Harmadik szempont

Közéleti kérdésekről szintézist keresőknek.

Csövesnek nevezi a Magyar Idők az európai hírű magyar kutatót

2018. augusztus 19. 20:38 - harmadikszem

famous-rich-homeless-512.jpgAbban már sajnos nincs semmi meglepő, hogy a (kizárólag) adóforintokból élő magyaridők nevű szenny pártlap válogatás nélkül nekimegy mindennek, amire a főni szemet vetett. Ezidőtájt pedig a főni épp a tudományra vetett szemet úgy általában, és a tudósok által hosszú ideje lakott épületekre úgy konkrétan.

A főni most épp a Politikatörténeti Intézet valóban szép Alkotmány utcai épületét szeretné Mészáros Lőrincnek adományozni, ezért az Intézetnek – ahogy rendes diktatúrában ez már lenni szokott – takarodnia kell.

Ezért aztán a Pihál György nevű senkivel megíratják a cikket, mely szerint az intézet, idézem, a „gerontológiai baloldal egyik utolsó bástyája”, csövesek tanyája, így az állam csak mintegy kitisztogatja őket onnan.

Na mármost a Politikatörténeti Intézetet történetesen egy 1975-ben született, alig 43 éves nemzetközi hírű tudós, egy bizonyos Egry Gábor vezeti. A közel hetven éves Pihálnak tehát simán lehetne a fia, na, ennyit akkor a gerontológiáról.

Ami a csövességet illeti, Egry Gábor az intézeti honlapon is látható módon (ha már az exkomcsi Pihál újságírónak nevezi magát, igazán nézhetne forrásokat) fiatal kora ellenére habilitált egyetemi docens, az MTA doktora, Bolyai ösztöndíjas kutató, aki többek között a Stanford-on volt Fulbright ösztöndíjas, ami a világ egyik legjobb egyeteme. Ha ez nem lenne elég, akkor azt is érdemes tudni, hogy Egry Gábor egyike annak a nagyon-nagyon kevés magyar kutatónak, aki humán és társadalomtudományokon belül megkapta az ERC (Európai Tudományos Tanács) consolidator grantjét. Ez egy millió eurós nagyságrendű grant amelyből több kutató több évi fizetését lehet fedezni, az odaítélés rettenetesen szigorú és kizárólag kiválóság alapon lehet hozzájutni.

Ezek azok a dolgok, amelyeknek a Pihál féle, magyaridők féle, NER féle ember soha nem kerül a közelébe. Ezek maximum az év seggnyalója díjra hajthatnának de ott is csak regionálisan, mondjuk az Év Seggnyalója A Hetedik Kerületben Díjra. Ezek nem kiválósági alapon adományozott nagyszabású nemzetközi grantek dimenzióiban járatosak, hanem abban, hogy hogyan lakoltassunk ki sikeres embereket a működési helyükről, hogyan szerezzük meg a nálunk fényévekkel tehetségesebbek által működtetett intézményeket.

Van azonban egy nagyon rossz híünk a pihál-félék számára. Az MTA-t meg lehet kaparintani, ahogy meg lehet a régi kutatóintézeteket is, folyóiratokat is. De a bennük működő szellemi tőke nélkül ezek csak falak és asztalok. Ha lezüllesztitek őket a ti szintetekre – ez maximum pár év – akkor ezek pont annyit fognak érni, mint most ti.

 

66 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harmadikszempont.blog.hu/api/trackback/id/tr6614190349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2018.08.19. 21:49:14

"Van azonban egy nagyon rossz híünk a pihál-félék számára. Az MTA-t meg lehet kaparintani, ahogy meg lehet a régi kutatóintézeteket is, folyóiratokat is. De a bennük működő szellemi tőke nélkül ezek csak falak és asztalok. Ha lezüllesztitek őket a ti szintetekre – ez maximum pár év – akkor ezek pont annyit fognak érni, mint most ti."

