozzá az értelmes párbeszédhez, kivéve ha a moderálás túl szigorú az off topic hozzászólásokkal szemben. A kreatív gyermeknek mindenről eszébe jut valami egészen más, és adott esetben érdekes és értékes szempontokat hozhat egy beszélgetésbe. Tudni kell azonban, hogy a kreatív gyermek önmagában nem vágyik megoldásra, sokkal inkább magában a vitában érdekelt, annak fenntartásában. Aki képes ezt tolerálni, az kiváló vitapartnert találhat meg benne, de ha egy kommunikációs csatorna ennél szigorúbb, akkor a kreatív gyermeket sajnos hamar kiküldik a szobából.child-playing-with-bubbles.jpg
  7. Nem tévesztendő össze a kreatív gyermekkel a sokkal kevésbé hasznos MÁNIÁKUS SZÜLŐ kategóriája. A mániákusnak ugyanis nem mindenről valami más jut eszébe, hanem éppenséggel mindenről ugyanaz. Fontos ismertetőjegye továbbá, hogy nehezen alakítható nem csak a véleménye, de még a reakcióinak a koncentráltsága is. A mániákust ugyanis akárhányszor figyelmezteted arra, hogy valami egészen más dologról beszél, mint amiről kommunikációs partnerei, esélytelen kizökkenteni a medréből. A mánián kapott kommunikátor szinte sorsszerűen kioktattatik, figyelmen kívül, majd végül sorsára hagyatik.capture_1.PNG
  8. A narcisztikus belépők általában azok közül kerülnek ki, akik konstans módon a FIGYELEMHIÁNYOS GYERMEK énállapotában senyvednek. Hitük szerint az egész poszt tulajdonképpen azért íratott, hogy őket idegesítse, istenítse, tematizálja, vagy éppenséggel ők maguk ihlették az írót a bejegyzés foganatosítására. A narcisztikus egy-egy adott beszédtéma kapcsán nem szűnik saját jelentőségét hangsúlyozni, és nem csügged azon sem, ha a többi beszélgetőtárs feltűnő módon nem rendelkezik halvány sejtelemmel sem arra vonatkozóan, hogy tulajdonképpen és egyáltalán ki a franc is ő. Kommunikációjuk íve jó pontossággal megmondható előre: pattogás, megaláztatás, megsértődés, kilépés a kommunikációból.world-revolves-around-me.jpg
  9. A narcisztikus kommunikátorok egy patológiás változata a fentiek után bosszúra indul, ami a MEGHASONLOTT GYERMEK szomorú énállapotára utal. A megsértődött delikvens ilyenkor minden módon megragad arra, hogy azt a közösséget, fórumot, blogot vagy más kommunikációs képletet lejárassa, ahonnan nagy ügyesen kigolyózta önmagát. Szinte sírni való, ha arra gondolunk, hogy – az idevágó szociálpszichológiai törvényszerűségek nyomán – panaszkodásának máshol se nagyon fognak alapot adni, és vagy teljesen figyelmen kívül hagyják, vagy onnan is kipenderítik.anime-girl-black-and-white-cute-girl-favim_com-2474259-6452.jpg
  10. Végül tizedikként álljon itt a futóbolond, mint jellegzetes belépési kategória. Mivel a futóbolond valószínűleg tényleg nem normális, nagyon nehéz volna a szokásos tranzakcióanalitikus kategóriákba sorolni: inkább azt mondhatnánk, hogy több énállapot fluktuáló, határok nélküli kotyvaléka. Vagy – és ez a jobbik eset – csak nagyon részeg. Mondatai agrammatikusak, helyesírása csapnivaló, és néha láthatóan beletenyerel a gombok közé. Lelketlenebb moderátorok sokáig bent hagyják, mert a futóbolondon röhögni egy elég olcsó s önműködő szórakozás. Gonoszabbak még adják is alá a lovat. De az azért jó előre látható, hogy a futóbolondnak egy ponton túl le kell futnia a sakktábláról.funny-clown-pictures-3-300x300.jpg

Figyelmes és a tranzakcióanalízis rendszerével tisztában lévő olvasóink bizonyára észrevették, hogy FELNŐTT típusú kommunikációról nem esett szó. Való igaz, hiszen egyedül a FELNŐTT, vagyis az itt és mostban fókuszálni, másokat meghallgatni és racionális döntéseket hozni képes énállapot az, amelynek a kommunikációs íve nem, vagy csak nehezen jósolható be előre. Miközben tehát a felnőtt beszélgetőpartner már az első mondatában megismerhető felnőttségében, az, hogy hogyan fog később érvelni, nem számítható ki. Ezért van az, hogy a felnőtt-felnőtt párbeszéd nem csak a leginkább eredményes, de a leginkább szórakoztató módja is a kommunikációnak.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról.

 

29 komment

Jót tenni jó

2016. augusztus 10. 15:47 - harmadikszem

2739817946_c7818867de_z.jpg

A napokban azt kérte tőlem valaki, hogy mondjam meg, mi a jó abban nekünk, magyaroknak, ha menekültek ezreit kell elszállásolnunk. Na jó, nem pont ebben az úri megfogalmazásban hangzott el a dolog, és talán a ’kérte’ is némi eufemizmust tartalmaz, de lényegét tekintve azt gondolom, hogy ez nem csak egy jó kérdés, hanem egy olyan kérdés, ami meglehetősen uralja a menekültkrízissel és a migrációval kapcsolatos közbeszédet. Mind a pro, mind a kontra oldalon.

A pro oldal nem csak nálunk, de világszerte is azt hangsúlyozza (például, és sok egyéb mellett), hogy a bevándorlással megoldható lenne a csökkenő népességszám következtében fellépő problémák jó része, vagy azt, hogy számos hiányterületen a bevándorlók mindig is remek munkaerőt jelentettek.

A kontra oldal nem csak nálunk, de világszerte is azt hangsúlyozza, hogy a bevándorlás problémákat okoz(hat) a közbiztonságban, a szociális ellátó rendszerben és olyan feladat elé állíthatja a társadalmakat, melyekre azok nincsenek felkészülve.

Mindkét válaszra jellemző, hogy a ’jó’ egy meglehetősen eltorzított, vagy legalábbis leszűkített, haszonelvű fogalmával dolgoznak. Természetesen ezek a fenti érvek fontosak és szükséges megvitatnunk őket, de a 'mi a jó abban nekünk, hogy menekülteket kell elszállásolnunk?” kérdésre nem adnak kielégítő választ. A kielégítő választ továbbra is keresnünk kell, és ebben a bejegyzésben ehhez nyújtok egy harmadik szempontot. Előtte egy illusztrációs történet.

