Harmadik szempont

Közéleti kérdésekről szintézist keresőknek.

A fiatalok esete a csalókkal és töketlenekkel

2018. április 10. 16:06 - harmadikszem

tunti1.PNGAz erdő fái csendben várják, hogy a tél legyalulja róluk az elhalt ágakat. Aztán tavasszal mégis hangos az erdő, ezt hívja a népnyelv rügyfakadásnak. Állítólag tényleg hallani, ahogy a kis rügyek átpattintják a kemény gallyak legfelső rétegét, és a növekedésnek indulnak. Ilyenkor már nincs megállás.

A mostani választásokon egy egyre inkább elöregedett rezsim nyerte magát halálra, melynek támogatottsága épp a fiatalok körében a legalacsonyabb. Nem véletlen tehát, hogy ők azok, akik legkevésbé elégedettek az eredményekkel. Az, hogy a vén komcsik csalással nyertek még csak valószínű, de hogy a tömegeket félretájékoztatták, magyarul, lerabolták és becsapták az egészen bizonyos.

A fiatalok által szervezett tüntetésre én biztosan el fogok menni. Ezt tanácsolom mindenkinek, aki most csodálkozik, hallgat vagy épp hőzöng. Ezt tanácsolom nem csak azoknak, akik az orbán rezsim ellen szavaztak, de azoknak a fideszes szavazóknak is, akik végre rájöttek, hogy valami nagyon nem stimmel.

Az ország napok óta néma. Suttognak és találgatnak mindkét oldalon. Egyedül a rügyek ropogása hallatszik. Most nekik kell segítenünk, hiszen a gyökereknek sincs más céljuk, mint az, hogy a fa végül gyümölcsöt teremjen.

Talpra magyar!

tunci2.PNG

333 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harmadikszempont.blog.hu/api/trackback/id/tr9513824102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orsósellenes 2018.04.11. 21:58:57

@VáradiJános: Na, mi van a gumifelfújhatóorsósoddal. Tudott anyád marhagecit akart venni a lankadt pöcsébe, hogy legyen minden napra szopnivalód?
Mivel benne voltam az egyik párt nevében egy szavazatszámláló bizottságban, ne tudd meg, hogy a fajtád mi mindent próbált elkövetni és, hogy nem tudtak csalni, csak annak volt köszönhető, hogy ott voltam és figyeltem! Majd holnap mesélek neked, addig próbálj meg kijózanodni az erjedt geciből, (kumisz a topon) megpróbálom neked elmagyarázni, mit is akartak tenni! Ma túl fáradt vagyok ahhoz, hogy ilyen hülyékkel foglalkozzak! Hja, még hozzáteszem, hogy anyukád megpróbált neked marhagecit szerezni, de mondta, hogy most csak birkagecit sikerült venni neked vacsorára, de azt is mondta, hogy nem baj, mert te amúgy is szeretsz a birkákkal közösülni (pl. Orsós Vitya).

hordalek 2018.04.11. 22:00:30

@ipartelep: forradalom. Ne nevettedd ki magad. Az ellenzéknek nevezett gittegylet egy épkézláb váladztási nagyyűlést nem tudott összehozni. A legnagyobb "tömeg" amit összehoztatok, DonElquro valamelyik csepeli fórumán volt. 3-400 fő? Ennyivel akartok forradalmat???? Kac-kac.

VáracliJános 2018.04.11. 22:03:39

@ipartelep: Szerintem vadászpuskával kéne rájuk vadászni, menekülés közben, és a tetemüket helikopterrel reptetni, mint zsoltika a rénszarvast, a levadászásuk után pedig kiteríteni őket ezresével a csuti díszes aréna gyepére, mint lázárka a fácánokat.

hordalek 2018.04.11. 22:04:13

@Tomiko: Tudom nehéz elhinni, de az EU összes országában központi téma a migráncsok. Választásokkor meg főképp.

ben2 2018.04.11. 22:04:54

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi:

Amikor az MSZP-SZDSZ 1994-ben 49% listás szavazattal 73% mandátumot kapott, az igazságos és demokratikus volt? Na ugye. Nézz utána a világban a választójogi törvényeknek és meg fogod látni, hogy a legtöbb helyen hasonlóak az arányok.

Ami a csalást illeti:
Ami hibás esetről beszámoltak, ott egy szavazókörben átlagban 10 és 70 között voltak rossz listára beírt eredmények, de egyik sem haladta meg a 150-et. Ha az összeset összeadod sem ad ki 1-2 ezernél többet egy 5.6 milliós mintában úgy, hogy ez is eloszlik sok település és több párt között.
A szavazatszámlásási rendszer és maga az eljárás lényegét tekintve amúgy 1990 óta ugyanaz. A szavazatszámláló bizottságokban javarészt közalkalmazottak ülnek, akik tanárok, egészségügyi dolgozók, önkormányzati alkalmazottak, stb.
Elhiheted, hogy nem mind haverjai a kormánynak.
Mégis mind az 50000-et csalásban való bűnrészességel vádolod?

Értem én, hogy egyszerűbb mindenből hitkérdést kreálni, és aki nem _hisz_ a csalásban, azt kikiáltani kollaboránsnak, de ez pont nem hitkérdés.
Ott vannak a jegyzőkönyvek, pontosan ki lehet számolni, hány szavazat a gyanús és hogy eléri-e azt a szintet, ami már érdemben befolyásolja az eredményeket.
Ha így van, akkor lehet és kell is balhézni.
Előre viszont nincs értelme hőbörögni, mert csak hitelteleníted azok munkáját - és itt első sorban az ellenzéki pártok szakértőiről beszélek -, akik most is éjt-nappallá téve próbálják feltérképezni a hibákat és lehetőség szerint tisztázni a vitás kérdéseket.

VáracliJános 2018.04.11. 22:05:29

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: Ott aztán közszemlére tenni mindet, nyakukban táblára írt felirattal: " Így jár aki közpénzt lop, sikkaszt és hazudozik.

Nancsibacsi 2018.04.11. 22:10:43

@Tomiko: "Nem a kormányról szavaztak a magyarok, hanem hogy legyenek-e migránsok millió számra, vagy ne."
De ez kérlek hülyeség. Elmondom miért a fideszre szavaztam:
Első körben szögezzük le hogy a migránsokat pont lesz.rom. Jó, nem mondom hogy nem zavarnak, mert büdösek a metrón, és nagyon sz.r érzés átmenni a Blahán a sok primitív félállat között - oroszlánketrecben se járkálnék szívesen -, de megtanultam hogy merre van a rezervátum, nem járok arra és kész. Soros meg abszolúte nem zavar - majd csak elviszi már a rák.
Amiért én a fideszre szavaztam az szín tisztán a PÉNZ. Nem - nem kapok állami megrendeléseket, de pl. kapok a gyerekeim után adókedvezményt - havi 35eFt-ot. A CSOKról lemaradtam, de megnyugtató hogy a gyerekeimhez hozzá fogják vágni egy fél családi ház árát, ha megígérik amit amúgy a leendő nagypapa is szeretne: 3-3 lányunokát. Az se utolsó szempont, hogy jelenleg annyi a munka, hogy a tavalyi év során 2x emeltek 20-20%-ot a béremen, és mondták hogy el ne menjek, mert idén is lesz még ilyen. Az is jól esik, hogy ismerősöktől annyi megkeresés jön maszek melóra, hogy abból is kényelmesen összejön egy hónapban még fél havi fizetés. Orbánék alatt kifizettük a lakáshitelt, vettünk ÚJ autót, és nyaralót a Balcsin. Mindezt egyszerű végrehajtó egységként - nem vezetőként.
És miért nem szavazok az ellenzékre? Mert én öreg vagyok, ezért emlékszem pl. arra, hogy az ellenzék mit csinált amikor kormányzott: pl. megszüntette a támogatott lakáshiteleket egyik napról a másikra, és CHF hitel felvételére biztatott (keressétek meg a TV archívumban Medgyessy választási csatáját Orbánnal - ott is propagálta). Azt se felejtem el, hogy Gyurcsány az újraválasztása előtt januárban törvényt hozatott az adócsökkentésről - mert a gazdasági helyzet megengedi -, majd beiktatása után pár nappal eltörölte UGYANAZ A SZOCI PARLAMENT ezt a törvényt - gondolom ennyit változott a helyzet a kampány alatt. Meg úgy általában volt még pár olyan húzásuk, ami miatt az MSZP és klónjai (pl. DK) akit megérint, az számomra leprás. Ugye az ellenzék eleve emlegette a többkulcsos adót, meg a családi adókedvezmény adósávhoz kötését - ez az én szemeimben úgy látszik, hogy havi szinten valaki ki akar a zsebemből venni 50-100 ezret. Hát tudjátok mit? Lesz.rom hogy diktatúra van-e - de a zsebemben ne turkáljon az ellenzék. Engem az érdekel ami ott van, nem a sajtószabadság, meg hasonló ökörségek.

