Harmadik szempont

Közéleti kérdésekről szintézist keresőknek.

Abúzusok a tudományban

2017. november 14. 13:03 - harmadikszem

5_of_the_most_evil_science_experiments_ever_performed_232942.jpg

Az abúzusok témája – nagyon helyesen – egyre inkább reflektorfénybe kerül, a vélemények azonban – nagyon helytelenül – egyre inkább polarizálódnak, nem sok esélyt adva annak, hogy ezek a társadalmi viták belátható időn belül valamiféle nyugvópontra kerülnek. Jelenleg leginkább a művészeti ágazatokban különösen a színházban, illetve a politikában tarolnak a visszaélésekkel kapcsolatos történetek, noha több helyen is felvetődött már az akadémiai abúzusok kérdésköre. Ebben a posztban ezt a diskurzust igyekszem majd tovább vinni.

A leginkább kézenfekvő visszaélések itt is szexuális természetűek, és az első ilyen jellegű ügyeknek már lettek is következményei. Ezekben az esetekben általában az gyanítható, hogy a hatalmi szempontból magasabb hierarchiát képviselő személy visszaél ezzel a hatalmával, és másra használja fel, mint amire az való. A legprimitívebb esetben szexre.

Arra szeretném azonban felhívni a figyelmet, hogy a szexuális abúzusok valóban csak a jéghegy csúcsai, hiszen az akadémiai (tudományos) életben ennél sokkal kiterjedtebb, sőt, szégyen kimondani, elfogadottabb típusú visszaélések fordulnak elő igen nagy számban.

images_6.jpg

Abúzusok a felvételinél

Különösen a művészeti karokon, azon belül is az elit művészeti képzésekben jellemző és köztudott, hogy már a felvételin is hatalmas protekciós nyomás érvényesül. Ez szerintem nem a dolog természetével, hanem a nagyon magas fokú szelektivitással van összefüggésben. Egy-egy művészeti képzési helyre adott esetben több száz jelentkező kér felvételt, azonban azt látjuk, hogy a ténylegesen felvettek igen nagy százaléka valamilyen értelemben protekciós. Nekem volt szerencsém művészképzésben is előfordulni, ott a 10 fős osztályból összesen hárman voltunk, akik nem álltak valamilyen kiterjedt családi kapcsolatban az adott szakmával. Ez azért is nagyon problémás, mert jelenleg semmiféle nyilvános minősítő rendszer nem áll rendelkezésre, ami alapján a felvételizők teljesítménye objektív módon összemérhető lenne. De szubjektíve sem, hiszen egymás felvételi munkáiba a jelentkezők általában nem nyerhetnek betekintést.

Abúzusok az ösztöndíjak kiosztásánál

Ez a megjegyzésem kifejezetten a magyar viszonylatokra vonatkozik, hiszen a nemzetközi és a jobb nyugati ösztöndíjak esetében elég világos és áttekinthető kritériumrendszer érvényesül. A hazai gyakorlatban ezt én egyszerűen nem látom, a PhD ösztöndíjakat például tipikusan kétféleképp osztogatják. Vagy pofára, vagy pedig azért, mert az adott jelölt kutatási projektje épp beleillik a doktori iskola vezetőjének a projektjei közé. Ezek az ösztöndíjasok ezután nyilván segíteni fogják az ösztöndíjat odaítélő iskolavezető projektjeit, hivatkozni fogják stb. Ez a hatalommal való visszaélés tipikus esete, ráadásul teljesen tisztességtelen, hiszen a doktori iskolákba felvételizőknek nincs lehetősége megtudni, hogy kérvényüket miért utasították el, milyen szempontok szerint döntöttek, valamint nem tekinthetnek be a nyertes pályázati anyagokba (ha vannak ilyen anyagok egyáltalán).

maxresdefault_8.jpgAbúzusok az állások kapcsán

A legtöbb egyetemi hely Magyarországon közalkalmazotti, így a hatályos tv szerint minden állást pályáztatni kell. A gyakorlatban azonban senkit nem ismerek, aki így kapott volna állást, azokat kizárólag kapcsolati tőke alapon lehet megszerezni a hazai viszonylatok között, az aktuális pályázatokat már a jelöltre írják ki. Ez egy rettentő kontraproduktív rendszer és véleményem szerint igen tisztességtelen. A nyugati egyetemeken az állásokat valóságosan is versenytárgyalásokon keresztül, több bizottság, legtöbbször hallgató is oktatói csoportok bevonásával, legalább részben nyilvánosan lebonyolított teljesítményalapú versenyfeladatokon és interjúkon keresztül lehet elnyerni.

Abúzusok a publikációk kapcsán

Végül egy olyan típusú abúzosról is meg kell emlékeznünk, amely rendszerszintű visszaélésekre ad alkalmat és a nyugati tudományosságot ugyanúgy jellemzi, mint a hazait. Ez pedig az ún peer review rendszer, ami egyfajta vak lektoráltatás jelent.  A dolog elméletben úgy néz ki, hogy egy folyóirat szerkesztőségébe eljuttatott kéziratodról leveszel minden olyan info-t, ami a személyedre utal (anonimizálod) és ezután két (három, négy stb.) bíráló véleményezi, publikálását javasolja, javításokat kér illetve elutasítja. Ez a rendszer elméletben igazságosnak néz ki, a gyakorlatban azonban számtalan visszaélésre ad lehetőséget.

Először is a főszerkesztő vagy a beosztott szerkesztő minden indoklás nélkül dönt arról, hogy a kéziratot egyáltalán bíráltatja-e. Fellebbezésnek lehetősége nincs, ez egy tiszta hatalmi helyzet. Jobb helyeken kifejezetten tanítják, hogyan kell (és főként, mely konferenciákon) összeismerkedni a főszerkesztőkkel avégett, hogy a peer review felé vezető úton egyengessék a kéziratot.

Másodszor, a főszerkesztő vagy a beosztott szerkesztő teljhatalommal rendelkezik a beérkezett bírálatokból levont konzekvenciák tekintetében. A szerző számára roppant támogatónak tűnő bírálatokat is jellemezhet úgy, hogy szerinte azok nem elég lelkesek, és visszadobhatja a kéziratot, ugyanakkor lehangoló bírálatok után is láthat reményt, és némi módosítással publikálásra érdemesnek ítélhet. Több esetben a bírálókat kifejezetten utasítják, hogy a szerzőknek szóló véleménybe ne írják bele, hogy támogatják-e a kézirat megjelenését. Így a döntés – fellebbezés lehetősége nélkül – egy személyben a főszerkesztőé. Természetesen a többi esethez hasonlóan itt sincs mód arra, hogy a megjelent kéziratok bírálatait megtekintsük. Az anonimitás látszata mögött itt gyakorlatilag a teljhatalom totális legitimálásáról van szó. Mivel viszont a vezető folyóiratokban megjelent cikkek súlya előléptetések, állások, pozíciók és ösztöndíjak szempontjából kiemelt jelentőségű, ez a hatalom több mint egy a sok akadémiai visszaélésre lehetőséget adó dinamika közül. A tudományos publikációkkal kapcsolatos abúzus – a szexuális abúzusok mellett – alighanem a legsúlyosabb etikai tényező a mai nemzetközi akadémiai életben.

wildisle-ink-scientistclose.jpg

 

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harmadikszempont.blog.hu/api/trackback/id/tr2713273677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TothJanJ 2017.11.14. 15:31:16

" Több esetben a bírálókat kifejezetten utasítják, hogy a szerzőknek szóló véleménybe ne írják bele, hogy támogatják-e a kézirat megjelenését."

Ez nekem teljesen új, sőt épp az ellenkezőjéről tudok. Kiknél szokás ez?

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.11.14. 16:06:38

@TothJanJ: a manuscriptcentralon keresztül készített revieweknél gyakorlatilag én csak ezzel találkoztam.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2017.11.14. 16:07:18

@harmadikszem: mmint amikor nekem kellett a reviewekat készíteni