Hősökben mi nem állunk jól, és ez engem nem különösebben zavar, nincs rá igényem. Nem szeretem a szuperhősös filmeket, nem hiszek a hollywoodi mesékben sem, a kemény munkának, a kitartásnak, a jó szociális képességeknek, az árral szemben úszásnak, a csakazértisnek vagyok a híve és bízom benne, művelője. De a héten rá kellett ébredjek, hogy hősök mindenkinek kellenek, de igazi, valódi hősök, nem kitalált figurák, hanem bátor, gerinces, hús-vér emberek. Mint az a kettő, akikről ez a bejegyzés szól.

Egyikük klasszikus gyenge nő, aki most egy világgal megy szembe. A hatalmasok, vagy magukat annak gondoló perverz állatok elleni küzdelemben kimondta a kimondhatatlant, amit azonban mindenki sejtett. Sárosdi Lilla a szakmája egyik legnevesebb, leghatalmasabb emberét nevezte meg, aki a legaljasabb és legméltatlanabb módon élt vissza a hatalmával. A videófelvételen látszik, hogy a színésznő nem őrült, nem vakmerő, nem amazon: tette mégis távolabb áll a mai magyar realitástól, mint bármi, amit az elmúlt években tapasztalhattunk. Eszméletlen sokat kockáztatott, mégis megtette, állítólagos bántalmazója persze tagad mindent sőt, fenyegetőzik. Ahogyan erre, sajnos, lehetett számítani. Segítsük most Sárosdi Lillát, bárhogy, ahogyan csak tudjuk! Minden erőnkre, figyelmünkre szüksége lesz. Ne hagyjuk, hogy ezt a háborút egyedül vívja, mert ő sem önmagáért ilyen bátor.

A másik hőstettet az a Bajomi-Lázár Péter hajtotta végre, napra pontosan ugyanakkor, akiről egy korábbi bejegyzésben már szóltunk. Egy szűk körű konferencián elmondott szerencsétlen mondat (nyilvánvalóan rossz vicc) érdekes módon eljutott a teljes magyar állami sajtógalaxisba, és azonnal megindult a lejárató kampány ellene. Mit csinált erre az egyetemi oktató? Tagadott? Kontextualizált? Bezzeg-ezett? Megtehette volna, az ő helyzetében, sőt, sokkal, de sokkal durvább helyzetekben megtette már ugyanezt újságíró, tudós, rektor, köztársasági elnök, sőt még a semjénzsolt is. De ő nem. Bocsánatot kért nem csak a deflamált újságírótól, de a saját egyetemétől is, sőt felajánlotta a lemondását (amit véleményem szerint ez a helyzet nem indokolt), az egyetem pedig elfogadta (amit véleményem szerint nem kellett volna megtennie). Ha valami társadalmi felelősségvállalás, az egyén szintjén, akkor ez az. És értsünk bár egyet Bajomi-Lázár cikkeivel vagy sem, egy biztos: ilyen szintű gerincességet, kiállást és korrektséget nem láttunk egyetlen közéleti szereplőtől sem az elmúlt években. Bajomi-Lázár a nyugat itt keleten, a korrektség egy inkorrekt közegben, egyenes hát egy görnyedt világban. Ember az embertelenségben. Ha lenne egy egyetemem, nekem szükségem lenne rá. Nem csak intézetvezetői fokon.

Rendkívül ígéretes programmal jelentkezett a Momentum, talán a szó szoros értelmében, hiszen néhány pontjuk erőst’ úgy tűnik, lehetetlenségre referál.  Ezek közül kiemelnék most egyet, amelyik a legjobban szúrja mindhárom szememet: mégpedig a csúcsegyetemmel kapcsolatban.

A momentum ugyanis többek között azt is ígéri, hogy top 100-ba kerülő egyetemet hoznak létre, mégpedig az alábbi kontextusban:

„A cél, hogy ne menjenek a fiatalok külföldre. Azt ígérik, hogy top 100-ba kerülő egyetemet hoznak létre, könnyítik a vállalkozások alapítását, és bevezetik az eurót.”

Ezzel az ígérettel nekem az a bajom, hogy összesen kétféleképp lehet ilyet ígérni, és egyik sem tetszik. Az egyik esetben a Momentumnak, illetve a velük dolgozó oktatási szakembereknek fogalmuk sincs, hogyan lehet egy felsőoktatási intézményt a top100-ba tenni, de tudják, hogy ez jó lenne. Szerintem is jó lenne, viszont ilyet nem lehet felkészülten ígérni, ugyanis arról a helyről, ahonnan most indulunk, ez szó szerint lehetetlenség. Az azonban legalább ilyen jó lenne, ha a Momentumnak lenne annyi esze, hogy utánanéz a dolgoknak, mielőtt ígérget. Hülyeségeket.

A másik eshetőség, amibe belegondolni se merek – mert nekem tényleg szimpatikusak ezek a fiúk, na nem olyan nagyon, csak éppen ebből a palettából. Ez pedig az, hogy pontosan tudják, hogy belátható időn belül nem lesz top 100 magyar egyetem. És hazudnak.

Ahhoz ugyanis, hogy top 100 egyetemünk legyen, szisztematikusan elköltött, rengeteg pénz szükséges, no és legalább három generáció. Bizony. Ez nem megy máról holnapra, de persze sokkal jobb lenne ma elkezdeni, mint holnap. Egy bizonyos Derek Price, no meg kollegája, Eugene Garfield,  akinek az SCI no meg a JCR kifejlesztését köszönhetjük, ugyanis jó pár évtizede rámutattak, hogy mi módon lehet feljebb tornászni egy egyetem elismertségét. Price ugye főként fizikusként képződött, ezért aki magasztos eszmékre számít, az csalódni fog: a listán való feljutás ugyanis a számítások szerint szinte kizárólag pénz és idő kérdése. A pricei iskolapéldák az ázsiai kistigrisek egyetemei, amelyek három generáció alatt ténylegesen a világ legjobbjai közé küzdötték fel magukat, a következőképp.