Ez egyáltalán nem rossz hír a Pihál-féléknek, és az Orbán-féléknek. Mondjuk, éppen ellenkezőleg áll a helyzet, vagyis jó hír nekik. Orbánnak alattvalók kellenek, és nem okos, kritikus emberek. És egy okos ember csak akkor nem lesz NER- és Orbán kritikus, ha közben velejéig romlott, immorális gazember is. De én nem gondolom azt sem, hogy fidesz háza táján arányaiban sok okos ember lenne. Én őket nem csak gazembereknek, de ostobáknak is tartom.
Szóval, a céljuk ezen a téren: az ország népének szellemi lezüllesztése. Mert annyit azért tudnak, hogy az ostoba tudatlan agymosott barmok körében még sokáig népszerűek maradhatnak, míg az értelmes emberek már rég leszámoltak velük.

Sólyom Tomi 2018.08.19. 23:32:23

@ipartelep: Istennek hála, te legalább okos vagy.

Watchdog 2018.08.20. 08:34:53

Szinte hallom az idők szavát, hogy "Adóznak ez után az ERC grant nevű idegen zsold után rendesen?"...

TothJanJ 2018.08.20. 10:33:35

Nem a nullára, valahol a nulla és a mostani közt fog megállni. Sok az éhes fiatal, vannak zsoldos szakemberek is, és személy szerint elég biztosra veszem hogy most az MTA tagságban is vannak olyanok nem egy nem kettő a százból, akik érdekből vagy értékalapon Fidesztámogatók. Érdeklődve várom a fejleményeket.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2018.08.20. 14:21:49

@TothJanJ: itt koncentráció zajlik a jelek szerint nem a koncok kiterjesztése. Úgy vélem ugyanahhoz a 3-5 emberhez fog kerülni akikhez eddig is minden, legyen szó idegenforgalomról, pénzügyről, iparról, mezőgazdaságról vagy épp, mint most, tudományról.

TothJanJ 2018.08.20. 16:19:11

@harmadikszem: Mégiscsak terjedni fog, mert az újabb területet igazgatni kell és gondoskodni a pénz begyűjtéséről és megfelelő irányba mozgatásáról, ehhez új kisfőnökök, új keretlegények, új bedolgozók kellenek, ingyen vagy minimálbérért pedig senki nem csinál semmit vagy max az 5.-6. szint körültől lefele a láncban. Nem lehet horizontális terjeszkedés nélkül csinálni ezeket.

Gacsajpesta 2018.08.21. 00:58:31

Na most kérem, az a helyzet, hogy a természettudományok terén a jobboldal felé húzó tudósok vannak többségben.
Csupán a büfészakos bölcsészek között van az a sok bolsevik beállítottságú agyament liberál-komcsi, akik fabatkát sem érnek. Ha véletlenül egy jó kis cunami miatt kihalnának, a kutya sem venné észre, legfeljebb a büfés, hogy nem fogy az alkohol és a drog...

colonel Tigh 2018.08.21. 01:58:30

@Gacsajpesta: Tényleg? Na most kérem az a helyzet, hogy az Orbán-kormánynak semmi köze a jobboldalhoz. Akármennyire is úgy csinálnak, csináltok...

MACISAJT1 2018.08.21. 06:34:55

"A főni most épp a Politikatörténeti Intézet valóban szép Alkotmány utcai épületét szeretné Mészáros Lőrincnek adományozni, ezért az Intézetnek – ahogy rendes diktatúrában ez már lenni szokott – takarodnia kell.
Ezért aztán a Pihál György nevű senkivel megíratják a cikket"

Ezzel itt több probléma is van.
1. Hogy szemenszedett hazugság ( semmiféle Mészáros Lőrinc nincs az ügyben, a kormány a Kúriát vissza szándékozik költöztetni az Igazságügyi Palotába).

