Harmadik szempont

Közéleti kérdésekről szintézist keresőknek.

Orbán Viktor a magyar télapó

2017. december 14. 14:50 - harmadikszem

14143236_56a34b6615dc41caadbd4ae4d89c9b44_wm.jpgKicsi, kövérkés, és hasonlóan kommunista is, hiszen azért annyira ciki video üzenetet, mint amit ma posztolt a reptérről a t. választópolgároknak én nem nagyon tudok mástól elképzeli, mint szocialista párttitkártól.

Történt ugyanis, hogy a miniszterelnök szó szerint ezt találta mondani:

„Magyarország helyzete sokat javult, mert itt vihetem a hátizsákomban (és itt meg is emeli a kis puttonyát) annak a 2 millió 300 ezer magyar embernek a véleményét, aki világossá tette, hogy nem kíván Soros tervet”

Ez a kis mondat annyira kellemetlen, hogy még a 888.hu is erre javította az írott változatban:

„Magyarország helyzete sokat javult, köszönhetően annak a 2 millió 300 ezer magyar ember véleményének, akik világossá tették, hogy nem kívánnak Soros-tervet”

Nagyon vicces, hogy ez a magyar télapó metafora, mely szerint a PM  Brüsszelbe viszi a választópó’gárok levélkéit a rosszcsont bürokratáknak, na ez még a szuperszervilis propagandaszennylapot is arra ösztönözte, hogy ezt a hátizsákos sztorit valahogy óvatosan szerkesszék át. Figyelemre méltó, hogy ehhez a mondat szerkezetébe is bele kellett nyúlni picinykét.

az20imf20mikulasa.jpg

Pedig szerintem kár volt. Sejtésem szerint ugyanis ez az állítólagos 2 300 000 ember, aki elküldte a propagandaszalvétára adott véleményét véletlenül egybeesik azzal a 2 300 000 emberrel, aki TÉNYLEGESEN elhiszi, hogy Orbán Viktor betette a kis zöld hátizsákjába a sok-sok borítékot, és majd ott jól kiszórja a brüsszeli bürokraták asztalára, akik majd aztán néznek nagyot, hogy még a Mariska néni meg a Pista bácsi is aláírta, nide, hogy mégiscsak van Soros terv!

És azt is megkockáztatom, hogy ez a 2 300 000 ember véletlenül ugyanaz a 2 300 000 ember aki rendületlenül fog a fideszre szavazni, amíg világ a világ. Na nekik szól ez a kis video.

 

2 komment

PPP avagy Professzor Polt Péter

2017. december 06. 13:55 - harmadikszem

poltek_1.JPG

 

Egészen elképesztő méreteket ölt a hatalmi koncentráció minálunk: egyazon ember hithű fideszes politikusból könnyen lehet legfőbb ügyész, majd egyetemi professzor. Én most erre az utóbbira koncentrálva jegyzem meg, hogy

Ezeknek már semmi sem szent.

Az ugyanis láthatólag nem zavarta meg abban Áder Jánost, hogy professzorrá nevezze ki PPP-t, hogy az elte kari tanácsa egyértelműen leszavazta a kinevezést.  Ez az egyetemi autonómia megcsúfolása, no de láttunk már ilyet korábban is, például Eperjes Professzor kinevezése kapcsán, ahol az MTA állásfoglalását sikerült semmibe venni.

Mert mi kell ugyanis az egyetemi tanársághoz? Hát, először is ott kellene dolgozni – ez mondjuk PPP esetében nem áll fenn. Ezért találták ki az egyetemi magántanárság intézményét, ugye, hogy a professzori cím elérhető legyen azok számára is, akik nem nagyon tanítanak.

Ehhez viszont a hatályos jogszabály szerint nemzetközi hírű tudósnak kellene lenni. PPP-ről sok minden elmondható, de ez éppen nem. A Google Scholar-ban nekem egyáltalán nem sikerült tőle cikket találni. A doktori adatbázis szerint a tíz legerősebb cikkére van összesen 2 darab hivatkozás. Ezzel én nem vennék fel senkit tanársegédnek.

Gondolhatnánk a hosszú évek tapasztalatára – de ne tegyük. PPP 2011-ben szerzett doktori fokozatot. Az hat éve volt. A törvény általában 10 évet ír eő a docensi kinevezéshez a PhD-től számítva, és akkor hol van ez még a professzori rangtól? Ettől az időtől el lehet térni, ha a jelölt rendkívül erős kutatási profilt tud felmutatni  - ám itt még egy rendkívül gyengét sem látunk.

Na de talán az iskolateremtés! Hiszen ha nem is kutat professzorunk, talán sok fiatal kutatót nevelt ki! Ez egy elég jól mérhető dolog, meg kell nézni a vezetésével doktori fokozatot szerzett nebulók számát. Ez a szám azonban PPP esetében egy kövér bekajált 0.

Ez az ember a jelek szerint se nem tanít, se nem kutat, se nem nevel utánpótlást. Viszont Orbán a haverja. És ma Magyarországon ettől leszel legfőbb ügyész, érdemes művész, államfő,  főorvos, fociedző, filmrendező, tanszékvezető, szállodaigazgató, építésvezető, projekt koordinátor, lapkiadó, rovatvezető.

