Harmadik szempont

Közéleti kérdésekről szintézist keresőknek.

Ki az a Gulyás Márton?

2017. január 31. 23:39 - harmadikszem

man-with-a-question.jpg

 

Egészen elképesztő kis műsorra akadtam a zinterneten. Van egy ATV nevű csatorna ahol ezek szerint igazi konfrontatív műsort is lehet látni, persze fiatalosan csak post hoc, a neten, de végülis tökmindegy, ez ha jól látom nem egy olyan nagyon sietős ország, na, én meg rendes magyar ember vagyok, ha hazaáruló is lettem ezzel a cikkel. Meg még sok másikkal is – úgy látszik a hazát sokáig lehet árulni na meg sokszor is.

Szóval az volt itt, hogy két baloldali és két jobboldali figura próbált volna értekezni közéleti kérdésekről, de nem igazán sikerült nekik, mivel gyakorlatilag az első két percben átment a dolog kabaréba, amiben azért volt néhány igen érdekes mozzanat.

Például az, hogy három újságíróval szemben valaki olyan ült – igen, ez volt Gulyás Márton – akiről mindösszesen az derült ki, hogy nem tudjuk, mi a foglalkozása. Na jó, még az is, hogy fehérebbek a fogai, mint a többieknek, fiatalabb náluk 20-50 évvel, és a jelek szerint az IQ-ja is magasabb egy fejjel, mint a vele üvöltöző jobbos notabilitásoknak (Kovács Zoltánról, az ÉS főszerkesztőjéről, aki messze a legvállalhatóbb figura volt az egész brancsból most nem szólunk külön, csak annyit, hogy respect nekije).

Történt ugyanis, hogy a beszélgetés egy igen korai pontján vitapartnerei azzal kívánták diszkvalifikálni Gulyást, hogy ő nem szakember, nem ért semmihez, és egyáltalán mit tanult, milyen jogon szól bele közéleti kérdésekbe.

Nos, ez azért volt külön érdekes, mert – ha figyelmesen nézzük a műsort - azt fogjuk látni, hogy Marci barátunk kb kétszer olyan tájékozott volt valamennyi felmerülő témában, mint hitelességét firtató jobboldali barátaink, és általában véve is választékosan, szakszerűen és világosan fejezi ki magát. S bár vitapartnerei, a meghívott tudós urak, díszdoktorok és lovagok rendre méltatlannak érezték, hogy vitába szálljanak vele, mégis úgy tűnt, hogy az értelmes felvetések kizárólag Gulyás oldaláról érkeztek.

Mint kíváncsi ember hát utána néztem, kicsoda Gulyás Márton. És tényleg, nem találtam. Annál szerencsésebb voltam viszont akkor, amikor tudós vitapartnereit, kétségbevonhatatlan renoméjú argumentatív antagonistáit próbáltam beazonosítani. Ők ugyanis mindketten egyetemi oktatók, sőt egyikük – mint azt többször is hangsúlyozta – egyetemi docens! Hű a mindenit neki, hiszen a docens az már valami, már majdnem professzor, vezető oktató, tudományos tótumfaktum. Jó esetben.

Hamar kiderült ugyanis, hogy a méltóságára oly büszke Stefka István docens úr egészen pontosan 0, azaz 0 darab publikációval rendelkezik, legalábbis azon MTMT adatbázis szerint, amelybe minden egyetemi oktató köteles felvinni a munkásságát. 0. Semmi. Nada. Die Null. Félreértés ne essék: egy tanársegédnek, de még egy doktorandusznak is publikálnia kell nem azért hogy taníthasson – az majd később jön – hanem már a doktori szigorlathoz is. Na mármost az az én naiv kérdésem: mi a lófaszra olyan büszke a docens úr, hogy vele földi halandó le nem ülhet beszélgetni, ha a docensi kinevezéshez szükséges feltételek 1 százalékának sem felel meg?

