Harmadik szempont

Közéleti kérdésekről szintézist keresőknek.

Nagyhatalmak háborúja - hogyan értjük végzetesen félre egymást?

2016. december 02. 20:22 - harmadikszem

ext.jpgSokan és sokfélét írtak már különféle nagyhatalmakról, háttérhatalmaktól, nemzetek felett álló társaságokról és társulásokról, ám ezek létezése sok szempontból inkább mitikus, mint reális. Ebben a bejegyzésben viszont olyan társulásokról lesz szó, melyek létezése minden kétség felett áll, ráadásul többé-kevésbe valamennyien beletartozunk az egyikbe. Ez a két tábor nem más, mint az introvertált és extrovertált emberek társasága. Ők azok, akik – bár akár tudnak róla, akár nem: egymásra vannak szorulva – mégis folyamatos állóháborút vívnak egymással.2bf7b53e-8193-43e9-8c7f-3d783264e16d.jpg

Introvertáltak és extrovertáltak a történelem előtti korokban

Érdekes, hogy a különféle embertípusok már az ókori filozófusokat is erősen foglalkoztatták, szóval nem kellett megvárnunk a mindenki által ismert Jung-féle személyiségtípus-elméletet. Az azonban, hogy az egyes gondolkodók hogyan viszonyultak a különféle táborokhoz már jelentős különbségeket mutat.

Hérakleitosz például kifejezetten megvetette a lagymatag lelkeket, sőt, az introvertáltakat – akiket ő természetesen nem így hívott, hanem vizes lelkűeknek – egyszerűen fogyatékos extrovertáltnak tekintette és azt vallotta, hogy akkor lesz az ember ilyen unalmas és puha, ha kihuny a lelkében a tűz és előbb föld jellegűvé, majd vizessé válik.introvert.jpg

A sztoikusok ennek általában az ellenkezőjét gondolták el – innen ered a sztoikus nyugalom kifejezése. A sztoikusok az extrovertáltak minden kilengését az önmérséklet hiányának, műveletlenségnek és badarságnak tartották.

Mint oly sok esetben, itt is Platón adta meg a szintézist mondván, hogy a heves vérmérsékletű dilisekre és a megfontolt punnyadtakra egyaránt szüksége van az államnak, sőt, már a család is akkor működik jól szerinte, ha extrovertáltak és introvertáltak vegyesen vannak benne. A kizárólag extrovertáltakból álló hatalom rengeteg hülyeséget csinálna kontrollálatlanul, ezért szüksége van a józanok visszafogó erejére. Az olyan hatalom viszont, amely csak introvertáltakból állna, ellenben csak azért nem követne el ostobaságokat, mert egyáltalán semmit nem követne el.

Sajnos azonban Platón okosságait igen hamar elfelejtettük, és ma az extrovertáltak hatalma és az introvertáltak serege újra nagy harcban áll egymással, és láthatóan csöppet sem értik meg azt a tényt, hogy különbözőségük fontos és hasznos lenne, amennyiben energiáikat egymás támogatására, és nem csorbítására használnák fel.bd9e.jpg

Harc a klasszikus médiában

Mi más lenne az a terep, ahol e nemtelen küzdelem legjobban tanulmányozható, mint a tömegkommunikáció, ahol és ahonnan a modern ember számára legtöbb inger származik? A klasszikus médiát már nagyon régóta divat szidalmazni azért, hogy mindenféle extrém embert felfuttat, exhibicionista őrültekből celebeket farag, és ezzel idegesíti az introvertáltak józan táborát, akik nyilván dokumentumfilmeket és versmondó blokkokat szeretnének nézni. Gondolnánk legalább, mert a tények mást mutatnak: valójában az introvertált emberek sokkal jobban szeretnek kukucskálni, mint az extrovertáltak, akik sokkal inkább a produkcióban érdekeltek, mint a műélvezetben. Ha nem lennének azok az őrültek, akik produkciókkal látják el a tömegkommunikációt, akkor az introvertáltaknak egyszerűen nem lenne kit kritizálni, nem lenne kit kukucsálni: csak nézőink lennének, de nem lenne tartalmunk. Hasonlóképp szörnyű lenne, ha csak extrovertáltak alkotnák a tömegkommunikáció rendszerét, hiszen akkor meg nézőink nem lennének. Az exhibicionisták és narcisztikusok (akik nyilván az extrovertáltak köréből kerülnek ki) biztosan nem nagyon néznének meg más produkciót, mint amiben ők szerepelnek, mert ők, még egyszer, elsősorban a létrehozásban, és nem a befogadásban utaznak.635980505216704696-940445900_1429594575078.jpg

Kölcsönös értetlenség a közösségi médiában

A közösségi médiában, ahol – szemben a korlátozottan hozzáférhető klasszikus médiával – boldog-boldogtalan kommunikációs felülethez juthat, ezért az extrovertáltak és introvertáltak közötti háború is sokkal drasztikusabban jelenik meg. Ennek a legfontosabb terepe a közösségimédia-használat körüli kölcsönös értetlenkedések.