Miért épp a professzor lenne más?

bubo.JPG

 

102 komment

Hordószónok vagy házigazda? A blogolás kétféle felfogása

2017. december 04. 14:25 - harmadikszem

stump-orator-1881-padre-art.jpgHa szétnézünk a blogok piacán, akkor azonnal észre fogjuk venni, hogy elég sokféle van belőlük. No, itt most nem a tematikus sokféleségre kell gondolni, az ugyanis eléggé magától értetődik, hogy valaki erről ír, más meg arról. A sokféleség szempontjából most a blogger szándékai sem fontosak (pedig tudjuk, hogy valaki szinte csak magának ír, mintegy e-napló formájában, mások esetleg világhatalomra törnek). Ez a bejegyzés sokkal földhözragadtabb: kizárólag azt vizsgálja, hogy a blog milyen strukturális mezőben jelenik meg. Ebből viszont összesen csak két nagyobb csoport van.

f690d102-60b7-4334-bed1-b20bdb3de988_image.jpg

A hordószónok típusú blog esetében a blogger virtuális közszereplő (az idevágó jogi kifejezések nincsenek kidolgozva, szóval itt minden esetben analógiaként, és nem a létező joggyakorlat terminusaiként szerepelnek). Ez azt jelenti, nagyon egyszerűen fogalmazva, hogy a köz előtti szereplés hozzátartozik a szakmájához. A szakma, megint csak egy primitív leegyszerűsítéssel, az, amiből az illető közvetve vagy közvetlenül él. Tehát a hordószónok típusú blogger közvetve vagy közvetlenül a blogján folytatott kommunikációból él, ezért etikailag és kommunikációs szempontból is nagyjából azok a dolgok vonatkoznak rá, mint a sztenderd közszereplőre. A hordószónok típusú blogger közvetlenül vagy közvetve a blogjából él, ha az ott folytatott kommunikációjával vagy annak nyomán jut bevételeihez (saját szolgáltatásait reklámozza, mint számos pszichológus-blog, vagy pedig magának celeb státuszt vindikálva a blogger ismertségét arra használja fel, hogy a nem-digitális valóságban azt készpénzre váltsa különféle tanfolyamok, előadások, fizetett nyilvános szereplések formájában).  

stumpspeakingbinghamgilmore.jpg

Mármost a hordószónok típusú blogger a fenti előnyökért cserébe többet köteles tűrni, mint nem-közszereplő típusú embertársai. Világos, hogy egy, a blogjából élő szerző csak kínok árán tilthat ki kommentelőket, vagy küldhet el melegebb éghajlatra. Neki az olvasók gyakorlatilag vásárlói (akár aktuálisan, mint a kattintásszám növekedésének okai, akár potenciálisan, mint potenciális vásárlók, előadás-hallgatók, sikerkönyv-vevők). A közszereplőkhöz hasonlóan kommunikációs szempontból többet kell eltűrnie. Ha megdobálják a hordón tojással, meg lehet tőle kérdezni, hogy minek ment oda.

film_706w_masterofhouse_original.jpg

A másik típusú blogger a házigazda. Ő mintegy meghívja a blogjába a kommunikációs partnereket, legyenek azok olvasók vagy kommentelők. A házigazda tevékenysége itt nem üzleti, hanem gesztus-jellegű. Ebbe adott esetben az is belefér, hogy magát a gesztus nyilvánosan gyakorolja, azonban a kommunikáció szerkezetileg nem nyilvános térben zajlik, hanem a házigazda virtuális otthonában.

Ennek megfelelően a házigazda-típusú blogger nem élvez olyan jellegű közvetlen vagy közvetett nyereséget, mint a hordószónok típusú blogger. Nem tart roadshow jellegű észosztásokat belépődíjért, nem használja a blogot sem kuncsaft-szerzésre sem közönségszervezésre. A házigazda típusú blogger ebből a szempontból teljesen civil, és nagyjából azok a kommunikációs jogok illetik meg, mint bármilyen civilt, aki az otthonába vendégeket invitál.

par156317-feature-1600x900-c-default.jpg

A házigazda típusú blogger a fentiekből adódóan kommunikációra invitál, praktikusan idegeneket. A kialakult helyzetekben akkor jár el helyesen, ha ugyanazokat az irányelveket követi, mintha otthonában vagy kevésbé intim keretek köz: egy általa bérelt helyiségben fogadná a vendégeket.  A társalgás szabályait a normál kommunikációs helyzet elővételezése mellett természetes módon magára szabhatja, adott esetben elő is írhatja. Ha a kommunikációs partnerek ezt megszegik, akkor figyelmeztetheti őket, végső esetben pedig ki is dobhatja azokat, akik a figyelmeztetés ellenére sem viselkednek megfelelően. Ha kidobják őket, akkor nem a házigazdától, hanem tőlük lehet megkérdezni, hogy minek mentek oda.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

5 komment

15 éve ülnek a 21. század legbizarrabb gyilkosai

2017. november 29. 20:07 - harmadikszem

fznktkqturbxy8znwzimte4ote5mjc3ntdkyjfjmta5otqwntfjzjuxmy5qcgvnkpudasygzqfdzlwtbc0dfm0bva.jpg

Talán még sokan emlékeznek Soproni Ági, az egykor népszerű színésznő rejtélyes eltűnésére, majd sokkoló megkerülésére. Ahogy arról a korabeli sajtó nagy részletességgel beszámolt, a színésznőt saját kamasz fia ölette meg egy barátjával, majd a holttestet egészen bizarr módon próbálták eltüntetni.

Számomra ez a történet nem pusztán azért maradandó, mert egészen elképesztő módon kegyetlen. A bírósági per időpontjában ugyanis egy évfolyamtársammal diplomamunkát készítettünk és éppen erről a perről. Petróczi András (a színésznő fiának és a gyilkosság elsőrendű vádlottjának) védőügyvédje az azóta elhunyt Bárándy György volt, aki példás módon támogatta a munkánkat: részt vehettünk az összes tárgyaláson valamint betekinthettünk a teljes peranyagba, amit a részünkre ki is adatott. 15 év távlatából megpróbálom most nem csak az (azóta nyilván sokat kopott) emlékeket felidézni, de a bennem nyomot hagyó érzésekről is fogok írni. Talán felkavaró tartalom következik.