Először is kell egy első generáció, akit ígéretes ösztöndíjakkal kiküldenek a legjobb egyetemekre tanulni. Ez legalább 10 év a PhD-val együtt. Ezután otthon létre kell hozni olyan ösztöndíjrendszert, amely képesek ezeket a világ legjobb helyein képződött emberkéket visszahozni az anyaországba, és ott vezető pozícióban tartani. Ebből sok a generációs konfliktus, hiszen a rezidens professzoroknak – már ha egy ilyen döntés megszületik – szolidan a háttérbe kell húzódniuk.

A második generáció lesz az, akit az első generáció már az anyaországban képez ki. Ők olyanoktól tanulnak, akik a világ legjobb helyein tanultak, és azt a tudást adják át a második, immáron rezidens generációnak. Ez újabb 10 év.

Végül a harmadik generáció teremti meg a stabil natív színvonalat, őket a második generáció tanítja ki, olyanok, akik már maguk is otthon tanultak. Ez a harmadik generáció lesz az, aki rezidensként sajátít el rezidens tudást. Ők már csak annyira vannak rászorulva a nemzetközi gyámságra, mint más nemzetközi kollegáik: publikálniuk kell nemzetközi folyóiratokban, erős konferenciákon kell fellépniük, vendégoktatni is célszerű más magas presztízsű egyetemeken, de ettől még számos Szingapúri, Koreai, Hong-Kong -i vagy Japán egyetem ma már éppen annyira fenszi, mint amerikai vagy brit társaik.

Talán ebből a rövid kis leírásból is kiderült, miért vagyok kénytelen lufinak tartani a Momentum ezzel kapcsolatos ígéretét. Tudom jól, hogy nagyon követelőző vagyok meg telhetetlen, de én tényleg annyira szeretnék egy olyan konceptet látni a felsőoktatásban, amiről legalább azt tudom reálisan feltételezni, hogy a kiböfögője reálisan feltételezi, hogy a dolog reálisan feltételezhető. Mondjuk egy top 400 egyetem 5 éven belül. Egy top 300 15 éven belül, egy top200-as 20 év múlva. Na és hozzátenni a hogyan-t is.

Mint arról szinte a teljes ellenzéki sajtó beszámolt, ma felmondott az Origo teljes filmrovata, miután a portál egy roppant gyenge színvonalú, kritikának álcázott propagandacikket jelentetett meg a filmrovatban a szerkesztőséggel való egyeztetés nélkül. A szerkesztőség a cikket és az eljárást is vállalhatatlannak érezte, ezért egy emberként felálltak és lemondtak.

Ebben a sztoriban szerintem három roppant szomorú dolog van, amelyről a sajtó nem nagyon vett tudomást. Ezekről szeretnék most röviden értekezni, betartva a szerintem való durvasági sorrendet.

Az első szomorú dolog az, hogy a politikai hatalom immáron nagy nyomatékkal támad olyan viszonylag ártalmatlannak tűnő területeken is, mint az egyébként zuhanórepülésben lévő filmfogyasztás. Nem csak az ócska színvonalú kritikáról van szó, hanem annak egy, összeszokott, saját szervezeti kultúrával, etikai szabályrendszerrel rendelkező szerkesztőségbe való beejtőernyőzéséről. Miközben propagandacikkek gyártása, filmek ideológiai szempontú elemzése nem ritka a sztenderd demokratikus országokban sem, az ehhez az esethez hasonló akciókra valószínűleg inkább totalitáriánus diktatúrákban vetemednek.

A második szomorú dolog szerintem az, hogy az ilyen cikkek írására mindig akad ember. Ezt nem fejteném ki bővebben, mert csak nagyon csúnyán tudnám, és nem szeretnék a jeles filmkritika írójának a szintjére süllyedni még átmenetileg sem.

A harmadik és legszomorúbb dolog az, hogy mintha a közvélemény, s benne az ellenzéki sajtó is, normálisnak fogadná el az Origo munkatársainak válaszlépését. Van egy szerkesztőség, benne minőségi munka zajlik, több mint egy évtizede. Aztán jön egy senkiházi, aki megrendelésre és politikai hátszéllel odaszarik a rendszer közepébe. És ahelyett, hogy a szerkesztőség, és az a kulturális közeg, amelyben működik, a szart lapátolná ki, inkább ott hagyja az ürüléket, és maga távozik. A közvélemény pedig respektál (ezt a munkatársak természetesen meg is érdemlik!) és legfeljebb sajnálkozik. Hát nem. Egyáltalán nem normális, hogy ilyenkor a munkatársak állnak fel. Meg kell keresni a felelőst, számon kérni, a közvélemény előtt elszámoltatni, és megfelelő penitenciára ítélni. Nem az ártatlannak kell elkullognia, ott hagynia az általa felépített mikrovilágot, csak azért, mert sötét erők hatoltak bele. Meg kell gyújtani a fényt, kevésbé patetikusan: ki kell lapátolni a szart.

Vegyük észre, hogy az Origo története: a mi történetünk. Százezrével hagyják el a hazát azok a magyarok, akik nem tudnak mit kezdeni a rájuk kényszerített fekáliával. Visszaemlékezésekben megírják, hogy nem tudták elviselni ezt a légkört – ezért elmentek.

De miért nekünk kell elmennünk? Miért nem csökkentjük inkább a légszennyezést?

UPDATE: egy kedves kommentelőnk jegyezte meg, hogy a cikket az ex-Fidelitaszos Bordács Bálint jegyzi, aki arról híresült el, hogy jól megverték egy Fidelitaszos disznóvágáson. Némi nyomozással azt találtam, hogy a disznóvágásos csetepaté valami "leszopsz ennyiért?" kezdetű párbeszédet követően alakult ki. Hát nem gyönyörű ez a maga módján?