2. Pilhálnak van legalább tisztességes neve , míg a "harmadikszem" így terjeszti az ótvar hazugságait.

3.Az MSZMP Párttörténeti Intézetének jogutódjaként létrejövő Politikatörténeti Intézet továbbra is használhatta annak helyiségeit, mivel az MSZP a PTI javára használati jogot jegyeztetett be az ingatlanra.Amit aztán Hornék 1996-ban még meg is erősítettek.
Vagyis a szokásos " Csillebérci" forgatókönyv működött.

És ha már a vezetősége is szóba került, ez itt, földes elvtárs bizony a bolsevizmus máig tartó bűzős lehelete:
hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B6ldes_L%C3%A1szl%C3%B3_(politikus)

LebensraumamOsten 2018.08.21. 07:19:17

@Gacsajpesta: Nos igen, a blog írója bizonnyal téged is ismer, mert rólad is ír:
Ezek maximum az év seggnyalója díjra hajthatnának de ott is csak regionálisan, mondjuk az Év Seggnyalója A Hetedik Kerületben Díjra

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.08.21. 07:25:25

Halad a mocsár lecsapolása, amire szavaztunk.

LebensraumamOsten 2018.08.21. 07:29:08

@MACISAJT1: Visít a megsebzett illibsi önérzet! A többszörös hazaáruló (régen és most is) exkomcsi fideszseggnyalók mosdatása az illibernyák bérgajdolók mai kedvenc témája.
A központi pártszékház politikai kurzusán meghatározták az irányelvet:
Hogy kompenzáljunk levitézlett iskolázatlan vén exkomcsi szarokat, akik hősiesen kiálltak a nyilvánosság elé, hogy megalapozatlan ostoba hazudozással sokadjára is lejárassák magukat a rendszer gondolkodó ellenségei, a nyilvánosság előtt. Valahogy jutalmazni kéne a lojalitásukat és szervilitásukat.
Te! Igen te ott a sarokban!
Macisajt1 álnéven kezdd el fikázni mindenféle összefüggéstelen hadoválással, ha valaki kritizálni meri Piláf Gyurit.
Ha 2/3-osnál nagyobb többségbe kerülnek a libsi fröcsögők, akkor képezhetsz újabb azonosítókat és véleményeket, egészen addig amíg fölényes illibernyák véleményi többség nem alakul kis a blogon.
Ne feledd, tudjuk, hogy máshol úgysem tudnál elhelyezkedni, szóval szolgáld meg a béredet tisztességesen!

Larry Silverstein 2018.08.21. 07:42:09

Teljesen felháborító, egy lippsi-komcsi takonyfészek ami világletében lopott ingatlanban müködött állami pénzen, visít hogy az ingatlannal a tulajdonosa, a magyar nép rendelkezni szeretne.

Pont mint amikor az államtól örök időkre komcsiknak "bérbe adott" földekről baszták ki őket mint macskát szarni. Ez a lényeg gyerekek hogy tőletek megpucoljuk az országot, a nép áprilisi óhaja szerint. Kapisci?

febiha 2018.08.21. 08:04:54

Öröm látni a szélsőségek egymásnak feszülését. Nem ismerve ennek az intézetnek a működését, meg a részleteket, azért az megkockáztatható, hogy itt nem a magántulajdonnak valamilyen szürnyű sérelméről van szó. Az, hogy a Kúria menjen vissza oda, ahonnan Rákosiék kizavarták, vitán felül jogos. (Mint ahogyan az is, hogy a miniszterelnök hivatala ne az ugyancsak Rákosiék által kiötölt "Országházban" legyen. Hogy pont a Várba költözzék és pont ennyiért, az persze már más kérdés.) Ez az intézet gondolom a lovagiasság szabályai szerint kap majd valamilyen ingatlant. Attól, hogy nem Parlamentre néző épületben, még eléggé jól elkutathatnak.