22758.jpg

Nagyon röviden fogalmazva a történet a következő volt. Soproni Ági a fiával lakott egy elég jó pénzt érő családi házban. A fiú úgy találta, hogy a házat el kellene adni, és a a benne fekvő pénzt fel kellene szabadítani. A korabeli sajtó általában azt írta, hogy Petróczi „nagyvilági életet” szeretett volna élni, ez azonban nem felel meg a teljes igazságnak. A fiú vallomásaiból emlékeim szerint az derül ki, hogy neki konkrét tervei voltak. Szeretett volna Amerikában színésziskolába járni, és az ottani lakhatásra, tanulmányaira szeretett volna egy nagyobb összeget. Emellett a már akkor is majd százmillió forintot érő hatalmas villát felesleges vagyonnak tekintette, hiszen – az anya válása után – azt már csak ketten lakták.

Az anya azonban hallani sem akart erről a dologról, őt még mindig szoros szálak fűzték ehhez a házhoz. Petróczi ekkor kezdett el azzal a gondolattal játszani, hogy megöleti édesanyját, és az így idő előtt megörökölt házat eladja. Erről a tervéről – mint a későbbi tanúvallomásokból kiderült – több embernek is beszélt. Köztük a harmadrendű vádlottnak, aki „nem kapott a kínálkozó lehetőségen”, és a másodrendű vádlottnak, aki viszont nagyon is.

Az elbeszélések (és a vádirat) szerint egy éjjel aztán a fiúk iszogattak, és Petróczi azt mondta a barátjának: tedd meg. A felbujtott bérgyilkos (a neki ígért 8 millió forintért cserébe) el is indult az anya hálószobája felé, azonban pillanatnyilag elgyengült. Húzott egy nagyot az italból, majd egy kábelköteggel fejbe verte a nőt, és a párnával fojtogatni kezdte. A színésznő azonban fittebb volt az elvártnál, és ellentámadásba lendült. A dulakodás így az előzetesen eltervezettől eltérően hosszú percekig tartott, és – mint az ismeretes – a színésznő halálával zárult.

20020328soproni.jpg

A gyilkos, az akkor 26 éves Lázár Zsolt állítása szerint ekkor már önkívületben volt, melyből a frissen meggyilkolt színésznő fia „rázta fel”, aki addigra már ott állt halott anyja fölött, és „Na mi van, Sopikám?” megszólítással nyugtázta Soproni Ági halálának tényét. Az ezt követő tények jól ismertek: a fiú a Balaton körül kocsikázva az elhunyt telefonjáról üzeneteket küldött saját magának, hogy a rendőrséget félrevezesse az eltűnéssel kapcsolatban. Ez egyik üzenet nagyon bizarr: „Etesd meg a kutyákat!”. Ennek a mondatnak különösen beteg konnotációját adja az a tény, hogy a színésznő testét a srácok feldarabolták, részben megsütötték, más részeit pedig a kutyákkal etették meg. A vallomásokból olyan részletek is kiderülnek, mely szerint hol a fiúk hánytak, hol a kutya, majd végül – képtelen lévén a több tíz kilónyi hús ily módon való eltüntetésére – a holttest fennmaradó részeit elásták a solymári erdőben, ahol később a rendőrség meg is találta.

A rendőrség gyanúja viszonylag hamar Petróczira terelődött, és fondorlatos módon még azelőtt kicsikarták a beismerő vallomását, hogy perdöntő bizonyítékuk lett volna.  A védőügyvéd szerint, ha ez nem történik meg, akkor Petróczi ma már szabadlábon van. A bíróságot ez azonban nem hatotta meg: Petróczi Andrást, az áldozat fiát és a gyilkosság felbujtóját életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték, melyből legkorábban 40 év múlva szabadulhat. A (bér) gyilkos szintén életfogytiglani fegyházat kapott (35 év utáni feltételessel). Az ő büntetése volt tehát az enyhébb.

A tárgyaláson – ez az emlék semennyit nem homályosult – volt pár megdöbbentő benyomásom. Petróczi András látszólag semmiféle bűnbánatot nem tanúsított. Egyszer elájult a tárgyalás során, de nem a vádak súlya alatt, hanem a saját helyzetéért aggódva. A két „barát” ráadásul a tárgyalások során elkezdett egymásra vallani. Petróczi azt állította, hogy a barátja mintegy „magától” kezdte el fojtogatni az anyját, az ő bűne _csupán_ annyi volt, hogy nem állította le. Ő nem is bűnös, még csak nem is tettestárs, csak bűnrészes annyiban, hogy nem volt _ereje_ megakadályozni a gaz tettet. Azt azonban már semmivel sem tudta indokolni, hogy egy ilyen „gyengeség” után miért kezdtek el elterelő üzenetekkel manipulálni, miért bántak el úgy a testtel, ahogy, és miért élte világát mindenféle látható lelkiismeret furdalás nélkül.

A másik máig ható érzés az anyával kapcsolatos. Akkoriban ezt nem merte, nem tudta leírni senki. A rettenet nagyobb volt, mint a komplexitás iránti sztenderd követelmény. Most azonban, 15 év távlatából már feltehető a talán kegyetlen, de úgy vélem, jogos kérdés: ha ez a fiú nem volt elmebeteg (és a szakértők ezt kizárták) akkor miféle anya lehetett Soproni Ági? Hogy történhet meg egy anya-fiú kapcsolatban ilyesmi? Milyen játszmák, dinamikák, érzelmi vagy legalább kommunikációs kötelékek lehetnek anya és gyermeke között ott, ahol a fiú nem csak hogy megöleti az anyját, de saját szemével nézi végig a haláltusáját? És utána viccelődik a tetem felett? Sütögeti? Megeteti a kutyákkal? És még csak nem is érez lelkiismeret furdalást utána? Ezek soha nem egyszemélyes történetek. Tragédia ez, minden ízében valami őserejű, időtlen tragédia, melyben a két legfontosabb szereplő az anya és a gyermeke. Gyilkos és áldozata.

