Harmadik szempont

Közéleti kérdésekről szintézist keresőknek.

5 biztos jel, hogy Önt teljesen hülyének nézik

2016. szeptember 03. 14:37 - harmadikszem

247283.jpgManapság az ideológiák szerkezetéről, történetéről és  terjesztéséről szóló irodalom már könyvtárnyi terjedelmű, jóval kevesebb azonban azoknak a gyakorlati tanácsoknak a száma, melyek segítségével mindennapi agymosásaink egy része könnyebben felismerhetővé válna. Most, hogy a legfrissebb népszavazással kapcsolatos kampány a finisbe lépett – megjött például a várva-várt Üzenjünk Brüsszelnek! katalógus – , nem árt ha mi is tudjuk, mikor néznek minket legalábbis nagyon ostobának.00020624.jpg

1.      Mert igen, a népekkel elhitetni, hogy ostobák: ez az első biztos módja annak, hogy azt tehessük velük, amit csak akarunk. Természetesen direktben nem érdemes azt kommunikálni, hogy hülyék vagytok, ne gondolkodjatok, úgy se vagytok rá képesek, de majd mi gondoskodunk rólatok; ennél sokkal furmányosabb lépésekre van szükség. Az egyoldalú tájékoztatás például sokkal jobb módja annak, hogy valakivel elhitessük, hogy tudatlan, főként ha olyan, információnak látszó propagandaanyagokkal látjuk el, melyek azt állítják, hogy a bennük lévő tudásanyag rendkívül fontos az érintettek számára. A szakirodalomban ezt úgy hívják: problémává tenni valamit, ami addig nem volt probléma. Tudta Ön, hogy a szőnyegében lévő poratkák 700 féle betegséget okozhatnak, melyek közül közel 50 halálos? De a mi porszívónk (és csak a miénk) megvédi Önt és családját, ne aggódjon. Üzenjünk a poratkáknak, hogy ők is megértsék. Mihelyst az ember úgy érzi, hogy az életét nagyban meghatározó információkról nem volt tudomása, rögtön butuskának, sőt, felelőtlennek fogja magát érezni. Olyannak, akire ráfér egy kis segítség. Ami persze nincs ingyen.2012-top-10-hulye-fej-10.jpg

2.       Ha meghatározhatatlan erőket személyesítenek meg Önnek, akkor biztosra veheti, hogy nagyon rossz véleménnyel vannak intellektuális képességeiről. Mármint ha Ön felnőtt, mivel gyermekek számára – így tartja a mesepszichológia irodalma – az efféle, határozatlan érzések megszemélyesítése nagyban hozzájárul a szorongás csökkenéséhez. A gyermek, ha meg tudja fogalmazni, hogy ő a vasorrú bábától vagy a hétfejű sárkánytól fél, akkor máris kevésbé szorong, mint ha pusztán a gyermeki lét kiszolgáltatottságát, gyengeségét éli át objektum nélkül. Ha Önt tehát háttérhatalmakkal, brüsszeli erőkkel és beduin hordákkal ijeszthetik, akkor nyugodtan kérje ki magának. Hiszen Ön nem óvodás, és nincs szüksége arra, hogy belső problémáit láthatatlan erők megszemélyesített nevei felé projektálja. Vannak nekünk nagyon is konkrét, itt és most jelenlevő, világosan látható problémáink. Persze azok, akik hülyének nézik Önt, leginkább ezekről szeretnék elterelni a figyelmét. sanyi.jpg

3.       Ha negatív módon bazíroznak az Ön nacionalizmusára, akkor nem gondolják azt, hogy Ön fogja megoldani a négyszínsejtést. A nacionalizmus lehet egy nagyon szép dolog, ha pozitívan művelik, például hagyományőrzés, népművészet, a magyarság történelmében leledző elmélyedt tudás formájában. Ám ha pusztán akként tekintünk rá, mint valami mindenféle külön erőfeszítés, produktum vagy akár érvelés nélkül is megálló, egyértelmű és kétségbe vonhatatlan abszolútum, ami a többi nemzet fölé emel minket (és ezzel a többiek egyben le is alacsonyodnak) akkor ez nehezen nevezhető egy intelligens dolognak. A negatív nacionalizmusra általában az a jellemző, hogy nem nagyon mutatja fel kultúránk, szokásaink pozitív értékeit (pedig lenne mit), hanem pusztán valakiktől, a gonosz másmilyenektől, a rettenetes nemilyenektől hanem olyanoktól félti ezeket az értékeket, akármik is legyenek. Mert például melyek a magyar kultúra értékei? Melyek a jellegzetes magyar szokások? Szegeden vagy Miskolcon? A nyolcvan évesek vagy a 14 évesek között? A kőművesek vagy az irodalmárok szerint? 1950-ben, 2000-ben vagy 2016-ban? Ezek a kérdések világosan megmutatják, hogy a nemzeti kultúráról beszélni, vagy azt bárkitől is félteni sokkal bonyolultabb kérdés annál, hogy két mondatban intézzük el. Ha Önnel ezt akarják tenni, akkor nem nézik okosnak. sanyi2u.jpg

4.       Ha titkon fajgyűlölőnek gondolják, akkor sunyin azt tartják Önről, hogy primitív mint a madzag. Ez még a negatív nacionalizmusnál is kínosabb, hiszen a fajgyűlöletnek még csak pozitív oldala sincs, mint a nacionalizmusnak. Hála az oktatás magas színvonalának és a tudománynépszerűsítő irodalom burjánzásának ma már kizárólag nagyon tudatlan emberek gondolhatják, hogy a bőrszín bármiféle társas viselkedésre determinálná az egyes embert. Ha célzások és rejtett utalások formájában Önt mégis ilyennek gondolják, akkor ezt egy az egyben lefordíthatja a „Tudjuk és hisszük, hogy hülye vagy, számítunk Rád!” üzenetre. seriously-are-you-qzkdya.jpg

5.       Ha kérdeznek valamit Öntől, és megmondják azt is hogy mit válaszoljon, akkor Önt totálisan döntésképtelennek hiszik. Ha még azt a kis látszatot sem próbálják fenntartani, hogy tényleg kíváncsiak a véleményére, akkor nem sokkal tartják Önt intelligensebbnek, mint egy billiárdgolyót, ami nagyjából arra gurul, amerre lökik. Például ha egy népszavazásról szóló központi kiadvány címe az, hogy „Népszavazás 2016 – a kényszerbetelepítés ellen” az pontosan olyan, mintha a 2018-as választások nem országgyűlése választás címen, hanem „2018 – választás Orbán Viktorért” néven futna. Hasonlóképp, a nevezett prospektus hátoldalán hatalmas felirat díszeleg, mondván, „szavazzunk nemmel!”. Aki Önnek ilyen kiadványokat juttat el, az Önt még az óvodásoknál is csekélyebb műveltségűnek gondolja, hiszen a nekik szánt foglalkoztató füzetekben jóval több egyéni döntéshozatalt várnak el, mint a szavazófülkében Öntől.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról.

112 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harmadikszempont.blog.hu/api/trackback/id/tr9511673212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalai Béla 2016.09.04. 11:20:58

@a BircaHang Média szerk.: E szépnevű kommentelő mindenesetre bizonyosan a kötelezően hülyének nézendők táborát gyarapítja. Hadd tegyem hozzá rögtön, hogy az én szememben semmivel sem kevésbé értékes ember csak azért, mert hülye!

@harmadikszem: Ez is a Tudta?-kampány elévülhetetlen népnevelő hatását mutatja. Aranyba kéne önteni azokat, akik kitalálták!

És hát igen: ha mélyen magunkba nézünk, a Gyurcsány-kormány alatt mindannyian kommunisták voltunk, de aztán eljött a Megtérés pillanata.