1bb0b59.jpg

A nyár elején igen bájos körülmények között és vidám hangulatban – a fogorvosi rendelőből kilépve –  találtam egy szárnyaszegett madárkát az úttesten. Óvatosan betettem a táskámba, és hazavittem. Majd a nap további részét családilag azzal töltöttük, hogy a madárka számára megtaláljuk a lehető legjobb megoldást. Készítettünk neki ideiglenes szállást, majd végighívtuk az összes környékbeli mentőállomást. Több órás munka után sikerült elérni valakit, aki – bár egy másik városban – de el tudta vállalni a kismadár szakszerű ellátását. A nyomozás, az ideiglenes ellátás, a telefonálgatás és a kocsikázás a haszonelvű ’jó’ értelmében semmiféle jót nem adott nekünk. Sőt, inkább meglehetősen sok munkát és némi anyagi áldozatot jelentett. Ha azonban megkérdezte volna valaki tőlem, hogy mi volt a jó abban, hogy ezt a kismadarat megmentettük, azt mondtam volna neki: csakis az, hogy jót tenni jó.

A Hans Küng által vezetett Projekt Weltethos a legnagyobb világvallások közös etikai alapját kereste, és némi egyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy a kutatás (és minden tapasztalat) szerint a vallások mindegyike azt tanítja, hogy akárhogy is megyen a világ, egy bizonyos. Jót tenni jó.

large.png

S valóban, például a buddhizmusban, a szenvedés csökkentése maga az általános jó. Ha egy helyzetben azt látjuk, hogy csökkenthetjük a szenvedést, akkor az ehhez szükséges cselekedetek megtétele maga a jó. Nem azért, mert jobban érezzük magunkat tőle. Nem azért, mert kapunk érte valamit. Nem azért, mert mások jónak fognak gondolni minket és jobban fognak tisztelni. Hanem azért, és sokszor csak azért, mert jót tenni jó. A karma által – annak, aki hisz ebben – a jó hovatovább intézményesül is: a sors formájában.

last_judgement_8.jpg

A keresztények számára egyáltalán nem lehet meglepetés, hogy jót tenni jó. A szentírás egészen pontosan fogalmaz ezzel kapcsolatban, ráadásul az Utolsó Ítélet kontextusában, vagyis azzal kapcsolatban, amire a keresztény élet irányul. Nincs mese, mondja az Úr, a szerint fogtok megítéltetni, hogy adtok-e enni az éhezőnek, inni a szomjazónak, befogadjátok-e a jövevényeket, felruháztátok-e a mezíteleneket, meglátogattátok-e a betegeket és a foglyokat.

Egészen világos, hogy másokat etetni és itatni egy szűk és haszonelvű értelemben egyáltalán nem ’jó’ nekünk, hiszen fáradtságos, nekünk kevesebb ételünk és italunk marad, és nem nagyon remélhetünk viszonzást. A jövevények befogadása mindig teher és kockázat, ruhákat venni vadidegeneknek kész csőd, a látogatások pedig drágák és fáradozással terhesek. Nem beszélve a haszontalanságról. Ezeket a cselekményeket csak akkor érdemes megtenni, ha hisszük, hogy jót tenni jó.

61044660893dbc3c7b4e09d07aacdf81.jpg

A filozófiai kritika viszont nem a buddhizmussal vagy a keresztény tanítással, de egy Kant nevű kiváló gondolkodóval jutott el odáig, hogy a morális alapú jó tulajdonképp a jó szándékon, és semmi máson nem alapszik. Sőt, más előnyök egyenesen kizárják az adott aktus jó voltát. Ha valamit azért teszek, hogy általa gazdagodjak, az nem jó, hanem okos üzlet, vagy egyenesen befektetés. Ha azért teszem, hogy mások szeressenek érte, akkor ügyes önmarketing. Ha azért teszem, mert élvezetemet lelem benne, akkor nem valami jó, hanem valami élvezetes dolgot tettem. A jó-nak ugyanis egyetlen jutalma és értelme abban áll, hogy jót tenni jó.

Természetesen a modern pszichológia ezek mellett messzemenően kimutatta, hogy jót tenni biológiai (hormonális, kortikális sőt pszichoneuroimmunológiai) szempontból is rendkívül kedvező élettani hatásokkal jár, pozitív mentális és lelki hatások kísérik, és normális társadalmi viszonyok közepette ehhez mérhető társas előnyök is átszármaznak. Ennek ellenére fontos tudni, hogy jót tenni nem elsősorban egyfajta fizikai és mentális edzésprogram (bár annak is tökéletes), hanem pusztán azért cselekszünk jót, mert jót tenni jó.

Ha tehát ma valaki azt kérdezné tőlem, hogy mi a jó abban nekünk, magyaroknak, hogy menekülteket szállásolunk el, akkor azt mondanám a fentiek alapján, hogy nem azt kell néznünk, vagy nem elsősorban azt, hogy mi a jó abban nekünk, mert részleges jó ebben a szűk értelemben nem létezik. Nekünk pusztán hasznunk, profitunk, előnyünk és más parciális javadalmaink lehetnek, mert a ’Jó’, az mint olyan, egyetemes. Ha pedig a részleges haszon és az egyetemes jó között kell választanunk, akkor nem csak a világvallások etikája, de a kritikai filozófia is azt tanítja nekünk, hogy a jót választani nem csak kívánatos, de egyenesen ez a kötelességünk.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról.

18 komment

12 valós rettegnivaló - erős idegzetűeknek

2016. augusztus 06. 10:24 - harmadikszem

wp_20160802_13_13_15_pro.jpgMint azt az immáron több mint egy éve zajló, időnként – most is – meg-megújuló menekültellenes kormánykommunikáció eredményein látjuk, a félelemre játszás ősi retorikai trükkje élt, él és élni fog. Még sokkal inkább, mint Lenin, aki elsők között használta e módszert professzionális módon. A legújabb indexes kutatás ugyanakkor arra is rámutat, hogy a menekültektől annak ellenére rettegünk, hogy immár egy éve jó eséllyel nem láttunk egyetlen darabot sem. Így természetesen az is világos, hogy bár félelmeinknek kell hogy legyen valamiféle alapja, nem szükségszerű, hogy legyen valós alapja: a politikai propaganda ugyanis tökéletesen alkalmas arra, hogy valótlan alapot generáljon félelemszükségletünk alá.

De miért ne ötvöznénk a kellemeset a hasznossal? Ha nagyon szeretnénk rettegni, akkor talán megkereshetjük azokat a jelenségeket is, melyektől jogosan félünk, félhetünk, kellene félnünk. A Harmadik szempont stábja egy közepesen hosszú utazást tett néhány magyar kistelepülésen, s készek vagyunk megmutatni, hogy milyen, valóban félelmetes dolgokat láttunk. De előtte egy kisebb kitérő arról, hogy miért fontosak a kistelepülések kommunikációs szempontból.