Evvan.

kvadrillio 2018.04.11. 22:11:37

SZTEM ORBÁN MÁR ARRA KÉSZÜL, HOGY BETELEPÜLNEK A MIGRÁNSOK ÉS NEHOGY MEGZAVARJA A LELKÜKET AZ, HOGY EGY SAJTÓNAK MAGYAR NEMZET A NEVE ! AMIKOR MÁR EU-S PARANCSRA VEGYÜLNI KÖLL, HA TECCIK, HA NEM ! :o))))) :o)))))

"Ti mi a faszt csináltatok?" - Csintalan a Magyar Nemzet megszüntetése miatt Simicskát hibáztató újságíróknak

Forrnak az indulatok a Magyar Nemzet megszűnése miatt: a kormányoldalon kárörvendenek, a megmaradt ellenzéki sajtóban vannak, akik árulásról beszélnek, és a tulajdonost, Simicska Lajost hibáztatják, megint mások szerint pedig ez is következménye az Orbán-rendszer működésének, amely ellehetetleníti a kritik

VáracliJános 2018.04.11. 22:11:38

@ben2: Húgyagyúkám mi is történt azután a 94-es győzelem után? Elfogadtak egy olyan törvényt, hogy a főbb szabályokat csak össztársadalmi konszenzussal 4/5-el módosítanak(alkotmány, választási törvény és fontosabb demokratikus szabályok). Nem úgy mint a fideszfekália, akik a kétharmaduk megszerzése után lebontottak minden létező demokratikus normát, 2 millió szavazó támogatásával, leszarva a többi 6 millió véleményét. Ezért rühellünk ám ennyire benneteket, mert erőszakkal rá akarjátok az akaratotokat kényszeríteni az ország másik felére. De nem fog menni patkánykáim, ehhez még nekünk is lesz egy-két szavunk!!!!

VáracliJános 2018.04.11. 22:14:35

@kvadrillio: Pedig azokra a kibaszott migránsokra szükségük lesz, mert minden értelmes ember elmegy innen, valakinek meg ki kell majd a szart lapátolni alóluk a kórház intenzív osztályán, miután a heréjüknél történt villanypóznára aggatásuk után komoly sérülésekkel lesznek ott ápolva.

VáracliJános 2018.04.11. 22:16:53

@Nancsibacsi: Vannak migránsok a metrón, meg a blahán? Akkor mégsem védett meg tőlük a hős vezér? Pedig azt hittem mind fennakadt a déli szögesdróton.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.11. 22:17:52

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: "mi is történt azután a 94-es győzelem után? Elfogadtak egy olyan törvényt, hogy a főbb szabályokat csak össztársadalmi konszenzussal 4/5-el módosítanak"

Aha persze, először is az nem törvény volt, hanem a parlamenti házszabály, ami nem vmi fontos jogszabály, alacsonyrendü.

Be is baszna ha a sima többség megszavazhatná mit lehet 4/5del módosítani, meg 9/10-del, röhej. Azt hogy mi demokratikus a 2/3 mondja meg nem a vinnyogó lipsik, ez van. DEAL WITH IT

VáracliJános 2018.04.11. 22:27:46

@Nancsibacsi: Ennyi pénzt mástól is kaptál volna, sőt szerintem többet is, mert nem loptak volna ennyit el belőle. 100 éve nem volt a világban ilyen pénzbőség, az EU-tól ömlik a pénz, a termékeket vásárolják mindenhol, szárnyal minden. 2010-ben leértékelték a forintot vagy 20%-al, annyivel kevesebbet ér a klotyópapír forintod, de ez se zavarjon, a különbözetet matolcsy zsebre rakta. Csak ezért a fideszre szavazni elég nagy butaságra vall. Előtte az utóbbi száz év legnagyobb válsága volt, azzal összehasonlítani a mostani pénzügyi állapotokat, szintén nagy tudatlanságra is vall. Ki kell ábrándítsalak, ennek hamarosan vége, még max. két éved van, spájzold be a forintodat, amíg lehet, csak vigyázz ne magyar eszközökbe tedd, mert azt orbán el fogja lopni arra hivatkozva, hogy bajban a nemzet, eddig ő segített, most te segitsd őt.

koala kóla 2018.04.11. 22:28:35

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: Ti lipppsik minden marhaságot elhisztek, ez a Horn féle 4/5ös törvénykezés jó példa rá.

Mondjuk az én tuskó vidéki agyamnak felfoghatatlan, hogyhogy a Horn utáni kormányok, különösen a 2010 utáni Orbán kormányok 4/5 nélkül módosították Horn 4/5ös törvényeit, de majd legközelebb elmagyarázod.

Muhaha

VáracliJános 2018.04.11. 22:29:54

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Köszönjük emese, ez megint egy kielégítő magyarázkodás volt. Olyan jó fideszes semmitmondó félrebeszélés az általam említett tényekkel szemben.

body_andras 2018.04.11. 22:30:21

Nemes gondolat, valóban el kell indulni tüntetni. Nem ironizálok, nem oktatok: tényleg, ez kell legyen az első lépés! Csak egy dologgal van a baj: nem a kormány ellen kellene elindulni először. Épp most nyerte szét magát, 2.5 millió szavazóval. Győzelem (most mellékes, hogy tisztességes vagy sem, de győzelem) után a győztes ellen tüntetni egyszerűen nem hiteles, súlytalan. Eddig se hitt nektek az a 2.5 millió, ettől pont nem fognak megtérni hozzátok.
Le akarjátok győzni a szörnyeteget, igazatok van! De nem így kéne kezdeni, nem a fejére kell ütni. Az óriás akkor dől el, ha a lábait vágjátok le, bocs hogy ilyen költői képekkel élek. A rendszert az alapjainál kell elkezdeni bontani, amire épült.
Tüntessetek, de először a legádázabb ellenségetek, a 2/3 ősatyja, a morális válság és a látszatdemokrácia alfája ellen menjetek. Tüntessetek Gyurcsány és az MSZP ellen. Mondjátok el neki, hogy takarodjon el. Tüntessetek a háza előtt, kísérjétek el minden nap a képviselői irodaházba, ne hagyjátok nyugodni, amíg el nem húz végre a fenébe. Törpepártjával és bohóckodásával minden ellenzéki párttól szavazatok százezreit üldözi el hatékonyan immár 8 éve.
Fölösleges a választási kudarcon jajgatni, a kormányt szidni, mert amíg Gyurcsány a közéletben van, addig a Fidesz legitim lesz, újra meg újra. Ne várjátok meg, amíg Fletó megvénül és valami baja esik, mert rohadtul szívós, fitt ember, még ha iszik is. Küldjétek nyugdíjba, végleg.
Ha ez megvan, akkor jöhet a második tüntetés, a már fél lábú óriás ellen.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.11. 22:31:04

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: Azt hogy mi demokratikus a 2/3 mondja meg nem a vinnyogó lipsik, ez van. DEAL WITH IT

VáracliJános 2018.04.11. 22:38:32

@koala kóla: Az a négyötödös szabály csak az akkori parlamenti ciklusra vonatkozott, és nem törvény volt, hanem a többi parlamenti párttal kötött megállapodás, ami még a huszonötször módosított gránitszilárdságú fideszszarkotmánynál is erősebbnek bizonyult, ugyanis megvédte az akkori demokratikus értékeket. És mivel megvédte őket, megmaradhattak ezeket sikerült azoknak a szarfaszú fideszpatkányoknak megváltoztatni, akik azok a demokratikus elvek alapján kaptak 2010-ben kétharmados mandátumot. Ezt sikerült aztán ezeknek a töketlen szarkavaró állatoknak eltörölniük, a saját magukat legitimmé tévő alkotmányt eltörölniük, hogy ezáltal illegitimmé váljanak.Magyarul maguk alatt kivágták a törvényesen fennálló alkotmányos rendet, és kicserélték egy egypárti, nem többpárti konszenzuson alapuló, a magyar nemzet egészét nem lefedő kommunista-fasiszta fideszszarkotmányra. Most ennek gyümölcseit isszuk.