Mifelénk amúgy nem jellemző a homofóbia, pedig igény az lenne rá.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 11:32:20

@Zalai Béla: az jó, ha van rá igény. az már jó. Akkor már csak pályázni kell. Mészáros & Mészáros a lebonyolító.

Zalai Béla 2016.09.04. 11:39:54

@harmadikszem: Igen, igen, de az enyémek nem szeretik bonyolítani. Egyszerű emberek, Igaz Magyarok. A bonyolítás zs*idó ármány!

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 13:59:25

@Zalai Béla: Én is mindig ezt mondom. A demokráciját is ezért utálom, egyrészt a buzi görögök miatt másrészt bonyolult (zsidó) dolog. Mennyivel egyszerűbb és tisztább a diktatúra! Például nálunk a népszavazáson nem csak megkérdezik a véleményünket de jó előre meg is mondják mit az!

Zalai Béla 2016.09.04. 14:52:48

@harmadikszem: Így, ahogy mondod, Testvér! A demokrácia nemcsak zsidó dolog, de egy aljas, önsorsrontó hazugság is! Nem érett még meg rá a Nép, hogy saját sorsát irányítsa, ezért van szükség a Hozzánk hasonló éleslátású, vezető alkatú Hősökre, akik kivezetik az Országot ebből az Európa nevű fertőből!

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 16:17:33

@Zalai Béla: jó lenne már. Majdnem azt mondtam, hogy sok példás országra tekinthetnénk a hanyatló nyugat helyett, azer, török, moldávia, ilyenek, de rájöttem hogy nekünk a köldöknézegetés való. Mert a Mi Köldökünk többet mond, mint ezer tény! A tény is zsidó dolog egyébként, Tudta?

Zalai Béla 2016.09.04. 16:20:47

@harmadikszem: Naná! Tényekre azok hivatkoznak, akiknek nincsen igazuk, és így akarják leplezni. Ez tény.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 16:52:39

@Zalai Béla: nekem mondja Sajókám! A krétaiak mind hazugok. Náluk már csak a tartalmazkodó halmazok rosszabbak. Meg ugye a mondanom sem kell, hogy kik.

Különben is a zsidó Feyerabend megmondta hogy a tények: _bizonyos módon látott tények_. És én szeretem ha megmondják nekem, hogyan látom a tényeket. S bár a szellemes Ryle azt írja, hogy a tények pusztán az individuális esetek kereteit adják, én tudom, hogy ezt nekem nem szabad értenem. Különben is szar egyetemen tanított, kussoljon.

Danubius 2016.09.04. 17:32:33

Tudta?
Évente ezrek menekülnek el SzSzB megye keleti feléből. Üzenjünk Viktornak hogy ő is megértse: Ne rinyálj Trianonról ha még azt se tudjuk megtartani ami maradt.

J. Mutzenbacher 2016.09.04. 17:42:18

Csak annyit szeretnék hozzászólni, hogy:
NEM DURVA EGY KICSIT, HOGY A GYŰLÖLETKAMPÁNY ELLEN EGYEDÜL A KÉTFARKÚ KUTYA NEVŰ ÚN. VICCPÁRT VETTE FEL A HARCOT, BASZKI?

midnight coder 2016.09.04. 17:53:15

1. Ilyen egyoldalú tájékoztatás volt Pl. amikor a ballib sajtó váltig állította, hogy nincs migránsprobléma, a kis megvezetett balliberós bürgék pedig egyként bégették ugyanezt még akkor is, amikor már naponta ezresével lépték át illegálisan a határt. Csak akkor kezdték belátni, hogy esetleg a kedvenc sajtótermékeik némileg kihívásokkal küzdenek a korrekt tájékoztatás frontján, amikor a Keleti környékén is kezdtek fel-fel tünedezni a vadkempingezők. Ami pedig a nem létező problémát illeti, a postolónak javaslom hogy lakjon pár hetet az Iszlám Állam területén mint hívő zsidó, keresztény, vagy ateista. Utána megbeszélhetjük, hogy bölcs dolog-e európába importálni milliószámra annak a kultúrának a képviselőit, akik ezeket a derék harcosokat adták a világnak.

2. Az erők, és a folyamatok egy része elég jól meghatározható. Más része bizony nem, ilyen folyamatok beindítására találták ki például a titkosszolgálatokat.

3. Én ennek inkább az ellenkezőjét szoktam látni, Pl. egyes hazai írók tevékenysége nyomán, akik szolganépnek és más hasonlónak tartanak minket. Aztán, amikor az emberrel szembejön egy-két ilyen írás, elég nehéz utána nem nagyon utálni az adott vallást/nemzetiséget aki az említett írót kinevelte, és szem előtt tartani, hogy azért mert az illető egy bélféreg, még a többi hitsorsosa még lehet akár tisztességes ember is.

4. A tudomány jelen állása szerint ilyen jellegű kutatásokat nem igazán szabad végezni, ezzel együtt ahol végeztek, ott bizony találtak eltérést egy-egy rassz IQ-ja kapcsán. De ha a szerző a migráncsokra céloz, ők nagyjából ugyanabba a rasszba tartoznak mint mi. A problémát nem a bőrszínük, hanem a kultúrájuk okozza.

5. Ez a balfékek egyik nagy-nagy hazugsága. Ez bizony nem Orbán Viktorról szól, ez Európa és benne Magyaroszág jövőjéről szól.

midnight coder 2016.09.04. 17:54:50

@Zalai Béla: Tudsz mondani akár egy országot is a világban, ahol valóban demokrácia van ?

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 18:06:12

@midnight coder: két lépésből mindenkiről megmondom, hogy zsidó. Szóval ez nem igazán ütős érv. Az IQ kérdése kapcsán látszik hogy az ismereteid kicsinkét hézagosak, tömködd be alkalomadtán. Az ilyen különbégek mérési hiba kapcsán keletkeztek az IQ sztenderdizálás naiv időszakában, mihelyst korrigálták a kulturális változókra, már semmi különbség nem maradt. Mint ahogy nem is maradhat, ha tudod, mit és hogyan mér az IQ teszt, olvass utána, nagy felismeréseket fog okozni. Orbán Európa jövője, ezt mondom én is. Csak én röhögve, ennyi a különbség.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.09.04. 18:10:33

@J. Mutzenbacher: nincs gyűlöletkampány, ezt a szót az egymást szopkodó libsi barátaid találták ki gyúrcsány ferinél

Nouby 2016.09.04. 18:11:25

@a BircaHang Média szerk.: Olyan szépen, egy mondatban kinyilatkoztattál egy tényt. Karakterenként fizetnek a párt irodában vagy hszenként?

Visceroid 2016.09.04. 18:17:47

" Hála az oktatás magas színvonalának és a tudománynépszerűsítő irodalom burjánzásának ma már kizárólag nagyon tudatlan emberek gondolhatják, hogy a bőrszín bármiféle társas viselkedésre determinálná az egyes embert."

Naja. Persze ha a bőrszín egy bizonyos "kultúrát" is magával hoz, azért akkor van min gondolkodni. Egyébként pedig nincs olyan politikai oldal, amelyik ne gondolkozna bőrszínben, ne gondolná azt, hogy az egyik szín előbbre való a másiknál.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 18:22:11

@Visceroid: nem. olyannyira nem, hogy tőlünk boldogabb vidékeken ez törvénybe is ütközik.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.09.04. 18:23:54

A poszt egyébként marhaság.
Legalább annyira demagóg mint maga a kampány.
Ami nem meglepő, hisz a politikai kampány és a demaggia rendszerint karöltve járnak.
És itt a posztoló éppen kampányol. A ballibek kampánya mellett.