A történet szomorú, de szinte transzcendentálisan bölcs szimbóluma az az Üdülő utcai villa, ami Petróczi álmait lett volna hivatott megvalósítani. A ház, amely Hollywood helyett az örök börtönbe vezetett, ma többszörös felgyújtás áldozata, hajléktalanok és drogosok tanyája.

Kísértetház, ahogy a helyiek hívják.

untitled_11.png

 

20cc5139f8ba6c38ecb753c93de9a274.gif

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

122 komment

Go East, avagy nemzetköziség magyar módra

2017. november 22. 13:39 - harmadikszem

turk2_small.jpgA napokban került a kezembe a Tempus Közalapítvány által kiírt Campus Mundi ösztöndíjpályázat legfrissebb felhívása, amely felsőoktatási hallgatók számára államközi egyezmények keretében megvalósuló külföldi részképzést támogat. Sok más hasonló programmal ellentétben ez az a típusú ösztöndíj, amellyel viszonylag hosszú időt, akár két szemesztert is el lehet tölteni valamely partnerintézmény egyetemén. Ennél jobb dolog valószínűleg nem is történhet ma magyar egyetemistával, tanuljon bár BA, MA vagy PhD szinten, egy dolog azonban nem világos számomra.

Miért van az, hogy szinte kivétel nélkül csak olyan országokkal van a magyar államnak nemzetközi egyezménye, amelyek felsőoktatása, hogy úgy mondjam, a világ legaljába tartozik?

A listán írd és mondd nincs egyetlen egy nyugati egyetem se. A pályázók nem mehetnek sem az USA-ba, sem Angliába, sem bármely Nyugat-Európai országba, de még az ázsiaiak közül is kimaradt gyakorlatilag minden olyan ország, ahol van érdemi egyetemi élet (Hong Kong, Dél-Korea, Szingapúr, Japán és Taiwan). Egészen biztos, hogy ez nem indokolja semmiféle földrajzi megfontolás, hiszen a listán vannak olyan országok is, amelyek jóval messzebb vannak Nyugat-Európánál, vagy akár az USA-nál is. Én nem akarok igazságtalan lenni, de ez a lista tényleg olyan, mintha a világ legrosszabb felsőoktatását produkáló országokat gyűjtötték volna egybe, ki tudja mi célból.

Íme a lista, ahová a magyar egyetemistákat részképzésre irányítani szándékoznak:

Albán Köztársaság

Algériai Népi Demokratikus Köztársaság

Belorusz Köztársaság

Egyiptomi Arab Köztársaság

Grúzia

Indiai Köztársaság

Indonéz Köztársaság

Iráni Iszlám Köztársaság

Izrael Állam

Jordán Hásimita Királyság

Kínai Népköztársaság

Kuvaiti Állam

Libanoni Köztársaság

Macedón Köztársaság

Marokkói Királyság

Mongólia, Oroszországi Föderáció

Pakisztáni Iszlám Köztársaság

Palesztin Autonómia

Tunéziai Köztársaság

Türkmén Köztársaság

Ukrajna

Vietnami Szocialista Köztársaság

Az itt szereplő országok felsőoktatása Izrael kivételével minden esetben rettentő problémás, bár Kínában (számtalan minősíthetetlen egyetem mellett) találunk megfelelőt is. A lista többi eleme azonban mind olyan, mintha viccből generálták volna.

Ki hallott valaha bármi jót, vagy egyáltalán bármit, a türkmén felsőoktatásról? Vagy a híres mongol, libanoni, makedón, belorusz, grúz vagy épp palesztin egyetemi életről?  Miféle tudományos előmenetelt várunk a Vietnámi Szocialista Köztársaságban, vagy az Algériai Népi Demokratikus Köztársaságban eltöltött szemeszterektől? Miért nem szerepel ezen a listán néhány kevésbé egzotikus, de létező felsőoktatással rendelkező partner? Vagy legalább egyetlen egy? Legalább egy Ausztria, Németország, ne adj Isten Hollandia? Mi az, hogy Türkmén Köztársaság? Pakisztáni Iszlám Köztársaság? Marokkói Királyság, Algériai Népi Demokratikus Köztársaság, Mongólia?

Hát velünk már csak ők állnak szóba?

 

 

 

17 komment

Újabb félmilliárd a kukában!

2017. november 18. 19:51 - harmadikszem

money_in_trash.jpgEgy népszerű blog számolt be arról elsőként, hogy elkészült a mű, bocsánat,  A MŰ, amire az MVM-en keresztül a CÖF több mint félmilliárd, azaz több mint ötszáz millió forintot kapott tőlünk.  A „tanulmánykötetet”  átlapozva hamar kiderül, hogy ez tulajdonképp csak egy apropó arra, hogy mire lehet odaadni a haveroknak a félezer milliót, hiszen a mind nyomdailag, mind tartalmát, mind struktúráját, mind alapgondolatát tekintve förtelmes munkának se füle se farka: nem fogja olvasni senki, nem lesz ez jó semmi másra, csak alibinek. Elmondom, hogy a lopáson kívül mi bajom van ezzel. Élettörténeti adalékok következnek.