Nem csak a PR és marketing szakemberek, de a szociológusok is jól tudják, milyen fontos a jól felépített arculat, vagy másképp (mint például Goffman elméletében) a homlokzat fenntartása. Az arculat, a homlokzat nem feltétlenül valami hamis, valami személyiségidegen álca, hanem az, amit mi magunkból mutatni szeretnénk. Ám egyáltalán nem biztos, sőt eléggé valószínűtlen, hogy a vakolat pont azt takarja, amit a szemlélő képzel. A városok arculatát elnézve például megfigyelhető – nem csak nálunk, de nálunk nagyon – hogy a belváros ki van pattintva, ám a periféria le van pukkanva. Ugyanez a kettősség azonban az egyes háztömbök esetében is fennáll: az utcafront ki van pucolva, az oldalfalak és pláne a hátsó fertály viszont omladozik. Ha még távolabbról nézzük a jelenséget, akkor azt kell látnunk, hogy a kistelepülések arculatára már voltaképpen nagyon kevés reflektorfény esik, ezért a valóságot ott sokkal közvetlenebbül, sokkal kevésbé mesterkélten tapasztaljuk meg. Gondoljunk csak bele, hogy egy határmenti magyar falu és a tőle pár kilométerre fekvő osztrák falu létmódja között micsoda elképesztő különbséget látunk: ugyanez a különbség nincs meg Bécs belvárosa és Budapest belvárosa között, mert itt a homlokzatóvás sokkal inkább elfedi a realitást. Márpedig ettől a realitástól van mit félni, már aki szereti az ilyesmit.

1.jpg

  1. Van ok félni attól, hogy sok helyen, vidéki falvakban, egy közepes erősségű vihar hihetetlen károkat tud okozni a házakban, a közvilágításban (ha van egyáltalán), az utakat járhatatlanná teszi az eső hosszú időre, mert ezek egyáltalán nem korszerűek. Nem abban az értelemben korszerűtlenek, hogy nem felelnek meg a legfrissebb EU szabványnak. Ezeket a házakat száz éve nem renoválta senki, a közművek is több évtizedesek. És ez nem Silent Hill, hanem az átlagos magyar falu: aki szeretne rettegni, vessen ide egy pillantást. Mert ez valóban szörnyű.2.jpg
  2. Ennek az iskolának van gondja bőven. Igen sok iskolának van gondja bőven. No nem afféle gondok ezek, hogy legyen-e minden teremben digitális tábla, vagy kakaóbiztos számítógépek. Ide elsősorban egy ajtó kellene, némi vakolat, s talán áram. Télen fűtés, ilyesmik. Rettenetes-e?3.jpg
  3. Ennek a háznak az ablakában rég elszáradt a virág, a tulajdonosnak nem az a fő gondja, hogy kiírták-e már az új pályázatot a nyílászáró cserére.  Ahogy a falu többi házán, itt is évszázados ablakokat találunk, az ablakcsere, mint műfaj, totálisan elképzelhetetlen. Ahogyan bármilyen, valós komfortemelkedéssel járó beruházás.4.jpg
  4. Náluk, mint József Attilánál, a hiány valóban úgy jár át, mint huzat a házon. Elsősorban a pénzhiány. Az ajtókról nem a 12 pontos biztonsági rögzítés, de nem is a dallamcsengő hiányzik. Az ajtókról maguk az ajtók hiányoznak.5.jpg5b.jpg
  5. Sok gondot okoz a megfelelő szigetelés kialakítása, s hogy vajon a nikecell vagy a kőzetgyapot a jobb megoldás? 10 centi, 12, vagy nem a méret a lényeg?  Ám vidéken sokszor egyszerűen vakolatról álmodnak, vagy már azt se. Ezeken a házakon látszik, hogy nem arról van szó, hogy még nem vakolták le, vagy már lejött róla a vakolat. Fel sem merült a vakolás gondolata: nem maradt rá pénz. Ha az így felépült házakra gondolunk – falvanként több tucat házról van szó – és ezek szigetelő, párazáró képességére, az valóban félelmetes.6.jpg
  6. Itt senki nem cserél autót divatból, unalomból vagy azért, hogy jobban ki tudja fejezni az egyéniségét. Ez a kispolák például a teraszon lakik, állagmegóvás okán. Jól is tartja magát, szó ami szó.7.jpg
  7. Ím Einstein megmondta, hogy nincs kitüntetett koordináta-rendszer. Ami másnak a tető, az neked lehet az oldalfal. Az olcsó palatetőből sok mindent lehet építeni, kicsit ronda, kicsit rákkeltő, kicsit félelmetes – de a mienk.8.jpg
  8. Az álmaimat nem veheted el – énekelte Karády, és milyen igaza volt. A kisleányok faluhelyen is hercegnőségről álmodnak.9.jpg
  9. Van, akinek azért telik vakolatra, sőt, színezett vakolatra is. Annál rosszabb.10.jpg
  10. A rettentő meleg ellen nem gyakran védekeznek inverteres klímával. Konkrétan olyannyira, hogy magával a műfajjal sem találkoztunk annak ellenére, hogy a rekkenő hőségben sokszor még a kertitörpe is kidőlt.11.jpg
  11. Egy nagyon általános dolog, hogy ha valami drágább dolog elromlik, az úgy marad. Mindörökre. Egy fürdőszoba ’felújítása’ nagyon sokak számára fel sem merül mint opció, mármint abban az értelemben, hogy valami szebbre, modernebbre vagy egyszerűen csak másra cserélnék a berendezést. Az elromlott dolgok megjavítása felmerül, de ahogy felmerül, úgy alá is bukik, ami megrázó, sőt félelmetes.12.jpg
  12. A hit tisztasága nem feltétlenül társul a falak tisztaságával. Ez nem igénytelenség. Szegénységnek hívják. Az pedig van, nagyon van, nem is túl messze, nem is túl mélyen, a homlokzat mögött. És ez valóban szomorú. Félelmetes.

Szavazzunk inkább arról, hogy tegyünk-e többet a mélyszegénység ellen?

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról.

 

176 komment

Anti - Tusványos. Orbán Viktor beszéde propagandaszűrővel.

2016. július 23. 14:48 - harmadikszem

tusvanyos-orban-masolat.jpgA propaganda és a meggyőzés között az a fő különbség, hogy míg a propaganda elsősorban a félelemkeltésre és az ellenségkép gyártására koncentrál, addig a meggyőző kommunikáció sokkal inkább a saját oldal erősségeit igyekszik hangsúlyozni. Természetesen mindkét kommunikációs forma mögött önérdekek, sőt, hatalmi érdekek állnak, de az azért erősen elgondolkodtató, hogy egy adott hallgatóság számára egy politikai szereplő a kommunikáció mely módját választja.