Na de nézzük a másik versenyzőnket, aki egy ponton olyan méltatlannak érezte a Kicsoda ez a Gulyás Mártonnal való vitatkozást, hogy még az asztalt is elhagyni készült. Őt, a politológust, a szaktekintélyt, egyetemi adjunktust, a máltai lovagrend kitüntetettjét, aki azt javasolta Gulyásnak – és ezzel, mint minden közepesnél is kisebb intellektus, belesétált egy nagyon csúnya csapdába – hogy inkább menjen közmunkásnak, még az is értelmesebb, mint az aktivizmus? Ki ez az ember? Csak nem a Kik támadják Magyarországot és miért? című tudós mű egyik szerzője? De bizony, maga Zárug Péter Farkas! Megnéztük hamar az ő szakmai profilját is, de nem nagyon estünk hanyatt tőle. Ha jól számoljuk, 12 darab írást sikerült eddig letennie az önmaga által is oly gyakran hivatkozott nagybetűs Asztalra, több ezek közül magában a Kecskeméti Lapokban jelent meg. Egyetlen kérdésem maradt hozzá: szórakozik velünk? Miféle kiváló politológus az, aki először is a méltán híres miskolci irodalomtudományi doktori iskolában szerez fokozatot 0 azaz 0 darab nemzetközi, 0 azaz 0 darab idegen nyelvű, 0 azaz 0 darab lektorált folyóiratcikk nélkül?  

Ez a teljesítmény uraim nulla – több mint csoda az egyetemi állás ilyen renomé mellett. De legalábbis nem ad alkalmat arra, hogy meg merjük kérdezni valakitől, hogy ki az a Gulyás Márton. Sajnos azonban jelenleg itt tart a jobboldali (fájdalom kimondani) értelmiség orbánista része. Nulla teljesítmény, helyette tiszteletbeli docensi címek, lovagrendi kitüntetések, kurva nagy arc, kicsinyke értelem.

Igen, urak, így mossanak le titeket a fiatal, nyitott, értelmes és energikus rangtalanok, a nem-pénzen vagy nyaláson vett pozíciók letéteményesei. A bátrak, a szemetek közé nézők.

Tudjuk, ki a Gulyás Márton. Játsszuk a hülyét, mert mindig is tudtuk. De legalábbis látjuk, hogy milyen, Ahogy rólatok is látszik díszdoktorok és egyéb díszpintyek, már messziről.

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról.

57 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harmadikszempont.blog.hu/api/trackback/id/tr4912173166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ton777 2017.02.01. 02:41:41

A webcímben miért Gergely van?

TothJanJ 2017.02.01. 09:05:29

Csak azé' nem idézek megint MM Nobodies-t mert a múltkor már sikerült és kitelt az éves kvóta.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.02.01. 13:32:52

@ton777: mert elbasztam. Neked viszont nagyon zsír az oldalad, imádom!

Janossz 2017.02.01. 19:30:39

@harmadikszem: Nem a címben, az Index címlapon van rosszul írva. Valami analfabéta állítja össze az ajánlót, rendszeresek az elírások.
Intézkedj, mert a Gergely biztos nagyon jó csávó, de a Márton meg nagyobb érdeklődést hoz.

röf 2017.02.01. 19:47:33

Gulasch Marci egy kifejlesztett biotroll, megtámogatva sok balmédiaperccel, és sok baldollárral.
Ő a reménység, a mindenbe bátran beleugató kamionplató-fölszólaló.
A zököl...
Ő a mesterséges Orbánrettegtető, akire lehet mutogatni, és ellenszenves-szakállas búráját pofátlanul betolni a nappalimba.
Pfúj....

Skankhunt42 2017.02.01. 20:01:39

Juj, ez borzasztóan egyoldalú, szándékos félreértelmezése a videónak. Gulyás úr állítólag 4 hónapig járt valamilyen egyetemre, mégis mindenhez is(!) ért. Egy vitában pedig teljesen jogos elvárás, hogy tudjam kivel állok szembe. Régóta meg akartam már kérdezni, mitől 3. szempont ez a blog? Semmi különbség nincs a többi hiszterolibsi blog és eközött.