VáracliJános 2018.04.11. 22:48:14

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: No látod ebben nem értünk egyet. A demokrácia nem arról szól, hogy egy párt megmondja mi legyen. Még az abszolút többség birtokában sem. Ahogy hornék is voltak annyira civilizáltak, hogy nem akartak az egész országon uralkodni, mint ez a félhülye csuti cigányvajda. Vagy a te családod úgy működik, hogy vagytok öten abból 2-en megmondjátok mi legyen, milyen döntést hozzatok, a többieknek meg kuss a nevük, vagy veletek vannak vagy ellenetek? Hát nem irigylem a családod többi tagját, ha így működtök. De lehet már családod sincs, mert elváltál. Ma ez a divat. Mert a kormány látszólag ezt az elvet követi.Nálunk kompromisszumot kötünk, hogy mindenkinek jó legyen. Ehhez mondjuk civilizált, liberális, a másik emberek érdekeit is figyelembe vevő emberek kellenek nem félfeudális orbán-féle porosz hűbérurak.

koala kóla 2018.04.11. 22:49:22

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: Nézd, értem hogy új pártutasítás még nem érkezett a BUKÁS óta, de egyelőre az a KŐKEMÉNY VALÓSÁG, hogy eddig 2 db. 2/3ot sikerült összeszedni a Fidesznek a 8 éve tartó diktatúrázással.

Ha így folytatják, megint a Fidesz nyer. Az országot nem érdekli a lippsik által vizionált diktatúra.

Hozzászólok 2018.04.11. 22:51:34

az kiraly lesz,ha mindenki elmegy,mert akkor pontosan latszani fog,milyen kevesen vannak ott es vegre abba lehet hagyni a sirankozast, hogy valasztasi csalas tortent.

Hozzászólok 2018.04.11. 22:55:25

@body_andras: ez jogos. de neeeem fognak gyucsany ellen menni.
sajnos.

VáracliJános 2018.04.11. 23:00:29

@body_andras: Senki nem akarja, hogy az orbán hívek hozzánk térjenek. Maradjanak ott ahol vannak. Egy igazságos demokratikus választási rendszerben a fasorban se lennének, vagy legalábbis szoros eredmények születnének. mert nem az a lényeg ki kormányoz, hanem az hogy az országnak jó legyen, és szépen beállnánk egy politikai váltórendszerre, amelyben hol az egyik hol a másik fél kormányoz. Sajnos orbán szétlopkodta már az agyát is, ezért tőlük mindent vissza kell venni, mert amikor jönnnek az ínségesebb idők, vége lesz a kánaánnak, azokra a pénzekre irtózatos szükség lesz az államnak. Semmirekellő, semmihez nem értő politikus-polgármester-gázszerelőknél nem maradhat irtózatos állami vagyon, azt államosítani kell, hogy szakértő kezekben legyenek a gazdaságot alapvetően meghatározó ipari létesítmények. Ha ez nem történik meg orbán összeomlása után, a mészáros klán bedöntheti a magyar gazdaságot, ezt meg senki nem akarhatja. Először állami kézbe kell venni a megszerzett vagyonát, majd utána a fidesszel együtt eldönteni kerül mi legyen vele.

VáracliJános 2018.04.11. 23:11:08

@koala kóla: A diktatúra az diktatúra. Most jelenleg épp az épül magyarországon, akárminek is nevezitek. Kétharmadot nem azért szerzett orbán mert diktátorozták, hanem azért mert naponta elferdíti a valóságot, a maga javára kutyul törvényeket, folyamatosan szart kavar.Meg azért mert általános világgazdasági fellendülés van(igaz orbán a legkevesebbet tudja kihozni még ebből is, a szomszédaink sokkal jobban növekednek)van miből osztogatnia, így az emberek azt hiszik ez orbán érdeme, mert nem értenek a gazdasági folyamatokhoz. Ennyi pénzből még a kétfarkú kutyák is tudnának osztogatni, a 10 évvel ezelőtti válság meg orbánt is megfingatta volna. Ha akkor ő van hatalmon, ugyanúgy bedől a forint a frankhoz viszonyítva, és ugyanúgy elszállnak a devizahitelek, amiből aztán később nem marad egy vasa se az embereknek. Megszűntek volna ugyanúgy gyárak,ahogy bajnainál, szóval egyszerűen én nem látom azt, hogy egy világválságot orbán hogyan vészelt volna át másképp, jobban. Még svájc és németország is bajban volt, mert évszázados összeomlás volt. Tudom, hogy orbánt a hívei a kárpátok géniuszának tartja őt, ahogy a románok is Ceaucescut, de a világválság felmosta volna vele a padlót, ahogy mindenkit.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.11. 23:12:00

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: Azt hogy mi demokratikus a 2/3 mondja meg nem a vinnyogó lipsik, ez van. DEAL WITH IT

VáracliJános 2018.04.11. 23:16:54

Azt is látni kell, hogy ez a csaló matolcsy se egy agytröszt. lényegében ugyanazt csinálta mint a FED az USA-ban, csak több éves fáziskéséssel. Gondolom a továbbiakban is pincsikutyaként fogja követni az ottani intézkedéseket, mert semmihez nem ért, önálló gondolata jóformán semmi nincs a lopásokon kívül, ki se látszik orbán seggéből. Jön egy váratlan esemény a világban kártyavárként fog összeomlani az egész pénzügyi rendszere.

VáracliJános 2018.04.11. 23:24:31

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: Ja és kihagytam a legfontosabbat, amire a választási kampányát építette ez a pszichopata, hogy 2015 óta folyamatosan félelmet kelt, és úgy állítja be magát mintha ő védene meg mindentől mindenkit.De ezek még mindig nem lettek volna elegendőek a kétharmados felhatalmazáshoz ha nem csalta volna el a választást, nem érvénytelenítette volna az utolsó órákban az ellenzéki szavazatok 3-4%-át. ezért írom, hogy mocskos patkány csalóval nincs megegyezés!!!

Jakab.gipsz 2018.04.11. 23:56:44

@ipartelep: @Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi:

Soros bérencek vagytok, szeretnél ismét a zavarosba halászni, aztán ajvékolni, gyűlölnek bennünket.

Gyűlöl benneteket a penész, csak unalmasan ostobák vagytok a nem létező fantazmagóriáitokkal egyetemben, értéktelenek vagytok.

Ami pedig a keresztény demokrata diktatúrát illeti, emellett döntöttünk, ha nem tetszik lehet csomagolni, irány a nagyvilág és kuss.

-JzK- 2018.04.12. 00:08:13

www.blikk.hu/aktualis/politika/valasztas-2018-nagy-dobasra-keszul-a-dk/w44j1xf

“Gréczy Zsolt hangsúlyozta, minden olyan választókörzetben kifogást nyújtanak be, ahol választási csalást sejtenek. Egyúttal bejelentette, hogy szombat délután részt vesznek a Kossuth téri kormányellenes tüntetésen.”

A tisztaszemű momentumusok meg fiatalellenállók nagyon fognak örülni, hogy Fletóék rátelepszenek a tüntetésükre :D

haXXor 2018.04.12. 01:00:03

Szarom le a tuntetesed mert en veled ellentetben felhuztam ket vallalkozast, megtanultam, hogy a boldogulasom csak rajtam mulik es nem a regnalo hatalmon. Recskazhatsz gorcsossen a gyuloletszarsagodra de a te eleted egy Momentum alatt sem lenne jobb mert buta vagy.