Mert azt azért ne gondolja senki, hogy például Orbán Viktor álmatlan éjszakáin maga írja a beszédeit, és esetleg egy nyelvész előadás előtt grammatikailag leellenőrzi. Erről szó sincs, egy több tagból álló kommunikációs stáb áll az efféle megmozdulások mögött, és a hatás – elsősorban a hallgatóság lelkületére alapozva – jó előre ki van számítva. Mi tehát – derült ki újra az idei tusványosi miniszterelnöki beszéd alkalmából – olyan népként vagyunk tekintve, akik a propagandát, és nem a meggyőzést kedveljük. Ennek megfelelően jól meg is kaptuk, ami jár nekünk.

Érdemes megjegyezni, hogy ha valaki követi például a kanadai miniszterelnökség kommunikációját, akkor ott a negatív jellegű kommunikátumok aránya elenyésző lesz a pozitívumokhoz képest. Sőt, akár azt is mondhatnám, hogy negatív hírek szinte nincsenek is: az ottani szakértők tudják, hogy a kanadaiak elsősorban pozitív megerősítésekre, elköteleződésre vágynak, nem pedig propagandára: meg is kapják. És persze tudjuk, hogy a kanadai és a magyar néplélek között nagy különbségek vannak, ez meg is látszik a kommunikáció szintjén. Valahol a kettő között helyezkedik el, de azért a kanadai modellhez közelebb, az amerikai politikai kommunikáció. Az ottani választópolgárok ugyanis nagyon nagy arányban a konkrét tervekre, pozitív intézkedésekre kíváncsiak, és csak részben vevők az ellenségkép-gyártásra. Ezért nem fog nyerni Donald Trump, hiába is szeretné ezt a magyar miniszterelnök olyannyira, hogy a világ összes miniszterelnöke közül elsőként ő fejezte ki Trump melletti elköteleződését.

Tudjuk, hogy így van, nem lepődtünk meg, sőt a dolgunk szerintem nem is a meglepődés, hanem az alternatívák felmutatása. Jöjjön tehát az anti-tusványos:

mi lett volna, ha a miniszterelnök nem propagandát nyomat, hanem megpróbálkozik a meggyőzés fáradtságos, de előrébb vivő módszerével?

Íme néhány propagandátlanított átirat a 2016-os tusványosi beszédből.

 

Európában napról napra nő a félelem, és kialakult az az érzés, hogy bizonytalan a jövőnk, ami abból fakad, hogy összetört a „nagy európai álom”

Helyett lehetett volna azt mondani, hogy

aki biztosítani szeretné maga és családja számára a szebb jövőt, az ma még sajnos kénytelen nyugatra vándorolni, és ezt adatokkal is alá tudjuk támasztani. A cél tehát az lenne, hogy megtudjuk, miben áll a nyugat csábítása, és képesek legyünk itthon is megteremteni azokat a dolgokat, amelyekért ma még fiataljainknak el kell hagyniuk Magyarországot. Valóban látjuk, hogy összetört a rendszerváltáskor szőtt álmok többsége: nem zárkóztunk fel a fejlettebb országokhoz, sőt lemaradásunk egyre nő. Ezt a folyamatot meg fogjuk állítani, és nem félünk segítséget sem igénybe venni olyan szakértőktől, akik az ehhez szükséges tudást nemzetközi gyakorlatuk során sajátították el.

„Egy nyugati gyerek eddig biztos lehetett abban, hogy többre viszi, mint a szülei, ha dolgozik, és betartja a szabályokat. De Nyugat-Európában „megrendült ez az ígéret, ez a perspektíva”, mégpedig azért, mert a világgazdaságban megjelentek olyan versenytársak, mint Kína vagy India. Ehhez a változáshoz az EU nem tudott alkalmazkodni, így kialakult a gazdasági válság, amelyből elitválság, majd demokráciaválság lett.”

helyett lehetett volna azt mondani, hogy

a globalizáció egyre erősödő folyamatát nem feladatunk minősíteni, ehelyett meg fogjuk nézni, hogy mit profitálhatunk belőle. Nyugaton ezt egészen jól csinálják, hiszen az oktatásban vagy az egészségügyben nagyon jól tudják hasznosítani a nyugaton szerezett tudásokat azok az ázsiai bevándorlók, akik nyugati egyetemeken tanultak és ezután nyugaton válnak adófizetőkké. A nyugati fiatalok helyzete ma is lényegesen jobb, mint a magyar fiatalok helyzete, ezt onnan látjuk, hogy a kivándorló fiatalok száma nagyságrendekkel meghaladja a bevándorló fiatalok számát. Ha pedig a nyugatról idevágyó fiatalok számát hasonlítjuk össze a nyugatra vágyó fiatalok számára, ez a különbség még inkább szembetűnő. Hiszünk az emberekben és bízunk nagykorúságukban, ezért azt gondoljuk, ez nem véletlen, és küzdeni fogunk azért, hogy ez a folyamat megváltozzon.

„Be kell fejezni a „hamis önértékeléseket” – vagyis az EU áltatja saját magát, miközben már nem a globális politikai tér egyik szereplője.”

helyett lehetett volna azt mondani, hogy

Be kell fejezni a hamis önértékeléseket, nem áltathatjuk tovább magunkat azzal, hogy mi mindent jobban tudunk, hiszen a számok nem hazudnak. Azon fogunk dolgozni, hogy reális önértékelésünk is pozitív lehessen. Van mire büszkének lennünk, és van hova fejlődnünk: dolgozzunk érte közösen.

„Be kell fejezni „Európa idealizálását” – le kell számolni azzal az eszmerendszerrel, hogy  a közös európai megoldás automatikusan jó.”

helyett lehetett volna azt mondani, hogy

Be kell fejezni általában az idealizálást és minden esetben megvizsgálni, hogy melyik megoldás a legjobb, nem elméletileg, hanem tapasztalatilag. A mi térségünk környékén mindenesetre azt látjuk, hogy az európai megoldások általában jobbak, időnként sokkal jobbak, mint az orosz, a török vagy a kínai megoldások, ezért az európai megoldásokra ezentúl még inkább érdemes odafigyelni.

Mi folyik Európában? Félelem, brexit, terror, migráció.