Skankhunt42 2017.02.01. 20:05:13

@Skankhunt42: a legjobb amikor büszkén kijelentette, h ő nem dolgozott semmit az előző rendszerbe. majd kihúzta magát és körbe-körbe tekintgetett diadalmasan. Aztán szépen félhangosan megsúgták neki, hogy azért, mert fiatal vagy. Erre nekiállt hadoválni. Borzsztó nagy öngól volt ez a műsor neki.

gmihaly621 2017.02.01. 20:11:12

Gulyás Márton "megörökölte" a Schilling Árpád nevével márkázott Krétakör alternatív (avantgarde?) színházi formációt. Azóta politikai nézeteit manifszt performanszok formájában terjeszti. A fogsora vakító, a fizimiskája olyan, amilyen, én nem igazán komálom ezt a fazont.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.02.01. 20:19:56

@Janossz: na arra viszont nincs ráhatásom, de aki rákkattint az úgyis képbe kerül. Egyébként van egy Gulyás Gergely is, mondjuk ő fideszes képviselő.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.02.01. 20:22:54

@Skankhunt42: elmondta azt is hogy bizony sokan voltak akik nem belügyes kitüntetésekkel nyalták végig az előző rendszert majd lettek orbánista docensek 0 publikációval, vagy dagadt mártoncsaba-fejű adjunktusok kamupéhádéval és kecskeméti publistával. A helyükben kisebb amplitúdóval docenseznék ezzel a teljesítménnyel ;)

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.02.01. 20:24:35

@röf: biztos zavar, hogy miatta csak 98, és nem száz százalékban látod a viktor szép arcát. megértem én ezt nagyon, igazad van.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.02.01. 20:26:29

@Skankhunt42: a vitában érvekre, és nem személyekre reagálunk. Ez alapvető az informális logikában, még négy hónapot sem kell hozzá egyetemre járni. S kamudoktori meg 0-publikációs docentúra ide vagy oda: bizony az érvei Mártonnak voltak erősebbek.

Skankhunt42 2017.02.01. 20:36:31

@harmadikszem: szerintem meg fontos, h ki mondja amit mond. Gulyás úr demagóg volt, nulla érvrendszerrel. az nem komoly érv, h Mo-on ma többmillió éhező szegény van, mert nem igaz. rengeteg a szegény ember, de nincs többmillió. a közmunkás terelése is gagyi volt. ha nincs iskolai végzettsége (tudása) akkor mégis miért kéne komolyan venni egy olyan valakit, aki huszon-harmincévesen munkanélküli, "aktivista", nem tudjuk miből él, de ha Paksról van szó akkor atomszakértő, ha választásról akkor választási szakértő, ha ligetről akkor környezetvédő és építész stbstb. Valaki a szájába adja Gulyás úrnak a szavakat, joga van tudni a vitapartnernek, h kivel áll szembe. Hisz ők is nyílt lapokkal játszanak. Arról már nem is beszélek, h aki mindenhez is! ért az mennyire komolyanvehető figura.

Skankhunt42 2017.02.01. 20:37:55

@harmadikszem: köszi, ezzel engem igazoltál.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.02.01. 20:40:11

@Skankhunt42: ha tényleg ezt hiszed (remélem nem) akkor baj van. Nagy.

Ser Vazul 2017.02.01. 20:51:25

@harmadikszem: így van,és pont a haverod kezdte a témához nem kapcsolódó személyeskedést,mártmint hogy Stefka mit csinált a 80as években. Mert melyiket újságíró mit csinált? Pl. BolgárGyuri,MészárosT,Havas,Kovács, akárki? Épp szamizdatot írtak? Ne viccelünk! A többibrn akár igazad is lehet,de lássuk be a "kamu" doktorik is érnek mint a semmi de höbörgök bárhol(gondolom aput is rendszeresen betámadja az esti pörkölt mellett a marxista foximaxi egyetemért)

morph on deer 2017.02.01. 20:55:40

@Skankhunt42:
"...szerintem meg fontos, h ki mondja amit mond."