Sok hasonló pályatársammal egyetemben nekem is eljött az a pillanat a PhD védésem után, hogy egy tanulmánykötet kiadatására vállalkozzam. Az ilyen könyvek publikálása sok helyen az egyetemi állás előfeltétele, és ugye a 107 ezer forintos nettó tanársegédi kereset (ami ez idő szerint épp negyede a buszvezető fizetésének) mégiscsak erős vonzóerő arra, hogy az ember állásra pályázzon.

kepkivagas_6.JPG

Na mármost ez a tanulmánykötet legalább 15 egyetem koprodukciójában készült el 3-4 év alatt, több mint 20, doktori fokozattal rendelkező szerző dolgozott vele, plusz én, éjjel nappal. Itt általában nem az a kérdés, hogy a szerzők vagy a szerkesztő mennyit kap érte. A kérdés az, hogy honnan szedi össze azt a pár százezertől másfél millióig terjedő összeget, amiből egy könyvet, amit sok-sok ember ingyenmunkája rak össze, ki lehet adni. Nekünk ehhez két-három pályázatot is kellett nyerni, ami ismét csak igen fáradtságos munkát jelentett.

kepkivagas2_2.JPG

Na mármost a Bayer Zsolték féle minősíthetetlen szarkupacra szánt összegből akkor pontosan 500 és 1500 közé tehető azoknak a tudományos könyveknek a száma, amit ki lehetne adni.  Vagyis, a  „Dr. Halzl József,  a Rákóczi Szövetség elnöke,  a Szellemi Honvédő Díj 2015. évi kitüntetettje” ajánlásával fémjelzett munka helyett adott esetben másfél ezer tehetséges, frissen doktorált tudós életpályáját lehetne elindítani.  Nekem nem csak az a bajom, hogy érdemi munka nélkül, egy rakás baromság összehordására ma két perc alatt ötvenszer tízmillió forintot lehet kapni, ha közben kinyalod a kormány valagát. Nem az a bajom, hogy szerzőnként egy új építésű 5 szobás családi ház árát kapják azok a fideszbérencek, akik a 20 oldalas tanulmányaikat 888.hu-s hivatkozásokkal (sic!) és teljes hosszában idézett Petőfi versekkel (sic!!!) töltik fel. Bayer Zsolt hivatkozási listája ebben a (bmeg!) tudományos műben száz százalékig kimerül index.hu-s, magyaridők-ös és 888-as hivatkozásokban.

kepkivagas3_1.JPG

kepkivagas4.JPG

kepkivagas5.JPG

A fő gondom az, hogy ezek a munkák olyan fiatal és tehetséges tudósok kötetei, monográfiái _helyett_ jelennek meg, akik ténylegesen, és nem csak egy avittas és nevetséges retorika értelmében, hasznára válhatnának ennek az egyre szerencsétlenebb sorsú hazának.

 

18 komment

Abúzusok a tudományban

2017. november 14. 13:03 - harmadikszem

5_of_the_most_evil_science_experiments_ever_performed_232942.jpg

Az abúzusok témája – nagyon helyesen – egyre inkább reflektorfénybe kerül, a vélemények azonban – nagyon helytelenül – egyre inkább polarizálódnak, nem sok esélyt adva annak, hogy ezek a társadalmi viták belátható időn belül valamiféle nyugvópontra kerülnek. Jelenleg leginkább a művészeti ágazatokban különösen a színházban, illetve a politikában tarolnak a visszaélésekkel kapcsolatos történetek, noha több helyen is felvetődött már az akadémiai abúzusok kérdésköre. Ebben a posztban ezt a diskurzust igyekszem majd tovább vinni.

A leginkább kézenfekvő visszaélések itt is szexuális természetűek, és az első ilyen jellegű ügyeknek már lettek is következményei. Ezekben az esetekben általában az gyanítható, hogy a hatalmi szempontból magasabb hierarchiát képviselő személy visszaél ezzel a hatalmával, és másra használja fel, mint amire az való. A legprimitívebb esetben szexre.

Arra szeretném azonban felhívni a figyelmet, hogy a szexuális abúzusok valóban csak a jéghegy csúcsai, hiszen az akadémiai (tudományos) életben ennél sokkal kiterjedtebb, sőt, szégyen kimondani, elfogadottabb típusú visszaélések fordulnak elő igen nagy számban.

images_6.jpg

Abúzusok a felvételinél

Különösen a művészeti karokon, azon belül is az elit művészeti képzésekben jellemző és köztudott, hogy már a felvételin is hatalmas protekciós nyomás érvényesül. Ez szerintem nem a dolog természetével, hanem a nagyon magas fokú szelektivitással van összefüggésben. Egy-egy művészeti képzési helyre adott esetben több száz jelentkező kér felvételt, azonban azt látjuk, hogy a ténylegesen felvettek igen nagy százaléka valamilyen értelemben protekciós. Nekem volt szerencsém művészképzésben is előfordulni, ott a 10 fős osztályból összesen hárman voltunk, akik nem álltak valamilyen kiterjedt családi kapcsolatban az adott szakmával. Ez azért is nagyon problémás, mert jelenleg semmiféle nyilvános minősítő rendszer nem áll rendelkezésre, ami alapján a felvételizők teljesítménye objektív módon összemérhető lenne. De szubjektíve sem, hiszen egymás felvételi munkáiba a jelentkezők általában nem nyerhetnek betekintést.

Abúzusok az ösztöndíjak kiosztásánál

Ez a megjegyzésem kifejezetten a magyar viszonylatokra vonatkozik, hiszen a nemzetközi és a jobb nyugati ösztöndíjak esetében elég világos és áttekinthető kritériumrendszer érvényesül. A hazai gyakorlatban ezt én egyszerűen nem látom, a PhD ösztöndíjakat például tipikusan kétféleképp osztogatják. Vagy pofára, vagy pedig azért, mert az adott jelölt kutatási projektje épp beleillik a doktori iskola vezetőjének a projektjei közé. Ezek az ösztöndíjasok ezután nyilván segíteni fogják az ösztöndíjat odaítélő iskolavezető projektjeit, hivatkozni fogják stb. Ez a hatalommal való visszaélés tipikus esete, ráadásul teljesen tisztességtelen, hiszen a doktori iskolákba felvételizőknek nincs lehetősége megtudni, hogy kérvényüket miért utasították el, milyen szempontok szerint döntöttek, valamint nem tekinthetnek be a nyertes pályázati anyagokba (ha vannak ilyen anyagok egyáltalán).