Helyett lehetett volna azt mondani, hogy

Mi folyik Európában? A legtöbb nyugati országban világszínvonalú az oktatás, a tudomány és a művészet, magas az életszínvonal, stabilak a nyugdíjak és roppant színvonalas az orvosi ellátás. Szinte ismeretlen nyugaton az a fajta egyközpontúság, mint nálunk Budapest kontra vidék esetében, és általában kiváló a tömegközlekedés. Hogyan lehetséges ez? Feladatunknak tekintjük hogy Magyarországon is megvalósítsuk ezeket a fejlesztéseket, a működő megoldásokat importáljuk, és ebben együtt fogunk működni a külföldi kollegákkal és a hazai szakemberekkel egyaránt.

„Az arab országok népessége növekszik, Európáé fogy, tehát a migrációs is növekedni fog. Ezért meg kell védenünk magunkat a nyomástól, mégpedig határvédelemmel. Amit plüssállatokkal meg virágokkal nem lehet.”

Helyett lehetett volna azt mondani, hogy

A fejlett országokban a magasabb iskolázottság és az eltérő életmód okán arányosan alacsonyabb a megszülető gyermekek száma, mint a fejlődő világban, ezért az európai és az amerikai kontinens országai egyre inkább rászorulnak a migránsokra. Ki kell dolgoznunk azokat a stratégiákat, melyek mentén európai mentalitással, tehát befogadó szeretettel (a gyermekeket plüssállatokkal, a hölgyeket virággal) tudjuk fogadni a hozzánk érkezőket, ugyanakkor képesek vagyunk gondoskodni arról is, hogy társadalmunk hasznos tagjaivá válhassanak. Ehhez ki kell nyitni oktatási intézményeinket és munkaerőpiacunkat a világ előtt és a világ felé, és ettől mindnyájan gazdagabbak leszünk nem csak kulturális, de financiális értelemben is.

Végül, összességében a haldokló nyugat, az illegális bevándorlók és a posztkommunista elit hibáztatása helyett lehetett volna azt mondani, hogy

Nem tudjuk ki a felelős azért, hogy Magyarország még nem érte el azt a színvonalat, melyet mindnyájan, mi magyarok, közösen kívánunk a számára. Valószínűleg mi magunk vagyunk érte felelősek, így ideje végre felnőnünk, hiszen tényleg ezer évesek is elmúltunk. Elsősorban én magam, mint olyan miniszterelnök, aki mindösszesen több mint 10 éve kormányzom az országot, kívánom elismerni felelősségemet és megígérni, hogy ezentúl még keményebben fogok dolgozni azért, hogy Magyarország mindenféle tényalapú összehasonlításban jobban fel tudjon zárkózni a fejlettebb országokhoz. A nyugat nem haldoklik, és szerencsére mi sem. Éljünk sokáig, lehetőleg még boldogabban, mint az eddigi ezerévben.

Nem kell félni, de harcolni sem kell. Nem kellenek a háborús hasonlatok, legyen elég ebből. Békére, haladásra, tudományra, kultúrára, művészetekre, lelkiségre, szabadságra és ezekhez hasonló dolgokra lenne szükség. Egyiket sem lehet kiharcolni. Ezekért egyszerűen csak dolgozni kell.

 Lehetett volna ezt mondani.

 

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról.

57 komment

Az oroszlán barlangja

2016. július 22. 15:55 - harmadikszem

lion-king-disneyscreencaps_com-2117.png„Apu! Hogy megy be, az a nagy elefánt az oroszlán barlangjába?

Apu! Hogy megy be, az a nagy elefánt, hogyha meghívják teára?

Ha csak ormányát dugja be a buta, az egy kész könnyelműség:

mire felszívta a teáját, leharapták rég az ormányát.

Van-e pótormánya őneki? Apu, mondd meg, nahát!"

 

Nem nagyon tud más eszembe jutni, mint a fenti dalocska, amikor az elmúlt pár nap eseményeire gondolok, mármint médiapolitikai szempontból. Történt ugyanis, hogy azt kellett észrevennem, hogy a 888.hu nevű propagandaújságban újabban felettébb izgalmas riportokat közölnek. Ebben a bejegyzésben pontosan kettő ilyenre fogok reflektálni, és amellett érvelek, hogy bizonyos helyekre egyszerűen nem megyünk. Pont.

lion-king-scar-scar-23037315-500-315.jpg

Ez nem egyszerűen az én személyes agyszüleményem: mind a két főszereplőnk maga is pontosan érzi ezt, hiszen személyes médiaprofiljaikon úgy érezték, hogy feltétlenül magyarázatot kell adniuk arra, hogy miért mentek olyan helyre, ahova egyébként – okkal – nem megyünk.

Kezdem a könnyebben érthetővel: az volt mármost, hogy Tereskova Nagy Kriszta, vagy fordítva, elment a 888.hu-hoz és elmondott egy csomó dolgot. Ezek közül volt néhány érdekes, és néhány ostobácska dolog, de főként kártékony dolgok hangzottak el, melyek véleményem szerint mind az érdekes, mind az ostobácska dolgoknál rosszabbak. Tereskova eddig elég profin egyensúlyozott hideg és meleg között, és mindig vigyázott arra, hogy a kierőszakolt médiamegjelenés segítse őt a pályán -ez nem tudom mennyire jött össze egyébként, hiszen ha jól tudom az Orbán képekért 50 ezret adtak per darab, amennyiért még én sem adnék el képet, pedig nem ebből élek. De a politikai cuccokkal mindig úgy hívta fel magára a figyelmet, hogy nyalizásként és iróniaként egyaránt lehessen értelmezni, nyilván az aktuális hatalmi helyzethez passzintva az interpretációt. Ez művészi szempontból nem egy bátor dolog, de valószínűleg hatásos. Most azonban néhány érdekes részletet leszámítva – az OCD-ről szerintem jól beszél és őszintén – főként hülyeségeket mondott. Ezeket nem részletezem, mindenki mazsolázza ki nyugodtan innen. Nekem a személyes kedvencem az interjúból Geszti Péter, mint menő szívtipró, hát, ez még pont nem jutott eszembe eddig, de ha Habony Árpád lehet az ország legizgibb csávója (ezt is Tereskova nyilatkozza) akkor bármi megeshet.  Azzal viszont, ahogy a Ligetről beszél, már szemlátomást a kormánypropaganda pontos visszaböfögését valósítja meg, mindenféle kritikai és intellektuális, vagy akár művészi többlet nélkül. A legócskább propagandaszöveg ugyanis, hogy a szemetes-kutyaszaros ligetet most jól felújítjuk, hiába próbálják megakadályozni, hiszen, mint ezt a Ligetvédők többször is nyilatkozták, a beruházás ellen tüntetők egyáltalán nem azt szeretnék, ha a Liget így maradna, csak azt, hogy funkciójában maradjon így. A tisztítás, további parkosítás természetesen a Ligetvédőknek is célja, ráadásul ez a kormány által elkölteni szándékozott pénz töredékéből megvalósulhatna. Az interjú második oldalán – ha már kiikszeltük a menekültellenes óriásplakátot, és tovább léphettünk – tovább folyik az értelmetlenség, például a Ligetet védők kiokosítása arról, hogy inkább közlekednének BKV-val. Két sorral lejjebb persze hozzáteszi, hogy ő maga 10 éve nem tömegközlekedett.

635952418721077739-1544771720_scar-9.png

Mindenesetre számunkra most nem az a fontos, hogy miket mondott Tereskova, hanem az, hogy miért érezhette úgy, hogy mégsem kellett volna odamennie G. Fodor lapjához? A Facebook-profiljára ugyanis ezt írta ki:

„hát, csodás napra ébredhettem, új ellenségeim születnek ma. igen. kriszti bement az ország legizgibb csávójának, habony árpinak az újságjába nyilatkozni. elmondja h a liget-projekt zsír, hogy mennyire örül, hogy a stadionok után második helyen a művészet áll az állami költségvetésben, hogy a marxizmus mér ment fel a lopás elitélése alól, és hogy mér tüntet a liberalisták szabadság ellenes politikája ellen. kockáztatom azt, hogy a liberális szakmám a művészetemet csak is érzelmi alapon tudja megítélni, mert sértve érzi magát a szabad gondolkodás társaságában.”

Vegyük észre, hogy a művésznő itt azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy Habony Árpád és G. Fodor lapjához bemenni valami fennkölt értelemben bevállalós húzás, afféle kiegyensúlyozott, pártatlan dolog. Szabad gondolkodás. Szinte egybeesni látszik Tereskova célja a Harmadik szempont céljaival, hogy megvalósuljon a szekértáborok nélküli kommunikáció. Csakhogy, mint azt a hamarosan következő TGM esetében is látni fogjuk, korántsem erről van szó.

the-lion-king-s-scar-and-more-prove-disney-has-been-hiding-gay-characters-in-movies-for-de-252723.jpg

A másik emberünk ugyanis nem más, mint maga TGM, a folyamatos offenzívában és örök ellenzékiségben lévő filozófus. Szeretném leszögezni, hogy ez az alapállás szerintem teljesen elfogadható, nem is e fölött kívánok kritikát gyakorolni. Tereskova nyilatkozatával ellentétben TGM interjúszövegében önmagában nem látok sok kivetnivalót, annál inkább abban, hogy ezt a 888.hu-n volt képes elkövetni. Az én véleményemnél talán sokkal érdekesebb, hogy ezt nagy valószínűséggel maga TGM is így gondolja, ellenkező esetben nem jelentetett volna meg egy nagyon hosszú, önigazoló írást a facebook profilján. Ezt az írást olvasni – a sokkal inkább nevetséges Tereskova-féle mentegetőzéssel szemben – rém kellemetlen, hiszen jól látszik, hogy a kiválóan író filozófus minden követ igyekszik megmozgatni annak érdekében, hogy ne kelljen a lényegről beszélni. Van itt példa szekértáborokról, diskurzusról, önazonosságról és ki mit tett le az asztalra sallangoktól elkezdve hosszú történeti és összehasonlító jellegű leírásokra, csak épp arra a problémára nem keresi a választ, mely szerint bizonyos helyekre nem megyünk.

scar-the-lion-king-35925483-1600-900-the-next-maleficent-4-reasons-scar-should-get-his-own-lion-king-spin-off-jpeg-113247.jpg

S e helyütt akkor felhívom a figyelmet arra, hogy milyen bizonyos helyekre nem megyünk, legalábbis szerintem, sőt azt is megmondom, hogy miért nem. Tereskova és TGM állításaival szemben (és ezt legalább az utóbbi szerintem pontosan tudja is) nem az olyan helyekre nem megyünk, amelyek a mi nézeteinkkel ellenkező nézeteket képviselnek. Ilyen helyekre menni valóban párbeszédkészségre és bátorságra utal, és efféle lapokból (szerencsére? sajnos?) több tucat áll rendelkezésre bárki számára, aki bátorságát és dialóguskészségét kívánja tesztelgetni, Ám bármennyire is próbálják a nevezettek azt a látszatot kelteni, hogy a 888.hu pusztán egy jobboldali (szatirikus, nihilista, goromba és még sorolhatnánk a jelzőket) lap, mert a 888 esetében ezek teljesen mellékesek. Ilyen helyekre egészen más okból nem megyünk.

  • Nem megyünk ugyanis olyan helyekre, melyek, mint a 888.hu, egyértelmű kormánypropaganda-termékek, teljesen függetlenül attól, hogy ez a propaganda éppen milyen ideológiát propagandál. A propaganda roppant káros, antidemokratikus és általában véve is egy abnormális dolog, s ezért a propagandaeszközöket nem tiszteljük meg jelenlétünkkel.
  • Nem megyünk olyan helyekre, melyeket direkt módon a demokratikus ellenőrzés fő ágensének, vagyis a médiaszcénának az átszabása, megroncsolása céljából hozott létre maga a kormány, az adófizetők pénzéből. Nem is kevés pénzéből, hanem nagyon sokból.
  • Nem megyünk olyan helyekre, melyek tudvalevőleg nem médiatermékek a szó klasszikus (sőt, valójában semmilyen) értelmében, hanem pusztán az adófizetők pénzén fenntartott, a hatalmasok haveri körét foglalkoztató politikai reklámfelületek. Szinte azt mondanám, hogy főként nem ingyen, de hát tudjuk, hogy semmi nincs ingyen, vagy legalábbis minden után lehet remélni némi fizetséget.
  • Riportokat újságok és médiumok közölnek, így riportot újságoknak és más médiumoknak adunk. A 888.hu viszont ezek közül egyikbe sem tartozik, és igazából nem jut eszembe egyetlen olyan összetevő sem, mely közös tulajdonságként  lenne felfedezhető egy bármilyen értelemben vett újság, és a 888.hu esetében.

 villain-spotlight-series-scar-from-the-lion-king-prepared.png

Ahogyan én látom a dolgot: a 888.hu számára nem azért nem adunk interjút, mert antidemokratikus, gyűlöletkeltő és finoman szólva is megosztó tartalmak tömkelegét zúdítja az olvasóra, hanem azért, mert a 888.hu nem egy újság, nem egy portál, hanem Habony Árpád és  G.Fodor, tehát maga a miniszterelnök. A miniszterelnök pedig nem újságíró, nincsenek kérdései: neki leginkább emberei vannak. Aki pedig bemegy a 888.hu-hoz, az mondandójától teljesen függetlenül a miniszterelnök emberévé válik, és egy értelmiségi vagy egy művész számára nincs is nagyobb csapás, mint bárkinek, de különösen egy miniszterelnöknek az emberévé válni.

lion_graveyard_2_8637.jpg

 

Utóiratocska

Remélem nem kell külön hangsúlyozni, hogy e bejegyzés főszereplőinek a helyében bárki lehetett volna: nem őket hibáztatom, csak szólni szeretnék arról, hogy félreértés esete forog fenn. Mehetünk jobb és baloldali, ha lenne ilyen: semleges helyekre; magas presztizsű és bulvár, haladó vagy konzervatív laphoz, de bizonyos helyekre nem megyünk. A 888.hu szerintem épp egy ilyen hely, és egyelőre nem hallottam elfogadható érvet e vélelmem ellen.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról.

9 komment

10 helyzet, amiben tartsd meg magadnak a véleményed!

2016. július 20. 17:28 - harmadikszem

untitled_2.png

A véleménynyilvánítás szabadsága nagyon fontos alapjog a demokratikus államokban, azonban a vélemény fogalmával csak nagyon kevesen vannak tisztában. Sajnos, igen jellemző módon, a legkülönfélébb kommunikációs helyzetekben élünk vissza a „vélemény” kifejezéssel. Amikor azt állítjuk, hogy „De hát én csak a véleményemet mondtam”, akkor gyakran butaságunkat, előítéletességünket vagy rosszindulatunkat próbáljuk véleménynyilvánításnak álcázni. Ne tegyük! Ebben a bejegyzésben a vélemény fogalmát járjuk kicsit körül, majd megmutatunk 10 olyan tipikus helyzetet, amelyekben jobb, ha megtartjuk magunknak a véleményünket.

Fontos tudni először is, hogy a vélemény nem azonos a hiedelemmel: a vélemény ugyanis valamely hiedelem vagy vélelem eredménye: vagyis a vélemény ítélet, állásfoglalás vagy kijelentés formájában közreadott vélelem. Ebben hasonlít az olyan nyelvtani képződményekre, mint az iromány (az írás eredménye) vagy az élmény (a megélt dolgok eredménye). Így azonban nem alkalmazható a véleményre maradéktalanul a klasszikus szabadságjogi érvelés, mely szerint hiedelmekre nem tudunk közvetlenül hatni, ezért nem is szabad megpróbálnunk beleavatkozni az emberek hiedelmeibe. Míg ugyanis a hiedelmek, a vélekedések valóban puszta mentális vagy lelki tartalmak, addig a vélemények már a kommunikáció tartalmai, és hatásuk ugyanolyan lehet, mint a legkülönfélébb fizikai cselekvéseknek. Mivel tehát a véleményekkel (vélekedések kimondásával) mind használni, mind ártani tudunk, nem árt jóval óvatosabban bánni velük, mint a szimpla hiedelmekkel és vélekedésekkel.

Másrészről azt is tudni kell, hogy a véleményszabadsággal kapcsolatos klasszikus irodalom az olyan vélemények állami védelmével volt összefüggésben, melyek definíció szerint csak mint vélemények jöhettek szóba. Ezért van az, hogy mind Bentham, mind Locke, mind Spinoza kifejezetten vallási kérdésekben intett toleranciára, hiszen a teológiai kérdések legnagyobb része nem objektivizálható, nem vizsgálható perdöntő módszerek segítségével. Ide tartozik hasonlóképp a művészeti kérdésekkel vagy az életvezetéssel kapcsolatos néhány probléma, azonban a társadalom életében szerepet játszó (tudományos, jogi, logisztikai, gazdasági stb.) kérdések legtöbbje egyáltalán nem ilyen, sőt, mint a következőkben látni fogjuk, a puhább kérdések nagy részében szintén nem evidens, hogy a véleménynyilvánítás valóban csak véleménynyilvánítás, melynek szabad teret kell engednünk.