És mindettől még az is igaz, hogy a Lörincbarát nevével fémjelzett parazita haveri kapitalizmus nem kedvező a nemzetgazdaságnak. Meg az is, hogy ennek jegyében eléggé sok visszataszító nyomulást láthattunk. Egy bizonyos fokozott érzékenység tehát érthető, akit ugyebár mart már meg skorpió, az a darázstól is retteg. Ezt kéretik figyelembe venni, kedves NER-fanatikusok.

MACISAJT1 2018.08.21. 08:26:38

febiha"Öröm látni a szélsőségek egymásnak feszülését."

Bár a judeobolsevizmus és a fasizmus valamint a nácizmus között a "lényegi eredményességet" illetőleg(népírtások, más országok lerohanása,katonai diktatúra, koncentrációs táborok működtetése etc) csupán nüansznyi különbségek voltak...(illetve előbbi több évtizeddel túlszárnyalta az utóbbit)
a kettős mérce jegyében míg utóbbiakat , vezetőiket, szerveiket és hangcsöveiket érdemeik elismerése mellett azonnal betiltották, felszámolták, nyomaikat sóval behintették, addig előbbiek mégis valahogy minden országban rendre átmenthették magukat immár"demokratikusan".
Bizony joggal jut eszünkbe, hogyan is történhetett mindez.

És senki ne csodálkozzon hogy Magyarország ide jutott. Németország is ide jutott volna ha mondjuk a bukás után megtartották volna a "demokratikus" Völkischer Beobachtert vagy a Stürmert, a NSDAP nevéből pedig kivették volna a az " A"-t( Arbeiter=Munkás) és mehetetett volna tovább a vircsaft.. De azok sorsa a bukás után egy pillanatra sem volt kérdéses.
Magyarországon viszont 1989-ban kivették az MSZMP nevéből az M-et( amúgy ami munkást jelentett), a Népszabadságot és a Párttörténeti Intézetet pedig átjátszották saját maguknak " Szabad Sajtó", Politikatörténeti Intézet(muhaha) fedőnéven és máris mehetett a vircsaft mintha 45 évig mi sem történt volna. Ja és persze vitték a dokumentumokat is.

Jelzem, minden év november 4-én van az évfordulója annak hogy 1956-ban csermanek kádár és apró klein antal no meg földes lászló konkrétan szovjet tankon rontott rá Szolnokról érkezve a fővárosra.
apró mint az országgyűlés elnöke pedig 1958-ban személyesen jelentette be az "örömhírt", Nagy Imréék felakasztását.(hogy kátránypapírba csavarva, szögesdróttal összekötözve, arccal lefelé "temették el" őket, mondjuk akkor ezzel nem dicsekedett, ez csak az exhumáláskor derült ki).
Pereputtya meg a zabrált szemlőhegyi villából dirigálja a "demokráciát."
Híveik meg a Szabad Népért morzsolgatják könnyeiket. A pártintézet meg hajlandó volna(!) kivonulni az ebül szerzett ingatlanból ha milliárdokkal "kárpótolnák" őket.

Na ne már.

higgadt 2018.08.21. 08:46:30

@MACISAJT1: A macisajt mint tudjuk a gyengébb "sajtok" közül való. Így nem csoda, hogy gyenge szellemi képességű naplopók osszák (?) ilyen néven az észt. Méltó társa ő a pisál nevű széltoló firkásznak, aki többször vált nyalásra érdemesnek talált hátsót, mint alsógatyát. Ez az a társaság, amelynek őseit "üldözték" 1990 előtt, ahogyan ők megkísérlik elhitetni 28 év múltán, miközben annak a rendszernek köszönhetik, hogy a tehén farától eljutottak az írni-olvasni tudásig.

röf 2018.08.21. 08:51:06

Már akkor is túl vannak fizetve a világhírű politikatörténeti tudósok, ha kihajítják őket a máig bitorolt szellemi fellegvárból, és kapnak helyette egy háromszobás panelt Kőbányán.
Miután a gazdaságnak semmi szüksége sem rájuk, sem a munkásságukra.
Éppen ma írja az Index, kevés a mezőgazdasági-gépészmérnök, technikus, képzett szerelő......
Lehet váltani, mindenki jobban járna.

Bobby Newmark 2018.08.21. 09:10:45

@harmadikszem: Az annyiból nem baj, hogy nem sokat kell majd a forradalomnak falhoz állítania.

wolves84lb 2018.08.21. 09:13:30

@röf: hát rád, és a hozzád hasonlókra valóban nem sok szükség van itt, úh akár indulhatsz/hattok is. Igaz, ott nem lesz elég az, amit itt próbálsz előadni, fidessbuzikám.

Bobby Newmark 2018.08.21. 09:14:29

@Larry Silverstein: Huh, látom nem sikerült levetkőzni a régi reflexeket, csak becsusszant egy magyarnépezés. Meg hát ugye a helyzet is hasonló, ha a proletároknak erre szükségük van, akkor az az övék is lesz!

Melee 2018.08.21. 09:19:08

Van valami különös bája annak, ahogy a Fidesznyikek bolsevizmust kiáltva felsorakoznak egy kommunista újságíró mögé, egy ingatlan körüli ügyben egy olyan párt zászlaja alatt, amelyik az 1990 utáni idők egyik legkétesebb ingtalanügyével - Fidesz székház eladás 1993 január 10 - büszkélkedhet.

felső határ nincs 2018.08.21. 09:20:22

Ez csak europai hiru? Heller a lippsik szerint vilaghiru. Igy, feltetelezem bartuslacahoz hasonloan biztos eltartjak oket a New Yorki hitsorsosaik, ha kampec a magyar allami fizetesuknek.

Hisz szarok a magyar fizetesek, nem? Mekse erdemeljuk itt az ilyen vilaghiru lippsiket.

Helga Beauty Salon 2018.08.21. 09:55:04

@harmadikszem: :" itt koncentráció zajlik a jelek szerint nem a koncok kiterjesztése. Úgy vélem ugyanahhoz a 3-5 emberhez fog kerülni akikhez eddig is "

Úgy van! Bisztos forrásból tudom, hogy Lölö meg akarja venni a levegőt, hogy adót szedjen utána!

Helga Beauty Salon 2018.08.21. 09:59:09

@felső határ nincs: "Igy, feltetelezem bartuslacahoz hasonloan biztos eltartjak oket a New Yorki hitsorsosaik, ha kampec a magyar allami fizetesuknek."

Csak ha maradnak szart keverni! Ha lelépnek, kezdődik a córesz. Ezt olvasd, hogy pofára esett! nepszava.com/2011/08/velemeny/kertesz-akos-nyilt-levele-az-amerikai-nepszavahoz.html

tatamin 2018.08.21. 10:02:49

Lehet mondani minden oda-vissza a volt Párttörténeti Intézetről, de az a hangütés, amit itt a szerző használ, az nagyon ártalmas...

oszt jónapot 2018.08.21. 10:15:21

@MACISAJT1: "mégis valahogy minden országban rendre átmenthették magukat immár"demokratikusan"."

Hát igen, nálunk például beültek a fideszbe és antikommunista harcosnak kiáltják ki magutak az egykori kisztitkárok, párttitkárok gyerekei és III/III-as államtitkárok.
Elég szomorú ez valóban, igaz, kedves Márk?

Tangooo 2018.08.21. 10:39:35

Az a szégyen, hogy ezek a "kutatók" Földessel az élen, kisajátították az MSZMP irattárát, holott az Államnak szabadon kutathatóvá kellett volna tennie azokat.
Nem véletlen, hogy szelektív az emlékezés az 1945-1990 közötti időkkel kapcsolatban.

