Viszonylag friss hír, hogy Matolcsy György jegybankelnök személyesen intézte el, hogy Polt Petra, a legfőbb ügyész lánya állást kapjon a nemzeti bankban, havi több mint 500ezerért. Ugyanitt egyébként Polt Péter felesége is állást kapott, mondjuk ő havi 5 millió forintért. Elmondom, hogy szerintem ez miért óriása probléma. Picikét messziről indulok.

Platón (én szóltam!), mint az ismeretes, korai műveiben igen ellenségesen viszonyul a demokráciához, mert az ostobák és műveletlenek diktatúráját látja benne, és egyfajta meritokráciát, vagyis a méltók hatalmát üdvözölné helyette (ennek különböző műveiben különböző konkrét megvalósulási módjait tekinti ideálisnak). Ahogy azonban lángelméjét megfertőzni kezdte a való világ tapasztalata, egyre inkább kezdte elfogadni, pontosabban megtűrni azt a gondolatot, hogy a demokrácia, ha nem is jó, de a legkisebb rossz. A Törvények, időskori műve, már gyakorlatilag ezt a felismerést tükrözi.

Na mármost eltelt azóta 2500 év, és a demokrácia tulajdonképpeni védelmezői – még olyan kortársak, mint Popper vagy Fukuyama is – szinte kizárólag csak a „legkisebb rossz” elve alapján képesek a demokrácia kívánatos voltát igazolni. És igazuk is van, hiszen elméletben nagyon sokféle, sokkal jobb államforma képzelhető el – az igazságos monarchiától kezdve az arisztokrácia, vagyis a legjobbak uralmán keresztül Isten királyságáig – a gyakorlatban azt látjuk, hogy a hatalom bizony megbolondítja azokat, akik a hatalmába kerülnek. Mármint a hatalom hatalmába. Így aztán a nemzeteknek nem az a legfőbb dolguk, hogy hogyan segítsék hatalomba a megfelelő embert (mert jó eséllyel pár év múlva ő sem lesz már megfelelő) hanem hogy hogyan szabjanak korlátot vélhetően elszabaduló őrültségeinek. Erre pedig kizárólag a demokrácia, mármint a működő demokrácia képes. Ezért van az, hogy ma, azokban az országokban, ahol érdemes élni, kiterjedt szabadságjogok vannak, magas a várható élettartam, működik a gazdaság és virágzik a kultúra, az oktatás és a tudomány, ott kivétel nélkül demokráciák vannak (a tisztán demokratikusan működő alkotmányos monarchiákat is ide értve). Ahol pedig más ötletek vannak, ott a fenti pozitívumok közül legjobb esetben is csak néhányat tudnak megvalósítani (például Kína vagy Brazília GDP-je most sem jelentéktelen és még tovább fog emelkedni, ám az életszínvonal, a szabadságjogok vagy a per capita GDP közelében sincs az elvárhatónak).

Ennek a működő demokráciának az egyik legfontosabb jellemzője a pluralitás, ezen belül is a hatalom elosztása. Ha a hatalom megosztott, akkor a hatalmi ágak képesek egymást ellenőrizni, kölcsönös kontroll gyakorolni, megakadályozni legalább a nagyobb kilengéseket, egyszóval, a gazemberségeket.

Olyan nincs egy normális demokráciában, hogy a legfőbb ügyész, a bírói hatalom feje, vagyis annak a szervnek a vezetője, aki leginkább alkalmas lenne a politikai hatalom ellenőrzésére, a miniszterelnök barátja, (egyik) jobb keze, kritikátlan kiszolgálója. Ahol ez megtörténhet, ott még látszat szerint sincs demokrácia, hanem politikai értelemben teljes etikai nihil uralkodik, és a demokráciát naponta levágják, mint a disznót.

Olyan sincs, hogy a jegybank elnök a politika feletti pénzügyi kontroll helyett a politikai akarat kritikátlan kiszolgálója, a miniszterelnök kincstárnoka. Ahol ez megtörténik, ott a demokráciának óránként a nyakát törik.

És természetesen olyan sincs egy normális demokráciában, hogy a legfőbb ügyész feleségét, lányát, a jó ég tudja még kijét milliókért alkalmazza a jegybank elnök, személyes döntéssel. Ahol ez megtörténik, ott a demokrácia már rég el lett kaparva.

És mindez teljesen független attól, hogy Polt Péter felesége vagy a lánya ért-e ahhoz, amire felvették. Ilyen helyzetbe a demokratikus intézmények vezetői és családtagjai egyszerűen nem kerülhetnének egymással, ha nem egy balkáni tahómanufaktúrában élnénk, akkor az ötlet sem merülhetne fel. Ha Poltné és a kis Polt iszonyatosan ért a bankszakmához, amit előlegezzünk meg nekik, akkor bankok tucatjai állnak rendelkezésükre tehetségük kibontakoztatásának terepeként.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

Nagyképű, rendkívül irritáló vagy épp teljesen elmebeteg arcból szerintem elég jól állunk közéletileg, de valódi pozőrből – hiszik vagy nem – csak nehezen tudtuk összeszedni ezt a közel tucatnyi példányt. A valódi pozőr ugyanis nemcsak nagyképű, idegesítő, mesterkélt, de legtöbbször ennek tudatában is van. Vagyis a pozőr egyszerűen hazudik is, másnak állítja be magát, mint ami. Még csak nem is feltétlenül okosabbnak vagy felkészültebbnek: nagyon gyakori ugyanis, hogy a pozőr hülyébbnek  állítja be magát annál, mint amilyen a valóságban, hiszen a remélt célját ezzel tudja elérni. A pozőr tehát nem csak hazudik, de általában emellett csaló is. Nem számít tehát automatikusan pozőrnek sem az, aki egyszerűen csak kókler vagy hülye, kivéve, ha szándékosan csinálja. Érdekes módon a pozőrség inkább férfi tulajdonságnak tűnik, pusztán két hölgy tudott felkerülni a listánkra, pedig erősen igyekeztünk betartani a kvótát. Úgy látszik a női csalók ritkábbak, vagy legalábbis ritkábban celebesednek.

Listánk sorrendjét nem csak a pozőrség mértéke, de a veszélyességi kvóciens is meghatározza, hiszen nem mindegy hogy szemfényvesztőnk szemfényvesztéseinek miféle következményei lehetnek. Íme a lista!

10. Nagy Kriszta Tereskova

Egyik hölgy tagunk tulajdonképpen veszélytelen, hiszen a képzőművészet manapság egyfelől szinte minden társadalmi jelentőségét elvesztette, másfelől rendkívül szétaprózódott stádiumban van, ahol tücsköt bogarat megtalálhat az, aki szeret keresni. Így például Tereskovát is aki időről időre, általában a nemzetközi trendhez képest legalább egy évtizedes csúszással, igyekszik megvalósítani valamiféle balkán verziót úgy a meztelenséget, mint a szarást vagy a politikát, mint képzőművészeti matériát tekintve. Interjúi alapján azonban erősen úgy tűnik, hogy ez a bélapátfalvi botrányhősség egy megrendezett cucc, vastagkeretes szemüvegestül, trágárkodásostul (vagy épp annak felfüggesztésével), mindenféle kirohanásokkal együtt. nem azt mondom hogy a Fekete Pákó vagy a ByeAlex szintjén, de nem sokkal felette. Ezt így az ötvenet nyaldosva már nem kéne szerintem erőltetni, meg amúgy se. Ez már nem a nyolcvanas évek, végeredményben. És ezt ő is pontosan tudja, csak kell a pénz, na.