Most szombaton rém kellemetlen cikk jelent meg rém kellemetlen helyen: Csontos János a Magyar Időkben kísérelt meg ritka aljas karaktergyilkosságot Bajomi-Lázár Péter egyetemi tanár ellen. Nyilván az ilyet nem érdemes túl komolyan venni (milyen hely má’ a magyaridők???) de azért jelként érdemes vele foglalkozni.

Azt, hogy a fidesz propagandagépezete nem elégedett meg az ellenzéki sajtó majdnem teljes bedarálásával, az MTI és az NMHH megszállásával, hanem az utóbbi évben elkezdte a vele szemben kritikus sajtó munkatársait is támadni, nem újdonság. Sőt, épp abban a Médiakutatóban jelent meg egy remek cikk a témáról, amelyet – TÖK VÉLETLENÜL – épp Bajomi-Lázár főszerkeszt sok-sok éve. Nem csoda, hogy a habonyista propagandisták, mivel a tudományos alapossággal összegyűjtött és interpretált tényeket nehéz lenne cáfolni, inkább magát a főszerkesztőt próbálják meg lejáratni. Ebben nincs semmi újdonság.

Az újdonság abban van, hogy ezt hogyan teszik. A – valószínűleg kormánymegrendelésre íródott – cikk ugyanis Bajomi-Lázár egyetemi karrierjére támad, mintegy felszólítja a rektort, hogy távolítsa el a kutatót az egyetemről, az egyetem jó hírének érdekében. Mindezt azért, mert egy konferencián – tehát nem a sajtóban, nem a köztévében, nem fizetett politikai hirdetésben – csúnyát mondott Bayer Zsolttól (utóbb egyébként ezt megbánta és nyilvánosan bocsánatot is kért az érintettől). Na most megmondom én akkor a Csontos Jánosnak, hogy ez miért nem fog megtörténni.

Bajomi-Lázár Péter ugyanis – Csontos Jánostól és egyébként, ha már szóbekerült, Bayer Zsolttól is eltérően – a fideszhatalomtól függetlenül is létező ágens. Nem azért főszerkeszt, nem azért vezet tanszéket és nem azért egyetemi tanár, mert jókat szokott írni orbán viktorról, vagy hathatósan sorosozik. Ő egyike azon kevés tudományos szerzőknek, aki annak ellenére, hogy itthon maradt, egészen rendes tudományos idézettséggel, nemzetközi munkássággal rendelkezik, valamint ténylegesen is képződött Oxfordban. Bár az ilyen Csontos Jánosok számára ez kevéssé látszik, azért jó tudni, hogy vannak emberek, akiknek az értékét nem egy az egyben orbán viktor vagy habony árpád dönti el. Ezeket más dimenziókban is működő emberek, néha ezt autonómiának is szokták nevezni. A munkáltatója egészen sokat nyer azzal, ha Bajomi-Lázár ott dolgozik, és nem neki kell könyörögnie, jó helyekre telefonálnia vagy magyaridős cikkeket megjelentetnie annak érdekében, hogy az egyetemen maradhasson. Egészen nyilvánvaló, hogy habony árpád, csontos jános, bayer zsolt, a teljes magyaridők stábja és sajnos a médiamunkások legalább 90 százaléka pelyvaként hullanának a semmibe, ha orbán megbukna, és bizony nagyon sok egyetemi ember is elmondhatja magáról ugyanezt.

De Bajomi-Lázár pont nem ilyen. Ezért vele, hogy egészen tudományos fejezzem ki magam, megszívtátok.

Egészen vicces levelet sikerült írnia annak a Rákay Philipnek, akiről még a Wikipedia is csak Orbán Viktor személyes Kellér Dezsőjeként emlékezik meg: Fidesz-főtanácsadó, aki „Politikai karrierjét elindítandó, nyíltan vállalta Fidesz-szimpátiáját, rendszeresen megjelent a Fideszes gyűléseken és eseményeken, mindig Orbán Viktor közvetlen közelében. 2005-ben az Orbán Viktor által meghirdetett nemzeti konzultáció és a Fidesz-nagygyűlések rendszeres házigazdája volt, majd a kormányzati kommunikációs csapat külsős munkatársa lett.”

Majompofa ezzel a múlttal (és jelennel) a háta mögött képes azt írni egy, új cégalapítását firtató újságírónak, hogy aszongya „Egy kormányközeliként elkönyvelt, "múltba révedő, reakciós, jobboldali, mucsai" üzletemberként is sikeres lehet multicégek stratégiai- és kommunikációs főtanácsadójaként.” A továbbiakban ez a nagy tehetségű független vállalkozó kiokosítja az újságíró szakmát a független újságírás alapjairól és arról, hogyan is kell egy, a politikai hatalomtól független tanácsadó cégbirodalmat összehozni, amelyik véletlenül sem állami megrendeléseken élősködik, hanem különféle multiknak ad tanácsokat.

Mi lenne itt a multicég kedves Kálmán? A Fidesz? Orbán Viktor? A Hír tévé (persze még a fideszes változat), vagy az azt felváltó kormányzati munka? Vagy esetleg a Magyar Televízió szuperintendánsi posztja, amire személyesen Orbán Viktor nevezte ki önt? Az egymilliárdos közpénzt felemésztő ámde hatalmas buktát elszenvedő Magyarország, szeretlek című rettenet?

Vagy éppen az a ménesgazdai cím, amiről a levélkében is be tetszik számolni? Ahol az állam rögtön 6 milliárd közpénzt pumpált a „cégbe”, miután kegyedet beemelte az igazgatótanácsba? És hogy ezért csak jelképes, havi nettó 106 ezer forintot tetszik kapni? Nos kedves Fülöp Kálmán, te felkapaszkodott parasztgyerek, ezért a pénzért, vagy jóval kevesebbért, ma Magyarországon pár millió ember napi 8-10 óra fizikai munkát végez. Jelképes? Agyad?  

