Harmadik szempont

Közéleti kérdésekről szintézist keresőknek.

Az év legparasztabb honlapja!

2017. június 10. 21:53 - harmadikszem

legionoldlady_zpsc9ecf5a8.jpgMit gondolnak, ki produkálja az év legparasztabb honlapját? Hol oktatják ki, alázzák meg az érdeklődőket viccesnek szánt házmesterszöveggel? Egy építőipari cég? Mezőgazdasági Zrt? Focidrukkerek szövetsége? Nos, ha Ön ezekre gondolt, akkor nagyon téved –az év legparasztabb honlapja ugyanis egy tánc és illemtan stúdióhoz köthető. Na jó, igazából balettiskolához.

Pedig kár érte, mert az ötlet teljesen korrekt: balettiskola felnőtteknek, akik megtanulhatják a helyes tartást, jól elszórakoznak, szép zenéket hallgatnak közben, satöbbi (nem vagyok otthon a témában, biztos van még sok más pozitív hozadéka, ezeket az Istennek se vonnám kétségbe).

Na de bazdmeg ahogy beszélnek ott a honlapon az érdeklődő vagy az odatévedt olvasóval, az valami HIHETETLEN módon paraszt, sőt, konkrétabban szocialista portástempó. Nézzünk csupán három idézetet, de a többiből is szemezgethet még az iskola honlapján a t. érdeklődő.

1.    „A tagdíjak érvényessége, érvényesség meghosszabbítása (betegség, elfoglaltság, utazás, vagy bármi egyéb okokból) sajnos NEM lehetséges. 

A tagdíj lejárata után, a fel nem használt alkalmak elvesznek, hasonlóan a BKV bérlethez!!!”

Ez aztán a rugalmas hozzáállás, joggal kérdezi meg az ember, hogy miért is, kezit csókolom? Én konkrétan nem ismerek olyan, hasonló szolgáltatót (sport, tánc, hobbi, terápia) ahol ilyen mértékű pénzsóvár rigiditással találkozhatunk. De a hab a tortán természetesen a BKV-s hasonlat (bréking, BKV évek óta nem létezik), annak igazi kioktató, okoskodó, három felkiáltójellel megerősített stílusával együtt. 004.jpg

2.    „Szerencsére mindkét nemnek megadatott itt a XXI. században, hogy illatosat izzadjon, kérjük a megfelelő dezodor vagy stift használatot, ne tedd tönkre testszagoddal mások tánctanulását, szórakozását.

Abban az esetben, ha ez mégis megtörténne, ne vedd rossznéven, ha a tanfolyamvezető tanár, megfelelő körülmények között, erre figyelmeztet.”

Jézusom de tényleg. Természetesen azzal én is egyetértek, hogy a kellemetlen testszag zavaró egy ilyen jellegű tevékenység közben is. Én 5 éves korom óta folyamatosan járok olyan közösségekbe, ahol testedzés folyik, nagyon sokféle változatot kipróbáltam már, és igen, nagyon sok büdös emberrel  találkoztam. De ilyet azért még nem pipáltam, hogy a honlapon hívják fel a figyelmet arra, hogy ha nem dezodorálod magad akkor megszaglásznak és kibasznak az ajtón. Mégis hogy? Elkezd terjengeni a szag, van 30 ember, és akkor magastartás, az oktató mindenkinek beszagol és „Piroska bazdmeg rohadt büdös vagy, takarodj haza?” Of course itt is jön az igazi nyolcvanas évek eleji házmestertempó, okoskodó öregasszonyi stílusban: „szerencsére mindkét nemnek megadatott itt a XXI. században hogy illatosat izzadjon” anyád, Lenke néni.hqdefault_3.jpg

 

3.     Jó tanács GYEVI bíróknak: szeretnénk mindenkitől pozitív attitűddel elválni, ezért ha a fenti szabályok betartása nem lenne megfelelő számodra, kérj információt egyéb balettiskolákról, szívesen segítünk.”

Hát ezen viszont frankón lehidaltam. 2017-ben vagyunk, piaci verseny, Európa, stb, halló, Etus, Tyúkanyó! Nem mondunk ilyeneket, a HONALPON, ahol csalogatni kellene a népet, hogy te Gyevi bíró (he?) majd ha nem tetszik, akkor szívesen mutatjuk meg az ajtót. Én még ilyet nem láttam a rendszerváltás óta magánintézménynél.

Hát kérdem én miféle keleti despotizmusban szocializálódott öregasszony írta ennek az iskolának a kommunikatív tartalmát? Esküszöm ezek a szövegek pont olyanok, mintha a Szomszédok egy korai epizódjából csöppentek volna a weboldalukra. Kutyától, Lenkétől, Etustól, Sümeghy-től. Fertelem, egyszerűen fertelem.

_20111106093032.jpg

Ha tetszett a poszt, kövesd Facebook-közösségünket, és sose maradsz le a Harmadik Szempontról

 

76 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harmadikszempont.blog.hu/api/trackback/id/tr2412584577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2017.06.11. 19:27:32

1. Szerintem egyáltalán nem gáz, amiket írnak. A fitness világban megszokott, hogy veszel egy bérletet és az x-től y-ig érvényes. Ez tudod azért van kedves blogger, hogy ne hullámokban érkezzenek az emberek. Például január tipikusan fitness hónap, mindenki akkor akar lefogyni, a termek tele lesznek, így is, úgy is és ezt valahogy kontrollálni kell. Erre való a bérlet, amit mindenki saját szájíze szerint használ fel. Vagy nem...

2. Szagoltál már büdös embert? Tudod vannak olyanok, akik hiába mosdanak és figyelnek oda a higiénára, egyszerűen büdösek. Nekem is vannak ilyen ismerőseim, bármit csinálnak, ha elkezdenek izzadni, akkor nem lehet megmaradni a közelükbe. Sokan stealth-módban csinálják ezt, direkt nem dezodoroznak, mert azzal echte elismernék, hogy Ő bűzlenek, inkább hagynak minden ilyen cuccot és abban reménykednek, hogy a szag elnyomásának hiányával másra terelik a gyanút. Hát ez nem szokott összejönni... A más nemzetiségűekről pedig már nem is beszélek, akik előszeretettel járnak ilyen helyekre csajozni és a genetikájuknak "hála" (és most semmi, de semmi rasszizmus nincs bennem), elviselhetetlen a szaguk. Volt egy albérlőm, volt egy afrikai barátja, ha jött a srác (aki egyébként baromi illedelmes és tisztelettudó volt) mindig elmentünk itthonról, mert nem bírtuk elviselni a szagát.

3. Egy ilyen suliban oda kell figyelni és viselkedni kell. A küzdősport ugyan ez, kell a tisztelet, kell a fegyelem.

Mondjuk úgy, hogy a stílussal van némi probléma, de az elvárásokkal nincs. Hát ennyi.

zoli_ 2017.06.11. 19:55:59

Igazán suttyók:

leddiszkont.hu/vasarlasi-feltetelek.html

A személyes átvétel nem minősül internetes vásárlásnak.
De annak minősül bazdmeg.

Ser Vazul 2017.06.11. 19:56:13

Egyetértek Tomival. A klasszikus balett ilyen, ha fegyelmezett vagy, neked való. Ha meg libsi gizdagyík, akkor nincs más hátra, írogass a fotelből blogokat.

zoli_ 2017.06.11. 19:58:19

Ekkora király hogy születhetett meg szerény népünkből?
Csodálatos a színvilág, a megfogalmazás IS.
leddiszkont.hu/viszonteladoknak.html

O. Kán 2017.06.11. 20:17:32

A legnagyobb, a vaddisznó tajparaszt viszont a cikkíró.

Lindus86 2017.06.11. 20:23:16

Nyilván megengedhetik maguknak. Nincs ezzel baj.

Leordítász király 2017.06.11. 20:26:31

Ez egy teljesen normális honlap, normális emberek írhatták. Nem olyanok, akik szeretik a kihívásokat, versenyképes jövedelmet, dinamikus csapatot és a többit kínálnak, egyébként meg egy fos az egész, de ez már csak a bíróságon derül ki. BKV meg van a mai napig is (van honlapjuj is), héló, szerinted a buszok amiket a BKK közlekedted azok honnan vannak? Így van, legfőképp a BKV Zrt.-től, de nem kizárólag, mert lehet hogy a VT Arrivától, a lényeg az, hogy nehogymár a bezárt múzeumot kegyelemből igazgató Vitézy által gründolt BKK ténylegesen csináljon is valamit. Frászt, ők a te adódból csak megrendelik a szolgáltatást a szintén a te adódból menő cégtől, a BKV-től, aztán kiküldik az ellenőreiket, hogy szarrá kötbérezzék a 60 éves buszokat valahogy üzemben gányoló BKV-t ha azok össze vannak firkálva vagy a sofőr késik 5 percet. Szóval magyarul, a BKV-sok azok, akik szopnak meg dolgoznak, a BKK-sok meg azok, akik úgymond minőségi, ügyfélbarát és a többi módon beszedik a sápot a nulla melóért. Akárcsak egy bezárt múzeum igazgatásáért. Szóval, akik a posztod alapján a te etalonjaid.

Peter100 2017.06.11. 20:44:26

Szerintem rendben van, amit, ahogy írt. Ha érzékeny, kifinomult, én vagyok a király típusú lelkedet ez zavarja, ne menj ide táncolni. Én például rühellem a mézesmázas benyalós stílusú beszédet, írást.
A gyenge lelki világúak egyszerűen már itt kiesnek. Ez olyan "szűrő", mint amikor a 90-es években 5.000 Ft volt a diszkóbelépő (20-30.000 fizetésnél). Csórókám nem ment be..

CoolKoon 2017.06.11. 20:50:39

Látom, a weboldal célközönsége (igen, a primitív, suttyó tahók) mind itt kommentel. Némelyik véglény közülük még libsizik is (a jelentését mondjuk nem tudja, de a kocsmában hallotta, úgyhogy biztos valami sértő lehet, gondolta), mintha itt mindenki levelezőn végezte volna az általánost.
Na hát EZÉRT él meg ennek a weboldalnak az üzemeltetője is...

Melee 2017.06.11. 20:51:48

Látom a parasztok nem értik mi a cikkíró problémája, de hát bizonyos szint alatt ez nem is várható el.

@Ser Vazul: látom te csak fotelből ismered a klasszikus balettet, épp azért osztod az észt. Ami nincs.

@Leordítász király: Vitézyt azért rúgta ki a főnöke, mert az adott szakterületen jóval képzettebb volt mint ő, és szúrta az öreg kommunista szemét, hogy ezt nem hajlandó véka alá rejteni, és mindent úgy beállítani, mintha az ő érdeme volna.

efi 2017.06.11. 21:31:17

- Maga itt a tánctanár?
- Lófaszt, én az illemtanár vagyok!

Tökönrúgott Feleségek 2017.06.11. 21:42:34

@Melee: Vitézyt oda se kellett volna engedni. Nemhogy létrehozni számára egy külön szervezetet.

Jason Voorhees 2017.06.11. 21:45:05

Kicsit karcos a stílus, de annyira nem vészes, mimt amekkora ajvékot kiváltott. Ha nem tetszik, nem kell oda menni, ha sokan nem mennek oda, akkor pedig csődbemegy a vállalkozás. Ennyike.

Anna King 2017.06.11. 21:52:49

En kb masfel hete botlottam egy hasonloan kioktato szepsegstudio honlapjaba, irtam is nekik hogy a stilus miatt nem oket valasztom, esetleg gondoljak ujra, mert masokkal is igy jarhatnak. A valasz is hasonlo volt, az ilyen dogoljon ehen szerintem, normalis ember be nem teszi ide a labat...

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.06.11. 21:53:54

@Tomi from Space: mintha én is azt írtam volna, hogy stílussal van a gond meg a rugalmatlansággal. BTW abba az edzőterembe ahova most járok az utóbbi hat éve, pontosan azért maradtam, mert felismerték, hogy néha egy-egy faszkalap keménykedés helyett kicsit okosabb dolog normális modorban kommunikálni és cselekedni. Igen, sokszor volt olyan hogy át kellett lépniük a kőbe vésett szabályt, volt, hogy lejárt a bérletem és nem hoztam magammal a pénztárcámat, mégis beengedtek, és még ezer ilyen eset akadt. Viszont hat éve fizetem havonta a VIP tagdíjat, ami miatt mégis megéri nekik a normális, baráti hozzáállás.

kettő: szerinted oda szabad szarni az erőkeret alá? Nem, ugye? Na, mégse írod ki a honlapra hogy figyelj ha odaszarsz az erőkeret alá akkor felmosom veled. Ezek a szövegek egyszerűen nem egy honlapra valók, pontosabban nagyon árulkodó, ha odaírják őket.

Jól látom, hogy nem vagy rasszista de a négerek azért olyan büdösek hogy ha bejön egy a szobádba akkor ki kell menni? Érdekes, szerintem ez pont a rasszizmus definíciója, amit én visszautasítok és meg is kélek rá hogy itt mellőzd az ilyen hülyeségeket.

2017.06.11. 22:28:41

@Ser Vazul: akkor te egy büdös paraszt vagy. Nem gondolom komolyan, csak kedveskedni akarok. Hisz te így szereted.
Látod, nem vagyok libsi. Nemesi származásom feljogosít, hogy téged, a jobbágyot leparasztozzalak.
Ne mondd, hogy ez sértő, épp azt írod, hogy normális. Tehát térdre paraszt!

2017.06.11. 22:31:12

@Peter100: tényleg, egy tánciskola miről is szóljon....
falusi kocsmatempó való neked. Geci, kő kóla?
Hamár tánc és illem...

Rokkantnyugdíjaspornósztár 2017.06.11. 23:12:34

Ezt a hónaljszag controllt a BKK-nál is be kellene vezetni.

igazi hős 2017.06.11. 23:26:58

@Tomi from Space: "Szerintem egyáltalán nem gáz, amiket írnak." Nem a tartalommal, hanem a stílussal van baja a poszternek. És igaza van. Az ügyfélből élünk, ezért nem mindegy, hogyan beszélünk vele. Saját példa: Ügyfél hibajelzést ír, hogy egy nála levő program nem működik, a szomszéd gépen igen. Teamviewerrel kimegyek, látom, hogy lemásolta magához a programot, és a konfigban ott figyel egy D:\... könyvtár, de neki nincs is D meghajtója. Ilyenkor vagy a fenti stílusban elküldöd a felhasználót a halál faszára, vagy normális elmondod, hogy bocsi, ezt elkúrtad, kijavítottam, kérem fáradjon a kasszához. Szerintem a második a célravezető.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.06.11. 23:29:00

@harmadikszem: Nem ez a baj. A BKV említését azzal kéred számon, hogy szerinted az már nem létezik. Mint kiderül létezik. Akkor te sem vagy sajnos tájékozottabb náluk. Éppen így nem abból indulsz ki, hogy nem minden hasonló intézmény esetében hasonló a helyzet.

Az, hogy veled lazábbak, valamilyen költséget jelent. Ezt a költséget, az erre rakódó árréssel együtt kifizeted. Mert hajlandó vagy kifizetni. Ahogy sokan azt mondjuk nem kedveljük a fapados légitársaságokat, mert inkább vegyenek minket emberszámba. De az árérzékeny piac jellemzője sokan ezt nem akarják kifizetni. De ha tehetik trükköznek. Nézz rá a fapadosinfo blogra... És ahol sok a probléma, a trükközés pont ezek hatékony és kemény kezelésére lesz vásárlói igény is.

Érdemes ezt összehasonlítani azokkal a honlapokkal ahol átverik, megkárosítják az ügyfelet, sokszor kioktató stílusban hazudva.

Tojglitojas 2017.06.11. 23:42:11

@igazi hős: ez azért nem jó példa, mert a konfig fájl szerkesztése, sőt egyáltalán létezésének ismerete nem alap és nem is elvárható egy mezei felhasználótól. Viszont az, hogy ne legyél büdös, az alap és ilyen helyen el is várható. Ettől függetlenül nyilván mégis sokan büdösek, ezért íródott a cucc.
Az véletlenül sem merült fel, hogy nem suttyósság a motiváció ehhez a honlaphoz hanem esetleg a tapasztalat? ;)
És ha a büdös hónaljúnak szólnak esetleg még elkezd vergődni, hogy de mé', meg beperellek, meg dikriminácijjjó és hol van az leírva, hogy nem lehetek férfias szagú/büdös. Van ahol az is megmondják milyen ruhában mehetsz, nincs ezzel gond, világos beszéd, akinek nem tetszik máshová megy. Normális ember meg nem kezd ezen vergődni, hiszen nem büdös és eszébe se jut januári tagdíjjal májusban táncikálni.
Szóval nem mondom, hogy nincs nyomvonalakban igaza bloggernek, de erre egy posztot rittyenteni, az sem egészséges... ;)

juxx 2017.06.11. 23:49:32

Lehet, hogy meglepő, de asszonykám járt oda, és nagyon kulturált tánciskolának tartja, ahol minőségi oktatást kapott, és bármikor szívesen visszamegy. A szagra például annyit, hogy az izmokat melegen kell tartani a sérülés elkerülése miatt, ezért nem nyithatsz csak úgy ablakot, és ha ekkor valaki elhibázza a higiéniát, attól tényleg lehet szenvedni.

Azok az emberek tanítani szeretnének magas színvonalon, és mindig vannak emberek, akik a könnyebb utat keresik, a kifogásokat, és egy idő után az ember belefárad ezeknek a hallgatásába is. Ezért születnek az olyan leírások, mint ez, ahol kerek perec megmondják, mi az elfogadható magatartás és mi nem. Mert nálunk mindenki eleve abból indul ki, hogy ő kivétel, és a kivételeknek mindig azok innák meg a levét, akiknek a rendes szolgáltatásra van igényük.

Ja igen, és a balett az egy olyan hely, ahol fegyelemre van szükség. Akinek a személyisége ezzel nem kompatibilis, az választhat magának latin táncot, hátha ott nem jár le a bérlet :)

morph on deer 2017.06.12. 00:04:32

@Rokkantnyugdíjaspornósztár
"Ezt a hónaljszag controllt a BKK-nál is be kellene vezetni."

De még mennyire!
Javaslom, hogy "Hónaljszag Osztag" néven alakuljon egy különítmény erre a célra!

(Nem "gárdát" írtam, nehogy túljelentkezés legyen..!)

szellemkor 2017.06.12. 00:05:06

@efi: igen, nekem is ez jutott az eszembe!!!! :-) Klasszik, de abszolút ide illik.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.06.12. 00:07:58

@Válasszunk: nem hinném hogy választani kéne a parasztság és a magas árak között. Nem, visszafogott árakkal is lehet normális kommunikációt folytatni, ez hamis alternatíva.

Zsíros Bödön 2017.06.12. 02:38:20

Ez aztán a rugalmas hozzáállás, joggal kérdezi meg az ember, hogy miért is, kezit csókolom? Én konkrétan nem ismerek olyan, hasonló szolgáltatót (sport, tánc, hobbi, terápia) ahol ilyen mértékű pénzsóvár rigiditással találkozhatunk.

Nem tudom hol élsz, oda akarok menni. Városkámban az összes konditerem így tolja

Zsíros Bödön 2017.06.12. 02:39:38

Egy szó, mint száz, egy büdös gyökér a blog írója, aki zacskóban nevelkedett

Mit keres ez a szar a címlapon? 2017.06.12. 02:46:46

Egy ilyen ostoba, degenerált korcs, genetikai selejt, mi a kurva anyjáért ír blogot?

Mit keres ez a szar a címlapon? 2017.06.12. 02:48:26

@Válasszunk: ne fáraszd magad! Ez a seggfej olyan buta, hogy a töredékét sem fogja fel.

Gy.Takács 2017.06.12. 06:12:50

Mondjuk azt is kiirhattak volna a honlapjukra, hogy szarás után moss kezet, mert itt megfogod a partneredet. Esetleg még azt is hogy szellenteni csak a mosdóban és az oktató engedélyével lehet.

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2017.06.12. 08:43:56

Nem láttál, nem hallottál te még parasztot...

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.06.12. 08:45:35

@Mit keres ez a szar a címlapon?: szar lehet hajnali háromkor görnyedni az antipszichotikum felett, bekapni a bogyót és még letolni pár elmebeteg kommentet, mielőtt - természetesen egyedül, mint évtizedek óta mindig - befeküdni a nyirkos ágyba :(

Klesk 2017.06.12. 09:02:08

19 éve járok táncklubokba, 25 éve fitness termekbe. A havi bérlet eddig mindenhol havi volt, csak akkor hosszabbítják, ha a klub nem nyit ki valamiért. A mosdatlan ember mindenhol probléma. Nem az izzadó, bár azt is lehet kontrollálni, hanem aki ótvar mosdatlanul jön le, a sporttáskában rohasztott pólóban, nadrágban. Ezek ellen muszáj fellépni, néha mi, tagok szoktunk szólni érte. A klub feltételeit pedig mindig, mindenhol, mindenkinek el kell fogadni. Aki ezt nem tudta eddig is, az szerintem soha nem járt efféle helyekre.

vajdasagi 2017.06.12. 09:16:44

@Tökönrúgott Feleségek: Vitézy igen jól vezette a BKK-t. Egyébként ezen én meglepődtem: jókora ellenszenvvel tekintettem rá, amikor kezdett.

Azért kellett mennie, mert a Tarlós (aki szintén jól végzi a dolgát) nem bírta elviselni a Vitézy stílusát és preferenciáit. Sajnálatos, mert hasznosak voltak mindketten.

John Doe3 2017.06.12. 09:47:38

@Gy.Takács: ... IRÁSOS engedélyével...

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.06.12. 09:59:29

@Klesk: ha nem írtam volna bele a cikkbe jól látható helyre, hogy 5 éves korom óta járok efféle helyekre, akkor most azt hinném, hogy kihagytam valami fontosat. Így viszont mást hiszek :)

szcsongor 2017.06.12. 10:07:47

@Tomi from Space: Baszki, azt mondod hogy nem rasszizmus meg minden, erre benyögsz egy akkora orbitális rasszista faszságot, hogy kilóg a blogból. Mutass már nekem egy tudományos bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy más nemzetiségűek (itt gondolom más bőrszínre akartál gondolni) büdösebbek, ami ráadásul genetikai eredetű.
Ja és én lehet, hogy nem vagyok járatos az ilyen fitness, táncterem, gym stb. bérletek terén, de ahova én járok fallabdázni, ott egy adott időszakra adott összeget töltök fel, majd azt járom le. Az összeg viszont nem veszik el az időszak lejártával, ha nem használtam fel, hanem átmegy a következőre, ha meghosszabbítom. Lehet ezt ilyen korrekt módon is.

@Tökönrúgott Feleségek: Vitézy volt a legjobb dolog évtizedek óta, ami a budapesti tömegközlekedéssel történt. Mondom ezt úgy, hogy az elején nekem sem volt szimpatikus, hogy odaültettek egy ilyen csókos nyikhajt. Aztán kiderült, hogy tényleg ért hozzá.

Klesk 2017.06.12. 10:08:34

@harmadikszem: Akkor nem tudom, hogy mit hiszel. Szerintem teljesen megfelelő módon írták ki. Aki azt követeli, hogy a kedvezményes havibérletét hosszabbítsák meg, mert nem járt le, az másból nem ért. A kedvezményes árú bérlet azért kedvezményes a napijegyhez vagy 10/20 alkalmashoz képest, mert vállalja a delikvens, hogy lejártja egy hónap alatt. A szagról: a versenytánc és salsa szakágazatban, valamit testépítésben, amiket én ismerek, brutálisan ápolatlan emberek tudnak megjelenni. Olyanok, hogy a nagy táncterem kb felében érezhető a fószer bűze. Vagy volt, akinek az ingét kihajították az öltözőből, mert kiverte már a só, de akkor se vitte haza kimosni. Szerinted milyen volt edzés végére a szaga? Iszonyatos. És az a legszebb az egészben, hogy az ilyenfajták hőbörögnek a legjobban, hogy ő nem is érzi, te vagy ilyen meg olyan, és különben sincs kiírva sehol. Vagy váltócipő: örökzöld. Az istennek se érzi, hogy a kutyahúgyos, kutyaszaros utcán használt cipőjében ne járjon már olyan teremben, ahol az emberek lefekszenek, leülnek a gyakorlatokhoz. Muszáj ezeknek kiírni a primitív eszükkel is megérthető módon, hogy nem. És a többi fizető vendég megtartása érdekében inkább húzzon el.

RePeet77 2017.06.12. 10:32:42

Szerintem a BKV igenis létezik még :D

terrormaci 2017.06.12. 11:01:04

feleségem a szóban forgó "iskolába" járt balettra, a tulaj úgy kommunikált a tanulókkal, mint a kutyákkal, szóval a honlap stílusa csak a felszínt kapargatja

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.06.12. 11:19:08

Nagykörúton belüli ballib hobbi jogvédő majom, a limonádés koktélt szürcsölve, nem érti hogy miért nem lehet büdösen, mosdatalnul edzeni egy közösségben, mert pl őt nem zavarná ha egyszer felemelné a hájoas seggét egy véletlen okán, és sportolna valamit.

ergerberger 2017.06.12. 12:16:57

@zoli_: Itt is hazudnak: "Csak a számla, a termék és a csomagolás hiánytalan megléte esetén érvényes!" - a csomagolás megléte nem feltétele a távollévő felek között létrejött szerződéstől való elállásnak.

_B_ 2017.06.12. 12:41:49

Nem látok ezekben a kiírásokban kivetnivalót. Persze én szeretem az őszinteséget.
1: Ez mindenhol így működik. Ha veszek egy uszoda vagy fitnesz bérletet, annak is megvan, hogy meddig érvényes, és azon belül max. hány alkalom. Vannak úgynevezett szabályok, feltételek. Nem jár minden azért mert neked a harmadunokatestvéred kiskutyája áttétes anorákban szenved, és neked kell szívószállal etetni a táncóra helyett.
2: valószínűleg te el sem tudod képzelni mennyire igénytelen és büdös emberek járnak edzésekre, tanfolyamokra. Gondolom elegük lett ebből, ugyanis a normális közönséget elriasztja. Olyan ez mint a csöves a buszon. Csak a BKK meg a MÁV sem piaci szereplő, tehát nincs érdekében az ügyfél-elégedettség fokozása.... verseny hiányában azt csinálsz amit akarsz.
3: egyszerű piaci magatartásra, tudatos folyasztásra buzdít. Ha nem tetszik nem kell náluk hagyni a pénzt, vidd máshova! Mindenki jobban jár. Nem kell náluk puffogni mint egy besavanyodott menopauzás ringyó, hogy márpedig te akkor is azt kéred amit ők nem kínálnak :)

_B_ 2017.06.12. 12:48:17

@terrormaci: "feleségem a szóban forgó "iskolába" járt balettra"
Mégis meddig járt oda? És miért több mint egy alkalommal? :D

_B_ 2017.06.12. 12:49:19

@terrormaci: "feleségem a szóban forgó "iskolába" járt balettra"
Mégis meddig járt oda? És miért több mint egy alkalommal? :D

sinter24 2017.06.12. 12:58:55

Sajnos megfordultam ebben az iskolában. A honlap tényleg csak a jéghegy csúcsa, elképesztő, amit a vezető megenged magának. Jól példázza ezt az alábbi idézet a balettiskola tagjainak címzett leveléből:
"Kedves Prémium tagok 10%-a!
Utoljára írok nektek, mert 2017. április 10. 17 óra 1 másodperckor, Ti már nem lesztek.
Még azért léteztek, mert a csoportvezető tanárok könyörögtek, adjunk még egy hónapot, hátha képesek lesztek:
- a Balettművészet-re utalni a tagdíjat
- határidőre
- a megfelelő összeget
Tudom, hogy ezek szinte teljesíthetetlen elvárások, de képzeljétek a Prémium tagok 90%-a még erre is képes.
2017. április 10. 17 óra 1 másodperckor, nemcsak a Prémium csoportból, hanem az egész balettiskolából, páros lábbal foglak kirúgni Titeket, és mint az előre tisztázott szabályok súlyos megszegői, tiltólistára kerültök!"
Nem a szabályokkal van gond, hanem a kommunikáció stílusával, azzal viszont nagy. Emellett sok mással is. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy kerülje el nagy ívben a szóban forgó intézményt!

Klesk 2017.06.12. 13:10:08

@sinter24: Ez kemény. Tényleg vannak olyan tagok, akik hónapok óta nem fizetnek tagdíjat, pedig a szolgáltatást igénybe veszik? Tehát konkrétan van képük hónapokon keresztül meglopni a másik embert? És az iskola meg barátságtalan hangon írnak nekik? Apám...

sinter24 2017.06.12. 13:22:17

@Klesk: Nem, ez egyszeri eset volt. Azzal, hogy Prémium tagok lettek, változott a számlaszám és az összeg, ahova és amit utalni kellett. Sokaknak be volt állítva az automatikus utalás, és emiatt az iskola másik számlájára utaltak véletlenül. Egyszer.

Klesk 2017.06.12. 13:41:10

@sinter24: A levél azt írja, hogy utoljára ír, és még egy hónapot ad. Ebből nekem az jön le, hogy már írt és volt haladék is. Az egyik táncklubban az öltözőben volt kifüggesztve a nemfizetők listája, ami nem fért egy a4-esre. Már az ilyen lehetőséget mindenhol kiküszöbölték, és jegy nélkül nem lehet bemenni sehova. De még így is néha a recis bejön megszámolni az embereket és a jegyeket. És néha szólni kell, hogy aki elfelejtett jegyet venni, az csavarjon már ki és vegyen egyet. Összességében én megértem, hogy a klub vezetőjének/edzőjének/tulajdonosának marhára elege van a kiskaput keresőkből, kummantósokból, higiéniát nem ismerőkből. Azt is megértem persze, hogy aki normálisan edz és viselkedik, az nem érti, hogy mitől ez a kemény hangnem. Jó szándékkal mondom: az ne vegye magára. Normális emberként el sem tudod képzelni, hogy miket lehet tapasztalni, mikre kell figyelmeztetni és hogyan kell fegyelmezni felnőtt, értelmesnek gondolt embereket.

sinter24 2017.06.12. 13:58:42

@Klesk: Igen, ha nem lettem volna ott, és nem tudnám, hogy ez valóban az első figyelmeztetés volt (egy hónappal azelőtt indult a csoport), én is nehezen hinném el. De sajnos így van. Kiskaput keresők, nem megfelelően viselkedők szerintem mindenhol vannak, és mindig lesznek. Megértem azt is, ha valaki ezt nehezen tolerálja. Büdös emberrel én nem találkoztam ott :) A kritikát, a figyelmeztetést, azonban tisztelettel és udvariasan is meg lehet fogalmazni, ahogy a "páros lábbal kirúgás" helyett is meg lehet kérni normális hangnemben a szabályszegőt, hogy keressen másik iskolát. Ha ez a vezetőnek nem megy, bármikor felvehet valakit, aki tud emberi hangnemben kommunikálni a kliensekkel.

Klesk 2017.06.12. 14:10:25

@sinter24: Nem célja a blognak, de hosszú életemből annyi, de annyi példát és anekdotát tudnék neked mesélni különféle klubokból, hogy milyen emberek vannak. Hogy miket művelnek, mennyire undorító dolgokat tudnak csinálni, milyen antiszociálisan tudnak viselkedni, és mennyire megterhelik ezzel a közösséget. És a megváltó úristen se tud rájuk hatni. Nem értik, megsértődnek, nekik áll feljebb. Az edzők kerülik a konfliktust, mert fizetővendég mégiscsak, de egy idő után lefő a kávé mindenhol. A mostanában látogatott konditeremben az edző leánynak nagyon nehezen ment először, de mára lelkiismeret-furdalás nélkül zavarja ki a büdös, ápolatlan embert. Igazad van, hogy tisztelettel is meg lehet fogalmazni, de hidd el nekem, hogy aki elég civilizálatlan, hogy bunkóságokat elkövessen, annak aztán beszélhetsz te civilizáltan. Nem fogja érteni, mert ő maga nem az. Tényleg azt javaslom, vedd figyelembe, hogy a levélben szigorúan a nem fizető 10%-ot szólították meg, nem pedig téged. A honlapon sem rólad beszéltek, amikor a kummantósok és mosdatlanokhoz szóltak. Ha úgy vesszük, érted is teszik.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.06.12. 15:06:55

@sinter24: elképesztő paraszt stílus, ideje hogy nyilvánosságot kapott.

sinter24 2017.06.12. 15:11:12

@Klesk: Teljesen értem, amit írsz, és bár még nem tapasztaltam, elhiszem, hogy vannak olyan helyzetek, amik legitimálják a civilizálatlan hangnemet. Sokan a kommentelők közül, ahogy valószínűleg Te is, saját korábbi tapasztalataitok alapján alakítotok ki egy képet azokról, akiket a levél vagy a honlap megszólít. Amit én a saját szememmel láttam abban az iskolában, amiről ez a cikk szól: teljesen civilizált, intelligens, illatos, esetleg kicsit feledékeny nőkkel beszélnek ilyen stílusban. Szerintem ez árnyalja kicsit a képet, és valahol bizonyítja, hogy valóban meglehetősen paraszt ez a honlap, illetve az, aki a szövegét írta.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2017.06.12. 16:11:58

Hihetetlen, hogy egyes kommentelők szerint ezek a dolgok okék. Az egyedien hibásan elhelyezett vesszők és a tartalom együtt egy olyan szöveget ad, amelyikből árad a kínos-érzésű flegmaság.

(ahogy aztán sinter24 írta is)

kvadrillio 2017.06.12. 16:44:02

GEO » Akár egy négyéves kisgyerek - íme Trump a pszichológus szemével
Akár egy négyéves kisgyerek - íme Trump a pszichológus szemével
2017. jún. 10. 16:50

Donald Trump
pszichológus
infantilizmus
bizonytalanság

Pszichológiai szempontból Trump egy kisgyermeknek felel meg/Fotó: AFP
Pszichológiai szempontból Trump egy kisgyermeknek felel meg/Fotó: AFP
1
4
Csapos Lajos

Mindazok, akiknek (és ilyenek világszerte nagyon sokan vannak) nem igazán szimpatikus az a fajta politika, amit Donald Trump, az USA elnöke képvisel, vélhetően elégedetten fogadják majd dr. Noam Shpancer amerikai klinikai szakpszichológus azon véleményét, amely a Psychology Today hasábjain jelent meg, és ami – finoman szólva – nem fest valami hízelgő képet az ingatlanmogulból lett politikusról.
Hirdetés

Ahogyan azt a dr. Shpancer dolgozatáról beszámoló mindset.co.hu pszichológiai szaklap írása megjegyzi, a pár nap múlva a 71. születésnapját ünneplő Trump izgalmas karakter, aki mindenkiből kivált valamilyen érzelmet. Már önmagában a megválasztása is komoly meglepetésnek számított, lévén a polgárok ezúttal nem egy magasan képzett és morálisan feddhetetlen személyt emeltek a legmagasabb pozícióba, hanem olyas valakit, akinek a mentális egészségi állapota legalábbis megkérdőjelezhető. Mert miközben az általa birtokolt tisztség egy felnőtt ember fejlettségi szintjét követeli meg, aközben a Trump-jelenség – amiként azt dr. Shpancer állítja – nem áll másból, mint vegytiszta infantilizmusból. Az elnököt külső szemlélőként vizsgálni éppen olyan – teszi hozzá a szakember –, mint arra a középkori festményre rácsodálkozni, amin egy gyermek van, akit felnőtt testi arányokkal ábrázoltak. És hogy miért? Nos, többek között azért, mert Trump viselkedése nem csupán egy elnök komolyságától áll nagyon távol, de amiatt is, ahogy feldolgozza a külső információkat: utóbbiak közül csak azokkal foglalkozik, amelyek beleillenek a világképébe; egyéb esetekben inkább magát az információt módosítja, hogy az belepasszoljon saját fantáziavilágába. És most néhány konkrét megállapítás dr. Shpancertől...
Az elnök a saját hibáit nem látja – állítja dr. Shpancer klinikai szakpszichológus/Fotó: AFP

A szakpszichológus szerint Trump képtelen túllépni önnön egóján, amit egyoldalú döntései is mutatnak. Emellett nincsenek valódi baráti és intim kapcsolatai, ráadásul hajlamos másokat a gyengeségeik mentén leértékelni, míg önmagát csak a legritkábban nézi kritikus szemmel. Ezért aztán nem csoda, hogy tagadja saját hiányosságait, amiként azt sem, hogy másokét szívesen felnagyítja. Amely én-védő mechanizmusok egytől egyig a belső bizonytalanság elleplezését célozzák. Látta valaki is őszinte humorral megközelíteni Trumpot a saját negatívumait illetően? – teszi fel a költői kérdést dr. Shpancer, hogy aztán rögtön meg is válaszolja: bizonyára senki nem felelhetne igennel, mivel az elnök minden szempontból nélkülözi a belső reflexiót. Arról nem beszélve, hogy Trumpnál még csak véletlenül sem lehet felfedezni semmiféle morális iránytűt, mivel elgondolásait és reakcióit mindig a helyzetek és a célok alakítják, s a következetlenség, az ego védelmét szolgáló cselekedetek megakadályozzák az érettség kialakulását. Egy olyan valaki azonban, aki számára csakis a kézzelfogható nyereség elérése a cél, aligha lesz képes a környezetében végbemenő pozitív változások elindítására. És bár az egyoldalú kép elkerülése okán azt is meg kell megjegyezni, hogy mindannyian rendelkezünk a gyermeki fejlettségre utaló vonásokkal, Trump esetében mindez olyan fokú, amelynek alapján dr. Shpancer nem tartja őt alkalmasnak jelenlegi posztja betöltésére.

Az is igaz persze – tehetjük hozzá mi –, hogy ha elsőszámú vezetői pozíciót kizárólag azok tölthetnének be, akik pszichológia szempontból makkegészségesek, úgy szerte a világban nagyon sok elnöki és miniszterelnöki szék üresen maradna.
Hozzászólások

...kvadrillio...Talán..., sokkal előbb kellett volna ezt a pszichológiai karakterelemzést megejteni róla.....:)))..

Legújabb
Beszélgetések
Saját

asperatus2000 : Sajnos a történelem már megmutatta, hogy idióták, konkrét elmebetegek, személyiségzavaros diktátorok és pszichopata tömeggyilkosok is nemzetek élére kerülhetnek. A demokrácia legnagyobb csapdája pedig az, hogy gyakran az ostoba többség szavaz be pozícióba egy sötét barmot.
2017-06-10 17:17 | Értékelés: 80%
Válasz Értékelés: -1 +1
geza.lovaszi válasza neki: TAN GO(2): Elég baj az az amerikaiaknak is és a világnak is.
2017-06-10 17:09 | Értékelés: 80%
Válasz Értékelés: -1 +1
geza.lovaszi : Ilyen unszimpatikus elnöke még soha nem volt az USA-nak.
2017-06-10 17:08 | Értékelés: 71%
Válasz Értékelés: -1 +1
TAN GO(2) :
Akármit hordanak róla össze, egyelőre még akkor is ő az USA elnöke.
2017-06-10 17:01 | Értékelés: 60% | Válaszok: 1
Válasz Értékelés: -1 +1
Hirdetés

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2017.06.12. 17:49:38

@sinter24: @Klesk: @harmadikszem: Én úgy érzem, hogy ez a levél, hangvétel akár beleférhet bizonyos körülmények között. És ez nagyban függ a tagok közötti viszonytól, illetve magának a társaságnak a jellegétől, kapcsolati szintjétől. Hogy néhány példát említsek:

Az ejtőernyős klubunk egy kvázi baráti kör, rendszeres együttivással, beszólogatással, egymás szívatásával. Az égvilágon senki sem sértődne meg egy ilyen üzeneten, viszont az érintettek úgy elsüllyednének. A honlapunkon mégsem írunk olyat, hogy 'Gyere ugrani, az első után úgy elverjük a segged, hogy két napig nem fogsz leülni!'

Az edzőm simán elküld a halál faszára privát edzésen, ha megérdemlem, mert mi ilyen viszonyban vagyunk egymással, nincs sértődés belőle. Csoportos edzéseken sosem tesz ilyet.

Ettől függetlenül a honlap kommunikációja tényleg gáz. A 'főnök - vadidegen' szintű kapcsolatban használja a 'főnök - de azért még haverok is vagyunk' szintű párbeszédet. Igen, ez kívülálló szemmel alpári. És én sem jelentkeznék ez alapján. De azt el tudom képzelni, hogyha már hosszabb ideje tag lennék, ismerném a csoportot, az embereket, egyáltalán nem zavarna.

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2017.06.12. 17:53:24

@kvadrillio: @harmadikszem: Ezt a tahót meg tiltsd már ki légyszi, csak telefossa a blogokat az offtopik baromságaival.

Klesk 2017.06.12. 18:08:41

@Szántó Gábor: Szerintem picit más a helyzet. A magam életével példálózva. A konditeremben, ahova most járok, ki van írva angolul és magyarul, hogy váltócipő kötelező. Sokszor előjött az ötlet, hogy ki kellene írni a házirendet a reci fölé nagy betűkkel. Elsősorban azt, hogy ha mosdatlan és/vagy rossz szagú vagy, akkor nem kapsz bérletet. Ez nagyon súlyos probléma, állandóan előjön, pedig elég igényes pesti teremről beszélünk. Bennfentes, fitness terembe járó ember erre rábólint, egyetért, és nyugodtan bérletet vesz. Aki kívülálló, az meredten néz a feliratra, hogy ez így most hogy. Táncon ugyanez. Van egy táncklub, ahol a vécében versben van megfogalmazva, hogy pucold ki, ne tegyél bele tampont, stb. A teremben versben van ugyanúgy, hogy ne mutogasd a pucér segged, öltözz normálisan, ne legyél mosdatlan. A teremtulajdonos vérmérséklete szabja meg, hogy hogyan prezentálja a házirendet, az együttélés szabályait. De alapvetően aki ilyen dolgokat elkövet, annak muszáj szókimondóan leírni, mert nem érti másképp.

kvadrillio 2017.06.12. 18:12:10

Hát dögölj meg te rothadt sorozatgyilkos !++!!+ A PÖCSÖDNÉL FOGVA AKASZTANÁLAK FEL TE ÁLLAT !!!+

Megtört kihallgatása alatt a 26 éves moszkvai postás, aki a közismert Kék Bálna közösségi médiajáték segítségével több mint 30 fiatal lányt tartott bűvkörében. Ilya Sidorov azt is bevallotta, hogy ő álmodta meg és hozta létre az eddig 130 tini öngyilkosságát előidéző kegyetlen kihívást.

Daniel001P 2017.06.12. 20:58:41

biztos volt már a kommentek között, de a 3 éve nem létező BKV jelenleg is létezik, bizony. néha a kevesebb több. amúgy jó írás

Daniel001P 2017.06.12. 21:00:23

bocs, évek óta volt, nem 3 éve nem létezik

Kegy 2017.06.12. 21:45:52

A PC marhasagokbol eleg. Az egyenes beszed ertekelendo.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.06.12. 22:28:29

@Szántó Gábor: persze, tök igazad van, személyes viszonylatban ezek simán beleférnek.

szépjuhászné 2017.06.12. 22:35:30

@sinter24: Megnéztem a honlapot. Nem derül ki, hogy kik az oktatók, pedig ki kéne írni teljes névvel, végzettséggel, a Tomi, Lidi, Luca nem értékelhető információ. Az én egyik lányomnak balettművész diplomája van a Táncművészetiről, de ő sem oktathat balettmesteri papír nélkül. Baromira érdekelne, kik ezek és mire a nagy mellényük.

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2017.06.12. 22:38:40

@Klesk: Ebből most nem jöttem rá, hogy egyetértünk, vagy nem. :D

Viszont a táncot ne keverjük az edzőteremmel! A táncklub sokkal intimebb, fizikai kontaktus van, esetleg több résztvevővel. Ne'adjsten fellépésekkel, amikor a közösség érdeke felülértékelődik.

szépjuhászné 2017.06.12. 23:03:26

@szépjuhászné: Rákerestem a pasira ( a Facebook oldalukon kiderül a tulaj neve). Ez egy kókler. Elvégzett néhány tanfolyamot és most mesternek képzeli magát. Ha jól látom, balettmesteri diplomája (sőt, úgy tűnik semmilyen szakirányú diplomája) nincs. Úgy látszik, aki már volt kétszer balett előadáson és volt valamilyen tanfolyamon, oktathat olyasmit, amihez nem ért.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.06.12. 23:13:19

@szépjuhászné: köszönöm én is megnéztem. Szinte biztosan csalóval van dolgunk. Azért ez se rossz, amit szintén ott olvastam a vélemény rovatban:

Megaláztak, hülyének néztek, de legalább jó sok pénzembe került.
Prémium tagként fejenként több, mint 100ezer forintot fizettünk azért, hogy szerepelhessünk az iskola által megrendezett előadáson. A beígért 2 fellépésből a szereplők megkérdezése nélkül időközben 3 lett. Ugyanazon a napon, egymás után. Ez tökéletesen konvertálta át az élvezetet szenvedéssé, a jó hangulatot agóniává. Az iskola által készíttetett jelmezek elfogadhatatlan minőségűek voltak, cserébe nagyon drágák. Nyugtát nem kaptunk a befizetett összegről. Kritikai észrevételt megfogalmazni azonban nem volt tanácsos, mert az kirúgáshoz vezetett volna. Végezetül álljon itt egy idézet a Miami Balett vezetőjének a Prémium tagokhoz intézett leveléből, mely tökéletesen tükrözi vissza azt, ahogy a balettiskola viszonyul a fizető vendégeihez. A Prémium csoportba történő belépéskor a számlaszám és az átutalandó összeg változott, ezt néhányan az első alkalommal elfelejtették. Egyszer. És ezt kapták:
"Kedves Prémium tagok 10%-a!
Utoljára írok nektek, mert 2017. április 10. 17 óra 1 másodperckor, Ti már nem lesztek.
Még azért léteztek, mert a csoportvezető tanárok könyörögtek, adjunk még egy hónapot, hátha képesek lesztek:
- a Balettművészet-re utalni a tagdíjat
- határidőre
- a megfelelő összeget
Tudom, hogy ezek szinte teljesíthetetlen elvárások, de képzeljétek a Prémium tagok 90%-a még erre is képes.
2017. április 10. 17 óra 1 másodperckor, nemcsak a Prémium csoportból, hanem az egész balettiskolából, páros lábbal foglak kirúgni Titeket, és mint az előre tisztázott szabályok súlyos megszegői, tiltólistára kerültök!
További szép napot!
Üdvözlettel:
Miskovitz János
a balettiskola vezetője"

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.06.12. 23:18:37

@harmadikszem: a sztori még sokkal gázosabb, mint gondoltam volna. Ez egy csaló kókler. Színházi háttértáncos. OKJ tanfolyamot végzett segédszínész, aki balettmesterként merészeli eladni a gagyi termékét, és ráadásul nagyon sok pénzért, minősíthetetlen stílusban www.miamibalett.hu/balett-tanarok/miskovitz-janos/1100/

Beer Monster 2017.06.12. 23:33:54

Paraszt, paraszt, na de ez semmiség, nem láttátok a VEKE honlapját.

Ezeket egyébként személyiségzavaros emberek írják.

sinter24 2017.06.13. 09:10:52

@szépjuhászné: János nem tart órát. Ezért vannak még fizető vendégei :) A tanároknak nem tudom, milyen végzettsége van, ők viszont nagyon kedvesek, és jó órákat tartanak. Miattuk nem ment még csődbe az intézmény. Sokan lenyelik, amit a vezetőtől kapnak, mert annyira szeretik a tanárokat. Persze, hogy ha ők úgy döntenének, hogy máshol tanítanak, szinte mindenki szó nélkül követné őket.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.06.13. 13:30:13

@sinter24: addig nem is lesz változás, amíg valaki, pontosabban a kritikus tömeg nem mondja meg a pofájába, hogy öreg, anyáddal beszélsz így. De látjuk, hogy itt is hányan kommentelték, hogy ez igenis normális beszédstílus. Amíg a többség meghunyászkodik és tűr, addig az ilyen arrogáns barmok sokmindent megtehetnek.

zsoci 2017.07.27. 23:29:24

Hallo, mi az hogy a BKV nem létezik? Dehogynem. Ami nem létezik, az a BKV bérlet, mert a BKV már nem árusít jegyet, bérletet.