9. Vágó István

Vágó tanár úr akit mindenki szeret és tisztel szintén nem nagyon kártékony, csak mintha el-elfelejtgetné, hogy ő se nem tanár se nem tudós (tudomásom szerint) hanem egy televíziós személyiség, aki történetesen műveltségi vetélkedőket is vezetett, mégpedig elég jól, de nem fejből. Szóval médiailag eléggé naivnak kell lenni ahhoz, hogy azt gondoljuk, ő mindent tudott, amit a játékosokon számon kért. Ezzel együtt a szkeptikus társaság élén rendszeresen mint a tudományos világkép implementációja jelenik meg, és zaklat különféle vegyesen kókler és/vagy zakkant embereket. Ellenben a valódi kollegáit, tehát nem a tudósokat vagy áltudósokat, hanem azokat a tévés celebtársait, akik mindenféle humbuggal foglalkoznak, még véletlenül sem találta meg soha. Miért nem ment neki Joshi Bharat hülyeségeinek, Soma Mamagésa zagyvaságainak, Lui Padre elmebetegségeinek, és sorolhatnám?  

 8. Hujber Ferenc

Hujber a csinált elmebetegség B kategóriája, aki még csak nem is játssza tökéletesen ezt a szerepet pedig szerintem nem rossz színész. Valószínűleg tényleg zakkant egy kicsit vagy gyakran visszacsap a tegnapi dzsenga, de erősen rájátszik, ráadásul sokszor el is röhögi. Szóval ő nem teljesen bolond mint Pataki Attila például (akit ezért fel sem vettünk a listára) viszont mással az utóbbi években nem nagyon tudott médiaközelbe kerülni, mint válogatott agyalágyultságokkal. Szerintem néha összejönnek a haverjaival, jól bekóláznak és közben kitalálják hogy most milyen baromsággal fogja végighaknizni a médiát.

7. Benkő Dániel

És akkor íme a Benkő, aki a csinált elmebetegség A kategóriája. Ő olyan régen csinálja ezt hogy valószínűleg egy kicsit bele is fordult már, de biztosan nem vészes a dolog. Sokkal jobban tolja mint a Hujber, nem röhög bele és lehet, hogy régen több pénzt is szedett ki a dologból mint Feri. Pár évente próbálkozik valami újjal, általában valami reggeli műsorba és/vagy egy közepesen erős országos online-ba el is jut vele, de messzebbre már nem fut ki a dolog. Hiába, ő is öregszik.

6. Puzsér Róbert

Puzsér egészen biztosan tényleg frusztrált és biztos olvasott is sokat, de szerintem körülbelül ennyi az ami a lényéből valódi. A komolyabb filozófia témák kapcsán az összefüggéseket rendre nem érti, többszörösen összetett mondatokban nem csak gondolkodni, de beszélni sem tud, ezért egyfajta intellektuális Alexoszstílust dolgozott ki magának, ami meglehetősen fájdalmasra sikerült. Egészen csodálatos, hogy emellett vannak emberek, akik komolyan veszik, pedig világosan látszik, hogy a Woody Allen által tökélyre fejlesztett metropolitan frusztrált értelmiségi figurájából nincs meg neki semmi, csak a lihegés meg az ordítozás. Azonban erre a Fekete László is képes, mondjuk ő legalább kurva erős is hozzá.

5. Nógrádi György

Ő viszont már veszélyes is, mivel nem csak sokat hazudozik, mint a fentiek is, de ráadásul ezt egy veszélyes területen műveli. Színészi képességei azonban a legjobb pozőrök közé emelik, a naiv szemlélő szerintem elhiszi róla, hogy komoly akadémiai emberrel van dolga (az utca embere nem böngész MTMT-t). Nógrádiból azonban a mélység minden elképzelhető szintje hiányzik, elég beleolvasni egy tetszőleges könyvébe, interjújába, vagy belehallgatni egy előadásba. Modoros, kidolgozott, panelekből felépített, spontánnak beállított semmitmondó közhelyek gyűjteménye, kötőszövegként egy csomó önigazolással megtűzdelve. Mi ez, ha nem a pozőrség definíciója?

4. Gyurcsány Ferenc

Ő is azok közé tartozik akik addig nyomták a hülyét, mígnem vérükké vált. Mivel azonban szemlátomást vannak tiszta pillanatai, egészen biztosak lehetünk benne, hogy Gyurcsány direkt trollkodik. Szerintem ráadásul úgy, hogy már szenvedélyévé vált, úgy sejtem a környezetében rengetegen és rengetegszer próbálták már lebeszélni mindenféle akcióról, közszereplésről, bejelentésről, szervezkedésről és egyáltalán minden közéleti dologról – mindhiába. Én mégis azt gondolom, hogy nem ennyire hülye, úgyhogy vagy kettős személyiség, vagy pedig óriási pozőr.

3. Bayer Zsolt

Kerényi ifjú titánja (aki legalább olyan ifjú mint amennyire titán) általában mint megosztó személyiség kerül tipizálásra: vagy egy hatalmas váteszként, vagy egy tahó pöcsként definiálják. Pedig szerintem egyik sem igaz rá, ellenben egy gigantikus pozőr, mesterkélt, kitalált, sosem volt valóság hazug, de jól megfizetett költője. Bayer szinte semmit nem gondol komolyan az általa milliókért papírra vetett felszínes baromságokból, gyanítom hogy már jó ideje egyáltalán nem gondol semmit. Még csak nem is dühös: szarik ő migrációtól kezdve libsiken, bibsiken, homokosokon, székelyeken sőt békemeneten keresztül mindenre. A pénzecskét viszont szereti, meg talán kicsit a hatalmacskát. Ugyanennyiért leírná minden sorának az ellenkezőjét is, sőt, amilyen a magyar közélet, egy napon még le is fogja.

2. Schmidt Mária

Második női versenyzőnk dobogós helyen végzett, ugyanis Schmidt Mária is egyike azoknak a pozőröknek, akik egyáltalán nem olyan hülyék, mint amilyennek láttatják magukat. Ez a hölgy, aki furábbnál furább kijelentéseivel, sokszor tudományos szempontból is botrányos cikkeivel hívja fel magára a figyelmet, valószínűleg pontosan tudja, hogy nyilatkozatainak többsége nonszensz. Azt viszont szerintem kevesen tudják, hogy Mária asszony időközben az ország egyik leggazdagabb emberévé vált. Szóval amíg a Soros mögötti érdekcsoportok mocskos terveiről, a nyugat bukásáról és a mesterséges nemek által keltett veszedelmekről írt értekezéseket milliárdokkal díjazzák, addig nyilván érthető, ha professzor asszony is inkább ezekkel bíbelődik, mint valódi tudományos munkákkal.