Vagy éppen az ön által írt fantasztikus könyv lenne a piacból élés példája? Mármint amelyiket rögtön több mint 10 ezer példányban felvásároltatott a Fidesz az iskolákkal, 70 millió forint értékben?

Vagy arra a tanácsadó cégére, amelyik kizárólag Fideszes önkormányzatoknak adott tanácsokat havi 610 ezer + áfáért, mindösszesen több mint 40 millió forint értékben?

Vagy talán pont arra az SD & W Consulting Zrt. Néven futó cégre gondol, amelyet levelében kizárólag a piacról élő professzionális tanácsadó cégnek titulált? Akkor mégis hogy lehet az, hogy a cégről semmiféle adat nem érhető el kizárólag az, hogy százmilliós osztalékokat tetszik kivenni belőle annak dacára, hogy a neves szupercégnek semmiféle látható tevékenysége nincs?

A NER huszárjai minden jel szerint egészen elképesztő skizofrén állapotba kezdenek kerülni. Elhazudott élettörténetek, pofátlan hazugságok a jelenről is, kényszerzubbonyként magukra rángatott (vagy talán rájuk erőltetett) ideológiai magyarázatok a megmagyarázhatatlanra. Arra, hogy ezek a gerinctelen féltehetségek (mert valamihez azért volt tehetségük) hogyan lopták szét az országot. Egyszer majd fizetniük kell, neked is fülöp. És nem csak jelképesen.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

Fotó: Laczkó Kornél

A cím valójában becsapós, hiszen tudjuk, sőt, már József Attila is tudta, hogy ezek az urak mindenek, csak nem furák. Talán épp az lenne a fura, ha nem ilyenek lennének: akkor talán nem is lennének.

Mert abban, hogy a Debreceni Egyetemen Szilvássy Zoltán rektor úr lett a rektor úr nincs semmi fura. Még rektorrá választásának idején megíratott, hogy az Egyetem akaratával szöges ellentétben lett az egyetem első embere. Mindjét jelölttársát (Paragh Györgyöt illetve a később Paragh javára visszalépő Fábián Istvánt) jóval többen támogatták, azonban a kormányzati szándék egyértelmű volt: a Fidesz Szilvássy-t akarja, és akkor ő lesz a rektor, egyetemi autonómia ide vagy oda.

És annak már úgyis oda, tudjuk a Corvinus példáján is. Itt Orbán Viktor kerek perec megmondta, hogy Lánczit akarja rektornak (aki Orbán hű támogatójaként és politikai ideológusaként jóval ismertebb volt, mint bárhonnan máshonnan). Ez a kerek perec olyan jól sikerült, hogy mindkét további jelölt gyorsan vissza is lépett, így Lánczi ezt az egyszemélyes futamot mellbedobással nyerte meg. Éljen a demokrácia, sőt, a meritokrácia, avagy a legjobbak közötti versengés!

Visszatérve Szilvássy Zoltán rektor úrhoz, aki az egyébként sokkal inkább világ égéseként, mint bármi másként felfogható debreceni gyalázat (ti. Putyin díszdoktorrá avatása) egyik főideológusa, ő Lánczihoz hasonlóan rászolgált a kormány bizalmára. Ebben a legújabb interjújában például szerencsétlen világtalan balfácánnak nevezte azokat a kollegáit, akik nem értenek egyet Putyin mennybe menesztésével, hogy finoman fogalmazzak. Ilyen nyilvánosan szerintem az utóbbi 150 évben egyetlen egyetemi vezető sem engedett meg magának. Azt, hogy rektor úr a NER eminens arca nem csak az bizonyítja egyébként, hogy pártunk és kormányunk az egyetem akaratával szemben tette rektorrá, nem csak az, ahogyan a farkát csóválja Putyin előtt, de leginkább az a példája a beszédes, ahogyan álláspontját támogatni igyekszik:

„A saját magam által küldött ember véleményétől elég furcsa elhatárolódni. Ez olyan, mintha elhatárolódnék mondjuk a feleségem főztjétől, és egyáltalán nem mindegy, hogyan fogalmazok. Ha azt mondom neki, hogy ez az étel nem sikerült olyan jól, adjuk a kutyának, az rendben van, de nem állok ki az utcára kikiabálni, hogy miért fogott fakanalat ez az asszony.”

Bajuszos rezsimszolga, asszony, fakanál, elrontott és a kutyának adott étel: egyben van itt kérem minden, amit a NER-ről tudni érdemes. És persze, a végén a fenyegetés sem marad el:a következmény a feleség főztjét és a debreceni egyetem (bocsánat:Orbán Viktor) aktivitását kritizálni merészelők esetében egyaránt az lesz, hogy az illetők – idézem – éhesek maradnak. Azt pedig rektor úr egy másik szégyenletes interjúban tette világossá, hogy szerinte az ellentétes nézeteket vallók elhallgatási teljesen normális védekező mechanizmus.

Corvinus, Debrecen elesett, ki lesz a következő?

Természetesen a szeptember csak ürügy arra, hogy ismét felvessük az alternatív kontra hagyományos iskolák közti különbségek kérdéseit, hiszen a szülők ezt a döntést legalább hónapokkal, de sokszor évekkel korábban elkezdik fontolgatni. A legtöbb szülő temérdek ismerettel rendelkezik arról, hogy milyen pozitív hozadéka van az alternatív iskoláknak az államiakhoz képest, ezért ebben a bejegyzésben ezeket csak felelevenítjük, részletesebben azonban az általuk okozott károkra térünk mi, mivel ezek sokkal kevésbé ismertek.