Az introvertáltak például – legalábbis látszólag – egyáltalán nem értik, miért olyan aktív valaki a közösségi médiában. Mivel azonban introvertáltak, szeretnek gondolkodni és elméleteket gyártani, melyek felvázolásakor természetesen magukból indulnak ki: mi késztethet arra egy introvertáltat, hogy naponta akár többször is posztokat írjon? Természetesen mivel a kiindulópont maga is hibás, sőt fatális tévedés, az introvertált sötétben tapogatózik. Olyan pszichológiai tulajdonságokat tulajdonít extrovertált barátjának, amivel az nem hogy soha nem is rendelkezett, de valószínűleg nem is nagyon értené, miről van szó. Ő egyszerűen csak extrovertált, és ha valami foglalkoztatja, azt megosztja, ennyi, és az esetek nagy többségében még a reakció sem nagyon érdekli.introvert-vs-extrovert-thumbnail.jpg

Mit csinálnak ezzel szemben extrovertált barátaink az introvertáltaktól származó kritika láttán? Sajnos ők is hajlamosak magukból kiindulni és úgy pszichologizálni a dolgot, hogy egy extrovertáltat vajon mi késztethet arra, hogy más extrovertált produkcióját kritizálja. Hát persze hogy az irigység jut eszébe, mintha az introvertáltnak is célja lenne az ön-promóció, csak nem meri, béna hozzá vagy egyszerűen nincs is mit mutogatnia. Pedig távolról sem ez a helyzet – az introvertált az esetek nagy részében egyszerűen tényleg nem érti a dolgot, mert ő nagyon másként működik.

Érdekes ugyanakkor, hogy az empirikus kutatások azt mutatják, hogy egyáltalán nem azok töltik a legtöbb időt a közösségi médiumok böngészésével, akik produkciót állítanak elő, sőt, épp ellenkezőleg. Ahogy a klasszikus médiamunkások extrovertáltjai valószínűleg sokkal kevesebb tévét néznek otthon, mint a médiával professzionálisan nem foglalkozó introvertáltak, úgy a közösségi médiát is sokkal többet csekkolják azok, akik maguk szinte láthatatlanok. Ezek a valódi kukkerek nem maradnak le semmiről, képben vannak mindennel, legalábbis sokkal inkább, mint a sokat posztoló extrovertáltak, akik elsősorban csak a saját produktumaikra koncentrálnak.funny-introvert-comics-22-57441c98b5de5_700.jpg

 Lám, a szabad és kötetlen web2-es felületen is létrejött a tartalomszolgáltatók és befogadók, vagyis az extrovertáltak és introvertáltak megosztott szubkultúrája. A technológia sokat változott Platón óta, de az emberi psziché nagyjából ugyanaz maradt. A társadalom egyik része mindig is elsősorban produkció-orientált, vagy is extrovertált lesz, a másik része befogadás-orientált (és jó esetben kritikai) introvertált lesz. Egyik sem élhet egymás nélkül, sőt, létük csak egymást feltételezve nyer értelmet. Sok felesleges vitát spórolhatna meg a társadalom, ha ezt valamikor felismerné.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról.

 

41 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harmadikszempont.blog.hu/api/trackback/id/tr5312017817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TothJanJ 2016.12.02. 21:41:02

Szerintem nincs ilyen egymásrautaltság a neten, mert 1. a netes tartalomtermelés egy elég nagy részét ma már nem emberek végzik ill. arányaiban minimális emberi közreműködéssel történik 2. az élesen elkülöníthető termelői és fogyasztói réteg vékony, a legtöbben egyszerre fogyasztók és termelők. A netes tartalom nem úgy keletkezik mint egy személyes blogbejegyzés. A fogyasztóknak sokkal kevésbé van szükségük a termelőkre mint azoknak a fogyasztókra, mert a termelt "áru" -netes tartalom- nem hogy nem fogy el a fogyasztás során, de még gremlins-szerűen sokszorozódik is, és akkor az automatikusan (fogyasztói közreműködés nélkül) recirkulált, másolt, újrarendezett tartalmakról nem is beszéltünk még.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.12.02. 22:34:30