1. Orbán Viktor

A nemzet pozőre természetesen nem lehet más, mint legjava: maga a miniszterelnök. Ha valaki csak olyan dolgokat ejt ki a száján, amit soha nem hitt és soha nem is élt, az éppen Orbán Viktor. A mezőgazdaság és a vidék fontosságáról beszél ő, aki csak úgy menekült a vidéki élet elől, a nyugat bukásáról papol a gyermekét Svájcban taníttató apa, Sorost átkozza a Soros pénzén tanult tanyasi fiú – tovább is van, mondjam még? Szakmunkásokat akar látni mindenütt, de ő maga egyik gyerekét sem adta szakmunkásképzőbe, a sztálinizmus hagyományait épp reinventáló Putyinhoz dörgölőzik a harcos antikommunista, százmilliárdokat halmoztat fel miközben párszázezer forint vagyont tüntet fel a bevallásában. Szerintem ebből az ígéretes emberből mára egyetlen dolog maradt, ami nem pozőrség: a focit tényleg szereti – de sajnos valószínűleg csak azt. Ez nekünk azért elég durva.

Ó basszus kimaradt  Geszti - na majd legközelebb.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

Sajnos örök témát szolgáltatnak azok a tudományosnak álcázott intézmények, amelyek egyetlen célja, hogy a kormány elképesztőbbnél elképesztőbb ötleteit legitimálják a lakosság azon része előtt, akik rögtön fejet hajtanak, hogy egy állítás mögött valamilyen Intézet áll. Nagy kedvenceim, az MMA vagy épp az e blog hasábjain már tárgyalt Migrációkutató Intézet után most következzen a vicces nevű Nézőpont Intézet.

A szervezet nekem azért szúrt szemet, mert annak igazgatója egy kedvenc műsoromban olyan fokú ostobaságról tett tanúbizonyságot, amit még az állatkertben is megsüvegelünk, ezért gondoltam utánanézek, hogy ki ez az alak. De kezdjük az elején.

Az Echo tévének van egy vicces műsora, na jó több is, de amiről itt szó van, annak Angard a neve, és általában  balos és jobbos figurákat ugrasztanak össze, zömmel elmebetegeket persze. Na mármost aki egy ilyen helyre bemegy egyáltalán, mint kutatóintézet-igazgató, az már eleve kifejezésre juttatja, akaratán kívül is, hogy a realitással hadilábon áll.

Na itt történt, hogy a nevezett kutatóintézet igazgatója halál komoly arccal kifejtette, hogy a Momentum azért fúrta meg az Olimpiát, mert a Momentum vezetőjének a nője francia, és így akarta Párizsnak átjátszani a rendezés jogát.

Értjük? Olvassuk csak el még egyszer!

Nem csoda, hogy vitapartnerei sokáig, tényleg sokáig azt hitték, csak viccel, kivéve a rendkívül buta Gajdics Ottót, de rá ugye értelmes ember eleve nem figyel. Nagy sokára aztán kiderült, hogy nem viccel, halál komolyan gondolja ezt a dolgot.

Ezután már tényleg érdekelt, hogy ki lehet ez az ember, aki szemmel láthatólag nagyon nagy problémákkal küzd nem csak intellektuálisan, hanem úgy általában véve a világ működésével kapcsolatban. Miféle intézet lehet az olyan, amit ő igazgat, és mit lehet vajon kutatni egy ilyen elmével?

Nem kellett csalódjak, az intézet honlapjáról két perc alatt kiderül, hogy fideszes propagandagépezettel van dolgunk, a „kutatók” fényképére vagy a lefutott projektekre elég rátekinteni hogy rögtön lássuk a rémisztő analógiát a Migrációkutató Intézettel.

De kicsoda az igazgató?

Én megnéztem és úgy látom, hogy tulajdonképpen egy senki.

Ez a csávó kérem szépen akkor lett a Nézőpont Intézet vezető elemzője (!) és igazgatója (!!!!!) amikor még doktori fokozattal sem rendelkezett, tanársegédként dolgozott. Ez ám a megelőlegezett bizalom.  Az is kiderül, hogy az intézetnél kutatási igazgató posztot töltött be rögtön azután, hogy a doktori képzésre beiratkozott. Mások bezzeg olyankor még csak szakirodalmat gyűjtenek a majdani disszertációhoz.

Na de megérte-e ez a befektetett bizalom? Hiszen azóta vezető elemzőnk, kutatási igazgatónk számos bizonyítékát adhatta volna annak, hogy megérdemelten lett vezető kutató huszonévesen, épphogy kiesve az egyetemről. Megnéztem hát az impaktját – illetve megnéztem volna. Mivel a doktori adatbázisban semmi nem lelhető fel vele kapcsolatban úgy tűnik, hogy doktori fokozatot sem szerzett azóta, de az egészen biztos, hogy se nem tanított doktori iskolában, se nem vezetett doktoranduszt. Ez egy kutatási igazgatótól azért ciki. De gyerünk tovább!

Megnéztem az illetőt a google scholar-ban, ami azonban semmiféle publikációt nem dob ki e nemes névre – ja, Mráz Ágoston Sámuelről van szó. Igazgató, kutatásvezető úrról. Összesen egyetlen papírfecni található tőle a Scholaron, 2010-ből, amiből persze kiderül, hogy témavezetője nem más bazdmeg mint Navracsics Tibor. Ja, az más.

De megnéztem az MTMT-t is, ahol aztán tényleg minden fel van tüntetve. Ebből aztán már kiderül végre pár dolog.

Először is az, hogy Ágoston Sámuel időközben témavezetőt váltott, majd 2015-ben megvédte doktori dolgozatát. Azóta semmit nem publikált, tehát ez a 2015-ös bejegyzés az utolsó megmozdulása kutatóként.

Publikációs listáján azonban mindösszesen csak hat darab tétel szerepel ezt megelőzően is. Valamennyi nulla idézettségű magyar nyelvű cucc, többségében konferenciaközlemény. De várjunk csak, most jön a 10 pontos kérdés.

2010 óta semmit nem publikált, és 2015 után sem. Közben elvégezte a doktori iskolát. Mégis, kérdezem én, hogy lehet bármiféle doktori fokozatot szerezni úgy, hogy nem hogy nemzetközi, nem hogy referált, nem hogy folyóirat, de semmiféle cikket nem írt valaki a doktori képzés ideje alatt? Hogy szerzett publikációs krediteket? Ezt is Navracsics intézte talán?

Csak hogy egyszerű legyen: a srácnak rosszabb a munkássága (pontosabban: NINCS munkássága) mint egy első éves doktorandusznak. Ezekkel a kreditekkel egyetlen doktori iskolában sem lehet még szigorlatra sem jelentkezni, nem hogy fokozatot szerezni. Mégis hogy lehet egy ilyen fickó kutatási igazgató egy közpénzzel plankolt intézetben?

Tudom, naiv kérdés.

Így.  

A többi "Munkatárs" közül egyik sem kezdte meg a doktori tanulmányokat. Persze attól még "publikálnak", bizonyos értelemben persze. Idézek az intézet honlapjáról: "Rendszeresen megjelennek publikációi a Magyar Időkben, a Magyar Hírlapban, illetve a Nézőpont Intézet blogfelületén." Ja bazdmeg ha csak úgy nem.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

Egy relatíve hosszabb nyaralás gyerekekkel kiváló alkalmat ad sok mindenre: például arra is, hogy az ember végighallgasson és végigmeséljen egy csomó mesét, köztük népmeséket is. Velem is pont ez történt, és ebben a bejegyzésben az ebből leszűrt tapasztalataimat osztom meg.