Az alternatív iskolák előnyei

Nagyon sokféle alternatív iskola létezik már,ezek sokszor nagy mértékben különböznek, de van néhány pont amiben egyeznek egymással, úgyismint:

• szinte mindig kevesebb a csoportlétszáma, mint az állami iskolákban
• a tanrend rugalmasabb és általában jobban igényre szabható
• az eszközök és szolgáltatások színvonala magasabb
• nagyobb a verseny a tanárok között, ezért nagyobb a választék belőlük
• nagyobb a verseny a gyerekekért, ezért jobban együttműködnek a szülőkkel, figyelembe veszik a családok igényeit
• az állami oktatás teljesítményközpontú szemléletével szemben az alternatív iskolák általában gyermekközpontúak

 Érdekes módon pont a fentiek egy részéből, illetve még egy nagyon fontos jellemzőből fakad ugyanakkor az alternatív oktatás azon sajátossága, hogy rendszerszinten sokkal inkább tönkreteszi, mint javítja a magyar oktatás színvonalát.

Az alternatív iskolák ugyanis pénzbe kerülnek,mégpedig sok pénzbe. Úgy is mondhatnám, olyan sok pénzbe, amely a társadalom nagy része számára egész konkrétan lehetetlenné teszi, hogy odajárassák a gyereküket. Ez pedig óriási probléma, hiszen köztudott, hogy a közoktatás hivatott arra leginkább, hogy felhígítsa a kasztrendszert, és lehetőséget adjon az alacsonyabb megbecsültségű társadalmi rétegek számára a felemelkedésre,felzárkózásra.

Ezzel szemben jelenleg az történik, hogy például az olyan iskolák,mint a Budapest School összegyűjtik a vezető elit gyerekeit, akik együtt felnevelkedvén és a szülői közösséget is összekovácsolván éppen hogy megerősítik, és nem fellazítják a kaszt alapú társadalmi szöveteket. Ebben az iskolában mindenért fizetni kell,már felvétel előtt is több tízezer forintot különféle felvételi beszélgetésekért, értekezletekért, majd felajánlást kell tenni a tandíjra, melynek mértéke átlagosan 120 ezer forint havonta. Ha felveszik a gyereket, akkor rögtön ki kell fizetni egy havi előleget, plusz még két hónapot nyáron, szóval mielőtt a gyerek a lábát betenné ebbe az elit iskolába, a szülő már kifizetett közel félmillió forintot. A magyar családok minimum 95 százaléka azonban nincs abban a helyzetben, hogy gyerekenként félmillió forintot + havi 120-150 ezret fizessen az oktatásért, ezért az ő gyerekeik nem fognak ide járni.

Magánügy? Sajnos nem.

Az történik ugyanis, hogy létrejön egy alternatív oktatási tér, melyben a gazdasági elit valóban jobb oktatást tud nyújtani a porontyainak, így az iskolák közti különbség az eleve meglévő társadalmi szakadékot még nagyobbra tágítja. Emellett az alternatív iskolák a kreatív, képzett, fiatal, gyerekközpontú és lelkes tanárokat is elszippantják, hiszen jóval kedvezőbb feltételeket adnak. Az elit gyerekei jobb helyeken,jobb tanároktól, fejlettebb pedagógiai módszerekkel és nagyobb kedvvel fognak tudni tanulni, mint más gyerekek, ráadásul olyan hálózatokat hoznak létre,melyek segítségével akár emberöltőkre megalapoznak gazdasági társulásokat.

Ez az alternatív oktatási tér tehát elszipkázza a fejlett módszereket, a jobb pedagógusokat, és az elit gyermekeit, és rendszerszinten ezzel tovább gyengíti az amúgy is katasztrófa-szerűk közoktatást.

Mindezzel arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az alternatív iskolák csak a saját, egyéni szinten jelenthetnek valamiféle”megoldást”, de a teljes rendszernek minden esetben ártanak. Nem a többségében kiváló módszereik miatt természetesen, hanem azért, mert csak egy nagyon szűk réteg tudja megfizetni, ezért miközben a gazdasági elitnek kedveznek, az alacsonyabb megbecsültségű réteg szempontjából nem egyszerűen haszontalanok, hanem kifejezetten károsak.

Aki nem hiszi,nézze meg az egészségügyi rendszert, ahol pontosan ugyanezt látjuk, csak már előre haladottabb állapotban. Aki teheti, az az egyre nívósabb (és egyre drágább) magánellátást veszi igénybe (sokszor már kórházon belül is vannak VIP részlegek), a többieknek meg marad az egyre rosszabb és rosszabb közellátás. Sajnos ugyanez vár a közoktatásra is, és minden alternatív iskola bever 1-1 szöget közoktatásunk (és ezzel együtt a társadalmi mobilitásunk) koporsójába.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

Bár túl sok hasznot nem hajtana nekünk, ha a legkülönfélébb mutatókat összevetnénk Magyarország és Hollandia között (GDP, per capita GDP, fenntartható energiák részesedése, tudományos értékteremtő tevékenység elismertsége stb) azért most, hogy a nemzet főkakasa kiosztotta a hollandokat, gondolom sokan érzik úgy, hogy valamiféle farokméregetés válhat szükségessé.

Bizonyos, itt nem részletezendő okok miatt van némi rálátásom a Hollandiában rejlő potenciálokra, így például arra is, hogy a felsőoktatásuk és a kutatói teljesítményük (vagyis az egyik kurrens húzóágazat) milyen elképzelhetetlenül, milyen beláthatatlanul messze van a mieinktől. Hollandia igen sok tudományágban egészen konkrétan a harmadik-negyedik hely környékén van az USA és az Egyesült Királyság mögött, olykor holtversenyben Németországgal vagy valamelyik kistigrissel.

Hollandia területe fele akkora, mint Magyarországé, a per capita GDP-je (egy főre jutó évi GDP dollárban) mégis közel kétszerese a mienkének, a nominális GDP-jük pedig több mint hatszorosa a magyarnak. Szóval, ha egy fél Magyarországnyi ország hatszor annyi értéket termel (financiálisan; a szimbolikus értékekről már fentebb szóltam, és ott jóval nagyobb a szorzó), mint mi, akkor szerintem oda tanulni kellene menni, nem pedig elzavarni őket a k’ anyjukba.

Persze gondolom sokakat nem hatnak meg sem a tudományos, sem a gazdasági eredmények, rájuk is gondolok, amikor egy szigorúan hazafias ötlettel állok elő. Szerintem érdemes megnézni, hogy jelenleg hány magyar élhet Hollandiában, és hány holland él Magyarországon. És akkor az is kiderül, kinek az elemi, nép-nemzeti érdeke a jó kapcsolat. Ami azt illeti, az adatokat csak becsülni tudjuk.

E szerint a dokumentum szerint Hollandiában körülbelül 8-10 ezer magyar él, e szerint a dokumentum szerint pedig Magyarországon egészen biztosan kevesebb, mint 1064 holland él. Mivel a KSH csak a top 10 európai országról közöl adatokat, és abban nincsenek benne a hollandok, így az is elképzelhető, hogy 1063 holland él nálunk, de az is, hogy csak 20. Vegyük mindenesetre a legkevésbé drasztikus aránypárt, és mondjuk azt, hogy Hollandiában nyolcezer magyar él, Magyarországon pedig ezer holland. Akkor azt kell mondanunk, hogy alsó hangon nyolcszor annyi magyar él Hollandiában, mint ahány holland Magyarországon. Lehet, hogy tízszer annyi, lehet hogy ötvenszer annyi, de egy biztos, minimum nyolcszor annyi.

Na ez az, amiért külügyminiszter úr legalább nyolcszor meggondolhatná, kit hova küldözget és milyen modorban.

Viszonylag friss hír, hogy Matolcsy György jegybankelnök személyesen intézte el, hogy Polt Petra, a legfőbb ügyész lánya állást kapjon a nemzeti bankban, havi több mint 500ezerért. Ugyanitt egyébként Polt Péter felesége is állást kapott, mondjuk ő havi 5 millió forintért. Elmondom, hogy szerintem ez miért óriása probléma. Picikét messziről indulok.

Platón (én szóltam!), mint az ismeretes, korai műveiben igen ellenségesen viszonyul a demokráciához, mert az ostobák és műveletlenek diktatúráját látja benne, és egyfajta meritokráciát, vagyis a méltók hatalmát üdvözölné helyette (ennek különböző műveiben különböző konkrét megvalósulási módjait tekinti ideálisnak). Ahogy azonban lángelméjét megfertőzni kezdte a való világ tapasztalata, egyre inkább kezdte elfogadni, pontosabban megtűrni azt a gondolatot, hogy a demokrácia, ha nem is jó, de a legkisebb rossz. A Törvények, időskori műve, már gyakorlatilag ezt a felismerést tükrözi.

Na mármost eltelt azóta 2500 év, és a demokrácia tulajdonképpeni védelmezői – még olyan kortársak, mint Popper vagy Fukuyama is – szinte kizárólag csak a „legkisebb rossz” elve alapján képesek a demokrácia kívánatos voltát igazolni. És igazuk is van, hiszen elméletben nagyon sokféle, sokkal jobb államforma képzelhető el – az igazságos monarchiától kezdve az arisztokrácia, vagyis a legjobbak uralmán keresztül Isten királyságáig – a gyakorlatban azt látjuk, hogy a hatalom bizony megbolondítja azokat, akik a hatalmába kerülnek. Mármint a hatalom hatalmába. Így aztán a nemzeteknek nem az a legfőbb dolguk, hogy hogyan segítsék hatalomba a megfelelő embert (mert jó eséllyel pár év múlva ő sem lesz már megfelelő) hanem hogy hogyan szabjanak korlátot vélhetően elszabaduló őrültségeinek. Erre pedig kizárólag a demokrácia, mármint a működő demokrácia képes. Ezért van az, hogy ma, azokban az országokban, ahol érdemes élni, kiterjedt szabadságjogok vannak, magas a várható élettartam, működik a gazdaság és virágzik a kultúra, az oktatás és a tudomány, ott kivétel nélkül demokráciák vannak (a tisztán demokratikusan működő alkotmányos monarchiákat is ide értve). Ahol pedig más ötletek vannak, ott a fenti pozitívumok közül legjobb esetben is csak néhányat tudnak megvalósítani (például Kína vagy Brazília GDP-je most sem jelentéktelen és még tovább fog emelkedni, ám az életszínvonal, a szabadságjogok vagy a per capita GDP közelében sincs az elvárhatónak).

Ennek a működő demokráciának az egyik legfontosabb jellemzője a pluralitás, ezen belül is a hatalom elosztása. Ha a hatalom megosztott, akkor a hatalmi ágak képesek egymást ellenőrizni, kölcsönös kontroll gyakorolni, megakadályozni legalább a nagyobb kilengéseket, egyszóval, a gazemberségeket.

Olyan nincs egy normális demokráciában, hogy a legfőbb ügyész, a bírói hatalom feje, vagyis annak a szervnek a vezetője, aki leginkább alkalmas lenne a politikai hatalom ellenőrzésére, a miniszterelnök barátja, (egyik) jobb keze, kritikátlan kiszolgálója. Ahol ez megtörténhet, ott még látszat szerint sincs demokrácia, hanem politikai értelemben teljes etikai nihil uralkodik, és a demokráciát naponta levágják, mint a disznót.