A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!! 2018.04.12. 01:08:07

"Ez az a tüntetés, amire most mindenkinek el kell menni"

Ott leszunk, es VISITVA FOGUNK ROHOGNI A LIBBANTAKON.
Bizonyara ezen a GIGA tuntetesen is lesznek vagy 150-en, amibol 50 ujsagiro lesz.

invalid user name 2018.04.12. 05:19:05

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!:

A kétfarkú kutya párt március 15-i békemenetén volt kb 10 ezer ember, szervezett buszoztatás nélkül. A kormány békemenetén kb 30 ezer, csak ez utóbbinak a szervezése néhányszázmillió adófizetői forintba került a kutyapártos békemenet meg nem.

invalid user name 2018.04.12. 05:21:26

@Jakab.gipsz:

Keresztény, ja. A kovács gergőben több a kereszténység mint a kormány összes tagjában együttvéve.

Fazakas László 2018.04.12. 05:46:56

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:
Csak a balhé kedvéért csinálják. Mint az a megzakkant hülyegyerek - az a bizonyos Gulyás Marci.
De már maga a Kétfarkú kutyák, s az olimpiagyilkos Momentum se semmi. Ha nincs semmi probléma, hát egyből csinálnak!
Az egésznek úgy lehet elejét venni, amint gyurcsányi tette 2002-ben.
Akkor valójában nagyot csaltak, ám az újraszámlálási követelésekre az volt a válasz, hogy gyorsan bezúzták a bizonyítékokat! (miközben nálunk a cégnél - még a legutolsó rozsdás csavarnak is évtizedekig meg kell őrizni a teljes gyártói, gyártás-minősítési, minőség-bizonylatolási dokumentációját). gyurcsányiék viszont nem tették meg azt, hogy az újraszámolásnak lehetősége legyen
- miközben ha jól emlékszem, éppen abban az évben az USA elnökválasztási problémáknál bizony az ÖSSZES szavazatot ÚJRASZÁMOLTÁK!
Ennyiben különbözünk tehát - adott a demokratikusnak mondott USA; és itt mellé vagyunk mi - a BALKÁN!

Fazakas László 2018.04.12. 05:51:41

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!:

"lesznek vagy 150-en, amibol 50 ujsagiro lesz."
- És lesz még mellé vagy 200 - rajtuk jókat röhögő igazmagyar, akik simán ott helyben beszarnak a libsik ilyen - szervezetten túl szánalmas "igazságkereső" erőlködésétől! És lehet majd szart dobálni - rájuk ...
Az ekkora nagy liberális erőlködésnek általában nagy beszarás a vége!

odamondó 2018.04.12. 05:58:32

Tehát szavazott 2 millió ember a fideszre. Szavazott összesen ugyanennyi másik 4 pártra... Miért is kell tüntetni? Nem a kormány ellen kell tüntetni hanem az ellenzék balfaszkodása ellen.

bigdata 2018.04.12. 06:49:13

Visszatérve a posztra: ez az a tüntetés, aminek pontosan semmi értelme. Célja sincs. Ez egy Torgyán-féle harag napja. Ventilláció. Pótcselekvés.

VáradiJános 2018.04.12. 06:58:33

Egész egyszerűen ki akarnak produkálni egy ukrajnaihoz hasonló ál-forradalmat

samot1 2018.04.12. 07:13:08

Az egy dolog,hogy a maffia vezér elcsalatta a vàlasztàst.A 8 milliàrdos szavazat szisztémàja felmondta reggel 9-kor a szolgàlatot?!Ennél sokkal rosszabb,hogy az àllitolagos 2/3 meg olyan tàjékozatlan,hiszékeny, hogy ezt honoràlja!Attol függetlenül ez màr csak igy van:mindenki azt kapja,amit megérdemel!Ezt érdemlitek Magyarok.Egy korrupt orszàg szétrablo senkihàzit!
Igazàn sajnàlom a fiatalokat!

invalid user name 2018.04.12. 07:20:47

@bigdata:

Kb.

De mit mondjak azoknak akikben még ég a csalódás miatti harag? Azt nem jó, hogy "ne légy haragos", az érzéseket nem lehet tiltani

Gleccsertetű 2018.04.12. 07:27:04

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: elfogadták? aztán baszták betartani. érdekes módon, amikor megváltoztatták a választási tv-t akkor nem vergődtél. kettős mércés fasz.

szepipiktor 2018.04.12. 07:35:05

Az eszem megáll!
MIÉRT???
Mi a célja a tüntetésnek?
- A választási eredmény nem lehet megváltoztatni.
- A vesztes oldal mindig, mindenhol elkeseredett
- Egy tüntetés most csak a saját lelkelnek jó, láthatja a tömeg, hogy sokan voltak (de nem elegen)
.
MIÉRT?
A ellenzéki média és blogtér ponosan EZÉRT felelős a bukásban, mert soha nem ír, mond valós dolgokat, csak a meleg irodákból hergeli a tömeget, demagóg közhelyekkel hangolja őket.
Ha egyszer olvashattam volna reális értékeléseket és melléjük ésszerű ötletet, gondolatokat, még el is fogadnám, hogy az utcára zavar ártatlanokat az a megmondóhalmaz, aki a büdös életben nem tett többet hazánkért, mint blogokban írt anyagokat, a potnálokon okoskodott, a 444-féle bulvárban provokálta a normális embereket.
Inkább érzem ezt a posztoló csoportot fizetett provokátoroknak, akiknek az a célja, hogy a hatalom elleni csoportok soha ne tudjanak egységes platformra kerülni és évekig lehessen még "irányítani" azokat.
.
Szóval MIÉRT?
MIÉRT nem írja meg egyetlen blogger sem, hogy 2006-ban ezt átéltük! Csak akkor a buta és ostoba mszp-s karhatalom állt szemben a fideszes focihuligánokkal! Miért nem írja meg egyetlen blogger sem, hogy orbánék hónapokig tüntettek, parkoltak a országház előtt, a mécsesnél, kordont bontottak - és semmi sem történt, maradtak a szocik. A szervezett és anyagilag erős fideszesek sem tudtak az utcán változást elérni.
Miért nem írják meg, hogy most a fidesz régen készül erre! Erre az ellenzéki megmozdulásra, ez ellen vitték be a gyakorlatilag korlátlan szükségállapot-törvény és nem a migránsok ellen!!!
A választás napján már mozogtak a TEK-esek.
Ez miért titok?
Hogy kimenjen a csalódott tömeg, amire orbánék azonnal lépnek - és nem a 2006-os szocis bénázással.
Miért nem írja meg egyik megmondó blog sem, hogy a fidesz akkor sem fogja megváltoztatni az eredményeket, ha 1 millióan mennek az utcára! Hanem a kezében lévő - törvényes - eszközökkel fog reagálni, ártatlan diákok mennek a sittre, felfüggesztik a médiát, korlátozzák a kommunikációt stb. (ezek vanna a törvényben!!!) és a szevezőket szépen levadásszák. Ez is benne van a fideszes tervekben.
Lenin, Mussolini, Hitler is EZT tette!!!
És maradnak kényelemben a megmondók és folytatják a negatív minkájukat, lásd a politikai elemzők azonnal váltottak és ma már úgy nyilatkoznak, mintha nekik nem lenne közük a bukáshoz.
.
Forradalmat akartok? Utcai harcokat? Ez a megoldás?
Közösségi hálóz, facebookos, twitteres alapokkal nem lehet politikai harcot vívni. Azt tudni kell, egyben kell látni a történelmi folyamatokat.
Ma - én is ezt ajánlottam a fiamnak - el kell menni! Ahogy anno is el kellett mennie azoknak, akik jobbat-többet akartak.
Én Európát akarom és a normális életet, de erre sem a fidesz, sem a mai ellenzék nem ad lehetőséget. Meg kellene írni, hogy a tüntetés célja nem más, mint a 28 éve itt rabló megélhetési szemetek pozícióban tartása, erre kellenek az ártatlan elkeseredett emberek, hogy indok legye, hogy mégis maradnak és rombolnak tovább.
Most vélhetőn legalább 12 évet akarnak megszerezni a tüntetők utcára zavarásával.
Egyébként Londonból, New Yorkból könnyű Facebookon hergelni a magyarokat. Az ingyen van, nincs kockázat.
1956-ban is ez történt. Hány áldozat lett, hány ártatlant akasztottak fel?
Meg kell írni, hogyha kimegy rengeteg ember, azzal semmi nem változik, de indokot kapnak azok a politikai megélhetésiek, akiknek régen el kellett volna már takarodniuk a közéletből.
Csak ugye a bukás után sem a felelősséget vállalkják - a médiájuk, blogegreik sem! -, hanem az egymásramutogatás, az emberek köpködése zajlik.
Jó tüntetést!