Először is szeretném leszögezni, hogy a népmeséket én is szeretem, elég jól ismerem is őket, emellett tisztában vagyok a mesepszichológia különféle irányzatainak vélekedéséről azzal kapcsolatban, hogy mi mindenre jó a meseolvasás és hallgatás. A gyermek fantáziáját színesíti, megmagyarázhatatlan félelmeit, frusztrációt konkrét sablonokba tudja projiciálni a segítségükkel. Az analitikusok emellett a népmeséket kimondottan ajánlják mondván, hogy a sok-sok évtized (század) alatt kikristályosodtak, bölcsességük mélyült. Ezeket nem (nagyon) kétségbe vonva én mégis elsősorban a kritikának fogom szentelni e soraimat. Azt gondolom ugyanis, hogy elérkezett az ideje kimondani, hogy a népmesék már nem alkalmasak, vagy önmagukban nem alkalmasak arra, hogy pozitív, adaptív világképet közvetítsenek a gyermekeinknek, emellett szinte azt is mondhatnám, hogy több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak.

1. A népmesék roppant unalmasak, cselekményük cseppet sem kreatív. Az első ötnél még nem derül ki, de több száz népmese után gyakorlatilag bármelyik tetszőleges mese előállítható néhány panelből. Van 2-3 verzió az elejére, 2-3 a közepére és összesen kétféle a végére. Emellett a szereplők sem túl sokfélék.
2. A népmesék rendkívül módon sztereotipizálnak, az egészséges mértéket jóval túlhaladva. A gazdag szinte mindig gonosz (kivéve, ha király), a szegény szinte mindig jóságos. A fiú mindig bátor, a leány mindig szerény, kivéve, ha gonosz, mert akkor még visszaszólni se rest és nem csinálja meg szó nélkül elsőre, amit parancsolnak nekije.
3. Maguk a sztereotípiák is kifejezetten egészségtelenek. A tipikus lány-imágó a (szó szerint idézem) „kedves kis ibolya” figurája, aki több mesében is előfordul. Igazi bocsánat, hogy élek, halk szavú, odaadó, a férfi játékszere, egyetlen életcélja, hogy feleségül vegyék. A fiú pedig levágja a sárkány fejét. Mindet. Egy férfival alighanem más nem is történhet.
4. Mindig a legkisebb a legjobb, legszebb, legbátrabb, ez alól gyakorlatilag nincs kivétel. Ennek az oka valószínűleg ugyanaz a népi projekció, amit a következő pontban is tárgyalni fogok: mivel a valóságban szinte mindig a legkisebb gyerek volt szopóágon, ezért a mesékben megcserélődnek a szerepek, és mindig a pici lesz a nyertes. Ezek a mesék azonban maladaptívak, mert hazugságra tanítanak, ahelyett, hogy működő stratégiákhoz segítenének.
5. A legelképesztőbb baromságok tárát tovább növeli az a szokásos narratíva, ami gyakorlatilag a népmesék 99 százalékában előfordul, hogy a szegény pásztorfiút/pásztorlány feleségül/férjül veszi a gazdag király/királynő. Én nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mit tanít ez a narratíva a gyerekeknek, de semmi pozitív nem jutott eszembe. Ilyen ugyanis, kérem szépen, nem történik soha, senkivel. Ez egy b a r o m s á g. Gyaníthatóan egyfajta ostoba, tehetetlen álmodozásból ered, amin már nagyon ideje lenne túllépni, szerintem a mesék szintjén is. A „feleségül vesz a király”, vagy „nekem adja fele királyságát” narratíva csak lehetetlen vágyakozásra tanít, soha be nem teljesedő álmodozásra, azt is csak a vagyon és hatalom irányába, mégpedig teljesen és bosszantóan impotens módon.
6. A témáktól megüt a guta: szinte kizárólag a házasság és a pénzszerzés a mesék témája. Mintha a világon nem lenne más értelmes életcél, mint megházasodni és/vagy meggazdagodni. No nem becsületes munkával vagy kreativitással, hanem csakis valami lehetetlen csoda folytán. Ennél rosszabbat talán nem is lehetne tanítani a gyerekeknek. Én elhiszem, hogy hosszú-hosszú évezredeken keresztül semmi más nem történt az emberrel, minthogy egyszer életében megházasodott. A nyomai ma is látszanak: azért ez a felesleges, groteszk és sokszor nevetséges felhajtás az esküvők körül, mert a paraszti kultúrákban t é n y l e g nem történt soha semmi más érdemleges dolog: 14-18 évig lehetett álmodozni az esküvőről, akkor megvolt pár nap alatt, és utána megint semmi, lehetett várni a temetésre. Hála a Jó Istennek, ma már nem itt tartunk, szóval elég volt abból, hogy a mesékben csak erről legyen szó. Az is nagyon szignifikáns, hogy minden mese az esküvővel, lagzival ér véget, mintha az élet másból sem állna, mint egy szüntelen törekvésből az esküvő felé, és utána kész vége.
7. A népmesék többsége gyalázatosan gonosz és szadista. Ennek elvileg megvan az a pozitív hozadéka, hogy a gyermekben esetlegesen meglévő agresszivitást, malignus gondolati sémákat vagy konkrét negatív érzelmeket ki lehet vele engedni, azonban számos olyan traumatikus élményt is okozhatnak, amelyeket egyedül ezek a mesék közvetítenek. Szemkiszúrás, elevenen megnyúzás, élve felfalás, hasfelmetszés és nyelvkitépés, széjjeltépés és más kínzások tarkítják népmesekincsünket, véleményem szerint szinte teljesen feleslegesen (én ezeket a részeket át is szoktam költeni, persze mindig kiszúrják).
8. A népmesékre az adaptív és kreatív viselkedésminták teljes hiánya jellemző, egy nagy genderkülönbséggel. A lányok szinte kivétel nélkül a sors és a férfiak játékszerei (az öreg királyé, aki elüldözi, vagy a fiatal hercegé, aki megszabadítja). A fiúk aktívak, de vagy csak erőszak, vagy agyafúrtságnak hívott csalárdság, hazugság segítségével tudnak érvényesülni. Gyakorlatilag hiányzik az a narratíva, hogy akármelyik nem képviselője mondjuk kitanul valamit és azzal sikereket ér el, hiányzik az innováció, mint megoldási stratégia. Néhány panel unalmas ismétlése az egyetlen megoldási narratíva ezekben a szövegekben.
9. A karakterek felhozatala nonszensz, a több ezer mesében összesen sincs 6-8-nál több típusú karakter. Király, királylány (királynő szinte soha, vagy maximum mint korán elhunyt és leányát árván hagyó mellékszereplő), királyfi, illetve ugyanennek a szegény megfelelői: öregember, pásztorfiú, szolgálólány. Ja, van még banya is, meg tündér. Csupa-csupa olyan karakter, akik nem hogy nincsenek már vagy épp sose léteztek, hanem még mint prototípusok sem működnek már. Ugyan milyen élethelyzetre tanít meg a király szerepe egy kisgyereket? Hogyan kell hajbókolni, rettegni, vagy épp uralkodni? Ma már ezek a szerepstratégiák maladaptívak. Hasonlóképp a pásztorfiú és csatolt részei: nem, olyan élethelyzetek ma már nem léteznek, amelyek a pásztorfiú vagy a király karakterén keresztül lennének megérthetők.
10. Problémakezelés, kommunikáció: ezen a két területen a népmesék gyakorlatilag csak rosszat tanítanak. A problémák szinte egyetlen valós kezelési módja a gyilkosság, a megcsonkítás és/vagy elüldözés, lányok esetében a keserves sírás, esetleg bánatba való belehalás. A kommunikációban a kétfenekű játszmázás, ravaszságnak hívott hazudozás és az átkozódás dívik.