@TothJanJ: szerintem a közösségi médiumokban ez csak korlátozottan érvényes, de ténylegesen a mémnek is töltenek meg tartalmat, igaz. De ezek sztem kb csak olyanok mint az ízfokozók, ha csak ezek lennének belehalnánk a kibertérbe. A legtöbben azért még mindig azért látogatjuk az ilyen oldalakat hogy valódi emberek valódi cuccait nézzük, ne hatfejű kutyákat meg mosógépben táncoló makákókat.

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2016.12.03. 20:54:52

szerintem a szerző félreérti az introvertáltakat, az nem a befogadó szerepről szól, hanem arról hogy a külvilág helyett a saját gondolataira figyel, tehát nemcsak külső megnyilvánulásaiban fogja vissza magát, hanem az érzékelésben is

itt inkább a kapcsolódásra való igény, és a többi ember iránti érdeklődés hiányzik vagy gyengébb, ezért egy introvertáltnak nem jut eszébe kukkolni, egyszerűen nem érdekli az a fajta tartalom

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.12.03. 22:10:16

@padisah: wrong. Nincs olyan, hogy saját gondolat. A gondolat csakis a kommunikációban valósul meg, vagyis mindig kell az input ahhoz, hogy egyáltalán legyen min gondolkodni. Az introvertáltak ugyanolyan bemenettel rendelkeznek mint az extrovertáltak sőt sok esetben még nagyobb a bemenő forgalmuk, ellenkező esetben nem lennének alkalmasak olyan szakmákra mint pl a tudományos kutató vagy a pszichológus, amik tipikusan introvertált szakterületek. A kimenetnél van különbség egyedül.

Nem Penny hajója 2016.12.04. 00:02:15

"a külvilág helyett a saját gondolataira figyel"
"a többi ember iránti érdeklődés hiányzik vagy gyengébb"

Hát nagyon nem igaz az introvertáltakra, amit írsz. Az introvertáltak pont, hogy amolyan "csöndes megfigyelők" és a posztban szereplő kukkolásos hasonlat is találó. Egy gyakorlati példával élve: egy társasházban élő introvertált pontosan tudja, hogy melyik szomszéd nagyjából mivel foglalkozik, kikkel él együtt, mennyit van otthon, a parkolóban melyik autó kié. Még akkor is, ha történetesen nem nagyon spannol semelyik szomszéddal.
Az ugyanitt élő extrovertált viszont hiába elegyedik szóba mindig valamelyik lakóval, ha valaki nála érdeklődik a társasház X lakójáról, akkor sokszor még évek után sem tudja, hogy ott lakik-e.

Tehát pont, hogy az extrovertáltakra igaz, hogy a külvilág helyett a saját gondolataikra figyelnek.

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2016.12.04. 00:22:27

@harmadikszem: így gondolkodik egy extrovertált :)

en.wikipedia.org/wiki/Extraversion_and_introversion
megnéztem nem mondok-e én hülyeséget, de már a Junk által választott szó is, ami a két ellentétes személyiség típust leírja, arra utal ami a lényeg: hogy a figyelem befelé vagy kifelé fordul

abban természetesen igazad van, hogy nulla inputból senki nem tud magvas gondolatokra jutni, illetve amire jut, az a fantázia szüleménye lesz

viszont az introvertáltat jobban érdekli hogy adott menyiségű inputot továbbgondoljon, mint hogy rögtön másikat keressen

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.12.04. 00:27:42

@padisah: a tovább gondolás valószínűleg stimmel, ahogy az is, hog az introk inkább analitikusak mint habzsolók. Amit Jung ír az nem az inputra vonatkozik, ezt megint megerősítem, hanem a kogníció feldolgozó részére és az outputra. Ha ez nem így lenne, akkor az introvertáltak semmire nem lennének alkalmasak ami több, mint nem igaz: éppen ők képesek a nagyobb figyelemre akkor is, amikor saját magukat, és akkor is, amikor a külvilágot kell megfigyelni. Ezzel szemben az extrok inkább szintetikusak és produktívak.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.12.04. 00:29:50