maxresdefault_8.jpgAbúzusok az állások kapcsán

A legtöbb egyetemi hely Magyarországon közalkalmazotti, így a hatályos tv szerint minden állást pályáztatni kell. A gyakorlatban azonban senkit nem ismerek, aki így kapott volna állást, azokat kizárólag kapcsolati tőke alapon lehet megszerezni a hazai viszonylatok között, az aktuális pályázatokat már a jelöltre írják ki. Ez egy rettentő kontraproduktív rendszer és véleményem szerint igen tisztességtelen. A nyugati egyetemeken az állásokat valóságosan is versenytárgyalásokon keresztül, több bizottság, legtöbbször hallgató is oktatói csoportok bevonásával, legalább részben nyilvánosan lebonyolított teljesítményalapú versenyfeladatokon és interjúkon keresztül lehet elnyerni.

Abúzusok a publikációk kapcsán

Végül egy olyan típusú abúzosról is meg kell emlékeznünk, amely rendszerszintű visszaélésekre ad alkalmat és a nyugati tudományosságot ugyanúgy jellemzi, mint a hazait. Ez pedig az ún peer review rendszer, ami egyfajta vak lektoráltatás jelent.  A dolog elméletben úgy néz ki, hogy egy folyóirat szerkesztőségébe eljuttatott kéziratodról leveszel minden olyan info-t, ami a személyedre utal (anonimizálod) és ezután két (három, négy stb.) bíráló véleményezi, publikálását javasolja, javításokat kér illetve elutasítja. Ez a rendszer elméletben igazságosnak néz ki, a gyakorlatban azonban számtalan visszaélésre ad lehetőséget.

Először is a főszerkesztő vagy a beosztott szerkesztő minden indoklás nélkül dönt arról, hogy a kéziratot egyáltalán bíráltatja-e. Fellebbezésnek lehetősége nincs, ez egy tiszta hatalmi helyzet. Jobb helyeken kifejezetten tanítják, hogyan kell (és főként, mely konferenciákon) összeismerkedni a főszerkesztőkkel avégett, hogy a peer review felé vezető úton egyengessék a kéziratot.

Másodszor, a főszerkesztő vagy a beosztott szerkesztő teljhatalommal rendelkezik a beérkezett bírálatokból levont konzekvenciák tekintetében. A szerző számára roppant támogatónak tűnő bírálatokat is jellemezhet úgy, hogy szerinte azok nem elég lelkesek, és visszadobhatja a kéziratot, ugyanakkor lehangoló bírálatok után is láthat reményt, és némi módosítással publikálásra érdemesnek ítélhet. Több esetben a bírálókat kifejezetten utasítják, hogy a szerzőknek szóló véleménybe ne írják bele, hogy támogatják-e a kézirat megjelenését. Így a döntés – fellebbezés lehetősége nélkül – egy személyben a főszerkesztőé. Természetesen a többi esethez hasonlóan itt sincs mód arra, hogy a megjelent kéziratok bírálatait megtekintsük. Az anonimitás látszata mögött itt gyakorlatilag a teljhatalom totális legitimálásáról van szó. Mivel viszont a vezető folyóiratokban megjelent cikkek súlya előléptetések, állások, pozíciók és ösztöndíjak szempontjából kiemelt jelentőségű, ez a hatalom több mint egy a sok akadémiai visszaélésre lehetőséget adó dinamika közül. A tudományos publikációkkal kapcsolatos abúzus – a szexuális abúzusok mellett – alighanem a legsúlyosabb etikai tényező a mai nemzetközi akadémiai életben.

wildisle-ink-scientistclose.jpg

 

 

3 komment

Marton László levelét megírta

2017. október 26. 22:11 - harmadikszem

meraniai.jpgReginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico

(A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.)

Ezt a híres mondatot, melyet Merániai János, egykori esztergomi érsek vetett volt papírra minden általános iskolás jól ismeri. Az benne a trükk, hogy többféleképpen lehet értelmezni, amelyet a tanárok általában a latin szöveg központozásával oldanak fel, pedig nem ez a lényege. A lényeg nyelvünk alapvető többértelműsége, melyet az ilyesféle levelek igen jól ki tudnak használni.

A main napon egy olyan levél született, melynek történeti jelentőségét egyelőre legfeljebb anticipálhatjuk, de hogy rendkívül figyelemreméltó, abban én már most egészen bizonyos vagyok.

Ebben a levélben ugyanis – a hazai média és minden érintett általános véleménye szerint – Marton László beismeri azokat a tetteket, melyekkel őt az állítólagos áldozatok vádolják.

Szerintem viszont nem.

De nézzük a levelet teljes terjedelmében:

Az elmúlt napokban napvilágot látott, személyemet érintő hírek mindent összetörtek körülöttem. Nem kímélték sem a családomat, sem a munkámat, sem önnön magamat. Igyekeztem egész életemben teremteni, alkotni és átadni. Mindez most megsemmisült, olyan - nagyrészt névtelen - közlések alapján melyekben egyoldalú értékelések is találhatók.

Pályám során arra törekedtem, hogy másokat ne bántsak, hanem segítsek. Úgy a színpadon, mint azon kívül. Soha nem akartam egy másik embert megalázni.

Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket.

Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket. Tisztelettel kérem bocsánatkérésem elfogadását.

Bocsánatkérésem mellett, továbbra is a Vígszínház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendelkezésére állok, hogy hallgassák meg vezetői, rendezői és tanári működésemmel kapcsolatban a társulat tagjait, a színház dolgozóit, valamennyi volt és jelenlegi tanítványomat.