A népmesék tehát véleményem szerint egy olyan lelkületet tükröznek vissza nagyon hitelesen, amely mint történelmi relikvia fontos és hasznos, és meg is kell vele ismerkednünk, de szigorúan történeti szempontból. Világosan megmutatkozik benne egy szegénységben, tudatlanságban, a világról való szinte teljes fogalmatlanságban leledző ősi paraszti kultúra lelkülete, amely az élettől semmit nem vár, teljesen tehetetlen a saját sorsával és jövőjével kapcsolatban. Egyetlen, a felemésztő munkától relatíve függetlenedett tevékenysége a vagyonról való, sokszor irigy álmodozás, melynek megszerzéséhez azonban semmiféle ötlettel nem rendelkezvén királyságokról, arannyal teli szekerekről és más ostobaságokról álmodoztak. Az egyetlen „rendkívüli”, amiben részük volt, az esküvő, ez meg is mutatkozik a mesekincs repertoárján. Szerintem azon túl, hogy a gyerekek megismerik ennek a kornak a nehézségét, nem szabadna közelebbi kapcsolatba kerülniük a népmesékben manifesztálódó lelkülettel, hanem sokkal inkább olyan történetekre lenne szükség, amelyek az előttük álló életfeladatok szempontjából legalább minimális relevanciával bírnak. Ilyeneket, sajnos, a népmesékben még nagyítóval sem sűrűn találunk.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

Ha Ön is túl sokat néz úgynevezett közszolgálati médiát és amúgy is szeret rettegni, akkor talán a valóságnál sokkal félelmetesebb helynek látja a világot, s benne saját körülményeit, lehetőségeit. Vagy épp ellenkezőleg: talán spagettiként szívja magába a kormánypropagandát, és azt hiszi, hogy Magyarország mintaállam, melyet keletre, de főként nyugatra irigységgel vegyes gyűlölettel szemlélnek. Akárhogy is, ez a poszt frissítő zuhanyként fog hatni Önre ebben a kánikulában, hiszen azt fogja mutatni, hogy Magyarország, a számok tükrében, egy egészen átlagos ország, ha egyáltalán. Nézzünk néhány közkeletű dumát:

1. Fogy a Magyar!

Bizony bizony, már 10 millióan sem vagyunk, legalábbis az ország határain belül. De mennyi is ez a 10 millió? Igazából meglehetősen sok. Például a konkrét Közép-Kelet Európai térségben mi vagyunk az egyik legnagyobbak. A friss adatok szerint a térség 17 országa közül, Ukrajna, Lengyelország, Románia és a Cseh Köztársaság után mi vagyunk a legnépesebbek, azaz az ötödikek. Ezzel abszolút az élmezőnybe tartozunk, hiszen a csehek csak pár százezerrel vannak többen, és van 12 olyan nemzet, melyek népei nálunk lényegesen kevesebben vannak.  A bolgárok több mint két és fél millió lemaradással kullognak mögöttünk, de szegény szlovének, lettek, litvánok, horvátok és észtek még közösen sincsenek annyian, mint mi. Közép-Európa egyik legnagyobb népessége vagyunk!

2. Dübörög a magyar gazdaság, haldoklik a nyugat!

Épp ellenkezőleg. A magyar GDP nem túl rossz ugyan, legalábbis ha Moldáviával vagy Csáddal hasonlítjuk össze, de nem hogy nyugaton, de még a régióban sem kiemelkedő. Gyakorlatilag valamennyi ország a régióban, Ukrajna kivételével, megelőz minket, amelynek nagyobb a lakossága. A nyugati országok pedig fényévekre vannak tőlünk, kivétel nélkül. Csak néhány példát említve: Hollandia kétszer annyi lakossal sem rendelkezik, mint mi, a GDP-je mégis hatszorosa a mienknek. A közeli Ausztriában pedig jóval kevesebben élnek, mégis 3-szorosa a GDP-jük a mienknek. De a liberális fertőben, Kanadában például csak háromszor annyian laknak, mint Magyarországon – a GDP-jük viszont 13szorosa a mienknek. A kicsi Szingapúrról nem is beszélve, ahol fele ennyien laknak, mégis háromszor annyit GDP-t termelnek, mint mi.

3. Na jó, de mi a helyzet a per capita GDP-vel?

Könnyű azt gondolni, hogy kis ország, kis GDP, nagy ország nagy GDP, de ez nem ilyen egyszerű. Mint fentebb már jeleztem, itt teljesen a sztenderd mutatókat hozzuk a térségben, a térségen kívül viszont alulteljesítünk. A per capita GDP-nk (PPP), vagyis a ténylegesen egy főre jutó nemzeti össztermékünk sokkal rosszabb, mint sok kis országnak, térségen belül és kívül egyaránt. Mondok egy példát: Kínában vagy Indiában szintén magas a GDP, mivel sokan vannak (és ne felejtsük az első pontot: mi ebben a térségben sokan vagyunk). Azonban ha elosztjuk ezt a lakosok számára, akkor könnyen kiderül, hogy Kínában és Indiában elképesztő a szegénység, és ami azt illeti, mi is sok helyet rontunk a GDP pozíciónkhoz képest. A PPP-t tekintve ugyanis megelőz minket Szlovákia, Szlovénia, Csehország és Lengyelország, Észtország és Litvánia is, Lettországgal pedig holtversenyben vagyunk. Vagyis nagyságunk tekintetében (GDP) a negyedik helyen vagyunk a térségben, az emberekhez eljutó hasznosulásban (PPP) viszont csak hetedikek/nyolcadikak. Ezt hívják gazdaságtalan működésnek.

4. A magyar tudomány szárnyal

Sajnos nem. Egy friss elemzés az Elsevier kiadótól pontosan megmutatja a magyar tudományos eredményeket. Kezdem a durvával: a szerzőség tekintetében 2011-2016 közötti időszakban a magyarok nulla, azaz nulla pontot szereztek. A mintába bekerült tudományos szerzők között tehát ebben az időszakban nem volt egyetlen darab magyar sem.   A térségből eközben a csehek, a lengyelek, az észtek, a románok, a szerbek és a szlovének is bekerültek a szerzők közé.

5. De legalább tájékozódunk!

Sajnos ez sem igazolható az adatok alapján. A saját térségünkben a magyar kutatóknál jóval több nemzetközi cikket olvasnak a cseh, a lengyel, a lett, a litván, és a román kollegák is. A nyugati kollegák publikáció és olvasottsági mutatója pedig több tucatszorosa, nem egy esetben több százszorosa a magyar eredményeknek. Az igazán abszurd azonban az, hogy – az eredmények szerint – immár olyan országok is megelőznek bennünket nemzetközi kontribúcióban, mint Törökország, Pakisztán, Irán, Dél-Afrika, Egyiptom, és természetesen szinte valamennyi Délkelet-Ázsiai ország.   