@Nem Penny hajója: egy bizonyos olvasatban neked is igazad van szerintem, szóval az extrovertált talán fontosabbnak érzi a saját gondolatait, de csak abban az értelemben, hogy ő nyilvánosságra is kívánja hozni. Az introvertált ezt nem feltétlenül tartja fontosnak. Szóval ha a házban élő kukkolós néni csak a saját szórakoztatására kukkol akkor tiszta intro, de ha aztán el is pletykálja a látottakat, akkor már kevert típus :D

Kalman L 2016.12.04. 01:18:36

@padisah: ott a pont, extrovertáltakra jellemző a kisajátítás (így született ez a frázispuffogtatós cikk ) , introvertáltakra inkább az összevetés. A túloldal meg inkább "összeverődik" valamilyen eszmerendszer mentén , addig egy igazi introvertált JENGA-t fog játszani az eszmerendszerrel és időben eláll az útból jó érzékkel azelőtt mielőtt nagy robajjal összezuhan.
Az extrovertáltak természetsen addigis kacérkodnak a képzeletbeli JENGA tetején.

Alick 2016.12.04. 01:51:10

@padisah: Igen, az introvertált nem reagáló üzemmódban van, hanem a felépített belső vonatkoztatási rendszerében átértékeli, megszűri az inputot... és sok esetben az extrovertáltak nehezen tudják előrevetíteni a viselkedését. Pl. az INTP típusra ez erőteljesen igaz.

Bicepsz Elek77 2016.12.04. 02:56:20

Jo poszt!!! Legalábbis az elso, ami leirja az öntomjenezes vs "irigyseg "(=hagyja mar abba ez a sok hazudozast!! Folebem akar kerekedni???) parosat.
Szerintem a fo kulobseg: az extrovertalt az erzelem alapu, a kommunikáció a fontos, nem az értelem(vagyis a cel nem informacio, hanem kapcsolat teremtese). Nagyon sokszor o beszel es mast nem hallgat meg, csak a saját bezzedje erdekli, gyakram szeret folebe kerekedni masoknak(gazdagabb vagyok, ugyesebb vagyok, batrabb vagyok népszerűbb vagyok, elitebb vagyok, nem szereti a kritikat vagy ha mas is hasonlóan beszel(ezert utalja a tobbi eztrovertaltat).
Az introvertalt okosabb, figyelosebb, információ központú, de gyava a szocialis teren: fel az (uj) emberektol, a konfliktusoktol, a valtozastol, a donteshozataltol. Jobban szeret hatterben maradni, ad masok véleményére, nem szeret dicsekedni, szeretvtitkoloznisajat magarol.

[megmondoember] 2016.12.04. 03:58:18

A cikk tökéletes bizonyítéka az extrovertáltak elemző- és megértőképességének hiányának. Már azt sem érti, hogy mi az introvertáltság és extrovertáltság lényege, és miben különböznek egymástól.

Nem, nem abban, hogy az introvertált fogyasztja az extrovertált meg gyártja a tartalmat. Sőt, a legtöbb tartalmat, illetve a tartalmak lényegi részét tipikusan introvertáltak gyártják. Ők az írók, a kreatív szakemberek akik a tervét, a szellemi részét megalkotják a produkciónak, a mérnökök, akik a műszaki, szerkezeti hátterét biztosítják; a vezetők, könyvelők, akik az üzleti részét szervezik, stb. Az extrovertáltaknak pedig annyi szerep jut ebben, hogy ők az arcai, a szolgai megjelenítői ennek a tartalomnak az olyan esetekben, ahol ez szükséges. Amit a szerző összekever azzal, hogy ők a tartalom gyártói. Pedig ugye nagyon nem.

A valódi különbség az introvertált és az extrovertált között abban van, hogy az egyik jó megfigyelő és elemző készséggel rendelkezik, míg a másik nem. Az introvertált érti a világ működését - vagy legalábbis törekszik erre és folyamatosan halad ebben előre -, ami miatt önmagában is tud döntéseket hozni, és ahogy a világ és a dolgok megértésben halad előre, folyamatosan sikerélményei vannak. Ő nincs közvetlenül ráutalva másokra, élvezi az egyedüllétét saját és mások gondolataival, hiszen ezen keresztül is termékeny, és ő tipikusan folyamatosan alkot is valamit elemző-rendszerező természetéből következően. Megveti a látszatot és mindennél többre értékeli a valódi teljesítményt.