Olyan sincs, hogy a jegybank elnök a politika feletti pénzügyi kontroll helyett a politikai akarat kritikátlan kiszolgálója, a miniszterelnök kincstárnoka. Ahol ez megtörténik, ott a demokráciának óránként a nyakát törik.

És természetesen olyan sincs egy normális demokráciában, hogy a legfőbb ügyész feleségét, lányát, a jó ég tudja még kijét milliókért alkalmazza a jegybank elnök, személyes döntéssel. Ahol ez megtörténik, ott a demokrácia már rég el lett kaparva.

És mindez teljesen független attól, hogy Polt Péter felesége vagy a lánya ért-e ahhoz, amire felvették. Ilyen helyzetbe a demokratikus intézmények vezetői és családtagjai egyszerűen nem kerülhetnének egymással, ha nem egy balkáni tahómanufaktúrában élnénk, akkor az ötlet sem merülhetne fel. Ha Poltné és a kis Polt iszonyatosan ért a bankszakmához, amit előlegezzünk meg nekik, akkor bankok tucatjai állnak rendelkezésükre tehetségük kibontakoztatásának terepeként.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

Nagyképű, rendkívül irritáló vagy épp teljesen elmebeteg arcból szerintem elég jól állunk közéletileg, de valódi pozőrből – hiszik vagy nem – csak nehezen tudtuk összeszedni ezt a közel tucatnyi példányt. A valódi pozőr ugyanis nemcsak nagyképű, idegesítő, mesterkélt, de legtöbbször ennek tudatában is van. Vagyis a pozőr egyszerűen hazudik is, másnak állítja be magát, mint ami. Még csak nem is feltétlenül okosabbnak vagy felkészültebbnek: nagyon gyakori ugyanis, hogy a pozőr hülyébbnek  állítja be magát annál, mint amilyen a valóságban, hiszen a remélt célját ezzel tudja elérni. A pozőr tehát nem csak hazudik, de általában emellett csaló is. Nem számít tehát automatikusan pozőrnek sem az, aki egyszerűen csak kókler vagy hülye, kivéve, ha szándékosan csinálja. Érdekes módon a pozőrség inkább férfi tulajdonságnak tűnik, pusztán két hölgy tudott felkerülni a listánkra, pedig erősen igyekeztünk betartani a kvótát. Úgy látszik a női csalók ritkábbak, vagy legalábbis ritkábban celebesednek.

Listánk sorrendjét nem csak a pozőrség mértéke, de a veszélyességi kvóciens is meghatározza, hiszen nem mindegy hogy szemfényvesztőnk szemfényvesztéseinek miféle következményei lehetnek. Íme a lista!

10. Nagy Kriszta Tereskova

Egyik hölgy tagunk tulajdonképpen veszélytelen, hiszen a képzőművészet manapság egyfelől szinte minden társadalmi jelentőségét elvesztette, másfelől rendkívül szétaprózódott stádiumban van, ahol tücsköt bogarat megtalálhat az, aki szeret keresni. Így például Tereskovát is aki időről időre, általában a nemzetközi trendhez képest legalább egy évtizedes csúszással, igyekszik megvalósítani valamiféle balkán verziót úgy a meztelenséget, mint a szarást vagy a politikát, mint képzőművészeti matériát tekintve. Interjúi alapján azonban erősen úgy tűnik, hogy ez a bélapátfalvi botrányhősség egy megrendezett cucc, vastagkeretes szemüvegestül, trágárkodásostul (vagy épp annak felfüggesztésével), mindenféle kirohanásokkal együtt. nem azt mondom hogy a Fekete Pákó vagy a ByeAlex szintjén, de nem sokkal felette. Ezt így az ötvenet nyaldosva már nem kéne szerintem erőltetni, meg amúgy se. Ez már nem a nyolcvanas évek, végeredményben. És ezt ő is pontosan tudja, csak kell a pénz, na.

9. Vágó István

Vágó tanár úr akit mindenki szeret és tisztel szintén nem nagyon kártékony, csak mintha el-elfelejtgetné, hogy ő se nem tanár se nem tudós (tudomásom szerint) hanem egy televíziós személyiség, aki történetesen műveltségi vetélkedőket is vezetett, mégpedig elég jól, de nem fejből. Szóval médiailag eléggé naivnak kell lenni ahhoz, hogy azt gondoljuk, ő mindent tudott, amit a játékosokon számon kért. Ezzel együtt a szkeptikus társaság élén rendszeresen mint a tudományos világkép implementációja jelenik meg, és zaklat különféle vegyesen kókler és/vagy zakkant embereket. Ellenben a valódi kollegáit, tehát nem a tudósokat vagy áltudósokat, hanem azokat a tévés celebtársait, akik mindenféle humbuggal foglalkoznak, még véletlenül sem találta meg soha. Miért nem ment neki Joshi Bharat hülyeségeinek, Soma Mamagésa zagyvaságainak, Lui Padre elmebetegségeinek, és sorolhatnám?  

 8. Hujber Ferenc

Hujber a csinált elmebetegség B kategóriája, aki még csak nem is játssza tökéletesen ezt a szerepet pedig szerintem nem rossz színész. Valószínűleg tényleg zakkant egy kicsit vagy gyakran visszacsap a tegnapi dzsenga, de erősen rájátszik, ráadásul sokszor el is röhögi. Szóval ő nem teljesen bolond mint Pataki Attila például (akit ezért fel sem vettünk a listára) viszont mással az utóbbi években nem nagyon tudott médiaközelbe kerülni, mint válogatott agyalágyultságokkal. Szerintem néha összejönnek a haverjaival, jól bekóláznak és közben kitalálják hogy most milyen baromsággal fogja végighaknizni a médiát.

