Harmadik szempont

Közéleti kérdésekről szintézist keresőknek.

Ezt NE tedd soha a gyerekeidért!

2016. december 17. 20:57 - harmadikszem

intro.jpgA gyerekek szerepe a családban sokat vitatott kérdés, de valójában csak mostanság. A huszadik század előtt nem volt komoly vita arról, hogyan kell bánni a gyerekekkel, sőt már az is jelentős eredménynek tekinthető, hogy egyáltalán elkezdtük emberszámba venni őket. Az utóbbi száz év pedagógiai és fejlődéslélektani disputái mára oda vezettek, hogy több tucat különféle gyereknevelési stílust különböztethetünk meg, és aligha találunk olyan objektív nézőpontot, melyből ezek helyessége vagy helytelensége koherens módon megítélhető. A gyereknevelés ma már – ha tetszik, ha nem – első sorban ízlés, sőt, talán jóízlés kérdése.untitled_7.png

Már önmagában az is egy viszonylag új dolog, hogy a gyerek szerepéről beszélünk, hiszen az is csak egy relatíve új gondolat, hogy gyereknek lenni nem csak egy materiális és pszichológiai állapot, hanem egy sajátos társadalmi szerep is egyben. Ebben a kontextusban beszélünk a gyerekek jelentőségéről, feladatairól, jogairól, satöbbi.

Ennek megfelelően a gyerek-szerephez hasonlóan a szülő-szerep is, egyfelől, egy relatíve új strukturális elem, másfelől rendkívül változékony. Hogy csak a legtipikusabb példát említsem: sokak szerint a gyermeket a társadalom számára neveljük ideálissá (bármennyire idegennek is hat ez a gondolat itt és most), mások szerint önmaga számára neveljük ideálissá (bármennyire abszurdnak hat is ez társadalomlélektani szempontból). Az egyik szerepben a szülő, mint a társadalom küldötte tűnik fel, afféle természetes gyámként, aki a társadalom kinyújtott kezeként és kihelyezett szemeként gondoskodik a gyermek jól-formáltságáról. Ezzel szemben a másik szerep a anyatigris – apaoroszlán kontinuumában helyezi el a szülőt, aki épp ellenkezőleg, szinte a társadalommal szemben őrködve vigyáz magzatának sérületlen felcseperedésére, amely folyamatban önmaga maximum katalizátorként, rosszabb esetben az események csendes szemlélőjeként vesz részt.

homosexual-parenting-kb2.png

Bárhogy is, a szülők többsége igyekszik megfelelni. Nagyon. Vagy a társadalomnak, vagy a gyermeknek, vagy pedig önmagának – ha nem akar megfelelni, akkor ő épp ezzel akar megfelelni: egy olyan ideális szülő-képnek, akinek nincs megfelelési kényszere. Ha úgy találja, épp meg akar felelni valaminek, akkor gyorsan a nyelvére harap, hogy újra megfeleljen nem-megfelelési kényszerének. Na mármost ebben a kaotikus és pszichésen rendkívül frusztráló helyzetben még a legjobb szándékú szülők is elkövetnek zsibbasztó baromságokat. Noha nem lehet megmondani, hogy milyen az ideális szülő, arra mégis van lehetőség, hogy néhány Ezt ne! típusú gyakori ártalmasságra felhívjuk a figyelmet. Ebben a bejegyzésben főként a hasznosnak vélt csalásokkal foglalkozunk.