Ezzel szemben az extrovertált abszolút nem érti a világ működését, így folyamatosan arra szorul, hogy mások felől visszajelzéseket kapjon, hogy amit csinál, gondol, ahogyan kinéz, stb. az úgymond jó vagy rossz -e. Ezért nem bír meglenni magában, mert gondolatai meddőek, önmagában pedig tanácstalan, döntésképtelen. Ezért szeret csordában élni, másokat követni, illetve másokat saját követésére buzdítani. Rá van utalva másokra, hiszen mások véleménye - és konzisztens belső eszme- és értékrendszer - nélkül képtelen eligazodni a világban. Ő tipikusan nem alkot (ha mégis, akkor azért, hogy prezentálhassa magát), illetve egyetlen műve saját maga, mint (audio)vizuális (látszat)alkotás, ami viszont nem valamiféle megértésből és rendszerezésből ered, hanem a külső véleményeknek megfelelés, az azokhoz idomulás vágya. Egy maszk, egy álca, ami elrejti a belső, bizonytalan és fejletlen lelket és szellemet, illetve gyakran utóbbiaknak teljes hiányát.

Persze, erről még sokat lehetne írni, de a fentiek az alapvető eltérések, illetve okai minden különbségnek, ami az extrovertáltak és introvertáltak között létezik.

firg_firg 2016.12.04. 10:16:16

Mar sokan leirtak hogy mennyire teves az a beallitasa a dolgoknak hogy az extrovertaltak alkotnak az introvertaltak meg fogyasztanak es kukkolnak. Az szocialis helyzetektol valo felelem nem ugyanaz mint az introvertaltsag/extrovertaltsag, a ketto osszemosasa baromsag, a helyzet nem ertese.

Pl. keress ra a neten hogy famous introverted vagy valami hasonlora es nezd meg hany hires oscar dijas szinesz meg hires zenesz introvertalt.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.12.04. 10:18:45

@firg_firg: sehol nem beszéltem félelemről. Ez totális félreértése a legegyszerűbb dolognak: az introvertáltság vonásjellemző, tehát a személyiséghez tartozik, a félelem viszont állapotjellemző, tehát nem a személyiséghez tartozik. Bevezetés a pszichológiába első kötet ;)

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.12.04. 10:20:57

@[megmondoember]: remekül példázod, hogy miféle hülyeség ellen született a poszt. Te felosztod a világot két olya részre, ami nem létezik. A kognitív képességek nem függnek össze az intro és extrovertált személyiségtípussal: vannak értelmes és értelmetlen egyedek mindkét típusból, sikeres és sikertelen vezetők mindkét típusból és így tovább. Egyedül a produkcióban van különbség, amit magad is tudhatnál ha ismereteidet nem a Meglepetés pszichológia rovatából bővítenéd/csökkentenéd.

firg_firg 2016.12.04. 10:21:52

Leirom megegyszer. Extrovertalt alkoto introvertalt fogyaszto baromsag. Rakerestel arra amit javasoltam?

[megmondoember] 2016.12.04. 10:55:40

@harmadikszem: Szövegértésed a béka feneke alatt van.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.12.04. 10:57:29

@firg_firg: nekem erre nem kell rákeresnem mert veled ellentétben értem azt a különbséget amit neked úgy látszik másodszorra sem sikerült felfognod. Azért még ne add fel. Persze hogy vannak introvertált színészek - ők le is nyilatkozzák, hogy számukra a színpad terápia. De ennek nincs semmi köze az alapvető vonásjegyekhez.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.12.04. 11:20:11

szerintem az extrovertált emberek jóval butábbak, mert nem érdelki őket semmi, csak az hogy a haverjaik, a környezetük szemében menőknek tűnhessenek. képmutató magabiztosság, képmutató határozottság, képmutatás ezerrel, és az introvertáltak kigúnyolása. ez az extrovertált ember, korunk hőse.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.12.04. 11:22:11

@[megmondoember]: huh, ezt nagyon jól leírtad. teljesen egyetértek.

firg_firg 2016.12.04. 12:34:11

@harmadikszem: "nekem erre nem kell rákeresnem mert veled ellentétben értem azt a különbséget amit neked úgy látszik másodszorra sem sikerült felfognod"

Koszonom szepen, latom te mar mindent tudsz es tevedhetetlen is vagy szoval felesleges neked barmit is mondani. En most huzok innen mert van ennel jobb dolgom is. Sok sikert a sajat terapias blogodhoz.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.12.04. 13:49:24

@firg_firg: köszönöm, sikeres is eléggé, de mindig jól esik a biztatás.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.12.04. 13:51:07