7. Benkő Dániel

És akkor íme a Benkő, aki a csinált elmebetegség A kategóriája. Ő olyan régen csinálja ezt hogy valószínűleg egy kicsit bele is fordult már, de biztosan nem vészes a dolog. Sokkal jobban tolja mint a Hujber, nem röhög bele és lehet, hogy régen több pénzt is szedett ki a dologból mint Feri. Pár évente próbálkozik valami újjal, általában valami reggeli műsorba és/vagy egy közepesen erős országos online-ba el is jut vele, de messzebbre már nem fut ki a dolog. Hiába, ő is öregszik.

6. Puzsér Róbert

Puzsér egészen biztosan tényleg frusztrált és biztos olvasott is sokat, de szerintem körülbelül ennyi az ami a lényéből valódi. A komolyabb filozófia témák kapcsán az összefüggéseket rendre nem érti, többszörösen összetett mondatokban nem csak gondolkodni, de beszélni sem tud, ezért egyfajta intellektuális Alexoszstílust dolgozott ki magának, ami meglehetősen fájdalmasra sikerült. Egészen csodálatos, hogy emellett vannak emberek, akik komolyan veszik, pedig világosan látszik, hogy a Woody Allen által tökélyre fejlesztett metropolitan frusztrált értelmiségi figurájából nincs meg neki semmi, csak a lihegés meg az ordítozás. Azonban erre a Fekete László is képes, mondjuk ő legalább kurva erős is hozzá.

5. Nógrádi György

Ő viszont már veszélyes is, mivel nem csak sokat hazudozik, mint a fentiek is, de ráadásul ezt egy veszélyes területen műveli. Színészi képességei azonban a legjobb pozőrök közé emelik, a naiv szemlélő szerintem elhiszi róla, hogy komoly akadémiai emberrel van dolga (az utca embere nem böngész MTMT-t). Nógrádiból azonban a mélység minden elképzelhető szintje hiányzik, elég beleolvasni egy tetszőleges könyvébe, interjújába, vagy belehallgatni egy előadásba. Modoros, kidolgozott, panelekből felépített, spontánnak beállított semmitmondó közhelyek gyűjteménye, kötőszövegként egy csomó önigazolással megtűzdelve. Mi ez, ha nem a pozőrség definíciója?

4. Gyurcsány Ferenc

Ő is azok közé tartozik akik addig nyomták a hülyét, mígnem vérükké vált. Mivel azonban szemlátomást vannak tiszta pillanatai, egészen biztosak lehetünk benne, hogy Gyurcsány direkt trollkodik. Szerintem ráadásul úgy, hogy már szenvedélyévé vált, úgy sejtem a környezetében rengetegen és rengetegszer próbálták már lebeszélni mindenféle akcióról, közszereplésről, bejelentésről, szervezkedésről és egyáltalán minden közéleti dologról – mindhiába. Én mégis azt gondolom, hogy nem ennyire hülye, úgyhogy vagy kettős személyiség, vagy pedig óriási pozőr.

3. Bayer Zsolt

Kerényi ifjú titánja (aki legalább olyan ifjú mint amennyire titán) általában mint megosztó személyiség kerül tipizálásra: vagy egy hatalmas váteszként, vagy egy tahó pöcsként definiálják. Pedig szerintem egyik sem igaz rá, ellenben egy gigantikus pozőr, mesterkélt, kitalált, sosem volt valóság hazug, de jól megfizetett költője. Bayer szinte semmit nem gondol komolyan az általa milliókért papírra vetett felszínes baromságokból, gyanítom hogy már jó ideje egyáltalán nem gondol semmit. Még csak nem is dühös: szarik ő migrációtól kezdve libsiken, bibsiken, homokosokon, székelyeken sőt békemeneten keresztül mindenre. A pénzecskét viszont szereti, meg talán kicsit a hatalmacskát. Ugyanennyiért leírná minden sorának az ellenkezőjét is, sőt, amilyen a magyar közélet, egy napon még le is fogja.

2. Schmidt Mária

Második női versenyzőnk dobogós helyen végzett, ugyanis Schmidt Mária is egyike azoknak a pozőröknek, akik egyáltalán nem olyan hülyék, mint amilyennek láttatják magukat. Ez a hölgy, aki furábbnál furább kijelentéseivel, sokszor tudományos szempontból is botrányos cikkeivel hívja fel magára a figyelmet, valószínűleg pontosan tudja, hogy nyilatkozatainak többsége nonszensz. Azt viszont szerintem kevesen tudják, hogy Mária asszony időközben az ország egyik leggazdagabb emberévé vált. Szóval amíg a Soros mögötti érdekcsoportok mocskos terveiről, a nyugat bukásáról és a mesterséges nemek által keltett veszedelmekről írt értekezéseket milliárdokkal díjazzák, addig nyilván érthető, ha professzor asszony is inkább ezekkel bíbelődik, mint valódi tudományos munkákkal.

1. Orbán Viktor

A nemzet pozőre természetesen nem lehet más, mint legjava: maga a miniszterelnök. Ha valaki csak olyan dolgokat ejt ki a száján, amit soha nem hitt és soha nem is élt, az éppen Orbán Viktor. A mezőgazdaság és a vidék fontosságáról beszél ő, aki csak úgy menekült a vidéki élet elől, a nyugat bukásáról papol a gyermekét Svájcban taníttató apa, Sorost átkozza a Soros pénzén tanult tanyasi fiú – tovább is van, mondjam még? Szakmunkásokat akar látni mindenütt, de ő maga egyik gyerekét sem adta szakmunkásképzőbe, a sztálinizmus hagyományait épp reinventáló Putyinhoz dörgölőzik a harcos antikommunista, százmilliárdokat halmoztat fel miközben párszázezer forint vagyont tüntet fel a bevallásában. Szerintem ebből az ígéretes emberből mára egyetlen dolog maradt, ami nem pozőrség: a focit tényleg szereti – de sajnos valószínűleg csak azt. Ez nekünk azért elég durva.

Ó basszus kimaradt  Geszti - na majd legközelebb.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról