A Brexit kapcsán egy igen érdekes elemzés volt olvasható még 2016 nyarán, amelyben Lord Aschroft világosan megmutatta, hogy az angol nép mely része szavazott a Brexitre, és kik szerették volna ha Anglia az EU-ban marad. A teljes elemzés igénye nélkül azt mondhatjuk, hogy

1. minél öregebb volt valaki, annál nagyobb eséllyel szavazott a kiválásra;
2. leginkább azok látták ostobának a Brexitet, akik egyetemi végzettségűek voltak, illetve még most is tanulnak, a leginkább harcos kilépők pedig azok voltak, akik maximum középiskolát végeztek.
3. emellett azt is láttuk, hogy a munkanélküliek, nyugdíjasok és leszázalékoltak sokkal nagyobb arányban szerettek volna kilépni mint azok, akik a munkaerőpiacon elhelyezkedtek.

Azóta néhány más politikai kommunikációs folyamat – tipikusan Trump győzelme illetve a magyar migráns és Sorosellenes kampány – dinamikája megmutatta, hogy a Brexit-kampány eredményei sikerrel alkalmazhatók általában a jobboldali populista kampányokra is. Ugyanazt látjuk tehát a Trump és az Orbán kampányánál is: ezek a gyűlöletre, tudatlanságra és félelemre építő üzenetek elsősorban az iskolázatlan, munkanélküli és/vagy idős embereket tudják sikerrel megszólítani. Nem szabad elfelejteni, hogy a Brexit-kampány is elsősorban a brüsszeli bürokraták mítoszára illetve a felkorbácsolt idegengyűlöletre épült, tulajdonképpen ezt vette át a Trump és az Orbán kabinet is.

Egyre gyakrabban vetődik fel ugyanakkor az a gondolat, mely szerint itt alapvetően generációs szakadék tátong a jobboldali populista szlogeneket bekajáló idősek nagy tábora, illetve az ezekre kritikailag tekintő fiatalok között. Ráadásul többen is érvelnek amellett, hogy az idősek itt voltaképpen olyan dolgokba szólnak bele, melyeknek gyümölcseit már nem fogják élvezni, legalábbis nem annyi ideig, mint a fiatalok. A Brexit következményeivel ugyanis egy hetvenes éveiben járónak jó esetben pár évtizedig kell szembenéznie, de egy húsz éves egyetemistának még hetven évig: egész felnőtt életében.

Hazai viszonyok között úgy vélem hasonló, szintén életbevágó különbség a generációk között az, hogy sok idős ember egyszerűen nem tudja elképzelni, mivel kell szembenéznie egy mai fiatalnak. Többször hallok idősektől elképesztő adatokat és fantazmagóriákat arra nézve, hogy mennyiből lehet megélni Magyarországon. Azt gondolják, aki külföldre megy az pénzéhes, vagy rosszabb esetben hazaáruló, pedig nagyon sokak számára ez az egyetlen lehetőség reménytelen helyzetükben. Az alábbiakban egy kis kalkulációval azt igyekszem megmutatni, hogy a helyzet valóban kétségbeejtő, és bizonyos értelemben ma Magyarországon fiatalnak lenni egyenlő az éhhalállal.

Nézetem szerint a bérek radikális emelése nélkül lehetetlen a fiatalok itthon tartása, és ha a politikai hatalom számára ez fontos cél, akkor mindent ennek kellene alárendelni. A választások sorsát rendre eldöntő idősebb generációkat pedig tájékoztatni kell arról, hogy ezek az életfeltételek alaphangon szükségesek ahhoz, hogy egy fiatal (pár) el tudja képzelni magyarországi életét.

Példánkban szerepeljen egy középiskolai tanár, akinek a kezdő bére 120.000 forint nettó körül alakul. Az egyetemi tanársegéd sem keres ennél többet, pedig a felsőoktatásban bizony vagy 5 évig az a belépő szint. Az óvópedagógus, a dajka, az általános iskolai tanár vagy a pályakezdő orvos sincs jobb helyzetben, szóval ez egy eléggé átlagosnak mondható kezdő bér, ami bizony nem emelkedik exponenciálisan a későbbiekben sem.

Tegyük fel mármost, hogy emberünknek nem tud lakást venni a papája (van az úgy). Ebben az esetben két választása van. Az első esetben felvesz legalább 20 millió forint hitelt (ennél olcsóbban ma Pesten nem kap élhető lakást), és akkor havonta 200-250.000 forint környékén törleszt pár évtizedig…de várjunk csak! Erre nem elég a fizetése, szóval sztornó. Jön a B-terv: albérlet. Csakhogy Pesten 100+rezsi alatt nem kap albérletet, és akkor máris nem tudta kifizetni a rezsit sem. Ételre, közlekedésre, Internetre vagy telefonra, ruhára, cipőre, továbbképzésre nem is gondolhat. Nem beszélve arról, hogy ha valami csoda folytán étel és ruhák nélkül is ki tudja húzni, akkor sem jut soha ötről hatra, mert minden egyes fillérjét albérletre költötte, ugye.

Na mármost az épp trendi politika szerint házasodnia meg gyerekeket vállalnia is kellene, de az ugye elég nehezen megy úgy, hogy saját magát sem tudja fenntartani az ember.

Miért van az, hogy sok idős ember nem látja ennek az egész helyzetnek a hihetetlen reménytelenségét? Hát azért, mert nekik – természetesen – általában már megvan mindenük. Van lakásuk, ruháik, igazából csak a rezsit meg az ételt fizetik. Legtöbbjüknek nincs hitele, pláne nem olyan magas, mint annak a szerencsétlen fiatalnak, akinek fel kell vennie. Nem is feltétlenül tudják, milyen összegbe kerül ma egy lakás, és az albérlet árakkal sincsenek tisztában.

Ha az idős emberek tisztában lennének a fiatalok helyzetével, akkor nem azon csodálkoznának, hogy miért mennek el annyian, hanem azon, hogy miért van itt még egyáltalán bárki. Ehhez azonban nyitniuk kellene a fiatalok problémái iránt. Tradicionális társadalmakban úgy hitték, hogy ők a jövő.