hulyeseg.jpg

  1. A ténykérdésekkel kapcsolatos kommunikáció esetében a tényellentétes állítás egyszerűen csak ostobaság, és nem vélemény. Gondoljunk csak bele abba a helyzetbe, amikor a gyerekek a szorzótáblát tanulják. Vegyük észre, hogy Ferike nem mondhatja azt arra a kérdésre, hogy mennyi 3X6, hogy véleményem szerint 15, illetve mondhatja, de a tanár néni azt fogja rá felelni, hogy nem, és bekanyarít neki egy elégtelent. Hasonló a helyzet akkor, ha a „Mikor volt az első világháború?” kérdésre Editke azt feleli, hogy 1848-ban, és hozzáteszi, hogy lehet, hogy a tanár bácsi szerint 1914-18 között, de neki mégis ez a véleménye. S bár mind Ferike, mind Editke szabadon kifejtheti a véleményét ezekben a kérdésekben (abban az értelemben, hogy nem fejezi le érte őket a tanár illetve börtönbe sem kell menniük), mégsem marad el a társadalmi retorzió: rossz jegy, s halmozott esetben rossz bizonyítvány, a sikertelen egyetemi felvételi és elbukott állásinterjúk, stb. Ténykérdésekben tehát lehetőleg tartózkodjunk a véleménynyilvánítástól.17341374.jpg
  2. A ténykérdésnek tekintett, illetve közmegállapodáson alapuló kommunikáció esetében a közmegegyezéssel ellentétes véleménynyilvánítás tűnhet bolondságnak és zsenialitásnak egyaránt. Itt szeretném felhívni a figyelmet egy érdekes pszichológiai motívumra: az őrült zseni tévképzetére. Noha sokkal, de sokkal több az őrült, mint a zseni, és sokkal, de sokkal több a szellemileg ép zseni, mint az, aki emellett őrült is, mindig az a feltűnő, az érdekes, a figyelemfelhívó, ahol a kettő egybeesik. Ezért gondolják azt nagyon sokan, hogy a zsenik egyben őrültek is, ez azonban sem statisztikusan sem empirikusan nem igaz. Ezért van az, hogy ha a közmegegyezéssel ellenkező véleményünket hajlamosak vagyunk kinyilvánítani, akkor jó eséllyel bolondnak fognak minket nézni, és van egy rossz hírem: jó eséllyel azok is vagyunk, mivel a zseni kevés, a lököttekből viszont Dunát lehet rekeszteni. S bár sok lökött halmaza közelről (pláne belülről) tömegnek látszik, ez messziről és kívülről nézve csak lököttek tömege, bolondok háza, s nem a többség. Így azt tanácsolom, hogy ha például hajlamos vagy az összeesküvés elméletek baromságait a vélekedésednek tekinteni, akkor lelked rajta, de olyan körben, ahol számít, mit gondolnak, tartsd meg magadnak a véleményed.gossip.jpg
  3. Az olyan dolgok esetében, melyek egyáltalán nem tartoznak rád, szintén jobb, ha megtartod magadnak a véleményed. A véleménynyilvánítás szabadságának ugyanis az egyik korlátja épp mások méltóságának a védelme, tehát ha neked az a véleményed a szomszéd hölgyről, hogy egy ilyen-olyan-amolyan, és különben is rosszul neveli a gyerekeit, akkor ezt ne felejtsd el magadban tartani. Ízlés és intelligencia kérdése persze annak megállapítása, hogy mely dolgok tartoznak rád s melyek nem. Aranyszabályként szerintem érdemes úgy elgondolni, hogy azok a dolgok tartoznak ránk, melyek elveink szerinti jobbá tételén képesek és hajlandók vagyunk munkálkodni. Ebből már az is látszik, hogy a véleménynyilvánítás nem csak jog, hanem felelősség is. Aki ezt nem tartja szem előtt, az véleménynyilvánítás helyett vagy mellett mocskolódik, ármánykodik vagy alkalmatlankodikanimals-breakable-breakage-elephant-clumsiness-pet-mkan148_low.jpg
  4. A legtöbb olyan esetben, amikor a Másik kifejezetten megkért, hogy ne mondd el neki a véleményedet, egyszerűen tahóság a véleménynyilvánítás. Hidd el, lehet olyan helyzet, amikor a véleményed tényleg nem érdekes, sőt bosszantó vagy legalábbis felesleges. Ezt a szabályt a nagyobb felelősség nevében felülírhatják azok az esetek, amikor a másik szerinted egyértelműen a vesztébe rohan, és lelkiismereted és képességeid szerint úgy véled, tudsz neki hatékonyan segíteni.complain.jpg
  5. Szinte az összes olyan esetben, amikor már egyszer (ötször, ötezerszer) elmondtad a véleményedet, a véleménynyilvánítás súlyos teher a Másikra nézve. Ne pakoljunk egymásra felesleges terheket. Ha magad is látod, hogy a véleményed elmondása egyrészt már megtörtént, másrészt felesleges, akkor úgymond neked sem gazdaságos ez a fajta tréning, hiszen azonos idő alatt egy könnyű sétával is több kalóriát égetsz el, mint a felesleges beszéddel. A Másik számára pedig üres fecsegésnek számít – kivéve ha profival van dolgod, aki az ötvenedszerre elmondott úgynevezett véleményt már meg sem hallja.istock_000010542680xsmall.jpg
  6. Nyugodt szívvel és nemesb lélekkel megtarthatod magadnak a véleményedet abban az esetben is, ha az köztudomásúan nem használ semmit, viszont nyilvánvalóan ártalmas. Ide tartoznak az ártó szándékú pletykák, általánosításokon alapuló ítéletek és előítéletek, felesleges és rossz ízű, másokat hibáztató panaszkodások.aid22309-728px-detect-lies-step-2.jpg
  7. A szemenszedett avagy pofátlan hazugság még akkor sem tekinthető szabadon előadható véleménynek, ha akként van álcázva. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy bárki is be kívánja fogni a hazudozó vagy álhíreket terjesztő ágens száját, pusztán arról van szó, hogy a társadalmi válasz – nagyon helyesen – a hazugságon ért tettesre alkalmazható retorziót fogja képviselni. A szándékosan az igazság ellenében megfogalmazott ítélet és közlés tehát nem vélemény, hanem hazugság, félrevezetés vagy manipuláció.book_of_bad_habits-belching.jpg
  8. A beböfögés nem véleménynyilvánítás, legalábbis nem valami tetszetős. Nagyon kellemetlen tud lenni a véleményed megosztása – s ezért kérlek, tartsd meg magadnak – abban az esetben, ha nem tettél meg szinte semmit annak érdekében, hogy véleményed tárgyszerű és megfontolt legyen. Légy szíves ne legyen véleményed a Thomas-féle Kalkulusról, a kiválasztási axiómáról, az iszlámról vagy a balti államok nemzetgazdaságáról, ha nem fordítottál elegendő figyelmet a téma tanulmányozására. A jó öreg Descartes még arra intett, hogy tartózkodjunk a véleményalkotástól (pláne ennek kinyilvánításától) addig, amíg nem értük el a bizonyosság abszolút fokát. Nekünk, akik nem vagyunk nagy racionalista filozófusok, ennél kevésbé szigorú előírások is megfelelnek, de a semminél azért tegyünk többet!hqdefault_1.jpg
  9. Előfordulhat olyan eset is, amikor a véleményed helytálló, csak épp totálisan egybeesik valaki másnak, vagy ad absurdum mindenkinek a véleményével. Ez jó esetben azt jelenti, hogy megtanultál valami pozitív igazságot – ebben az esetben viszont felesleges azt a véleményedként előadni. A 2+2=4 típusú igazságok kimondása nem lesz attól sem udvariasabb, sem szerényebb, ha a „Szerintem” vagy a „Véleményem szerint” fordulattal vezeted be. Más esetekben – és sajnos ez a gyakoribb – a véleményedként előadott szólam valamely véleményvezér, közéleti kommunikátor véleményével esik egybe. Ilyenkor célszerű inkább azt mondani, hogy „mint azt x.y. mondta, ez és ez a helyzet”. Ha ezeket a fontos kommunikációs lépéseket kihagyjuk, akkor rosszabb esetben plagizálni, jobb esetben papagájkodni fogunk, de egyik esetben sem lesz saját véleményünk.ca20140814eda-870x379.jpg
  10. Végül, minden olyan esetben tartsd meg magadnak a véleményedet, ha kimondásával törvényt sértesz. Bár a legtöbb ilyen eset egyben a fentiek valamelyikébe – ostobaság, taplóság, gonoszság – is beleesik, károkozásának mértékével mégis túlnő ezeken és jogilag is megtorolható. Tipikusan ide tartozik a rágalmazás, a becsületsértés, a közösség elleni izgatás, az emberi méltóság sérelmére elkövetett megnyilvánulás, a hátrányos megkülönböztetésre irányuló kommunikáció, a tisztességtelen piaci magatartás, a fogyasztóvédelmi szempontból aggályos kereskedelmi megnyilatkozás, a nemzeti jelkép méltóságát vagy vallási meggyőződést durván sértő megnyilatkozás. S bár e fenti kérdésekről mindnyájan szabadon vélekedhetünk (legalábbis ezt hisszük), ha e vélekedésünk közkinccsé tevésével törvényt sértenénk, akkor a nagyobb jó reményének hiányában jól tesszük, ha megtartjuk magunknak a véleményünket.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról.

19 komment