Én azt gondolom, hogy népszavazás esetén, a kérdésre kell válaszolni.
És aki mást állít, arról valóban azt gondolom hogy teljesen hülyének néz engem.
Mert a kérdésre adott válaszom alapján fognak migránsokat betelepíteni, avagy nem.
Magyarázon bele bárki bármit is a kérdés elé, mögé, alá.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 18:26:39

@Visceroid: egyébként a jó oktatásra vonatkozó nézetemet visszaszívom, minthogy látom még mindig vannak embertársaink, akik szerint a bőrszín összefügg a kognitív képességekkel. Nyilván minden egyes hámsejt össze van kötve a striátus rendszer egy magasabb szintű területével: mintegy a bőr gondolkodik.

midnight coder 2016.09.04. 18:28:03

@harmadikszem: A wikipedia alapján ez így ebben a formájában nem teljesen igaz. Ez inkább picit olyan wishful thinking a liberósok részéről: nagyon nem szeretnék, ha a rasszok között kimutatható IQ különbség lenne, elvégre akkor a kis rózsaszínű világuk amit felépítettek magukban a porba hullana.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 18:28:38

@Trompf: horseshit. A baloldal élén a szélütött M. Gyulával épp most állt be a kormány kampánya mögé. Liberális oldal meg nincs. A ballibezés tehát csak az olyan hozzád hasonló népek hobbija, akiket nem csak hülyének néznek, de tényleg azok is.

PS: a demaggia az egy újfajta olasz spagetti? Ki kellene próbálnom.

J. Mutzenbacher 2016.09.04. 18:32:10

@enpera: ez a szokásos egybites előregyártott válasz.

midnight coder 2016.09.04. 18:37:13

@harmadikszem: Nem a bőr gondolkodik. Csak a rassz egy kompex csomag, aminek csak egy része a bőrszín. Ezen túl még egy rakás más tényező is ott van benne: fizikai állóképesség, immunrendszer, hajlam egyes betegségekre a cukorbetegségtől a rövidlátásig, sőt akár olyan dolgok is, mint a képesség a tej megemésztésére vagy az alkohol viszonylag gyors lebontására. Ezek ráadásul csak a nagy átlagra vonatkozó adatok, az egyes személyekben vagy családokban lehet egyedi eltérés, ráadásul a rasszok keverednek is. De általában véve egy-egy rassz úgy alakult ki, hogy az illető nagy csapat ember alkalmazkodott bizonyos körülményekhez. Az egyik ahhoz, hogy ha lassabban fut az oroszlán elől mint a kollégái akkor megeszik, a másik meg ahhoz, hogy ha nem gondoskodik télire kajáról és tüzelőről, akkor jövőre már nem lesz ilyen problémája. Ebben egy tényező a bőrszín is, a kevesebb napfényhez alkalmazkodott így az északi. A délinek ezzel szemben az erős napsütéshez kellett alkalmazkodnia.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 18:37:23

@midnight coder: de teljesen igaz az alapján is, meg minden más irodalom szerint is, kivéve a kurucinfo-t. A tényleges átlag mellett meg kell nézni a skálázott adatsorokat is, vagyis az azonos képzettségű eltérő rasszúak eredményeit, ahol nincs semmiféle különbség. Olvasd el Mérő könyvét az IQ konceptualizálásáról, vagy bármely irodalmat a validálásról, és akkor rá fogsz jönni hogy hülyeséget beszéltél. Egyébként akkor tőled is megkérdezem, hogy szerinted neurofiziológiailag hogyan függ össze a kognitív kapacitás a bőrszínnel, hmm? Vagy esetleg a géntérképen mutatható ki néhány szekvencia, amely a kognitív képességekért és a bőrszínért is felelősek? Vagy van valami evolúciós magyarázat bizonyítékokkal, ami azt mutatja, hogy a fehér embernek többet kellett használnia az eszét, mint a feketének? Mert ha ilyenek nincsenek (segítek: nincsenek) akkor csak primitív fajgyűlölő reminiszcenciákról beszélhetünk.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 18:39:16

@midnight coder: bullshit again, felsoroltál egy csomó dolgot, aminek semmi köze a gondolkodáshoz vagy bármely magasabb rendű folyamathoz.

Netuddki. 2016.09.04. 18:41:07

@harmadikszem: Nemcsak hülyének vagyunk nézve, hanem rendszeresen pofán is hugyoz az orbán rezsim...

grafoguru 2016.09.04. 18:49:13

@a BircaHang Média szerk.:
"A ballibák mindenkit alapból hülyének néznek, ez tény."

Ha neked ez ment át, akkor az esetedben igazuk van.

midnight coder 2016.09.04. 18:50:30

@harmadikszem: Biztos lehetsz benne, hogy egy rakás gén van, ami felelős a kognitív kapacitásért. Ha nem lenne ilyen, akkor a csimpánzok is űrhajót építenének, elvégre az ő génállományuk alig tér el az emberétől. De eltér, és ez a kis különbség elég ahhoz, hogy ők a fákon ugráljanak, mi pedig az aszfalton sétáljunk. Innentől kezdve pedig csak finomhangolás kérdése a dolog: pár gén itt picit másképp áll, és Einstein-t kapunk, ha pedig más gének állnak másképp, akkor a Való Világ N+1 valamelyik főszereplőjét.

Amiket felsoroltam, mind-mind genetika által meghatározott dolgok, amik egy-egy rasszra jellemzőek, és azt bizonyítják, hogy egy-egy rassz bizony a külső látható jeleken túl is hordoz genetikai jellemzőket. És mivel az IQ is egy rakás gén összjátékának a végeredménye, egyáltalán nem ördögtől való az az elképzelés, hogy bizony ilyen eltérés is lehet az egyes rasszokra jellemző genetikai jellegzetességek között.

grafoguru 2016.09.04. 18:56:58

@Trompf:

"Mert a kérdésre adott válaszom alapján fognak migránsokat betelepíteni, avagy nem."

Ezt most gondolod, vagy tudod?

Ha tudod, lécci idézd be a brüsszeli jogszabályt, ami szerint ha sok a "nem", akkor egy bevándorló státuszát sem kell elbírálnunk, ha meg sok az "igen", akkor sokét. Ez utóbbi esetben a jogszabály nyilván azt is leírja, hogy mennyi a sok, esetleg az "igen"-ek számától függően.

Viszont ha csak gondolod, azt lécci jelezd azzal, hogy a mondatba valahová beszúrod a "szerintem" szót. Elegánsabb lesz.

J. Mutzenbacher 2016.09.04. 18:58:35

@midnight coder: és ha Django koponyáját felnyitod, ugyanúgy ott van a szolgalelkűségért felelős mélyedés, mint öreg Ben koponyáján :))))

Kapitány_1 2016.09.04. 19:01:03

@a BircaHang Média szerk.: A legrosszabb, hogy pl. Te saját magadat is hülyének nézed és el is hiszed.
No_men est o_men...:)

Ez a név már foglalt! 2016.09.04. 19:04:39

Szerintem felesleges erről társalogni, mármint a betelepítésről, majd a nép eldönti, amit roppant meglepően demokratikus módon viktátorunk kieszközölt. El kell menni szavazni, aztán a többség dönt egység meg kussol.

Alternatíva, el lehet menni, Németországba például, főleg ha olyan nő vagy aki szereti ha három eritreai egymás után megerőszakol egy sikátorban vagy ha szereted az ikeát akkor mehetsz a svédekhez, csak a buszmegállóan majd vigyázz nehogy halálra késeljen téged és anyádat egy "menedékkérő", annak érdekében, hogy ne legyen kitoloncolva, mert neki a svéd börtön is 5csillagos hotel vagy mondhatnám a nyugateurópai vonatozást is, ami 10000szer jobb, mint a máv, csak nehogy balta álljon a fejedbe, vagy le ne öntsenek gyúlékony folyadékkal majd rád ne gyújtsák azt.