 A jelek szerint Magyarországnak nem az a legnagyobb baja, hogy fogy a magyar, sőt, egészen rendben vagyunk e téren. A baj sokkal inkább a teljesítményünkkel van, hiszen úgy tűnik, az igazán innovatív területeken egyre inkább leszakadunk a nyugattól és Ázsia haladó részétől, lassan-lassan már saját térségünk versenyképesebb országaitól is. Na ez az, ami felháborító!

Akinek még lennének kétségei, hogy a Budapest Pride egy alapvetően király buli, annak remélem az alábbiak segíteni fognak eloszlatni a szivárványszínű (vagy épp szürke) ködöt. Hála az égnek ugyanis a Pride egyre inkább kezd normalizálódni még nálunk is, ahol ugyebár nem nagyon szoktak mostanában normalizálódni a dolgok: talán épp ez az egyik kivétel. Szóval úgy néz ki, hogy a Pride nem az ellenzők és támogatók élet-halál harcáról szól VÉGRE, hanem arról, amiről normális helyen szokott volt: ünnepről, szórakozásról, együttlétről. Íme tíz olyan dolog, ami miatt szerintem idén közelebb kerültünk ehhez az ideálhoz.

1.       Nem volt kordon. De tényleg. Igaz, a merőleges utcákat olykor lezárta a rendőrsorfal, de nem teljesen hermetikusan, ezért valamennyire lehetett ki-be mászkálni. Ettől megszűnt a kellemetlen karantén hangulata a dolognak, ami igencsak jót tett neki.

2.       A beszédek kiegyensúlyozottak, békülékenyek, nyugalmasak voltak. Sőt, büszkék. Én is büszke voltam rájuk, pedig nem én írtam őket.

3.       Kemény Zsófi ezzel a számmal nekünk legalábbis megcsinálta a napot.

4.       A rendezők nagyon profik voltak, gyorsak, kedvesek, lazák, humorosak. Többször még középerős kötekedési kísérleteket is sikeresen szorítottak vissza pusztán jó szóval, ami viszont nagy szó.

5.       A kordon hiánya miatt az utca egyszerűségében jóságos népe be-be tudott kapcsolódni a megmozdulásba. Tényleg sok olyan lézengő csatlakozott, aki egészen biztosan máshova indult. Többen voltak olyanok is, akiknek egyszerűen csak megtetszett a zene, és mentek a menettel pár utcát.

6.       A kötekedők primitívebbje a legtöbb helyzetben egész egyszerűen ellehetetlenítette saját magát, mert az utca népe józan maradt. Egy pasas például odaverekedte magát a menethez és a rendőrsorfal elől elkezdett vadul üvölteni, hogy „Undorítóak vagytok!”. S bár nem igazán lehetett tudni, hogy épp kinek mondja, vajon a kisbabát kocsiban toló édesanyának, egy háromgyerekes családnak vagy mondjuk egy kerekes székes felvonulónak, az emberek így is őrá néztek csúnyán, senki nem szállt be a közös hőzöngésbe, szóval végül el kellett tirhulnia. Kicsit sajnáltam, biztosan készült erre az akcióra és hát finoman szólva, nem volt nagy sikere.

7.       A kötekedők kevésbé primitívebbje csak arra várt, hogy odaérjen elé a menet, és akkor feltartott valami rettentő okos táblát, mondjuk „Bűneitek zsoldja a halál”. S bár náluk sem lehetett tudni, hogy pontosan kinek a bűneire gondolnak (a rendőrökére? A motoros futáréra? A kutyás nőjére?) én ezt a táblát relevánsnak éreztem, és – amennyire a helyzet megengedte – igyekeztem magamba mélyedni. Ártalmatlan, könnyen tolerálható dolgok ezek mindenesetre.

8.       A felvonulók részéről sem lehetett érezni semmiféle bántó kommunikációt, de még olyat se láttam, amin ha nagyon akarnék, akkor meg tudnék sértődni.  Igaz ugyan, hogy egy mackó a „Ha Isten nem szereti a buzikat, akkor miért vagyunk ilyen cukik?” táblával vonult, de ezt is nehéz provokációnak érezni, sőt meglehetősen elgondolkodtató kérdés. No persze csak azoknak a számára, akik nem tudják, hogy az Isten mindenkit szeret.

9.       Lehetett kapni fagyit. Ha kérhetem, jövőre lehessen kártyával is fizetni, köszönöm.

10.   Tele volt a Kossuth tér lufikkal, legalábbis ha időben érkeztél. Gyerekkel közlekedők számára ez rendkívül nagy segítség, bár meg kell mondjam, a Kossuth téren állomásozó madárberkenyék szúrós szárán sok lufi lelke szárad. Lágyabb növényeket a parlament elé!

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

Ő itt a háromszemű krumpliszörny. A világ egyik leggonoszabb szörnye, és kétségkívül a legbefolyásosabb a krumpliszörnyek közül.

Az óriás háromszemű mindent megtenne azért, hogy a televízióból – figyelem: a kikapcsolt televízióból is! – kiugráló láthatatlan bugilelék bemásszanak minden Magyar ember agyába, és vizenyőssé tegyék azt! Meg akarja akadályozni, hogy a Magyarokhoz eljusson az az információ, hogy

A TÉVÉT MINDIG LE KELL TAKARNI!

100 százalék elutasítja­*, hogy a bugilelék kiugráljanak a tévéből és felzabálják az agyunkat. Az óriás háromszemű krumpliszörny azonban nem adja fel ördögi terveit.

Ne hagyjuk, hogy a krumpliszörny nevessen a végén! Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

Tahók, beszariak és ostobák avagy oktatásügyi nagyjaink esete a párbeszéddel.  

Érdekes levél került birtokunkba a mai napon, amely nagyon sokat elárul a mai magyar közállapotokról. Összességében a hatalmon lévők gyávaságát, tahóságát és hatalmas inkompetenciáját emelném ki elsősorban, illetve mindezeknek azt a mocskos elegyét, amit az alább bemutatott sztori megvillant ebből. (A bejegyzés a Magyar Kommunikációtudományi Társaság Facebook oldalára került ki ma délelőtt.) 

Nyilván mindenki emlékszik még a CEU-ügyre, amit az Orbán adminisztráció robbantott ki, mindvégig tagadva annak politikai és ideológiai jellegét, ellenben szakmai indokokra hivatkozva. Egy nemzetközi tudományos folyóirat megkereste az illetékeseket, és megpróbált egy moderált dialógust kezdeményezni, melyen az érintettek tudományos színtéren fejthetik ki álláspontjukat. Nem jártak azonban sikerrel, hiszen megkeresésükre

sem Dr Palkovics Lászlófelsőoktatásért felelős államtitkár,

sem Dr Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár

sem pedig Dr Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke

NEM VÁLASZOLT SEMMIT.