Eddig a levél, melyet legtöbben – köztük egyébként Sárosdi Lilla is – egyértelműen beismerésként értelmeznek. Erről azonban szerintem szó sincs. A levél első felében a szerző tulajdonképpen arra mutat rá, hogy ezek a megmozdulások nem csak őt, de családját is tönkretették.  És való igaz, ebben a roppant szövevényesnek látszó és több ponton gyanús ügyben egyelőre egyetlen biztos pont van: Marton László állítólagos gazemberségeivel van tele a teljes magyar sajtó két hete, Marton László pedig mind Vígszínházi, mind a tanári tevékenységét felfüggesztette. Az egyetlen biztos pont tehát, hogy ezt az ember – és vele együtt a családját is – padlóra küldték. A levél eleje erről szól.

A második bekezdés arról szól, hogy a szerző legjobb tudása szerint nem tette meg azokat a dolgokat, amelyekkel vádolják. Nem, nem azt írja, hogy elkövette, és nem tartja bűnnek, hanem explicit módon azt mondja, hogy tudomása szerint nem tette meg ezeket a dolgokat. Ezeket a sorokat lehetetlen beismerő vallomásként érteni.

Aztán itt van a legtöbbet idézett harmadik szakasz, melyben azt írja, hogy ha tudta nélkül megbántott vagy megsértett valakit, akkor attól bocsánatot kér. Na mármost ha elismerné azokat a vádakat, amelyekkel illetik, akkor arról tudná, hogy gyalázatos dolgok. Mivel azonban feltételesen van megfogalmazva, ezt kétféleképp lehet értelmezni. Az első értelmezés, amelyen a legtöbb cikk lovagol, azt sugallja, hogy Marton bevallja, hogy elkövette ezeket a dolgokat, de nem tudta, hogy ez baj. Ha így volna, akkor a levél még ebben a formában is felháborító. Azt azonban nagyon nehéz feltételezni, hogy – ha és amennyiben ezeket a cselekedeteket a neki tulajdonított formában elkövette – azt gondolta, hogy ezek morálisan megfelelőek. Így szerintem kizárólag egy második olvasatot tekinthetünk megalapozottnak, mely szerint ha elkövette volna ezeket a tetteket, akkor bocsánatot kér (de nem követte el).

Marton László tehát legjobb tudomása és a levél ezen olvasata szerint nem követte el ezeket a tetteket. Tulajdonképpen úgy látszik, még ötlete sincs, hogy miért és kik gondolják azt, hogy ő ezeket a dolgokat megcselekedte, viszont van ahhoz elég fáradt, hogy látatlanban elismerje mindenkinek a jogos panaszát (ha az megalapozott). Számomra az utolsó bekezdés, mely szerint áll elébe minden inspekciónak, csak megerősíti azt a feltételezést, hogy legjobb tudomása szerint nem követte el a vádlói által neki tulajdonított cselekedeteket.

meraniai2.jpg

PS: előző bejegyzésemben még sokkal biztosabb voltam a dolgomban ezért ha ezzel rossz híreket terjesztettem volna utólag is elnézést kérek minden érintettől

73 komment

Ma született a harmadik évezred két legnagyobb magyar hőse!

2017. október 19. 14:34 - harmadikszem

 

kepkivagaskett.JPG

Hősökben mi nem állunk jól, és ez engem nem különösebben zavar, nincs rá igényem. Nem szeretem a szuperhősös filmeket, nem hiszek a hollywoodi mesékben sem, a kemény munkának, a kitartásnak, a jó szociális képességeknek, az árral szemben úszásnak, a csakazértisnek vagyok a híve és bízom benne, művelője. De a héten rá kellett ébredjek, hogy hősök mindenkinek kellenek, de igazi, valódi hősök, nem kitalált figurák, hanem bátor, gerinces, hús-vér emberek. Mint az a kettő, akikről ez a bejegyzés szól.

Egyikük klasszikus gyenge nő, aki most egy világgal megy szembe. A hatalmasok, vagy magukat annak gondoló perverz állatok elleni küzdelemben kimondta a kimondhatatlant, amit azonban mindenki sejtett. Sárosdi Lilla a szakmája egyik legnevesebb, leghatalmasabb emberét nevezte meg, aki a legaljasabb és legméltatlanabb módon élt vissza a hatalmával. A videófelvételen látszik, hogy a színésznő nem őrült, nem vakmerő, nem amazon: tette mégis távolabb áll a mai magyar realitástól, mint bármi, amit az elmúlt években tapasztalhattunk. Eszméletlen sokat kockáztatott, mégis megtette, állítólagos bántalmazója persze tagad mindent sőt, fenyegetőzik. Ahogyan erre, sajnos, lehetett számítani. Segítsük most Sárosdi Lillát, bárhogy, ahogyan csak tudjuk! Minden erőnkre, figyelmünkre szüksége lesz. Ne hagyjuk, hogy ezt a háborút egyedül vívja, mert ő sem önmagáért ilyen bátor.