@endike: igen, az ilyen általánosító, ostoba és erőltetetten dichotomizáló vélemények ellen született a poszt mint amit te is prezentálsz. Nem vagyok meglepve sajnos, pedig néha szeretném ha nem lenne igazam.

greenkeeper 2016.12.04. 14:47:32

nem bírtam végigolvasni

zoncolan 2016.12.04. 17:32:25

Lehet, hogy túl van bonyolítva ? Nekem a fentiekből az jön le, hogy az extrovertált nagyjából egy félművelt exhibicionista, az introvertált pedig pont az ellentéte.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.12.04. 17:36:00

@zoncolan: pedig nem. Létezik nagyon művelt extrovertált és sudribunkó introvertált is, ennek a vonásnak semmi köze az intelligenciához vagy a műveltséghez. Pont az lenne a lényeg, hogy ne lássunk bele többet, mint ami.

EddieCivic5g 2016.12.04. 18:42:05

@harmadikszem: A kukkoló állandóan a környezetét lesi, mindenről és mindenkiről tudni akar mindent, de az infókat nem nyílt kommunikációval szerzi be. Na ez rohadtul nem jellemző az introvertáltakra. Ők szép csendben elvannak a háttérben, a maguk kis világában. Ha belefutnak egy inputba, akkor azt megrágják, elemzik, agyalnak rajta, majd szép csendben elraktározzák. De nem vadásznak az inputokra, ahogy a kukkolók. Szóval ez egy elég rossz hasonlat.

zoncolan 2016.12.04. 19:06:03

@harmadikszem: Valóban ne lássunk bele többet, de ha mégis, akkor annak az az oka, hogy az utóbbi időben divattá vált egyre több embernél -érdekes módon leginkább nőknél- az extrovertált jelzőt kitűzni magukra, mint valami flancos jelvényt. Természetesen hozzájár mindehhez a társaságban való fennen hangoztatása is. Pár éve bekerült a köztudatba és azóta boldog-boldogtalan "viszi, mint a cukrot".
Az érdekes az, hogy a fenti jelzőket tudatlanságból többnyire a nem kis személyiség-problémákkal küzdők, abban szenvedők aggatják magukra, azok, akik állandó megfelelési kényszerben élik az életüket.
De nem akarom elúsztatni a témát...

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.12.04. 19:57:55

@zoncolan: a személyiségzavar az egy tök másik kérdéskör, extrovertáltnak és introvertálnak lenni egyformán teljesen egészséges. A megfelelési kényszer például sajátja lehet az intróknak is: esetleg pont azért nem tudják kommunikálni a véleményüket, mert rettegnek attól, hogy kritikát kapnak. Szóval mindkét oldalon lehetnek kóros állapotok.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.12.04. 19:59:03

@EddieCivic5g: ez nem igaz. A kukkoló nagyon specifikus dolgokat kukkol, egyáltalán nem érdekli minden. Pont ugyanolyan mint a tudományos kutató, csak a kukkolást általában kevésbé ismeri el a társadalom mint a kutatást :D

EddieCivic5g 2016.12.04. 20:10:59

@harmadikszem: Ha úgy nézzük, hogy Béla bácsi, aki a női zuhanyzóba próbál leskelődni, kukkoló, Mari néni viszont, aki a társasház folyosóját lesi egész nap, nem kukkoló, akkor igazad van. Ellenben az introvertált akkor érzi jól magát, ha a lehető legkevesebb inger éri a külvilágból, tehát a kukkolós hasonlat továbbra sem állja meg a helyét.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.12.04. 21:26:25

@EddieCivic5g: fentebb már megmondtam miért hülyeség keresd meg.Vagy ne.

EddieCivic5g 2016.12.04. 22:37:00

@harmadikszem: Én vagyok az introvertált, de ezek szerint te jobban tudod, hogy milyen vagyok...

EddieCivic5g 2016.12.05. 06:42:07

@harmadikszem: Ja, van az úgy, hogy emberek blogot meg posztot írnak arról, amiről fogalmuk sincs...

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.12.05. 10:14:27

@EddieCivic5g: így van. És akkor jön az introvertált és jól megkritizálja. The show must go on.

Kalman L 2016.12.09. 05:13:43

@endike: jól megragadta a lényeget, napjainknak nem csak hőse az extrovertált jellemtelen, hanem ünnepelt hőse:

tapsoljunk meg a fogyasztói társadalom vívmányait bármiáron magáévá tevő mamlaszokat.