MACISAJT1 2018.08.21. 10:42:41

Helga Beauty Salon"Ezt olvasd, hogy pofára esett! "

Hát:nem. Mármint dehogy esett pofára.
A manifeszt magyargyűlő kertész ákos azóta menedékjogot kapott 2013-ban Kanadában( ez , landeszmann györgy után egy bejáratott útvonalnak tűnik) és azóta is írja förmedvényeit az elmebeteg bartus "lapjába"...

Larry Silverstein 2018.08.21. 10:48:04

@oszt jónapot: nana, de sajna ez se segit rajtatok kriptokomcsikon

MACISAJT1 2018.08.21. 10:50:38

Tangooo" Az a szégyen, hogy ezek a "kutatók" Földessel az élen, kisajátították az MSZMP irattárát, holott az Államnak szabadon kutathatóvá kellett volna tennie azokat.
Nem véletlen, hogy szelektív az emlékezés az 1945-1990 közötti időkkel kapcsolatban."

Ja. Olyan ez mintha ma Kolozsváry-Borcsa gyereke vezetne egy nyilasokról szóló "kutatóintézetet" és persze kisajította volna a Kossuth téren egy palotát meg a nyilasok összes dokumentumait...

Mert az 1944-1989 között működött Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és jogelődei, továbbá a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), és ezek társadalmi szervezetei (Magyar Partizánszövetség, Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, Magyar Nők Országos Tanácsa), ifjúsági szervezetei (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, Dolgozó Ifjúság Szövetsége, Kommunista Ifjúsági Szövetség, Népi Kollégiumok Országos Szövetsége, Magyar Úttörők Szövetsége), valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a szakszervezeti tanácsok és ágazati szakszervezetek iratait egyszerűen lenyúlták földes ettársék.
Aki most ráadásul még vagy másfél milliárdot szeretnének, hogy kitakarodjanak az Igazságügyi Palotából.

Ész megáll.

Tristee 2018.08.21. 10:59:31

@MACISAJT1: "Németország is ide jutott volna ha mondjuk a bukás után megtartották volna a "demokratikus" Völkischer Beobachtert vagy a Stürmert, a NSDAP nevéből pedig kivették volna a az " A"-t( Arbeiter=Munkás) és mehetetett volna tovább a vircsaft.."

Merthogy a "komonista" Magyarország is lerohanta fél Európát, milliókat irtott ki gázzal, Kádár semmiben sem különbözött Hitlertől és a Népszabadság is ugyanúgy rendszeresen cikkezett a zsidók gettósításának szükségességéről, mint a Stürmer.

Az olyan szélsőjobboldali, tökfej antiszemitáknak - merthogy senkinek kétsége ne legyen, Macisajt az, egyike a leghülyébb jobbos kádereknek - nem megy a fejükbe, hogy Magyarországon tárgyalásos, konszenzusos formában ment végbe a rendszerváltás. A Macisajt-félék szívesen ittak volna vért, máig ezen nyüszítenek, hogy ebben az élvezetben nem volt és már nem is lesz részük.

MACISAJT1 2018.08.21. 11:17:03

Tristee"nem megy a fejükbe, hogy Magyarországon tárgyalásos, konszenzusos formában ment végbe a rendszerváltás. "

Hát persze. És így kerültek "kerekasztalhoz" a bolsevikokkal a fiaik ....

És még annyi eszük sem volt mint Csehországban, ahol a demokráciához vezető úton az egyik mérföldkövet az úgynevezett lusztrációs törvény (451/1991) – amely néhány feltételt szab bizonyos funkciók betöltéséhez a Cseh Köztársaság állami szerveiben és szervezeteiben – meghozatala jelentette. A jogszabály elrendelte, hogy az államvédelem és a katonai kémelhárítás tisztjei, munkatársai, a volt magas kommunista funkcionáriusok, a munkásőrség vezetői stb. nem tölthetnek be magasabb tisztségeket az államigazgatás, a hadsereg, a rendőrség és néhány más testület soraiban. A lusztrációs törvény gyakorlatilag lehetetlenné tette a nómenklatúra vezető rétegének a politikai túlélést.