Világos, ugye, hogy miről van szó? A folyóirat szerkesztősége előre megadott kérdéskörökben (lásd a linket) indítványozott racionális vitát, de a megszólítottak sem személyesen, sem helyettesük, sem általuk kinevezett egyéb ágens útján nem válaszoltak semmit. Ez alapján a következő gondolataim támadnak hirtelenjében:

1)      a magyar oktatásért felelős döntnökök egyszerűen akkora tahók, amilyenekkel ritkán találkozni még focimeccsen is. Semmit nem tudnak arról, hogy azokra a megkeresésekre, amelyek az általuk képviselt ügyekkel kapcsolatban hivatalosan érkeznek, valamilyen formában válaszolni illene. Arrogáns kisstílű parasztok.

2)      a magyar oktatásért felelős döntnökök gyávák, nem merik ütköztetni véleményüket még egy ennyire kiszámítható, biztonságos terepen sem. Nem elég nekik két hónap arra, hogy négy olyan kérdésben érvényes véleményt nyilvánítsanak, amiről egyébként döntéseket hoznak – nyilván felsőbb utasításra, meghosszabbított kézként.

3)      a magyar oktatásért felelős döntnökök rettenetesen buták, és valószínűleg nincsenek is olyan érveik, amelyekkel érdemes lenne a nyilvánosságra állni

Egyszerű állampolgárként, akinek azért fontos az oktatásügy, nagyon-nagyon sajnálom, hogy ez az ígéretes beszélgetés a hatalmon lévő oktatásügyi felelősök tahósága, gyávasága és ostobasága okán nem jöhetett létre, pedig – a kiküldött kérdéseket nézve – eléggé érdekes lett volna.

A teljes sztori részletesen olvasható a folyóirat Facebook oldalán

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

Tisztelt Dr. XY,

A KOME - An International Journal of Pure Communication Inquiry nemzetközi tudományos folyóirat a 2017. év nyári számában szeretne egy tudományos fórumbeszélgetést szervezni angol nyelven, a CEU-t is érintő közelmúltbeli kormányzati döntések, intézkedések kapcsán. A fórumra szeretnénk meghívni Magyarország kormányának álláspontját képviselő személyeket is. Amennyiben tudja Ön vállalni ennek képviseletét, vagy tud ajánlani maga helyett kompetens személyt, kérem jelezze nekünk.

A fórum keretei:

A meghívott hozzászólók 4 témakörrel kapcsolatban fejthetik ki írásban álláspontjukat az első körben. Ezt követően ezeket
az írásokat még publikálás előtt megküldjük minden résztvevőnek, akik erre további szövegben reagálhatnak. Ezt követően az írásokat összesítjük és magukat az írásokat fórumstrukturában, tartalmi szerkesztés nélkül közöljük. A négy témakör a következő (a konkrétan megjelenő szövegezés ettől eltérő is lehet):

1.) A CEU önmeghatározásából fakadóan sajátos módon elkötelezett a nyílt társadalom előmozdítása mellett, bizonyos
tevékenységeit a nyílt társadalom eszméjének szellemében végzi, továbbá alapító okiratában és szmsz-ében is szerepel,
hogy elkötelezett a nyílt társadalom értékei iránt. Ezek az értékek milyen más, Magyarország jelenlegi működéséhez
kapcsolódó értékekkel ütközhetnek, és milyen megoldást tartanának elfogadhatónak a konfliktus feloldására?

2.) Milyen konkrét vagy közvetett politikai stratégiákkal rendelkezik a CEU összevetve a többi, más országokban működő American University típusú intézménnyel, illetve mit érzékel ebből Magyarország kormánya?

3.) A CEU mint a magyar oktatási és kutatási piacon szereplő munkaadó általában véve sokkal kedvezőbb feltételekkel tud
alkalmazni magasan képzett, nemzetközileg kimagasló teljesítményű oktatókat/kutatókat, mint a hazai intézmények (MTA, állami és egyházi egyetemek). Érzékelnek-e ezzel kapcsolatban megoldandó problémákat, feszültségeket?

4.) Mit forgat vissza a CEU a kifejezetten magyar akadémiai életbe?”

Mit gondolnak, ki produkálja az év legparasztabb honlapját? Hol oktatják ki, alázzák meg az érdeklődőket viccesnek szánt házmesterszöveggel? Egy építőipari cég? Mezőgazdasági Zrt? Focidrukkerek szövetsége? Nos, ha Ön ezekre gondolt, akkor nagyon téved –az év legparasztabb honlapja ugyanis egy tánc és illemtan stúdióhoz köthető. Na jó, igazából balettiskolához.

Pedig kár érte, mert az ötlet teljesen korrekt: balettiskola felnőtteknek, akik megtanulhatják a helyes tartást, jól elszórakoznak, szép zenéket hallgatnak közben, satöbbi (nem vagyok otthon a témában, biztos van még sok más pozitív hozadéka, ezeket az Istennek se vonnám kétségbe).

Na de bazdmeg ahogy beszélnek ott a honlapon az érdeklődő vagy az odatévedt olvasóval, az valami HIHETETLEN módon paraszt, sőt, konkrétabban szocialista portástempó. Nézzünk csupán három idézetet, de a többiből is szemezgethet még az iskola honlapján a t. érdeklődő.

1.    „A tagdíjak érvényessége, érvényesség meghosszabbítása (betegség, elfoglaltság, utazás, vagy bármi egyéb okokból) sajnos NEM lehetséges. 

A tagdíj lejárata után, a fel nem használt alkalmak elvesznek, hasonlóan a BKV bérlethez!!!”

Ez aztán a rugalmas hozzáállás, joggal kérdezi meg az ember, hogy miért is, kezit csókolom? Én konkrétan nem ismerek olyan, hasonló szolgáltatót (sport, tánc, hobbi, terápia) ahol ilyen mértékű pénzsóvár rigiditással találkozhatunk. De a hab a tortán természetesen a BKV-s hasonlat (bréking, BKV évek óta nem létezik), annak igazi kioktató, okoskodó, három felkiáltójellel megerősített stílusával együtt.

2.    „Szerencsére mindkét nemnek megadatott itt a XXI. században, hogy illatosat izzadjon, kérjük a megfelelő dezodor vagy stift használatot, ne tedd tönkre testszagoddal mások tánctanulását, szórakozását.

Abban az esetben, ha ez mégis megtörténne, ne vedd rossznéven, ha a tanfolyamvezető tanár, megfelelő körülmények között, erre figyelmeztet.”

Jézusom de tényleg. Természetesen azzal én is egyetértek, hogy a kellemetlen testszag zavaró egy ilyen jellegű tevékenység közben is. Én 5 éves korom óta folyamatosan járok olyan közösségekbe, ahol testedzés folyik, nagyon sokféle változatot kipróbáltam már, és igen, nagyon sok büdös emberrel  találkoztam. De ilyet azért még nem pipáltam, hogy a honlapon hívják fel a figyelmet arra, hogy ha nem dezodorálod magad akkor megszaglásznak és kibasznak az ajtón. Mégis hogy? Elkezd terjengeni a szag, van 30 ember, és akkor magastartás, az oktató mindenkinek beszagol és „Piroska bazdmeg rohadt büdös vagy, takarodj haza?” Of course itt is jön az igazi nyolcvanas évek eleji házmestertempó, okoskodó öregasszonyi stílusban: „szerencsére mindkét nemnek megadatott itt a XXI. században hogy illatosat izzadjon” anyád, Lenke néni.