Bizony!
Eleinte én hajlamos voltam elutasítani ezt a feltételezést, de aztán azt hallottam Orbán Viktortól, hogy ő sohasem hazudott.
Igen!
És akkor jöttem rá, hogy bizony jókorát tévedtem, mert igenis "fontos, hogy ki mondja amit mond"!

illaim 2017.02.01. 20:58:42

@Skankhunt42: Aztán ebben a zagyva dumában mi volt az érv? Ez egy közönséges jezsuita-goebbelsi karaktergyilok! Aztán te egyébként mit akarsz kompenzálni, te bolsevik-náci korcs? A múlt rendszerbeli pártéletedet, vagy a munkásőr múltadat? te ugyan olyan senki vagy, mint az öntelt gőgős "tudós"urak(?)
elvtársak! de csak fröcsögj nyugodtan, máshoz egyébként se értesz! LOL

illaim 2017.02.01. 21:03:09

@Ser Vazul: Gondolom az a szó,hogy "hitelesség" ismeretlen a számodra!

Skankhunt42 2017.02.01. 21:04:25

@illaim: szépen beszéljél, nem erre tanítottalak

@morph on deer: hogy a picsába jön ide most ovi? elveszett a portréja amire ki szoktad verni?

Assistante 2017.02.01. 21:12:09

Kedves harmadikszem,
hadd pontosítsak: Stefka István címzetes egyetemi docens. Ilyen besorolást bárki kaphat, akinek a munkáját az adott felsőoktatási intézmény erkölcsileg el szeretné ismerni. Stefka Istvánnak (vagy bárki másnak) szükségtelen fokozatot szereznie ahhoz, hogy ezt a címet elnyerje, az én intézményem is számos kollégát ismert el így. Ők is kiváló szakemberek, de a terület, amin dolgoznak, nem az a "klasszik" tudományterület, ahol kutatni és publikálni kell (ilyen lehet pl. az újságírás, a pedagógiai módszertan stb.) Címzetes egyetemi docenssé általában az idő nevezi ki ezeket az emberek, és a szakmai tapasztalatuk.
Egyetemi adjunktusnak lenni pedig annyira nem nagy kunszt, mint gondolhatnánk: nem kell hozzá sem külföldi publikáció, sem könyvtárnyi saját írás... A feltételeket mondjuk félig-meddig az adott intézmény szabályozza, és azok szigorúsága az intézmény rangjáról is árulkodik... Nekem tanársegédként több publikációm van, mint bármelyik adjunktus kollégámnak egybevéve, de még ugye vár a PhD, ami feltétele a kinevezésemnek. Hogy az adjunktusi fokozat mennyire nem nagy lépés, azt a tanársegéd-adjunktus fizetési fokozat szinte minimális különbsége is mutatja. A docens (az igazi, nem a címzetes) viszont már nagyobb ugrás, ott már nagyjából 100.000 Ft a különbség (pláne ha habilitált az illető).
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem lehetnek idegesítőek a fölöslegesen nagy arccal hápogó emberek (akár a te példád két említettje), de ne írjuk le őket a fokozataik szempontjából addig, amíg egy kicsit nem árnyaljuk a jelentéseket. A videót nem néztem meg, valószínűleg csak fölbosszantana, és annál jobban szeretem magamat, hogy lefekvés előtt bosszankodjak. :) Ajánlom magamat.

illaim 2017.02.01. 21:17:58

@Skankhunt42: Szerencsémre, nekem értelmes emberek voltak a tanítóim, és nem olyan gyökerek mint te! LOL

FinderTab 2017.02.01. 21:19:08

ameddig ez a kodbol elokerult iskolazatlan (lasd martin schulz) ujfodorgabika hozza a ballib megvaltast addig minden ballib protestszavazo, aki korant sem ovi faszat szopja, csak ezektol a tehetsegtelen teljesitmenx nelkuli vizisiklo testuektol kapnak kiutest, szoval ok csak hatra dolnek es kernek egy kavet mert megnyugszanak h az ilyen anarchista gyokertelen hulyegyerekeknek csak nehany neobolsevik koponyegforgato (ronai) ad teret egy futottak meg mediumban

Skankhunt42 2017.02.01. 21:26:03

@illaim: jólvan, simizd meg a buksidat. nekem most nincs kedvem idomárt játszani.