bigdata 2018.04.12. 07:44:08

@invalid user name: valaha a fidesz is volt ebben a helyzetben, a hold utcai összejövetel is hasonló reakció volt. Közvetlenül egy elvesztett választás után csak úgy általában tiltakozni egyet nem csak értelmetlen, de nem is elegáns. Lehet gyűlést tartani, de lennie kell valami mondanivalónak, ami nem a nyertes köpködéséből áll (még ha adott esetben rá is szolgált). Lesz még 4 év tiltakozni a választások kétes tisztasága miatt.

szepipiktor 2018.04.12. 07:46:09

@samot1:
Jogos!
Az ellenzék összefogva sem tudott pár ezernél több embert megmozdítani, még olyan egységes történeteknél sem, mint az egészségügy, oktatás vagy a diákok!
Mert az emberek többsége a problémát látják, de a szervezőknek már nem hisznek.
Igen, amikor kelett volna, kussolt mindenki.
Itt ment a demagógia és ha írtunk ellenvélemény, kitiltottak.
Mit várjon a tisztességes ember olyan halmaztól, akik a netadó miatt mozdulnak meg? Azaz pár forinért, ha a saját kényelmükről van szó? Diákok? Egészségügy? Az leszarják! De ha betiltanák a romkocsmákat vagy a fakéreg ízű albán kézművessört, na akkor 100 ezren, világító telefonokkal.
Egy gyenge emberhalmaz megtalálta a neki való politikai elitet.
Ennek ez az eredménye, most meg megy a kesergés.
Orbán el tud vinni "még egy embert".
Én meg elolvasok pár blogot és leveszem a kabátom, hogy LÓDARÁZS gyerekek, LÓDARÁZS!
Mert látom az újabb érdekpropagandát, aminek nincs köze az emberek problémáihoz.
Csak zizegjen a Facebook-alapú aktivista mozgalom! Ez a cél, nem a mi problémánk.
Olvastál egy pűrttól, bloggertől olyat, hogy egyedül a vállakozók a befizetők és ÖKET KELL pozícióba állítani? Nem a közalkalmazottak bérét emelni, akik KIVESZNEK a kasszából?
Olvastál?
Nem! Mert ahhoz érteni kellene a gazdasághoz, a államigazgatáshoz, a reális dolgokhoz, ami meló, idő és fáradtság, az ígérhetés meg ingyen van és azonnal hoz pár szavazatot.
Lehet más a politika? Ja, mint 1990-ben, 94-ben, 98-ban, 2002-en és 2010-ben...
Csak mások mást ígérnek és hazudnak - de még mindig tartják a markukat a biankó csekkekért .
Most a tüntetésért - valójában önmagukért...

samot1 2018.04.12. 07:57:46

@VáradiJános: Èrvek?Ja,ahoz màr sötét vagy! Vagy esetleg egy vagy,akik 12Forintos gàzszàmlàért eladtad a hazàdat! Nem vagy vitapartner!Vàgod?

VáradiJános 2018.04.12. 08:00:29

@samot1: mit lehet érvelni buta balliba légbőlkapott vádjaira? Csak ennyit: gágágá

samot1 2018.04.12. 08:07:37

@VáradiJános: Janikàm,szerencsére màr 35 éve nem vagyok ott,ahol most te.(szerencsére).Itt nem a ballib,vagy jobblib a téma,de ehez te buta vagy!Szerinted aki nem a vezéretekre szavazott az mind ballib?
Lehet,hogy csak egy normàlis orszàgban szeretne élni!Meg föleg nem kivàncsi Europa leggazdagabb gàszerelöjére!

invalid user name 2018.04.12. 08:26:25

@VáradiJános:

vagy esetleg "kot-kot-kodács-kot-kodács-kodács-kot kot-kot-kodács-kot-kot-kot-kodács kot-kot-kodács-kodács-kot-kot-kot kot-kot-kot-kot-kodács-kodács-kot kot-kot-kodács-kodács-kot-kodács-kot kot-kot-kodács-kot-kot-kot-kodács kot-kot-kot-kodács-kodács-kot-kot kot-kot-kodács-kot-kot-kot-kot kot-kot-kot-kodács-kodács-kot-kodács"

invalid user name 2018.04.12. 08:30:24

@bigdata:

"nem elegáns"

ez racionálisan jól hangzik. én se tartom jó ötletnek a tüntetést -- kieresztjük a gőzt aztán mindenki megy vissza hogy "szem legyen a láncban"

másrészről, van egy csomó ember akiben ott ég a csalódottság miatti harag. az érzéseiket nem lehet megtiltani. fel lehet dolgozni, lehet értelmes célok felé terelni.

torró 2018.04.12. 08:30:48

Vegyük a tüntetést! A mostani kormány már nem kormány, új meg még ki tudja mikor lesz, mert ha a szavazatokat újra számolják, megy az idő. És még változhat a felállás. Szóval akkor melyik kormány ellen kell most tüntetni? Hogy ők sem tudják? Az gáz!
Amúgy azt sem értem, hogy a kommentelők, nem néznek a választással kapcsolatban megszólalókat? Mert minden tv adón ez megy. Olyan brutális mellélövéseket olvasok, hogy röhej! Bakker aki nem informálódik, az baromságot fog állítani! Én megnézek mindenkit. Úgy az Orbán oldalról, mint az ellenzéki oldalról. Politológusokat , újság írókat. Este van rá idő! Tudja valaki mit mondott Karácsony Gergely a választási csalásról Kálmán Olgának? Vissza lehet nézni Hir tv. Linket direkte nem teszek fel, mindenki dolgozzon meg az infóért!Stb, stb!

Nancsibacsi 2018.04.12. 08:41:08

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: "Ennyi pénzt mástól is kaptál volna, sőt szerintem többet is, mert nem loptak volna ennyit el belőle."
Tudod én a bizonyítékok alapján döntök, nem az ígéretek alapján. Az Orbán-Medgyessy vitán viktor azt mondta, hogy 2 év múlva eurózóna - erre rákontrázott a dadogós, hogy ha őket választjuk, 1 év múlva fogunk belépni. Azóta is forinttal fizetek. Nagyon kevés dilettánsság elég ahhoz, hogy a relatíve működő dolgokat elrontsa, és az ellenzékben én úgy látom csupa dilettáns ül. Lehet hogy jóindulatúak, de egyszerűen buták.

"100 éve nem volt a világban ilyen pénzbőség,"
De volt, 2008 előtt - ekkor kormányoztak a szocik. Nézzük csak mi is történt:
- 2002-ben Medgyessy kormány. Félidőben puccs - túl sokat akart lopni az öreg, és kihagyta volna belőle a többieket. Jött az 1. Gyurcsány kormány.
- 2006-ban választás előtt adócsökkentési törvénycsomag, ezért Gyurcsány újraválasztása, májusban az adócsomag eltörlése.
- 2008-ban kiborult a bili, gyakorlatilag államcsőd (világbanki gigahitel az volt, csak nem mondta ki senki): Gyurcsány takarodó, jött Bajnai, aki kibekkelt még 2 évet.
A 8 év alatt - amiből 6 év pénzbőség volt és pörgő gazdaság - kb másfélszeresére nőtt a GDP arányos államadósság. Hát köszi: nem szeretném ezt újra bekockáztatni.

"2010-ben leértékelték a forintot vagy 20%-al, annyivel kevesebbet ér a klotyópapír forintod,"
2010-ben 12.5 millióért vettem lakást, ma ez 30 milliót ér - szóval én meg tudom oldani a vagyonom értéktartását - még soros gyuri is tanulhatna tőlem.

"Előtte az utóbbi száz év legnagyobb válsága volt, azzal összehasonlítani a mostani pénzügyi állapotokat, szintén nagy tudatlanságra is vall."
Az a válság 2008-ban kezdődött, és kb 3-4 éve ért véget, szóval jobban érintette a fidesz kormányt mint az azt megelőző baloldalit. A baloldali kormánynak volt 6 jó éve, 2 rossz - mégis másfélszeresére növelték az államadósságot. A fidesznek volt 4-5 rossz éve, 3-4 jó, mégis gatyába rázták a gazdaságot, és csökkentették az államadósságot.

samot1 2018.04.12. 08:51:15

@Nancsibacsi: Egy kérdés maradt azota is nyitva!Miért nem történt meg az elszàmoltatàs???

Elgondoltato!!Mert tudtàk,hogy ök is azt folytatjàk! Vagyis: vak vezet vilàgtalant!

pici_rigó 2018.04.12. 08:56:26

Annyira nem "fun fact":
- ápoló hiány >> 0 megbecsülés >> kollegina tibiajanak faradasos törése
- penzmegvonas: nincs elég gumikesztyű >> van kórház, ahol steril sincs >> ascendalo fertőzések >> 2 idős ember meghalt a fertozesekben 1 hét alatt - jobb esetben csak kettő
- egy méltán híres kórház (56'-os forr. És szab.harc idején kiemelt jelentőségű!!) Óriási forrashiannyal küzd

...stb. mesélni tudnék. Én tüntettem, évekig. Meguntam. Nem alltatok ki az eü-sök mellett sem >> így jartatok. Én mit csinálok? Szépen csomagolok és elhagyom az országot. nem fogok "asszisztálni" az egészségügy hanyatlasahoz és sajnos már az sem érdekel, hogy az ellenzékiek és a kormány szimpatizánsok egészségével mi lesz (megsugom: ne számítsatok túl sok jóra). Én arra eskudtem fel h az embereknek jó legyen. Világéletemben egy 1 Ft hálapénzt sem fogadtam el, ezután sem fogom. De én ebbe beleuntam. Menjen el tüntetni ezért a rakfeneert, akinek 2 anyja van. A kezemen megszámolni nem tudom, hányszor voltam tüntetésen, hogy jobb legyen. Nem akkor kell hisztizni, amikor nyakig vagyunk a szarban, hanem akkor amikor még vissza tudnánk mászni. Ez a vonat elment. Gratulálok az országnak!

VáracliJános 2018.04.12. 09:05:57

@Nancsibacsi: Kisöreg, az hogy mi mennyit ér nem te döntöd el, hanem a piac, az aktuális hirdetési áron. Árulod netán? Eladtad netán? Benne laksz talán? Hiteled van talán? Ezerféle variáció van, ami befolyásol. Ami igazán számít az a havi jövedelem. Abból tudsz kényepmes életet élni, nem egy lakással, amiben laksz, egy fiktív értékkel, amit sose látsz. Hiába van értéke, ha benne laksz, nem tudod ugyanazt megvenni ha eladod olcsóbban. Nekünk is van 3 lakásunk és egy házunk, és hiába ér százmilliót, benne lakunk, vagy ki van adva bérbe de helyette bérelünk is mert lakni kell valahol, és jól érezzük magunkat, el nem adnánk semmi pénzért. De mellette keresünk vagy hárommiliót havonta összesen öten, no az már megalapozza a jólétünket. Úgyhogy nekem ne villogtasd itt a nemlétező virtuális vagyonodat amit 20 év, hitelre meg csokra vettél, hidd el nekem a magyar pöcegödörben lófaszt nem ér, ha a csuti geci által fenntartott állandó forradalom miatt nincs politikai béke, hamarosan egy polgárháború fogja lerombolni.

Glázser Bozsó 2018.04.12. 09:06:43

@Visceroid: Szimpla válasz, mert nem elfogadható hogy egy korrupt hazug "politikusokból" álló társaság álljon az ország élén ... kérdezem én ha fordítva lett volna, TE FIDESZ SZAVAZÓ, mit tettél volna?
ui: ne hivatkozzatok a 8 évvel ezelőtti múltra mert az akkor volt, most pedig most van! Nem a múltra kell figyelni hanem a jövőre, és az a jövő amit a diktátor felvázolt, na az nekem speciel nem kell!

samot1 2018.04.12. 09:21:29

@szepipiktor: Törvényes eszközökkel?Mi az,talàn nem amit 2/3-al maguknak hoztak!Legalizàltàk a lopàsukat!Neked ez törvényes, màsnak vérlàzito!Azt értem,hogy te kormànypàrti vagy,de azért illene megtanulnotok,hogy màs ember véleményét,ha màr nem tisztelitek legalàbb akceptàljàtok!Ugyan is ez a demokràcia alapja!

VáracliJános 2018.04.12. 09:26:07

@Nancsibacsi: Látom fingod nincs a világgazdasági folyamatokról, gondolok szándékosan rosszul emlékszel, a világválság 2007 június 31-én kezdődött jelzáloghitelezési gondokkal, de ennek előzményei is voltak, csak innen kezdett el menetelni szépen lefele minden. Nézz meg egy tőzsdei grafikont. Mire a csuti gecipatkány átvette a kormányzást és megkezdte a dúlást, a világválság már lecsengőben volt, bajnai alatt szépen visszakapaszkodtunk. Amiről te beszélsz hogy még 2010 után az ország válságban volt vagy 3 évig, a geci hathatós dilettantizmusának, szarkavaró balfaszkodásának, unortodox patkányságainak köszönhető. 3 év alatt rájöttek a kis férgek, hogy ez így nem megy, elkezdték másolni az usa bevált gazdaságösztönző lépéseit, így 2015-re helyreállt, amit elbasztak. Most pedig a világgazdasági konjunktúra eredményeként ömlik a pénz, amiről azt hiszed hogy orbán műve. Hát orbán csak egy kis jogászpatkány politikus, fingja nincs a világgazdasághoz(ezt a 2006-os vitája is bizonyítja, amiben felmosták vele a padlót) egyedül azzal van elfoglalva, politikailag hogyan tudja kavarni a szart. De ne csodálkozzunk, rajta, csak ehhez ért, egész életében csak a parlamentből kivonulgatott, meg kordont bonogatott. Egy egyszerű ügyvédi irodában szerintem max felmosórongynak lenne alkalmas.

invalid user name 2018.04.12. 09:32:02

@samot1:

"Miért nem történt meg az elszàmoltatàs?"

oh, erre egyszerű a válasz, Márai Sándor megírta, "már nem az eszmét védi hanem a zsákmányt"

invalid user name 2018.04.12. 09:34:42

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi:

Hát az tény hogy orbánnak kurva nagy szerencséje volt most,

1. pörög a német gazdaság és mi végülis abből élünk, hogy megvásárolják amit mi gyártunk

2. alacsonyak a hozamszintek (nem nagyon sikerült csökkenteni az államadósságot, de az államkötvények után mégis alacsony kamatokat kell fizetni)

de nem lesz mindig ilyen idő.

Nancsibacsi 2018.04.12. 09:36:29

@samot1: Mit számoltassanak el? Demszky kimondta, hogy egy döntéshozónak, aki milliárdok fölött diszponál nem tiszte az, hogy tudja mennyibe is kerülnek valójában a dolgok. Azért hogy egy kalapácsot 100ezerért vettek meg senki se felelős, mert egy vezetőnek joga van hülyének lennie. A bűnös ilyenkor a nép - igen, mi -, hogy hatalmat adtunk buta (vagy tolvaj - a visszaosztás sosem bizonyítható) emberek kezébe.