  • Ne akard magadat megvalósítani a gyerekben! Ez egyfelől egy nagyon közhelyes felhívás, de oly rendkívül gyakran szembesülünk vele, hogy muszáj ismételgetni. Érdemes minden döntési helyzetben a Mi a legjobb a gyereknek? kérdésre, és nem a Mit szerettem volna én annak idején? –re keresni a választ. Ha a szülő kifejezetten a legjobbat szeretné nyújtani hajdani önmagának (vagyis a gyerekébe projektált gyermeki énállapotának) azzal pont azt a dolgot nem teljesíti, ami talán az egyetlen, vitathatatlanul fontos szülői erény. A gyermeknek járó elfogulatlan és személyes figyelmet.img_5710.jpg
  • Ne sürgesd a gyerekedet halálra! És itt nem a napi szintű cirkuszra gondolunk elsősorban (vedd már a sapkád!) hanem arra, hogy ne próbáljunk túl feszesen a féléves gyerek nagydoktorijára koncentrálni addig, amíg a feladat voltaképp az lenne, hogy lassan elkezdjen kúszni. Ennek a hibának a módosított változata  a túlzsúfolt napirend: nem egy óvodás van, akinek akár 8-9 különféle délutáni foglalkozása van. Ez egyértelműen a szülői zűrzavar szimbóluma: nem igazán tudja, mit kellene a gyereknek csinálni, ezért mindenfélét csináltat vele. Ebből a korai kiégésen és az ennek megfelelő fejlődési zavaron kívül egészen biztosan nincs semmi hozadéka.
  • Ne csináld meg a gyerek feladatait! Szerintem a gyermek számára roppant módon megnyomorító, ha a szülő helyette csinál meg feladatokat (természetesen van olyan helyzet, amikor nincs nagy tétje ennek, szóval olykor lehet mérlegelni). Mit fog ebből leszűrni a gyerek? Nem, vagy nem csak azt, amire a szülő gondolna (anya milyen jó fej, apa mekkora arc). Hanem azt is, hogy lám, erre sem vagyok képes. Ez a pszichológiai deficit része. A másik az etikai deficit, hiszen ekképpen gyakorlatilag csalásra, végső soron hazudozásra szocializáljuk a gyermekünket, főként ha iskolai feladatokról van szó.14-13-things-your-kids-principal-wont-tell-you-homework.jpg
  • Hiszen OMG, léteznek szülők, akik megírják a házi feladatot a gyerekek helyett. Jobbat mondok: létezik olyan egyetemi hallgató, nem is egy, akinek a mamája-papája írja meg a beadandó dolgozatait, adott esetben a diplomamunkáját is. De minek, kérdem én? Hiszen így a gyereket erőszakkal rajta tartjuk egy olyan kényszer pályán, aminek a vége garantáltan a szakadék. Talán anyuka megy majd el az állásinterjúra is? Apa beugrik az irodába, és ebédszünetben bepótolja, amit a gyereke nem volt képes délelőtt megoldani? Meddig tartható ez a skizofrén rémálom? Szerintem célszerűbb, ha az ilyen dinamikákba soha bele sem kezdünk.
  • Ne csalj a gyerek előnyére! Nem gondolnánk, hogy előfordul, pedig nagyon gyakori, hogy apu-anyu vásott és primitív kölyökként szerez előnyt a gyerekének, aki ebből értelemszerűen nem csak a szülő wannabe superhero státuszát, de saját inkompetenciáját is leszűri. Én egész konkrétan láttam apukát, aki a futóversenyen _felkapta_ a gyerekét és előrébb szaladt vele 10-15 gyereknyit. De láttam gyermek-játszóházban a gyerekének súgó anyukát (hogy ha jót mond, őt is megdicsérjék) vagy épp az óvodás kiállítás előtt a gyerek gyurmafiguráit „tökéletesítő” nagymamát. Ezek amellett, hogy rendkívül szánalmasak a szülőre nézve, nagy mértékben nyírják a gyermek önbecsülését is.cxv.jpg

Szerintem a hazugság és a csalás akkor is rossz vért szül, ha azt gondoljuk az itt és mostban, hogy a gyerek érdekében tesszük. Ez nem így van. A gyermek érdeke inkább az, hogy potens és kompetens, saját ügyeiben eljárni tudó és erkölcsi döntéseket autonóm módon meghozó ember legyen belőle. Egy olyan feladatot például, amit méltatlannak, nehéznek vagy feleslegesnek érzünk sokkal etikusabb visszautasítani, vagy ellene afféle polgári engedetlenséget tanúsítani, mint elcsalni, elhazudni.

Kedves szülők: több vért a pucába!child-04.jpg

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harmadikszempont.blog.hu/api/trackback/id/tr1912054719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

commando 2016.12.19. 06:42:52

A gyereket, bizony, nagyon el lehet kényeztetni. DE! Agyonszeretni, a szó valóságos értelmében, nem lehet. Nincs az a szeretet, amit a gyerek ne lenne képes befogadni! A cikk többi részével többé - kevésbé egyet tudok érteni!

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2016.12.19. 11:04:29

@commando: igazad van. En nem is ezt a cimet adtam, az index tette ki ezzel a szlogennel.

fabirka 2016.12.19. 20:32:36

aki a pár év "sikerélmény" miatt súg a gyereknek, meg előrefut vele a versenyen, az megnyomorítja a gyerek hátralévő 50-60-70 évét. A teljeset. Mert megoldani sem fog tudni semmit, de a sok energia befektetést követő sikert sem fogja a gyerek sosem megtapasztalni.
És ettől lesz kudarc a hátralévő élete. A család, a barátok, a munka is.

A nép fia 2016.12.19. 21:10:00

A főiskolán egy barátomnak rendszeresen az anyja csinálta meg a házijait, a beadandókat, és igen, még a diplomamunkáját is.
A srác kettesre államvizsgázott, ellenben mondtam az anyjának, hogy igazából ő is beiratkozhatna a főiskolára, gyakorlatilag a nagy részét már megcsinálta amúgy is.