"Az olyan szélsőjobboldali, tökfej antiszemitáknak - merthogy senkinek kétsége ne legyen, Macisajt az, egyike a leghülyébb jobbos kádereknek - "

Káder soha nem voltam, "antiszemita" lehet hogy volnék, ha tudnám hogy mi az, de így hogy a pontos definicíótól óvakodnak az eftársak, mármint hogy mi is az...marad Márai Sándor:

"Nincs nekem a zsidókkal semmi bajom. Csak a szemtelen és tisztességtelen emberekkel van bajom, akik között feltűnően sok a zsidó."
(Ami a naplóból kimaradt, 1945-1946)

Márai Sándor :

"A fasiszta kivégzések közönsége nagyrészt zsidó söpredékből áll össze, vérszomjas szemet-szemért alakokból, akik igazán szenvedtek, akik ártatlanul elszenvedték a zsidóüldözések vesszőfutását, akik megkínzott, nyomorult halottaikat gyászolják, otthon maradtak. De ez a nagyvárosi hangos, szemérmetlen és kegyetlen alzsidóság, ez a söpredék, amely üzletben, utcán, hivatalban képviseli most a zsidóságot, igen nagy veszélyeket idéz föl a megmaradt zsidóság egésze számára. S nem lehet tenni semmit ellene."

"A zsidókkal valamit kezdeni kell, mert ez így nem megy békésen: vagy csináljanak egy államot, ahová megtérnek mindazok, akik államéletre alkalmasak, vagy valami másféle megoldást kell találni....de a világ ötezer éve mindig újra felfedezi, hogy nehéz együttélni egy emberfajtával, amely lelkében oldhatatlan lenézéssel és gyűlölettel eltelten él a befogadó népen belül és szövetséget köt minden és mindenki ellen, aki nem zsidó.... Most, amikor a bolsevisták is megsértik a hatalmuk alá tartozó területeken a zsidó érdekeket is, természetesen sokan menekülnek e területekről; de lelkében minden zsidó helyesli azt a 'büntetést', amit a bolsevizmus jelent a nem-zsidók számára."

(Ami a Naplóból kimaradt – 1945–1946)

szepipiktor 2018.08.21. 12:09:18

Én leragadtam az elejénél...
Ez a nemzethy NER kompatibilis bagázs szintje ismert, már antallllék idején is szembesülhettünk az ócska, kocsmai, tahó stílusukkal, amikor szembekerülnek olyanokkal, akikhez ők soha nem érhetnek fel.
OK, már nem lilazakó meg makkoscipő, de mit várjunk ezektől a nulláktól, ha tanult, megbecsült emberekkel kerülnek szembe?
De ezt az oldalt viszont nem értem?
Most akkor ez az oldal sem demokrata? Hiszen ezek egyszerű emberi "vélemények", elvitatjuk a jogot tőlük?
Miért ne legyenek bunkók? Kit zavarnak?
A lényük felesleges és nem az a fontos éppen mit böfögnek elő!
Egyáltalán miért foglalkozunk velük? Mi csinálunk ingyenreklámot nekik?
Egyszert magyarázza már meg erről az oldalról valaki, hogyha van egy alap dolog, a saját halmaz tudja, a másik oldal meg nem olvassa, akkor ezeke a hétköznapi jellembeli esetek folyamatos kipakolása kinek jó? Mit változtatunk meg ezzel, hiszen legfeljebb újabb célokat mutatunk fel nekik.
Az ellenzéki oldalnál hiányzik a klasszikus stratégiai tudás, a retorikai alap, azaz azok a lényeges dolgok, amikkel felvehető lenne a harc.
Sokadik blog poszttal, facebook kampánnyal nem.
Ezt tavasszal a választások igazolták.

szepipiktor 2018.08.21. 12:11:07

Ráadásul egy propagandakidvány pártusaításra írt cikke miatt ugrunk.
Azért régen egy Népszabadság vezércikkre nem repült rá a szamizdat közössége.