Merlot 2017.02.01. 21:41:12

@patkányarcúáginéni: Nagy jelentésű beböfögés volt, nyanya! :))
Te vagy a fidesztrollok átlag intelligenciája, ilyenek mentek x-elni Orbánra már harmadszor.
Patkány vagy valóban, de már újra gyártják Bábolnán a patkánycsapdákat az ilyen nímandok számára...

Merlot 2017.02.01. 21:43:37

@FinderTab: Te csak továbbra is fogd meg a hájas disznó Zárug méretes copfját, és dugd a nyelvedet a sötét fogsora közé
Ő pont neked való! :))

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.02.01. 21:45:22

@Ser Vazul: a kamu nem több, mint a semmi. Határozottan kevesebb.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.02.01. 21:53:06

@Assistante: ebben igazad lehet, ám ad1, ha címzetes docens bárki lehet (nevetséges) akkor viszont kár érvként felhozni 8-10 alkalommal egy vitában 2) de, adjunktus normál esetben az a fokozatot szerzett illető lehet, akinek x év szakmai tapasztalata van és y publikációja. Egyébként szvsz 42 évesen elég zsír ciki adjunktusnak lenni, de ez már egy másik vágány 3) abban a doktori iskolában, ahol nem elvárás a nemzetközi szintű publikáció (vagy legalább AKÁRMILYEN idegen nyelvű) akkor azt talán ne is nevezzük doktori iskolának.

BTW: én sem gondolom, hogy a PhD-től bárki is okosabb lenne. Az intézményed nem azért nem nevez ki, mert butábbnak tart, hanem azért, mert a fokozatos A nyilatkozat után jár kb 2 millió forint állami támogatás az intézményednek, és ugye ők is pénzből élnek. Épp ezért kurva ciki érvként bedobni hogy szakértővagyok emberek, há docens vagyok emberek, papííííííírom van róla (Miskolcról, OMG), főleg ha az ember utána rákeres az illetőre és azt találja, hogy fidesznyaloncságon kívül (Pestisrácok, Echotévé miegymás) nem nagyon van mutogatnivaló, a seggnyalás pedig nem egy tipikus academic műfaj.

Assistante 2017.02.01. 22:08:58

@harmadikszem: Akkor, úgy látom, egyetértünk.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.02.01. 22:18:42

@Assistante: nem baj az :) (És kimaradt persze, hogy a next generation-re más szabályok vonatkoznak, mint a már bent lévőkre)

rockjano 2017.02.01. 22:35:30

Egészen elképesztő műsor volt

Stefka a halál fejével elképesztően buta egy docens de az igazi az a másik volt.

Az a primitív lófarkas nagypofájú faszfej akivel sajnos elég sűrűn lehet találkozni...
Totál nevetségessé tették magukat...

Gulyás igazán elég béketűrő volt nem mondott semmi cikiset ezek a népek a pofáját nem bírták az tuti sajnos őket többet nem engedik össze
az biztos,

tollas 2017.02.01. 23:07:48

Ellenszenves figura ez a Gulyás Márton gyerek, az már biztos.

morph on deer 2017.02.01. 23:31:55

@Skankhunt42:
"hogy a picsába jön ide most ovi? elveszett a portréja amire ki szoktad verni?"

Szaladj neki még párszor, hátha sikerül előbb vagy inkább utóbb, ahogy kinéz...

Tipp: olvasd el a saját mondatodat - az ott legfelül az idézőjelben - az segíthet :)
Na jó, 'esetleg' még segíthet is...

Fog sikerülni, csak ne add fel!
Én neked drukkolok!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.02. 05:10:09

kapott ket kerdest, miert nem lehet erre felelni?

Skankhunt42 2017.02.02. 06:54:17

@morph on deer: hát ez már olyan ballibsi humor meg összefüggések, amit az én vidéki fejemmel nem értek, nem vagyok tagja a beltenyészetnek. sorry

medium size devil 2017.02.02. 07:18:09

@Skankhunt42: De igaz, tobbmillio szegeny van es ez csak novekszik.

FinderTab 2017.02.02. 08:36:00

@Merlot: szinvonalas ellencsapas :) puszi neked

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.02. 08:37:22

Ennyit tudnak a ballibek.

Fikáznak jobboldali értelmiségieket gusztustalan stílusban, csak mert mást gondolnak a világról !

Holnap te jössz a sorban ha nem idomulsz a balliub véleménydiktatúrához ?

Van disszertációd ,nincs akkor senki vagy a ballibek szemében !

FinderTab 2017.02.02. 08:38:09

@harmadikszem: ekezetkiraly, igy nehezebb dekodolni a mondanivalot?

FinderTab 2017.02.02. 08:39:54

azert a ballib erdemben valaszolni keptelen es trollkodo eletfilozofiajat szepen mutatjak az itt hozzaszolo gulyasrobotok

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.02. 08:43:55

@FinderTab:

A ballibek birkák akinek megmondják mit kell tenniük.

2009-ben még szerették Paks2-őt, és Putyint, mert a főnök vacsizott vele, és aláírta Paks2 előszerződését, amit 10 évre titkostíott.
Most hogy Gyurcsány utálja Paks2-t a birkái is válotttak.

tavaly év végén az MSZP-sek egyhangúan szavazták meg a Budapesti Olimpiát, most hogy 2 hónap alatt váltottak a birkáik már hangosan bégetik a ballib mantrát.

Agyatlan robotok a ballibek.

FinderTab 2017.02.02. 09:44:48

@Ballib cenzúrázók réme 24: igen. marad nekik az anarchia es a kaosz. tipikus komcsi attitud, a zavarosban jo halaszni, 3/2esek nemzedeke, ertheto...es azert veszelyes ez az ember tipus mert az ilyenek voltak a leglelkesebb kapok majd amikor fordult a vilag akkor meg a leglelkesebb munkasorok, besugok stb es igen mielott irnatok h fideszberenc lennek, sok van koztuk a fideszben is...

paprika. 2017.02.02. 17:40:06

@hagyma:
inkabb te mond meg
miert jo ott a keleti parton?
itt ED-ben sokal jobb minden
egyszeru kerdes

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.03. 14:43:56

@paprika.: nezd, mindenki ott el ahol akar vagy ahol tud
2 kerdest kapott
szimpla kerdeseket
es nem valszolt
miert?
az nem gaz ha valakinek cask erettsegije van esetleg meg az sem, az sem problema ha nem dolgozik sehol
a te kerdesedre az a valaszom, mert itt szeretek elni, itt a hazam, a munkam, imadom a hegyeket folyokat tavakat, itt elunk a nejemmel, nekunk itt jo

salamander 2017.02.14. 01:37:21

A blogbejegyzésben elhangzott érvelés Gulyás Márton mellett sajnos szánalmasra sikeredett. Felesleges előadni, hogy egy - valljuk be - középiskolát végzett ember szakmailg és szakpolitikai vagy tudományos kérdésekben autentikusan képes nyilatkozni. Az e tárgykörben érintett diskurzushoz érdemben hozzá tud szólni, mert nem tud. Ennek pedig nem az említett "tudós urak" publikációinak száma a döntő, hanem a graduális és a posztgraduális képzés során létrejövő és megszilárduló összetett tárgyi tudás, logika, fogalomkészlet kompetencia. Ez az oka annak, hogy egy laikus nem érti az orvos által felállított diagnózist, vagy a tárgyalóteremben szükség van jogi képviselőre. A törvény ennek okán a felsőbíróságokon nem engedi (egy két kivételtől eltekintve), hogy ügyvédi képviselet nélkül jelenjen meg az érintett. Ezért jogos Zárug P. Farkas megjegyzése Gulyás Márton felé, aki nem volt udvarias, választékos, hanem szimplán tuskó volt és beszólt Stefkának. Ezt tudósok általában nem teszik, mert mindenki ismeri, tiszteli a másik munkásságát. Na, ebben a műsorban ez nem volt jellemző.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.02.14. 20:54:11

@salamander: te miről beszélsz? Légyszi mondj valamit a vitából ami a "graduális és a posztgraduális képzés során létrejövő és megszilárduló összetett tárgyi tudás, logika, fogalomkészlet kompetencia" jelenlétéről tanúskodna bármelyik megszólaló fél arcából elhangozván

(BTW fogalomzavar esete forog fenn: a közbeszédben forgó témák alapján keretezett nyilvános és laikus színtereken - és egy tévévita tipikusan ilyen - nem játszanak a szakmai kompetenciák: ez a demokratikus nyilvánosság, és nem a tudomány színtere. Ezért nem nagyon látsz orvosi konzíliumot vagy realtime bírósági tárgyalást sem televíziós vita formájában megrendezni és believe me, ez nem véletlen ;)

Eta Kmeczkó 2017.03.01. 14:11:36

Az adást időben nem láttam,most néztem meg a Neten,olvastam el a hozzáfűzött véleményeket,hát mit mondjak erre?Szomorúság tölt el a hallottak és olvasottak miatt."...Emberek,nem vadak vagyunk.."Azt,hogy kicsoda Gulyás Márton,kár feszegetni,jól ismerjük,akik a médiában,közéletben tájékozódunk.Nem vagyok,nem is voltam soha MSZP-s szimpatizáns,de amit ezekről leírt,elképesztő.Honnan veszi a bátorságot,hogy ilyen stílusban mondjon bárkiről is véleményt.Nem a mittel,a hogyannal van bajom.Mi még azt valljuk,hogy a stílus maga az ember.Azt hiszem,többé még véletlenül sem tévedek "erre a térfélre".

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.03.01. 17:33:22

@Eta Kmeczkó: nem világos, hogy ezt kinek tetszett címezni.

Eta Kmeczkó 2017.03.01. 18:10:35

Mindazoknak,akik ocsmány dolgokat leírtak a kommentekben,nem mindenkinek természetesen,de nem "mazsoláztam" köztük.Ismételten csak József Attilával hozakodom elő"...Emberek,nem vadak- elmék vagyunk! " Több tiszteletet egymás iránt,szól ez mindkét oldalnak.Személy szerint senkinek sem címeztem.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.03.01. 18:39:18

@Eta Kmeczkó: egyetértünk, a mi kérésünk is ez volt a kezdetektől: bármit, de nem bárhogyan!

Sajnos nem reménykedem benne, hogy a kommentelők mindegyike be fogja tartani, hiszen sokan feszültséglevezetésre, szabad őrjöngésre használják a cikkek és blogok komment rovatát. Olyan, mint régen a dühöngőfal, amire a nyári táborban mindenféle disznóságot fel lehetett írni relatíve büntetlenül.

Eta Kmeczkó 2017.03.01. 19:46:11

@harmadikszem: Ezért nem tartom jó dolognak,hogy mindenféle nevek és címek alatt kommentelnek,akinek van véleménye,az vállalja saját névvel és címmel,ne bújjanak el az ismeretlenség homályába.Ezt nem tartom jónak a Neten.Könnyű így "okosnak és hülyegyereknek" lenni.A legtöbb még írni sem tud rendesen,a helyesírásról nem is beszélve.Én személy szerint a megszólalás ezen fajtáját kiiktatnám,ha Zukerberg vagy B.Gates lennék,de minő szerencse,hogy nincs ráhatásom - az effajta kommentelők örömére.