Persze majd meglátjuk, hogy a szavazás csak a pozíciója megerősítése miatt kellett vagy tényleg annak eredménye alapján fog e cselekedni viktátor, vagy majd brüsszellel takarózik, hogy nem engednek más választást, be kell fogadni a migránsokat.

midnight coder 2016.09.04. 19:05:22

@harmadikszem: Amúgy pedig picit elmentünk rassz vs IQ irányába, miközben elsiklottunk afölött a tény fölött, hogy ez esetben ugyanarról a rasszról beszélünk, hiába próbálnak a liberósok ebből a témából "fagyi" kérdést faragni. Nem a rassz a probléma velük, hanem a vallás és a kultúra.

Ez a név már foglalt! 2016.09.04. 19:07:49

@midnight coder: figyelj, mérnökként szociológusokkal vitatkozni olyan mintha egy marék szárított lepkének beszélnél a differenciálegyenletek megoldásáról :) csak az idődet vesztegeted...

Netuddki. 2016.09.04. 19:10:08

@Ez a név már foglalt!: Jó duma, csak minden ilyen "migráncsos" esetre jut 5db gyilkosság amit tősgyökeres magyar gyökerek követnek el.
Lehet nyomatni itt a fideszes, lobbikos agitpropot, de a végén csak téged néznek hülyének miatta...

Zalai Béla 2016.09.04. 19:10:43

@harmadikszem: Fájerábend negyedíziglen magyar volt amúgy, de ezt bizonyára tetszel tudni. A másik háromnegyed nem kellett volna. A legjobb kancsó bort is elrontja egyetlen csepp szóda.

Netuddki. 2016.09.04. 19:12:11

@Ez a név már foglalt!: A marék lepke az bizony a tolvaj fidesztroll @midnight coder: haverod...

Ez a név már foglalt! 2016.09.04. 19:19:17

@Tibi !: én fideszes meg jobbikos (meg akármilyen pártis) ? Ez az évszázad vicce :DDD

Úgy 5 évvel ezelőtt a robbantgatások, meg 100 ember halálát követelő terrorakciók vagy olyan ámokfutó gyilkosságok, mint amiket fentebb írtam és holnap reggelig írhatnám sajnos, nem voltak jellemzőek európára, az utóbbi időben viszont kicsit megszaporodtak ezek az esetek. Ja igen, ezek nem migráncsok, hanem európai állampolgárok, mert itt születtek, mondják az agyhalottak... ja igen, a valóság az, hogy ezek másod és harmad generációs migráncsok, ergó annak az 1-2 milliónak ami most bejött, a leszármazottai hasonló módon fognak viselkedni, tök jó lesz...

Ez a név már foglalt! 2016.09.04. 19:21:12

@Tibi !: Az idióta, gyökér, elvakult, hithű "ellenzékieket", mint te, ugyanannyira rühellem és kb okádok tőlük, mint orbán viktor és bandájától és hívőitől, ehhez még hozzá lehet adni az összes vallási felekezetet és azok elvakult követőit is.

Ez a név már foglalt! 2016.09.04. 19:21:53

@Tibi !: orbán mellett lemaradt gyurcsán és vona és siffer és stb

Hajdú Peter 2016.09.04. 19:22:31

A nemeteknel Merkel megbukott, es oktober masodikan is oriasit fognak bukni a libsik.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 19:22:35

@midnight coder: még mindig nem mondtál egyetlen tudományos elméletet vagy empirikus vizsgálatot sem ami kiállná a próbát. Mert ilyen nincs is. A genetika NEM határozza meg a kognitív képességeket, csak a szélső esetekben. A többi stimulációtól, környezettől, oktatástól sőt olyan dolgoktól is függ, mint a második (harmadik) nyelv elsajátítása. Nature/nurture fejezet bármely random fejlődéslélektan vagy kognitív tudomány tankönyvben, légyszi, ne nekem kelljen leadni az anyagot, ez olyan kínos kezd lenni.

midnight coder 2016.09.04. 19:25:03

@Tibi !: Attól függ, kit tekintesz migráncsnak. Ha csak szigorúan a németekhez betelepített szírekről beszélünk, akkor valószínűleg igazad van, bár árnyalja a képet hogy ők egyrészt azért picit kevesebben vannak, másrészt a többség igyekszik meghúzni magát, mivel nem szeretnék ha rövid úton kivágnák őket a dajcsoktól mint a macskát szarni. Ha viszont lazábbra veszed a feltételt, és beleszámítod Pl. a picit régebben érkezett, esetleg másodgenerációs migráncsokat is, akik Pl. az IS-ben is harcolnak mint derék európai állampolgárok, vagy épp a franciáknál öregbítik a bűnözési statisztikákat, már nem biztos hogy kijön az az 5-ös szorzó a magyarok javára.

midnight coder 2016.09.04. 19:33:18

@harmadikszem: "A genetika NEM határozza meg a kognitív képességeket, csak a szélső esetekben."
Ez hülyeség. Az átlagpolgár esetén is meghatározza. Ha nem így lenne, akkor egy-egy osztályban nem lennének durván eltérő jegyek egy-egy tanulónál: különösen olyan osztályokban, ahol kb. hasonló hátterű gyerekek vannak. És nem lenne egy rakás olyan gyerek, aki a háttere ellenére is a csúcsra jut.

Amúgy, ha anno az IQ-tesztek azonos eredményt mutattak volna a rasszok között, akkor senki nem kezdte volna keresni a környezet hatásait. Én ezt inkább a szerecsen mosdatásának érzem.

BéLóg 2016.09.04. 20:09:39

Amikor egy hülye hülyébbnek szeretné beállítani a hülyéket, de annyira hülyén csinálja,hogy csak hülyeség lesz belőle, na ez már valami!
Hűűű, ez sikerült!
Je, je je.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 20:13:32

@midnight coder: tudom hogy annak érzed, mivel nem értesz hozzá. Pszichológusok számára azonban nincs ebben semmi meglepő. Egyébként megint ellent mondasz magadnak, hiszen amikor azt állítod, hogy valaki a háttere ellenére is a csúcsra jut, akkor pont hogy a szélső esetről beszélsz. A másik véglet, amikor valaki nagyon jó körülmények közötti családból jön oszt mégis hülye marad. A kettő között pedig ott a már említett sokfaktoros szocializációs gap.

A valódi véleményedről azért sokat elárul, hogy képes voltál csimpánzokról delirálni. Hogy a bánatba jön ide egy teljesen más _faj_ génállománya? Nagy nálad a káosz és nem én leszek, aki rendet rak benne :(

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 20:17:01

@Ez a név már foglalt!: ne mondj ilyet, egy csomó mérnököt tanítottunk már és nem mind lett ilyen hülye. Sőt, a többségük egész értelmesnek tűnt.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 20:22:07

@Zalai Béla: legalább negyedrészben mindenki magyar, mármint aki viszi is valamire. Aki nem, az meg annyit is ér! De azért még mindig jobb mint a zsidó Kuhn (eredetileg nyilván Kohn) meg a cigány Lakatos. Mindenhol ott vannak ezek, most hallottam hogy az USA-nak még néger elnöke is volt. Vagy van? Nem nézem a külföldi híreket, átmossák az ember agyát. Hashtag csakazm1.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 20:23:30

@Ez a név már foglalt!: legjobb ha mindenkit utál az ember, igazad van! Olyan egészséges dolog az, na.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 20:25:08

@BéLóg: sokat gondolkodtál ezen, mi? Érzem is az izzadtságszagot rajta, de nem baj, legalább mondtál valamit. See you again!