Azt fel kell fogni, hogy olyan csak a mesében van, hogy valaki 10 millió embernek a főnöke lesz, és beéri annyi pénzzel, amit egy 100 fős cég vezetője is simán megkap. 10 millió ember főnökét úgy hívják hogy király. Viktor aránylag jó király: nyilván sok pénzt költ magára is - melyik király nem? -, de ugyanakkor a nép is aránylag jól él. Mivel választhatunk királyt, ha lesz ügyesebb jelentkező, aki ELŐTTE bizonyítja a rátermettségét, akkor legközelebb őt fogom megválasztani. De amíg azzal jönnek a baloldali pártok, hogy a hajléktalanok helyzetét javítani kell, meg be kell fogadni a migránsokat, meg aki sokat keres az adózzon még többet - addig én biztos nem fogok rájuk szavazni. Mert Viktor úgy él jól, hogy nem túl sokat vesz el attól, aki dolgozik. Pl. Viktor csinálta a KATA-t. Vállalkoznál? Ok: kb elektronikusan elintézheted az egészet, 0 forintért. Asszed bonyolult az adózás? Lóf.szt: havi 50ezret befizetsz, és ha nincs évi 12 millió bevételed, kész is vagy. Ha mondjuk szobafestő vagy, egy héten kapsz 100ezret, akkor 350 marad egy 20 napos hónap végére. Gyurcsány meg úgy általában a bal oldal mit tud ezzel szemben felmutatni? Én válallkoztam Gyurcsány alatt - az egész úgy kezdődött hogy kb 2 havi átlagbér volt a cég megalapítása, könyvelő nélkül esélytelen volt hozzáfogni, céget kellett alapítani, vagy 8 féle adót fizetni, egyéb f.szom.
A baloldal egyszerűen balf.sz, Viktor meg ügyes - ez van.

Nancsibacsi 2018.04.12. 09:39:58

@pici_rigó: Menj ki, mert amiből kevés van, majd megfizetik. Aldi pénztárosból is kevés van, és láss csodát: megfizetik. Orvosból is ha kevés lesz, majd megfizetik. Amúgy megfizetik most is, és az állam látja is a havi milliós számlákat, amit 1-1 orvos benyújt a kórháznak (háziorvosi szakképesítéssel - szóval nem agysebész).

Nancsibacsi 2018.04.12. 09:42:35

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: "Kisöreg, az hogy mi mennyit ér nem te döntöd el, hanem a piac, az aktuális hirdetési áron. Árulod netán?"
Kisöreg a dokkmunkás k.rva anyád. Egy lakás értékét nagyon könnyen meg lehet határozni, mert pl. megnézed a hirdetési árakat, levonod belőle hogy átlagosan mennyit engednek belőle (ezt kb évente nyilvánosságra hozzák), és kész is vagy. Amúgy meg méregetheted a virtuális farkadat - a végén kiderül hogy milliárdosként picsogsz itt a baller blogon: gondolom jól fizet a gazdád.

invalid user name 2018.04.12. 10:30:30

@Nancsibacsi:

"Orvosból is ha kevés lesz, majd megfizetik."

Meglehetősen régóta így van.
Megfizetik.
FEKETÉN.

Aki meg nem bírja a hálapénzt (sokan), az otthagyja a szakmát vagy emigrál.
Égetőbb hiány a szakápolókból van, könnyebben honosítják a végzettségüket.

fda 2018.04.12. 11:09:47

@invalid user name: Aki "hálapénzt" ad a dokijának, az aligha azért teszi, mert utána nézett a doki bérének, és úgy gondolta, kiegészíti. Ha egy útkarbantartó keveset keres, megállsz és adsz neki 5 ezret? Ha értesülsz, hogy alacsony a bére egy egyetemi adjunktusnak, szoktál neki adni egy tizest az előadás után? Nekem például nem szoktak 10 vagy 50 ezreket adni borítékban csak azért, hogy végezzem rendesen a munkámat, az ügyfelet nem érdekli, hogy milyen bérrendszerben dolgozok.

A hálapénz a korrupció egyik formája, ahol valamely plusz szolgáltatást vár el, illetve nyújt a beteg illetve az orvos. Mindkét irány undorító, üldözendő. Ettől teljesen független, hogy keressen végzettségének, szaktudásának megfelelően az orvos, és a ugyanígy, a saját munkájában a beteg is.

VáracliJános 2018.04.12. 11:17:50

@Nancsibacsi: Persze, a balfaszkodásaikat nem kommunikálták, ebben mesterek, az okos embereknek azonban nem kell kommunikálniuk, mert látják maguk is. Az meg faszfej, hogy te a kormány intézkedései miatt élsz jobban, téged minősít. Neked az kell hogy egy csuti hűbérparaszt geci alamizsnát osszon, mert a saját erődből még szarni se tudsz. Értjük mi, hogy te voltál bajnai alatt a birkák mintapéldánya magyar fideszbirkatrsaiddal együtt, aki devizahitelből vett 2010-ben tizenkétmillióért lakást, tízmillió hitelre, most meg kicserélte a húszéves hitelét matolcsy hitelre, aminek kamata bármikor összeomolhat. Értjük, és tudjuk milyen okosok vagytok. Ja és felvilágosítom buta kis agyad, jelenleg nagyobb az államadósság, mint bajnai alatt a devizatartalékokat meg ellopták. Ja hogy ezt se így hallottad a propagandatévédben? Hát van ez így, még a szart is ellopják alólad, te meg örülsz a 30 ezer plusz alamizsnának. Tipikus csóringer magyar birka vagy.

karandash (törölt) 2018.04.12. 11:21:02

@VáradiJános: "ki akarnak produkálni"

Kiprovokálás helyett kiprodukálást vidéki, 8 általános iskolai osztályt végzett emberek szoktak mondani. Akinek érettségije van, az ezt nem keveri.
Aki pedig diplomás, az kiprovokálást se mond vagy ír, csak provokálást. A ki- redundáns.

József Körmendy 2018.04.12. 11:22:19

MENJETEK EL , SÉTÁLGASSATOK. KIT ÉRDEKEL, MAJDCSAK MEGDÖGLÖTÖK.

József Körmendy 2018.04.12. 11:22:56

MENJETEK EL , SÉTÁLGASSATOK. KIT ÉRDEKEL, MAJDCSAK MEGDÖGLÖTÖK.

VáracliJános 2018.04.12. 11:28:51

@Nancsibacsi: De ki a faszomat érdekel a lakásod értéke húgyagy. Te kezdted a hősködést, én csak leírtam, hogy fasorba se vagy ha virtuálisan dobáljuk az értékeket. Vagy talán akkor is számolgattad a lakásod értékét, amikor a válság alatt negyedét érte? Nekem már vagy 50 éve van tulajdonom, azóta megsokszoroztam, és tudom hogy a tárgyak értéke nem lényeg, csak a boldogság a fontos. Azután pedig jön magától minden. Ezért rühellem amikor ilyen szarfaszú, csóringer kis kapzsi pénzéhes fideszpatkányok pattognak itt a hűbéruruk alamizsnája miatt. Talán el kellene kezdeni olyan munkát végezni, ami nem a mindenkori kormányok kénye kedve szerint fizet, hanem aszerint hogy milyen ügyes, okos vagy. Akkor nem függenél attól, és reálisabban látnád a világot.

VáracliJános 2018.04.12. 11:37:00

@Nancsibacsi: Milliárdos nem vagyok vannak ingatlanjaim, de ezek semmit nem érnek a családom boldogsága nélkül. Sajnos elég sok vitámba és komprommisszumba került, még családon belül is, hogy megmagyarázzam miért káros az orbáni uszítás és az ország kettészakítása. Családokon belül embereket fordítanak ezzel egymás ellen, szülőket nagyszülőket uszítanak egymásra ezek a fasiszták, mint annak idején hitler. Megfoghatatlan fogalmakkal dobálóznak, uszítanak, plakátolnak. Rendkívül káros ez.

VáracliJános 2018.04.12. 11:53:41

@Nancsibacsi: Ne hülyéskedj már balfaszkám! Te már láttál orrbanisztánban olyan szobafestőt, aki számlát adott a heti százezres munkájáról? Mert az elméleted csak akkor áll, ha legálisan csinálják. Meg akkor ha állami megbízás keretében a tökömtudja milyen fideszseggnyaló szobafestő orbán dolgozószobájának kifestésért az 50 ezres munkájáért 200 ezret számol el. Ez önkormányzatra is igaz. Amíg van eus pénz így nyúlják le a pénzeket. Egy kalapácsért tényleg 100 ezret számláznak. Az adózó állampolgár meg fizeti. Ebben a korrupt leprafészekben most virágzik csak igazán a korrupció.

VáracliJános 2018.04.12. 12:01:28

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: Az egyszerű emberek ki sem tudnak fizetni 100 ezret a fizetésükből, nyugdíjukból. Amikor 20 éve a házam kifestéséért 400 ezret akartak lenyúlni, azóta magam festem. Mind a 4 lakásunkat. A négy lakás lenne vagy egymillió. Inkább kiveszek egy hetet, és mindent elintézek. A másik héten meg elmegyek korzikára nyaralni a megspórolt pénzből.

Tom66 2018.04.12. 12:08:12

Diktatúráról papolnak úgy, hogy azt sem tudják, miről beszélnek, csak a definíciót olvasták el a lexikonban. Az itt megszólalók nagy része a rendszerváltás után született, ebből kifolyólag soha nem éltek diktatúrában hasonlóan az imádott nyugati barátaikhoz. Zsebi baba és társai marha bátrak, ebben a fene nagy diktatúrában, mertek volna a „rendszerváltás” előtt tüntetni és felvonulni, az lett volna a bátorság. Akikkel pedig most összeborul a nagyérdemű, na pont azok illetve felmenőik tehetnek a jelenlegi helyzetről. Elszabotálták a normális rendszerváltás, és sajnos ezért létezik mind a mai napig ez az anarchista, aljas és hazaáruló liberálfasiszta oldal.

VáracliJános 2018.04.12. 12:11:35

@Nancsibacsi: Leírom hogyan zajlik a valóságban ez a szobafestés. Aki ki tud valami birkából sajtolni százezreket a festésért,(vagy állami szervtől, többségében ilyen van, mert az egyszerű ember nem céggel festet, hanem valami ismerőssel, rokonnal, vagy maga pár tízezerért), az nem 400 ezret keres egy hónapban a festéssel, hanem kétmiliót. De mivel nem ír számlát vagy csak 400 ezret vall be, és befizeti az 50 ezres katát. Így megmarad neki tisztán 1 millió 600 ezer adózatlan jövedelem, mert nem lépi át az értékhatárt.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.04.12. 12:13:00

Végtére a demokratikus ellenzék nem attól demokratikus, hogy megválasztják, hanem attól, hogy a leghitelesebb forrás mondja róla, ő maga. Aztán addig hisztizik, amíg a legtöbb szavazatot kapott diktatúra sütit nem küld neki.
Le a diktatúrával, vissza a szemkilövető demokráciát!

kvadrillio 2018.04.12. 12:23:22

....hmmmm a tüntetésen ...MINDENKI EGYET LÉPHET ELŐRE......AZUTÁN A TEK megállítjahhh ! :)

kvadrillio 2018.04.12. 12:25:43

én viszek köcsögdudát, paprika-spray-t, kereplőt és a kisdobos dobomat, ütőkkel együtt.....:)...jahh és használni is fogom ! :O)

Nancsibacsi 2018.04.12. 13:11:32

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: "Milliárdos nem vagyok vannak ingatlanjaim, de ezek semmit nem érnek a családom boldogsága nélkül."
Egy ilyen agresszív bunkó tajparaszt farok bérkommentelő nyilván borzasztó boldoggá teszi őket :-D

VáracliJános 2018.04.12. 13:18:22

@szekertabor: Hogy lehet szemet kilövetni? Ez olyan mint a repülő golyó elé ugrani szándékosan szemmel a golyóba. Egyébként fogalmazhatunk így is. Mi a vérvörös tökömet keresett az a barom ott és akkor, amikor a gumilövedék az utcán repült. Mi a fasznak tette oda a rühes fejét, amerre a goló repült? Ha otthon békésen üldögélt volna, nem találkozott volna a szeme a golyóval. No, hát kb. ez is olyan mint szemet szándékosan kilövetni. Biztos valami old shatterhand szórakozott, aki menekülő fideszesre vadászott, hátulról a 15 -es sebességgel mozgó futó alak 1cm-es szemgödrébe célozva(egy olyan fegyverrel aminek nincs irányzéka) telitalálatot ért el.

VáracliJános 2018.04.12. 13:24:21

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: De azt a kérdést is feltehetjük, hogy mi van azzal a sötétben bujkáló sunyi fasiszta fideszpatkánnyal, aki utcakövekkel verette be a tv székház ablakait, felgyújtatta a székházat, százmilliós károkat okoztatva az ottani berendezésben. És azzal a csuti fasiszta fideszpatkánnyal mi van, aki utcákon autókat, kukákat borogattatott, gyújtogattatott, anarchiára uszíttatott?

szekertabor · provo.blog.hu 2018.04.12. 13:24:50

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: Látom, áldozathibáztatásból és rendfenntartási fegyverhasználatból szakértő vagy. Meghajlok a magasabb rendű tudás előtt.

VáracliJános 2018.04.12. 13:26:33

@Nancsibacsi: Csak a birkák borítanak ki, ők nem azok. Nekik százszor több eszük van.

VáracliJános 2018.04.12. 13:32:16

@szekertabor: A gumilövedékes oszlatás csak a randalírozás megfékezését szolgálta. Minden demokratikus országban, ahol szérveretteti egy ellenzéki patkány a fővárost, gumilövedékkel oszlatják a híveit, az uszítót pedig évtizedekre börtönbe basszák. No ez utóbbi elmaradt, pedig tévéfelvételek bizonyították, hogy a patkány lázadásra uszított, aminek milliárdos kár lett a következménye.

VáradiJános 2018.04.12. 13:37:48

@kvadrillio: tökéletesen illeni fogsz a társaságba

VáracliJános 2018.04.12. 13:37:49

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: Ezt a telitalálatot pedig úgy érte el ez a mesterlövész, hogy a neki háttal futó fideszes elé (még azt is tudta hogy fideszes, mert egy röntgenszemüveggel rendelkezett, ami a ballonkabátjában elhelyezkedő pártigazolványt észlelte) célzott a célzásra alkalmatlan eszközzel, a gumigoló mandínert kapva pont a szemébe csapódott.

VáradiJános 2018.04.12. 13:39:29

@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: angliai mosogató geci, nyugodj már le, mert infarktust kapsz!

invalid user name 2018.04.12. 13:45:18

@fda:

A hálapénz a szabadáras szolgáltatások archetipikus példája. Kevés a jó (hírű) orvos, ezért meg kell fizetni ha hozzá akarsz kerülni, ha azt akarod hogy legyen tiszta lepedő, hogy cseréljen kesztyűt a nővér, hogy ne a fűtetlen szinten legyen a szoba, vagy hogy egyáltalán sorra kerülj.

Ez nem korrupció, ez csak hiánygazdálkodás, mint a kádárrendszerben. Kereslet - kínálat.

VáracliJános 2018.04.12. 13:45:34

@kvadrillio: Én meg az elektromos sokkolóm. Amerre járok és békemenetes ellentüntetőbe botlok, megbirizgálom vele a golyóit. Ha ettől meg feláll neki, ahhoz viszek egércsapdát.

VáracliJános 2018.04.12. 13:49:05

@VáradiJános: A Neuschwansteini kastélyban vagyok szellemekre felügyelő éjjeliőr, és hullamosó.

VáracliJános 2018.04.12. 13:53:28

@VáradiJános: Az olyan patkányok hulláit mosom magasnyomású homokfúvóval, mint te, akiket egy terrorista migráns seggbebaszott. A gecit fuvatom ki a végbelükből.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2018.04.12. 17:10:53

@haXXor: vízvezetékszerelésről beszélünk gondolom, légyszi ugorj majd ki valamikor a pusztaszeri útra, mert ereszt az egyik klotyó, köszi.

Tomiko 2018.04.12. 18:14:46

@Nancsibacsi: Abból amit leírtál megértem hogy Fidesz szavazó vagy.
De nem te vagy az átlag. Az átlag, sőt legalább a 80% rosszabbul él most. Még a közmunkások is a fideszre szavaztak, csak és kizárólag azért, mert jönnek a munkások. Mondjuk az egy kulcsos adóval jobban jártam én is, de ettől még az ország sorsa jobban érdekel, mint a saját pénzem. Engem bánt a jelenlegi rendszer, neked meg persze jogod van leszarni az elveket.

haXXor 2018.04.13. 11:00:11

@harmadikszem: Haha, de ez gyenge próbálkozás volt :) Mindenesetre sok sikert az életben.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2018.04.13. 23:02:54

@haXXor: ha nem találtam volna telibe nem jössz vissza ;)