A másik hőstettet az a Bajomi-Lázár Péter hajtotta végre, napra pontosan ugyanakkor, akiről egy korábbi bejegyzésben már szóltunk. Egy szűk körű konferencián elmondott szerencsétlen mondat (nyilvánvalóan rossz vicc) érdekes módon eljutott a teljes magyar állami sajtógalaxisba, és azonnal megindult a lejárató kampány ellene. Mit csinált erre az egyetemi oktató? Tagadott? Kontextualizált? Bezzeg-ezett? Megtehette volna, az ő helyzetében, sőt, sokkal, de sokkal durvább helyzetekben megtette már ugyanezt újságíró, tudós, rektor, köztársasági elnök, sőt még a semjénzsolt is. De ő nem. Bocsánatot kért nem csak a deflamált újságírótól, de a saját egyetemétől is, sőt felajánlotta a lemondását (amit véleményem szerint ez a helyzet nem indokolt), az egyetem pedig elfogadta (amit véleményem szerint nem kellett volna megtennie). Ha valami társadalmi felelősségvállalás, az egyén szintjén, akkor ez az. És értsünk bár egyet Bajomi-Lázár cikkeivel vagy sem, egy biztos: ilyen szintű gerincességet, kiállást és korrektséget nem láttunk egyetlen közéleti szereplőtől sem az elmúlt években. Bajomi-Lázár a nyugat itt keleten, a korrektség egy inkorrekt közegben, egyenes hát egy görnyedt világban. Ember az embertelenségben. Ha lenne egy egyetemem, nekem szükségem lenne rá. Nem csak intézetvezetői fokon.

10 komment

A Momentum csúcsegyeteme

2017. október 16. 17:12 - harmadikszem

stanford.jpgRendkívül ígéretes programmal jelentkezett a Momentum, talán a szó szoros értelmében, hiszen néhány pontjuk erőst’ úgy tűnik, lehetetlenségre referál.  Ezek közül kiemelnék most egyet, amelyik a legjobban szúrja mindhárom szememet: mégpedig a csúcsegyetemmel kapcsolatban.

A momentum ugyanis többek között azt is ígéri, hogy top 100-ba kerülő egyetemet hoznak létre, mégpedig az alábbi kontextusban:

„A cél, hogy ne menjenek a fiatalok külföldre. Azt ígérik, hogy top 100-ba kerülő egyetemet hoznak létre, könnyítik a vállalkozások alapítását, és bevezetik az eurót.”

Ezzel az ígérettel nekem az a bajom, hogy összesen kétféleképp lehet ilyet ígérni, és egyik sem tetszik. Az egyik esetben a Momentumnak, illetve a velük dolgozó oktatási szakembereknek fogalmuk sincs, hogyan lehet egy felsőoktatási intézményt a top100-ba tenni, de tudják, hogy ez jó lenne. Szerintem is jó lenne, viszont ilyet nem lehet felkészülten ígérni, ugyanis arról a helyről, ahonnan most indulunk, ez szó szerint lehetetlenség. Az azonban legalább ilyen jó lenne, ha a Momentumnak lenne annyi esze, hogy utánanéz a dolgoknak, mielőtt ígérget. Hülyeségeket.

A másik eshetőség, amibe belegondolni se merek – mert nekem tényleg szimpatikusak ezek a fiúk, na nem olyan nagyon, csak éppen ebből a palettából. Ez pedig az, hogy pontosan tudják, hogy belátható időn belül nem lesz top 100 magyar egyetem. És hazudnak.

Ahhoz ugyanis, hogy top 100 egyetemünk legyen, szisztematikusan elköltött, rengeteg pénz szükséges, no és legalább három generáció. Bizony. Ez nem megy máról holnapra, de persze sokkal jobb lenne ma elkezdeni, mint holnap. Egy bizonyos Derek Price, no meg kollegája, Eugene Garfield,  akinek az SCI no meg a JCR kifejlesztését köszönhetjük, ugyanis jó pár évtizede rámutattak, hogy mi módon lehet feljebb tornászni egy egyetem elismertségét. Price ugye főként fizikusként képződött, ezért aki magasztos eszmékre számít, az csalódni fog: a listán való feljutás ugyanis a számítások szerint szinte kizárólag pénz és idő kérdése. A pricei iskolapéldák az ázsiai kistigrisek egyetemei, amelyek három generáció alatt ténylegesen a világ legjobbjai közé küzdötték fel magukat, a következőképp.

Először is kell egy első generáció, akit ígéretes ösztöndíjakkal kiküldenek a legjobb egyetemekre tanulni. Ez legalább 10 év a PhD-val együtt. Ezután otthon létre kell hozni olyan ösztöndíjrendszert, amely képesek ezeket a világ legjobb helyein képződött emberkéket visszahozni az anyaországba, és ott vezető pozícióban tartani. Ebből sok a generációs konfliktus, hiszen a rezidens professzoroknak – már ha egy ilyen döntés megszületik – szolidan a háttérbe kell húzódniuk.

A második generáció lesz az, akit az első generáció már az anyaországban képez ki. Ők olyanoktól tanulnak, akik a világ legjobb helyein tanultak, és azt a tudást adják át a második, immáron rezidens generációnak. Ez újabb 10 év.

Végül a harmadik generáció teremti meg a stabil natív színvonalat, őket a második generáció tanítja ki, olyanok, akik már maguk is otthon tanultak. Ez a harmadik generáció lesz az, aki rezidensként sajátít el rezidens tudást. Ők már csak annyira vannak rászorulva a nemzetközi gyámságra, mint más nemzetközi kollegáik: publikálniuk kell nemzetközi folyóiratokban, erős konferenciákon kell fellépniük, vendégoktatni is célszerű más magas presztízsű egyetemeken, de ettől még számos Szingapúri, Koreai, Hong-Kong -i vagy Japán egyetem ma már éppen annyira fenszi, mint amerikai vagy brit társaik.

Talán ebből a rövid kis leírásból is kiderült, miért vagyok kénytelen lufinak tartani a Momentum ezzel kapcsolatos ígéretét. Tudom jól, hogy nagyon követelőző vagyok meg telhetetlen, de én tényleg annyira szeretnék egy olyan konceptet látni a felsőoktatásban, amiről legalább azt tudom reálisan feltételezni, hogy a kiböfögője reálisan feltételezi, hogy a dolog reálisan feltételezhető. Mondjuk egy top 400 egyetem 5 éven belül. Egy top 300 15 éven belül, egy top200-as 20 év múlva. Na és hozzátenni a hogyan-t is.

16 komment