midnight coder 2016.09.04. 20:43:46

@harmadikszem: A háttere ellenére csúcsra kerülő polgár nem szélső érték. A szélső érték az Einstein, meg az az elmebeteg aki saját magáról sem tud gondoskodni. A csimpánz pedig úgy jön ide, hogy az emberéhez képest a génállománya csak pár százalékban tér el, és ez is elég rendes különbséget tud okozni az IQ-ban (is). Ezért is vicces azt állítani, hogy az IQ-nak nincs genetikai háttere. Biztos hogy van, elvégre a gének tárolják azt a tervrajzot amiből felépülünk. Ezen aztán persze jó sokat ronthat a környezet, Pl. ha anyuka terhesen iszik és dohányzik, de ez nem jelenti azt, hogy a polgárok már a születésükkor nem húznának különféle lapokat ezen a téren is. Az már lehet vita tárgya, hogy a különböző paklikban amiből húzhat az illető (rasszok) milyen valószínűséggel van ász.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.04. 21:05:53

@Nouby:

Ne magadból indulj ki! Az, hogy téged Soros és a Norvégiai Köztársaság pénzel, nem jelenti azt, hogy mndenki más is bérkommentelő.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.09.04. 21:30:31

Gá-gá-gá..Minden rasszista hülye, minden hülye rasszista-gá-gá.gá. Mi vagyunk a felsőbbrendű intellektusok, csak valamiért mindig elverik a pofánkat a választásokon. Hogy lehet ez? Na mindegy, a lényeg, hogy szóljon a rigmus: gá-gá-gá...

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 22:10:20

@midnight coder: nye, akkor fuss neki ennek a cikknek. Különösen ajánlom a diagramot a közepe táján, azt mutatja, hogy mekkora esélykülönbség van egy jó családi háttérből/rossz családi háttérből származó random ember számára a felső tízezerbe kerülni.

www.oxfordmartin.ox.ac.uk/news/201607_ESS

Jé, a különbség az országok között hatvanszoros is lehet. (Jé nálunk a legnagyobb na de ez más téma, bár hasonlóan szomorú). Ekkora differencia lenne az angolok és a magyarok genetikai állománya között? Megsúgom: nem. Az IQ görbe ezzel jól korrelál. Az ember ugyanis - mint az köztudott - a többi fajhoz képest sokkal kevésbé rigid genetikai determinációval jön a világra, és hatványozottan többet számítanak a külső tényezők. Ez épp az egyik meghatározó jegye az emberi nemnek. A bőrszín kurvára mindegy (lenne, ha nem korrelálna még most is a gazdasági, edukációs és más szociális különbségek sokaságával). Ha nem tudsz tanulni, a szüleid nem kapnak munkát, nem jársz lovagolni meg teniszezni akkor kevesebb LESZ az IQ-d, mint egy ugyanolyan potentáltnak, akinek viszont mindez megadatott. A harvard alumiban nem lesz különbség a fekete és a fehér végzettek között az IQ-ban.

csentecsa 2016.09.04. 22:32:18

@harmadikszem: Én úgy tudom, hogy az ún. nyers IQ-t csak a genetikai adottságok határozzák meg. Az ilyen teszteken csak ábrás feladatok vannak. Még az is képes kitölteni, aki számolni sem tanult meg ,és teljesen iskolázatlan. ( Egyébként a jelenlegi Mensa tesztek is ilyenek..)

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 22:49:08

@csentecsa: rosszul tudod. Ha érdekel, nézd meg a Mensa honlapján ahol kifejezetten leírják, hogy:

"Vagyis az IQ felnőttek esetében – a nevével ellentétben – nem egy hányados, és nem is egy abszolút értelemben vett tulajdonság, mint például a testmagasság. Relatív mutató, amely azt fejezi ki, hogy a személy milyen eredményt ért el a saját országában, a saját korcsoportja átlagához képest."

Vagyis NEM genetikai adottságok határozzák meg, mert akkor mindegy lenne, hol mérjük. A jelenlegi Mensa teszteket egyébként per definitionem nem tudja megírni olyan, aki teljesen iskolázatlan, mivel az alsó korhatár 17 év a tesztírásra, a kötelező oktatás meg ugye 16 éves korig tart. Nem is tudom honnan vesztek ilyeneket.

az egyébként nem különös, hogy csak az adott kulturális csoportban érvényes a teszt, és nem kovertálható más országokéra, hiszen minden létező pszichológiai tesztet validálni kell az adott ország lakosságára, nem használhatsz egy angol tesztet tudományos mérésekre validálás nélkül. Mivel a Mensa tagság például mindig az _adott csoport_ 98 százaléka fölött teljesítőkre érvényes, még a Mensa tagok oszágonkénti elosztási görbéjének az ötlete is marhaság, mivel ezek egymással összehasonlíthatatlanok az előbbi módszertani okokból (vagyis nincs egy olyan nagy közös IZÉ, aminek mindenhol a 98 százalékát mérnék.

Felagund 2016.09.04. 23:12:37

@harmadikszem: Az IQ genetikai determinációja nagyjából ténykérdés, az egyetlen bizonytalanság . Egypetéjű ikerpárok IQ-korrelációja azonos családban nevelve 0,86, más-más családban nevelve 0,74, míg a kétpetéjű ikrek 0.54-es korrelációja igencsak hasonlít a nem-iker testvérek 0.47-es értékére.
Egyébként a rasszok közötti különbséget is remekül lehet(ne) vizsgálni, csak mindenféle náci időket idéző social experiment szükségeltetik hozzá, amire aligha kapunk engedélyt a mindenféle ethical boardoktól (pl.: vegyünk 500 középosztálybeli és 500 munkásosztálybeli fekete újszülöttet, és cseréljük el őket ugyanolyan vagyoni körülmények között élő fehérek/ázsiaiak/latinok újszülöttjeire, aztán kövessük őket 25-30 évig... Nehéz, na...)

Ami viszont tény, hogy az USA-ban a fekete diákok konzisztensen átlag 20-25%-al rosszabbul teljesítenek, mint a fehérek, éspedig minden egyes társadalmi osztályban a munkanélküli szülőktől a vezérigazgatókig. Statisztikáról beszélünk, ugye, szóval a normáleloszlások haranggörbéinek maximumáról, nyilván elég nagy az átfedés a két görbe között, de a különbség konzisztensen megvan, vakarják is a fejüket a PC-hívő társadalommérnökök...

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 23:14:11

@Felagund: megtekinthetnók egy ninckévnél komolyabb hivatkozást is vagy bemondásra kell elhinnem ezeket az adatokat?

Felagund 2016.09.04. 23:27:56

@harmadikszem: Sajnos pont azt a cikket, amiben szépen, grafikonokkal meg volt mutatva minden, pont nem találom, de itt van pl ez:

www.brookings.edu/articles/the-black-white-test-score-gap-why-it-persists-and-what-can-be-done/

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.04. 23:53:58

@Felagund: mindjárt gondoltam. Viszont ez egy húsz éves újságcikk a kilencvenes évekből, a genetikai kutatás khmm kicsit változott azóta. Bogarászd végig a race and intelligence szócikket a wiki-n, ott megtalálod mennyire vehető komolyan a genetikai hipotézis 2012 után.

Ha a könyveket jobban szereted nyomtasd ki ezt: http://dlx.bookzz.org/genesis/741000/4aad630323fc2e4e97e949403530511a/_as/[Jefferson_M._Fish]_Race_and_Intelligence_Separat(BookZZ.org).pdf

Advanced Flight 2016.09.05. 00:16:12

Kedves blogger, úgy érzem, te nem látod át teljes mélységében ezt a kérdést. Azt már tudjuk az européer, véleményformáló gondolkodóink (mint pl. Heller Ágnes, TGM stb.) megnyilatkozásaiból, hogy a magyarok nagy része sajnos a végletekig idegengyűlölő, rasszista, xenofób, tisztelet a nagyon kevés kivételnek (mint pl. Heller Ágnes, TGM stb.) Csakhogy ezt a szomorú tényt nemcsak ők, hanem Orbán Viktor is felismerte (erre bizonyíték, hogy olyan személyiségek is támogatják Orbán menekültpolitikáját, mint Feldmájer Péter, Konrád György stb.)
És hogy miért szükséges a népszavazás? Nagyon egyszerű. A magyarok jelenleg teljesen átadják magukat az idegengyűlöletnek és kézzel-lábbal tiltakoznak a menekültek befogadása ellen. Csakhogy amint megtapasztalják, hogy a Németország, Ausztria, Svédország stb. által befogadott agysebészek, mérnökök és egyéb értelmiségiek milyen hatalmas fellendülést hoznak pillanatokon belül említett országoknak mind gazdaságilag, mint kulturálisan, megbánják majd gyűlölködésüket és követelni fogják Magyarországra a menekültek tömeges betelepítését! Márpedig ez nem engedhető meg - ezt nyilván te is belátod -, hiszen egy ilyen végtelenül rasszista, fasiszta országba menekültek elhelyezése egyet jelentene az apartheid és népirtás elszabadításával. Ezért szükséges népszavazással kvázi "írásba adatni" a néppel, hogy nem kérnek a menekültekből. Így később erre hivatkozva lehet majd minden ilyen törekvésnek határozottan ellenállni.
Belátható, hogy a népszavazás helyes és antirasszista lépés Orbán Viktor részéről, és kizárólag a menekültek érdekét szolgálja. Ezért ezt neked is támogatnod kéne :-)

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.05. 00:24:22

@Advanced Flight: Na ja, még szerencse, hogy amúgy nagyon fellendülőben vagyunk a saját agysebészeink miatt. Ja nem, fentebb már linkeltem hogy életkilátások tekintetében felettébb sereghajtók lettünk . De nem baj, kell a kerítés, mert még a végén tényleg mindenki elmegy innét, akkor meg aztán tényleg nem lenne kitől lopni.

Mr. Waszabi 2016.09.05. 01:53:33

Khm. Azért ne hogy elhiggyünk már bármit az ilyen "5 pontban megmondom, ki miben néz téged hülyének" típusú posztoknak, mert leggyakrabban pont ezek néznek hülyének. Az okára nem tudtam rájönni igazából, de leginkább látogatottság szám utáni reklámbevételt sejtek. Merthogy az ingyen blogok erről szólnak.
Az ilyesmiket olyan emberek írják, akik nem vették meg 4 kilóért azt a porszívót, ami valóban felszívja még a poratkák ürülékét is, de azért bátran kinyilatkoztatják gondolataikat. Nem mintha problémás lenne a poratka, hisz amíg nem tudja az ember, hogy létezik ilyen állat, szimbiózisban az emberrel, nos, addig nem is betegszik meg ezektől, de azért a tényeket sem kéne letagadni.
Lájkvadász poszt, nem több, zsíros bevételre gyúr - azaz az igazságra nem ébreszt rá senkit, nem is tudna. Akinek van pénze felesleges dolgokat venni, az megveheti, akinek meg nincs, az álságosan aggódik mások elherdált pénze miatt. Ilyen a világ.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2016.09.05. 03:38:53

"ha egy népszavazásról szóló központi kiadvány címe az, hogy „Népszavazás 2016 – a kényszerbetelepítés ellen” az pontosan olyan, mintha a 2018-as választások nem országgyűlése választás címen, hanem „2018 – választás Orbán Viktorért” néven futna."

Erre a levezetésre szerintem ráférne némi magyarázás. Szóval hogy mi is?

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2016.09.05. 03:49:01

"hatalmas felirat díszeleg, mondván, „szavazzunk nemmel!”. Aki Önnek ilyen kiadványokat juttat el, az Önt még az óvodásoknál is csekélyebb műveltségűnek gondolja"

Ezzel szemben az MSZP nagy piros IGEN-je az intellektusok megtermékenyítő erejű találkozása, igaz? Késtél pár napot, korábban még nem lett volna ennyire kínos ezt elsütnöd.

Azt hittem volna, hogy te tényleg egy harmadik szempontból nézed a dolgokat. Lett volna rá igény.

midnight coder 2016.09.05. 06:52:04

@harmadikszem: "Na ja, még szerencse, hogy amúgy nagyon fellendülőben vagyunk a saját agysebészeink miatt. "

Nem. Az a szerencse, hogy most európa nyugati fele is hamarosan szert tesz majd olyan 150-200 millió agysebészre (ne hidd, hogy a szírek jó példáját látva nem fog drasztikusan felgyorsulni a beáramlás a többi válságövezetből, lásd kb. egész Közel-Kelet és Afrika). És ezek az agysebészek - szemben az itthoniakkal - kissé mintha ellenségesek lennének a jelenlegi nyugati kultúrával szemben. Ráadásul Európa amúgy is leszálló ágban van, és a honi agysebészeikkel is egyre kevésbé tudnak mihez kezdeni, mivel kétkezi munkát európai fizetésért egyre kevésbé lehet adni, arra pedig nem sokáig van keret, hogy segélyen tartsák őket. Globális szinten az EU-s fizu záros határidőn belül ki fog egyenlítődni az ázsiai fizuval, ami nem az ázsiaiaknak fog nagyon fájni. Sőt, túl is fog lendülni az inga, mivel Ázsiában már ott a piac, ott a technológia, és bizony ott a tudás is. Záros határidőn belül egész Európa olyan lesz mint a görögök, csak a dicső múlt marad nekünk. Ebbe a remek helyzetbe fog idejönni pár tízmillió iszlamista, természetesen a remek hitszónokaikkal együtt. Nem kell félni, nem fog fájni...

TothJanJ 2016.09.05. 06:58:18

@Felagund: @harmadikszem: Érdekességképp; 2009-ben azaz nemisolyanrégen volt egy kisebb botrány arról, hogy egy Jason Richwine nevű emberke sikeresen megvédett és fokozatot kapott a Harvardon az "IQ and Immigration Policy" c. disszertációjára. Statisztikai elemzést használt és ilyen érdekes állítások vannak benne, mint

(absztrakt) "The average IQ of immigrants in the United States is substantially lower than that of the white native population, and the difference is likely to persist over several generations."

meg a 72-77. oldal a genetikai meghatározottságról (közvetlen bizonyítékok nincsenek rá, mondja, de közvetettek igen) és a nature-nurture oppozícióról. Explicite kimondja (p.75), hogy "the totality of the evidence suggests a genetic component to group differences in IQ, but the extent of its impact is hard to determine)"

www.scribd.com/doc/140239668/IQ-and-Immigration-Policy-Jason-Richwine

Namost ez egy megvédett és azóta nem visszavont Harvard disszertáció (ami nemmellesleg a szerző Heritage Fundation-ös állásába került), a Harvard által felkért témavezetőkkel és opponensekkel. A genetikai rész egy nagyon kis szelet benne és a hispanok akiket leginkább vizsgál nem rassz, de a fő tézise sem egy nyugis hátradőlős dolog. Hiába mondja pl. hogy szerinte a fő probléma az, hogy ezek a különbségek léteznek és generációkon átívelően állandósultak, az emberek szeretik a magyarázatokat egymással versenyeztetni és ahol a genetikai komponens előkerül mint lehetséges magyarázat vagy annak egy eleme, arra bizony ugranak.

midnight coder 2016.09.05. 07:10:46

@harmadikszem: "Az ember ugyanis - mint az köztudott - a többi fajhoz képest sokkal kevésbé rigid genetikai determinációval jön a világra, és hatványozottan többet számítanak a külső tényezők."