 

3.     „Jó tanács GYEVI bíróknak: szeretnénk mindenkitől pozitív attitűddel elválni, ezért ha a fenti szabályok betartása nem lenne megfelelő számodra, kérj információt egyéb balettiskolákról, szívesen segítünk.”

Hát ezen viszont frankón lehidaltam. 2017-ben vagyunk, piaci verseny, Európa, stb, halló, Etus, Tyúkanyó! Nem mondunk ilyeneket, a HONALPON, ahol csalogatni kellene a népet, hogy te Gyevi bíró (he?) majd ha nem tetszik, akkor szívesen mutatjuk meg az ajtót. Én még ilyet nem láttam a rendszerváltás óta magánintézménynél.

Hát kérdem én miféle keleti despotizmusban szocializálódott öregasszony írta ennek az iskolának a kommunikatív tartalmát? Esküszöm ezek a szövegek pont olyanok, mintha a Szomszédok egy korai epizódjából csöppentek volna a weboldalukra. Kutyától, Lenkétől, Etustól, Sümeghy-től. Fertelem, egyszerűen fertelem.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

Munkatársaimmal nagy fába vágtuk a fejszénket, na jó, nem olyan nagyba, de azért volt vele munka. Egyetlen ember ugyanis talán nem is tudja összeszámolni, fejben tartani viszont semmiképp sem, hogy mekkora vagyont harácsolt össze eddig a miniszterelnök nyilvánvaló közelségében lévő oligarcha sereg. De még egy lelkes, de relatíve szerény létszámú csoport is csak viszonylag korlátozott részére képes koncentrálni, hiszen, mint az sejteni lehetett, minden képzeletet felülmúló tárgyi, anyagi és intézményes vagyonról van szó.

Ebben a minikutatásban ezért pusztán pár olyan embert néztünk meg, akik szoros kapcsolatban vannak Orbánnal, és az elmúlt pár évben rakétaszerű teljesítménynövekedést értek el az állami szektor által milliárdokkal támogatva, teljes politikai hátszéllel. Az eredmények lenyűgözők, jó csemegézést kívánunk!

A stróman négyes

Első ábránkon azt az öt ember látjuk, akik a legtöbb tulajdont szerezték hirtelen, illetve a legtöbb olyan oligarchával állnak kapcsolatban, akik jelentős szerzéseket értek el. A táblázatban a degree oszlop jelöli a feltárt kapcsolatok számát (ez nem jelenti az összes létező kapcsolatot, csak azon kapcsolatok egy részét, amelyeket a média már bizonyító erővel feltárt). Láthatjuk, hogy a legtöbb „szerzése” kétségkívül Mészáros Lőrincnek volt, őt szorosan követi Habony Árpád, majd a miniszterelnök veje, Tiborcz István. Ezt követi maga Orbán, és szegény Andy Vajna csak az ötödik a sorban.  

De ne kezdjük még sajnálni az ifjú házast, hiszen van nekünk egy másik figyelemre méltó oszlopunk is, a betweenness centrality névre hallgató. Nagyon egyszerűen fogalmazva ez az érték azt jelöli, hogy egy adott csomópontnak milyen erősségű kapcsolatai vannak, azaz, jelen esetben, hány befolyásos embert ismer. Itt Habony Árpád áll az abszolút első helyen, őt követi Vajna, Mészáros, Tiborcz majd Orbán. Hogyan is kell mindezt értelmezni? Máshogy nem nagyon lehet, mint úgy, hogy a legtöbb befolyásos emberrel kimutatható kapcsolatok közül azért Orbán a legutolsó (ebben az elemzett top 5-ben) mert ÉPPENSÉGGEL Ő AZ A BEFOLYÁSOS EMBER, akit a többiek ismernek, és ezért magas a betweenness értékük. A képlet világos stróman-négyest mutat és megmutatja azt is, hogy ezek az emberek bizony nem másnak a strómanjai, mint a miniszterelnöknek.  

A klaszterek

Ha a képet kellő méretűre nagyítjuk (sajnos a blog.hu motor nem támogatja az interaktív gráfokat) akkor világosan láthatjuk a feltárt kapcsolatokat, ezek mintázatait és erősségét. Nagyjából 5 nagyobb klaszter vagy hub rajzolódik ki, a stróman négyes és a miniszterelnök adják a fő csomópontokat, de az egész „szervezet” nagyon erősen hálózott, sűrű, mintegy 400 kapcsolat tárható fel közel kétszáz piaci ágens között (de még egyszer, ez a mintának csak egy része, nem szerepelnek benne olyan fajsúlyos egyedek mint például Matolcsy György vagy Rogán Antal, hogy csak a leginkább evidenseket említsem). A gráf átlagos úthossza 3,7 ami azt jelenti hogy 3-4 kézfogáson keresztül mindenki elér benne mindenkit, ha akar. És akar.

A részletek

Az ördög a részletekben rejlik, és valóban megkapó dolgokat láthatunk, ha a kisebb klaszterek felé fordítjuk figyelmünket: egészen jó helyen van benne például Vajna Timike a maga 10-es fokszámával, de Csák Zoltán vagy Szíj László sem panaszkodhat magányosságra. Tombor András és Rogán Antal úgy van benne a top10-ben, hogy Rogán be se került az eredeti mintába, tehát neki csak érintőlegesen, mintegy mellékesként van köze a hálózathoz. Szép eredményeket produkál egyébként Lánczi Tamás sőt Orbán Ráchel is. De beszéljenek helyettünk a hálózatok, csak ismételni tudom magam: jó csemegézést kívánok!

Mészáros Lőrinc pókja a legnagyobb, van itt minden kérem szépen ami szem szájnak ingere: üzleti tanácsadás a gázszerelőtől, tévé-rádió-napi és hetilapok, örökségvédelem, szálloda, kutyafüle.

Habony Árpádnak látszat szerint rengeteg független tevékenysége van, de valamiért mégis össze van kötve az összes jelentős hub-al. Egyértelműen ő van jóban a legtöbb olyan emberrel a mai Magyarországon, akikkel hogy úgy mondjam érdemes jóban lenni.

A filmbiztos sem panaszkodhat, hiszen nem csak gyönyörű és fiatal felesége van, de jelentős kapcsolati hálója is. Van azonban egy gyanús elosztó ott kicsit jobbra tőle, na ő ki lehet?

Na nézzenek oda, csak tán nem Vajna Timike? Hogy mik vannak!

A harminc éves Tiborcz István kapcsolati hálója sem épp gyenge, ja, és egyébként ő a miniszterelnök veje. Elég sok szálon kötődik is hozzá, amit a köztük lévő link vastagsága reprezentál. Meg még pár vékony. Nyilván Orbán Ráchelhez is számos kapcsolat fűzi, nem csak üzleti, hiszen a felesége. Aki a miniszterelnök lánya. Mint egy szép mexikói szappanopera, ugye?

Végezetül nézzük magának a miniszterelnöknek a hálóját, hát nem impozáns? Központi helye világosan megmutatja, hogy nem pusztán remekül kapcsolódik az összes oligarchájához, de megkerülhetetlen kapcsolati pozícióban van, és ő az, aki a legrövidebb úton elér a hálózat valamennyi pontjához És mindezeket persze nem én mondom, hanem politikailag elkötelezetlen, hidegvérű és mindenféle rossz vagy jó szándékoktól független algoritmusok.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról