Amióta nem olvasok egyáltalán hazai híreket, egyrészt sokkal boldogabb, kiegyensúlyozottabb vagyok, másrészt sokkal több időm marad értelmesebb dolgokra, harmadrészt kinyílt előttem a világ a tekintetben is, hogy normális helyeken normálisabb dolgok jelennek meg újságírás címen (is), mint a végeken. Meg néha normálatlanabbak is, és mivel ez utóbbi az érdekesebb, most erről fogok írni pár gondolatot.

Itt van mindjárt ezt a Guardian cikk ami amúgy tök érdekes: megkérdeztek jó pár feminista gondolkodót, hogy mit várnak a következő 100 évtől. Nagy érdeklődéssel olvastam végig a cikket, és alapvetően három részre osztottam a magam hegemón módján a cikkeket (miközben nyilván tudom, hogy nincs jogom az értelmezéshez, mert ez által is elnyomom a szerzőket, de majd talán valaki bocsánat kér helyettem, mondjuk Schilling Árpád).

Szóval az első osztályba azokat a mondókákat tettem, amelyek szerintem már rég megvalósultak legalábbis én nem látom jelét semmi elnyomásnak ezeken a területeken. Ettől függetlenül természetesen nem baj, ha rugóznak még rajta az elvtársnők (én is feminista vagyok ha nem derült volna ki eddig), hiszen legalább jól megszilárdul az, aminek meg kell. Ugyanazért a munkáért ugyanakkora bérezést, és a többi, ezek mind fontosak. Kétségtelenül. Ne nyomjuk el a női vezetőket. Igaz,én el szoktam mondani hogy nekem minden jelenlegi munkahelyemen női vezetőm van sőt ami azt illeti, a fő-fő munkahelyemen a női főfőnőknő mindhárom helyettese is nő, de ez biztos csak egy véletlen, tényleg.

A másik osztályba tettem azokat a dolgokat, melyek tényleg nem valósultak meg még és nagyon jó lenne ha megvalósulnának. Mondjuk hogy a nők tök nyugodtan, biztonságosan mehessenek végig az utcán, a parkokban akár éjjel is. Ez nagyon fontos volna, és még sok ilyen harci terület vár bevételre. Szerencsére az is kiderül, hogy a legtöbb vélemény ebbe a fontos osztályba tartozik.

Végül a harmadik osztályba tettem azokat a véleményeket amelyek szerintem nagyon veszélyesek, tudatlanok és ostobák. Egy ilyenről szólnék most pár szót.

Ennek az elméletnek a neve, amellyel egyébként már a Guardian cikk előtt is találkozta, a mérgező férfiasság elmélet (Toxic masculinity) a neve, és nagyjából úgy szól, hogy a forrófejű, versengő, domináns férfi (Jézusom mindjárt kimondom: princípiumnak) el kell tűnnie, és azt fel kell váltani a női (princípiummal?) ami az együttműködést, elfogadó szeretetet jelenti. Az elméletnek vannak pszichológiai, társadalomtudományi és persze filozófiai lecsapódásai is. Na mármost ezzel nekem több bajom is van.

Először is nem kóser sőt meglehetősen megbélyegző dolog a versengő, domináns magatartást a férfiakkal azonosítani. Én nagyon sok nőt ismerek, akikre ez rettentő módon jellemző, adott esetben jobban, mint az általam ismert dominanciára törő férfiak esetében. Akkor ők most férfiasak? Vagy valójában se nem nőiesek, se nem férfiasak, hanem egyszerűen csak dominánsak? Szóval azt gondolom, egy olyan tulajdonság, ami az évelő szerint negatív, azonosítása az egyik nemmel az egy megbélyegzés, ha akarom karakteres nácizmus.

Másodszor: miért kellene egyáltalán bárminek is eltűnnie? Jane Fae azt írja, hogy teljesen fel kellene cserélni a társadalmi értékek rendjét, az (általa) férfiasnak tekintett mérgező értékeket az általa nőiesnek tekintett értékekkel kell felváltani. Ez mi, ha nem nácizmus? Miért kellene bárminek is eltűnnie? Én a magam részéről egyáltalán nem örülnék, ha a versengés, mint eszmény (ami persze lehet nemes és nemtelen) eltűnne az értékek közül. Éppenséggel az emberiség, sőt valamennyi faj története azt tanúsítja, hogy – többek közt –  a verseny viszi előre a fajt. Ez adja az innovációt, a magunkból a legtöbbet kihozni akarás szellemét, az energiát, lendületet, bizonyos értelemben az életet. Nem gondolom, hogy ezt ki kellene herélni – kiegészíteni, igen, no azt igen.

A bölcs Platón írja le az Államférfiban, hogy a jó államban a forrófejűek és a megfontoltak kölcsönhatása kiegyensúlyozott. Nem mondott olyan ostoba dolgot, hogy akár egyiknek, akár a másiknak győzedelmeskednie kell – ez ugyanis az állam halálát jelenteni. Ahogy az emberi fajét is. Ahogy bármelyik fajét. A versengő, forrófejű, domináns egyedekre ugyanakkora szüksége van a közösségeknek, mint a kooperáló, szelíd, megfontolt egyedekre. Ezek egymásnak vannak teremtve, egymásra vannak utalva. Ezt kellene megtanulni kezelni, nem megpróbálni felülkerekedni egymáson.

A forrófejűek, ha nincs rajtuk kontroll, a vesztükbe viszik a közösséget. Ez nem jó dolog. De a nyugis megfontoltak meg sehova sem viszik. A történelemben azonban nem lehet megállni: aki sehova sem megy, az ugyanúgy elenyészik, mint aki a vesztébe rohan.