Az embernél egy dolog ami kevésbé rigid: az emberi agy a viselkedés szempontjából kevésbé előre programozott. Ez azt jelenti, hogy egy adott IQ-val rendelkező polgárból simán nevelhetsz békeharcos liberálist, és öngyilkos iszlamista terroristát is. Ez azonban csak a szoftver. Ettől a hardvert ugyanúgy a gének írják le mint a csimpánz esetén, azaz a számítási kapacitás és sebesség bizony a tervrajztól függ, és hiába töltenél te le windowst egy butatelefonra.

Ráadásul, az emberi agy ennél egy nagyságrenddel komplexebb kütyü. Belejátszanak olyan biokémiai folyamatok, amik meghatározzák hogy ki mennyire hajlamos a függésre (és mitől), ki mennyire hajlamos agresszióra vagy depresszióra. És ezeknek mind-mind lehet genetikai háttere, és szintén belejátszanak a társadalmi érvényesülésbe.

Netuddki. 2016.09.05. 07:41:47

@harmadikszem: A saját blogodon eteted a közismert agitprop fidesztrollokat? Eh! Csak szólok...

midnight coder 2016.09.05. 07:43:55

@Tibi !: Mondja ezt egy közismert agitprop MSZP-s troll.

Netuddki. 2016.09.05. 07:46:11

@midnight coder: Maszop troll? Nyehehe! Csak szeretnéd balfasz orbánfarturkász, csak szeretnéd...

Netuddki. 2016.09.05. 07:48:17

@midnight coder: Mellesleg, a tolvaj pártod nagy szarban lehet ha ma reggel a Kossuthon már a türmergyuszit kellett előásni, hogy a "nép" szavazósdi balfaszkodásotok mellett kampányoljon. Muhaha! Lúzer, tolvaj népség!

midnight coder 2016.09.05. 07:59:52

@Tibi !: Nem MSZP-s vagy ? Akkod valamelyik kisbolygóhoz húzó lúzer ? DK ? LMP ? Vagy valami még bénább kacsa ? Az biztos, hogy a balos agitpropot nyelted be tövig, ami alapjában véve kb. arról szól, hogy a véleményünket az Orbán határozza meg: ha Orbán A-t mond, akkor mi B-t mondunk, ha beledöglünk is. Ami még nem is baj, de ha az ország, sőt egész Európa beledöglik, akkor is.

Ha kicsit kihúznátok a fejeteket Orbán seggéből, akkor azt láthatnátok, hogy Orbán is csak olyan mint mindenki más. Van amiben igaza van, van amiben nincs. Ebben speciel pont igaza van.

John Doe3 2016.09.05. 08:42:24

@TothJanJ: ismered annak a szónak a jelentését, hogy "likely" ? Pl. "You are likely a genie. Or not ... maybe."

John Doe3 2016.09.05. 08:48:25

@TothJanJ: "állásába került" azaz lemondott, többek között a neki felrótt módszertani hiányosságok miatt. Ld. pl. en.wikipedia.org/wiki/Jason_Richwine

John Doe3 2016.09.05. 08:51:22

@Androsz: Ha tudod értelmezni azt a szót, hogy "központi kiadvány", akkor az a levezetés már meg is van. Mindkét esetben a függetlennek tételezett választást kiíró entitás már a kiiráskor egy adott álláspont elfogadására ösztönöz, ezáltal magának a választásnak a szabadságát kérdőjelezve meg.

TothJanJ 2016.09.05. 09:15:39

@John Doe3: vö. a HF nyilatkozatával: "Jason Richwine let us know he’s decided to resign from his position. He’s no longer employed by Heritage. It is our long-standing policy not to discuss internal personnel matters." és JR is megmondta világosan ("Legally, I cannot discuss the circumstances of my departure) ". Nem linkelek, gugli megmutatja keresésre.

Szóval nem, semmi nem szól a mellett, hogy a neki felrótt módszertani hiányosságok miatt mondott volna le (még 1X, Harvard, témavezetők, bírálók, PhD, nincs visszavonva), és számomra teljesen valószínűtlen, hogy miután kitör a médiaszarvihar utána csak úgy gondol egyet és lemond, no összefüggés. Itthon is ismerjük a "közös megegyezéses felmondást", biztos láttál már rá példát, lefordítva annyit tesz mint hogy nem akarunk többet alkalmazni, váljunk el normálisan, ha nem írod alá akkor is el fogunk csak több felhajtással.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.05. 09:23:29

@Androsz: na, van ilyen MSZP-s prospektus? Na, van még MSZP? Kérlek küldj már rá egy linket, nekem az a legfrisebb info-m, hogy a maszop Molnár Gyugyóval az élen beállt a viktor mögé népszavazás ügyben, szóval kb kizárt, hogy igazat beszélsz, de légyszi küldj linket és akkor bocsánatot fogok kérni.

chrisred 2016.09.05. 09:36:43

@Androsz: Bizony, az MSZP nagy piros igenje egy valódi feladvány a gondolkodó elme számára, hogy rájöjjön, valójában mi mellett is kampányolnak.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.05. 09:37:09

@TothJanJ: a sztorit nem ismerem és most nem is tudok belemélyedni. Ha egy érvényes disszertáció miatt elvesztette az állását, az bizony baj.

Én pont ezt akartam mondani, hogy milyen szép is a tudományban, hogy mindenféle dolgokról lehet írni majdnem mindenféléket, ha van olyan érvényes módszertani keret, amiben megfér. Akár a Harvardon is. De bízom benne hogy nem gondolod rólam, hogy egy megvédett PhD disszertáció miatt, amiben azt állítja a szerző kb hogy valószínűleg van genetikai háttere is az IQ-nak de nem tudni, milyen mértékű (vagyis kb a szokásos nature/nurture bizonytalanság, ami minden olyan esetben előkerül, amikor valami nem bizonyítható) okán el fogom fogadni azt az állítást, hogy az "IQ genetikai háttere nagyjából ténykérdés".

A többi agyhallottal látom kár ezen vitázni, pontosabban nincs időm az alapoktól elkezdeni, de szerintem te tudod, hogy állítják elő az IQ tesztet, na és azt is, hogy kik. Így amíg az APA és az AAA azt állítja, hogy az IQ hereditárius elmélete nem bizonyított, sőt az AAA szerint a main concept is faszság, addig ez a hivatalos álláspont. Az egész kuhni paradigmaelmélet erről szól: a tudományban mindig lesznek olyan legitim szerzők, akik mást mondanak, mint a mainstream. Ez nem bizonyít semmit (minden kreacionista tudósra jut 10 evolúciós; minden olyan kutatásra, amelyben azt írják egy adott gyógyszerről hogy hatástalan, csak a gyógyszerlobbi nyomatja, jut 15 olyan, ami szerint meg hatásos, stb.)

Egyébként pedig - kicsit elszakadva a tudományszociológiai érdekességektől - a disszertáció állításai érdekesek és tanulságosak. Simán lehet, hogy az IQ generációkon át állandó marad, mivel, mint mondtam, a jelenleg érvényes evolúciós (fejlődés)pszichológiai álláspontok szerint a kibontakozás a stimulációktól függ leginkább, melyeket ráadásul nem mindegy, mikor kap meg a delikvens. Ha 4 éves korában nem jár egy jó nyelvtanárhoz, ha rossz az általános iskolai oktatása, ha a szülei nem veszik komolyan és még száz más olyan tényező van ami hat az IQ-ra és később már nem fejleszthető. Eg bevándorló család simán élhet generációkon keresztül sokkal kevésbé stimulatív környezetben, mint egy rezidens. Például nem lennék meglepve, ha a marótpusztai cigányok IQ-ja generációkon át alacsonyabb lenne, mint a 12. kerületi fehérek IQ-ja, de ezt én egyáltalán nem magyaráznám genetikai különbségekkel. Ahogy a pszichológusok vagy antropológusok döntő többsége sem.

John Doe3 2016.09.05. 10:01:42

@TothJanJ: ha igaza van, és bízik benne, nem járt volna jobban több felhajtással? Különösen Amerikában... Szvsz nagyobb üzlet lett volna benne.

TothJanJ 2016.09.05. 10:13:15

@harmadikszem: "..okán el fogom fogadni azt az állítást" nem, nem várom. Ez egy példa arra, hogy a tudományban teljesen normális nyitott (kis józan ésszel belátható, hogy miért nyitott) állításokat a nyilvánosságban lényegében arra csavarnak amerre akarnak, és ezért a nem egy diszkrét akadémiai szférában (nincs is ilyen) létező kutatónak kockázatos olyan kérdéseket érinteni, amiért az uralkodó közhangulat pellengérre állítja. Amit én kb. terrorizmusnak tartok ha szándékolt és strukturálisan kódoltnak, ha csak úgy hat. Konkrétan erre az esetre, igenis lehessen tudományos igénnyel foglalkozni az IQ által mértek genetikai meghatározottságának kérdésével és ne kelljen attól tartani, hogy jajj, mi van ha "nem megfelelő" eredmény jön ki. Kíváncsi lennék vajon hány kutatási ötlet és téma marad kidolgozatlanul, hány kutatási eredmény marad fiókban ilyen megfontolások miatt. Mer ha nem, arra itt vannak az ilyen ellenpéldák.

csentecsa 2016.09.05. 11:19:55

@harmadikszem: "Relatív mutató, amely azt fejezi ki, hogy a személy milyen eredményt ért el a saját országában, a saját korcsoportja átlagához képest.""

Ez miért mond ellen annak, amit írtam? Igen, az életkor valamelyest befolyásolja, de nem döntően. Amit beidéztél, nem mond ellen annak, hogy a nyers IQ alapvetően genetikai meghatározottságú.

Attól meg, hogy ők megadnak egy alsó korhatárt, még egy fiatalabb alany is képes kitölteni. Vagy akkor szted egy 16 éves nem tudja megírni?

Én írtam ilyen tesztet és sztem akár egy 10 éves gyerek is képes lenne megírni. Többnyire két ábrasorból kell kikövetkeztetni egy bizonyos szabályszerűséget, és a harmadik ábrasorba e szerint a szabályszerűség szerint kell választani egy ábrát, 6 lehetőség közül..

CoolKoon 2016.09.05. 11:39:26

Juj, mekkora trollmágnes lett ebből a bejegyzésből (bár mondjuk valahol érthető is). Még a máshol sokszor (viszonylag) normálisakat kommentelőkből is hogy kihozta a suttyóparasztot. Ügyes :)

"Ha Önt tehát háttérhatalmakkal, brüsszeli erőkkel és beduin hordákkal ijeszthetik, akkor nyugodtan kérje ki magának. Hiszen Ön nem óvodás" - Ezzel vitatkoznom kell, mivel a birkák nagyrésze bizony az, nagyon is. Ostoba, zárkózott, bigott, képmutató, buta majom, akiknek fingja sincs még a világ működéséről se, nemhogy a politikáról (honnan is lenne, hiszen sose merészkedett a szülőfaluján túlra). Az ilyeneknek pedig bizony egy olyan vezér kell, aki megmondja nekik, hogy mit gondoljanak a világról. Persze (ahogy te is mondtad) nem közvetlenül (neeem, ahhoz túlságosan is képmutatók), hanem közvetve, mintegy a tudatalattinak üzenve. Szar ügy, de sajnos mindenhol ez van, a többség mindenhol sötét, mint az éjszaka, és megvezethető (sőt, megvezetendő)...

jandera 2016.09.05. 11:39:55

Már milyen buli lenne, ha kiírnának egy pályázatot (mondjuk 10 milliárd Ft.) úniós pénzből, hogy ki a leghülyébb Magyarországon! Hát, nem szeretnék az elbírálók között lenni...

pityókaborsommelier 2016.09.05. 12:42:18

@J. Mutzenbacher: A saját gyűlöletkampányom felsőbbrendű a másokénál.

pityókaborsommelier 2016.09.05. 12:43:13

@midnight coder: Jéé, rólad írnak ebben a cikkben! Nahát!

pityókaborsommelier 2016.09.05. 12:56:30

Végigolvasva a kommenteket, egyértelmű, hogy az orbáni propaganda remekűl működik.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2016.09.05. 15:30:07

@John Doe3: Nem magyaráztál meg semmit. A központi kiadvány benned valami elnyomásos, üldöztetéses kényszerképzetet kelthet. Furcsa a magadfajtáknak az a rögeszméje, hogy a kormány semmiben sem foglalhat állást, és semmilyen testületi véleményéről sem tájékoztat.

Pedig a kormány feladata a döntés. A demokratikus választás egyetlen célja a döntés feladatával megbízni valakiket. Hülye rendszer, kétségtelen, de hát mostanában ez a menő a Szabad Világban.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.09.05. 15:43:43

@csentecsa: a mensa szupervíziós pszichológusai mást mondanak de ha te jobban tudod lelked rajta. Csinálj egy alternatív tesztet, lehetne a neve csentecsa-teszt.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.05. 16:36:13

Bayer tökéletesen megfogalmazta, hogy miért beszélnek a szocik és bloggereik össze-vissza:

magyarhirlap.hu/cikk/65098/Krumpli
Molnár Gyula és az MSZP egészen pontosan tudja, hogy az egyszeri MSZP-szavazó pontosan úgy gondolkodik a migránsokról és a kvótarendszerről, mint az egyszeri Fidesz-szavazó. Így aztán nem mondhatják azt neki, hogy maradjon odahaza, és kész. Azt meg pláne nem mondhatják, hogy menjenek el, és szavazzanak igennel. De azt sem mondhatják, hogy menjenek és szavazzanak nemmel, vagy menjenek és szavazzanak belátásuk szerint.

Magyarul, Molnár Gyula az égvilágon semmi olyat nem mondhat, aminek van valami értelme.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.05. 16:36:51

@Ballib cenzúrázók réme 18:
Tovább is van:
Folytatás:
"A DK meg a Feri bojkottot hirdetett, és nem támogatja a kormányt kvótaügyben sem, ellenben nagyon támogatja Gyulát és Gyula is őt.

Szóval Gyula és Feri egymással igen, ám a kormánnyal csak a Gyula, de nem a Feri, egy bojkott és egy nem bojkott, ami csak első pillanatra tűnik bojkottnak. Aztán ott vannak a liberálisok, szerintük menni kell, és igent kell mondani, aztán ott a Bokros Lajos, szerinte meg elefes, legalábbis a plakátjukon ezt üzeni a felemelt középső ujj, vagyis akkor jár el a leghelyesebben az egyszeri MSZP-szavazó, ha felemelt középső ujjával elmegy, bekiált egy igent, aztán visszafordul és titokban nemet mond együtt a Gyuláékkal, csak a Feri meg ne tudja…

csentecsa 2016.09.05. 19:31:45

@harmadikszem: Veled ellentétben én már töltöttem ki ilyen tesztet. Ezek a tesztek-más korábbiakal ellentétben-úgy vannak összeállítva, hogy a tanult képességek (pl. számolás, szinonímák, más, szavakkal kapcsolatos feladatok) ne befolyásolják az eredményt. Ezért kizárólag különféle ábrasorok vannak, amelyekben a szabályszerűséget kell felfedezni, majd ez alapján választani egy ábrát a felkínált lehetőségek közül..