Tangooo 2018.08.21. 12:37:19

@szepipiktor: Úgy látszik nem hallott arról, hogy az elefántcsont birtoklása ma már büntetendő, pláne, ha tornyot épít magának belőle a tulajdonosa és beköltözik oda.
Jöjjön ki egy pár órára és rájön majd, hogy változtak a dolgok. Nem kicsit nagyon. Már nem Czinegének hívják a hadügyminisztert.

Látens Inszinuáció 2018.08.21. 13:02:46

@Larry Silverstein:

Na figyu fityiszmajma!

Én tudvalevőleg nem vagyok sem komcsi - 1986-ban a Bem szobornál Te nem voltál ott, én igen -,
sem pedig liberális - hozzáteszem, 1998-ban a fityisz és a csúti görény is vad liberális eszméket kurjongatott a médiában ugye, és én akkor - és teszem hozzá utoljára szavaztam rájuk -,

szóval az a helyzet, hogy a magadfajta is csak úgy illiberális jelenleg, ahogy a fityisz jobboldali ugye.
Mert valljuk be: a jobboldali eszmerendszerhez NULLA köze van a jelenleg regnáló maffiakormánynak.
Ellenben erősen a fasisztoid autokrácia felé kezd hajlani.

De te ezt úgysem érted, mert konformista és igazi fityiszmajma vagy, aki mind - és erre mérget is vennék - a Rákosi rendszerben, mind pedig a Kádár rendszerben hű pártkatona lennél, és most is csak azért vagy fityiszmajma, mert tőlük kapod a koncot.

Ennyi.

horex · http://horex.uw.hu/ 2018.08.21. 13:09:33

@Tangooo: @MACISAJT1: Földessel az élen, kisajátították az MSZMP irattárát, holott az Államnak szabadon kutathatóvá kellett volna tennie azokat."
Tudtad hogy az OrszágosLevéltárban szabadon kutatható

"Nem véletlen, hogy szelektív az emlékezés az 1945-1990 közötti időkkel kapcsolatban."

Tudtad hogy az állambiztonsági iratok nem kutathatók szabadon még ma sem és nem hozhatnak nyilvánosságra egyetlen volt ügynököt, tartótisztet stb. ?
Akikröl tudni, azokat nem hivatalosan szivárogtatták ki

Tudtad hogy annak a Földes belügyérnek is a fia Hobo, sokszorosan kitüntetett zenész?
Apákat jobb ha nem emlegetitek, mert lenne mit sorolni a mai kormánybol, kormányközeliekböl is

Tangooo 2018.08.21. 13:25:38

@horex: Ezt mind tudom, csak azt nem, hogy miről akarsz engem meggyőzni, mert az nem derül ki enyhén szólva is zavaros írásodból.

horex · http://horex.uw.hu/ 2018.08.21. 13:48:13

@Tangooo: Nem gondoltam hogy a sok idegen szót nem érted
Egyszerübb leszek
A levéltárak, köztük a szociké is szabadon kutatható, kivéve a 90 elötti állambiztosságit
Ez utóbbit a Fidesz kaszálta el a személyiségi jogokra és állambiztonságra hivatkozva, természetesen ellenzékben ágált hogy tessék nyilvánosságra hozni
Elég egyszerűen irtam le a te korábbi állitásaiddal szemben?

Kicsit érdekelne az is hogy a mai jobboldali újságirók 90 elötti munkásságárol, illetve hogy volt munkásőröket és III/II-es embereket is alkalmazott a Fidesz, a véleményed

Sir Gombóc 2018.08.21. 13:52:03

@Larry Silverstein: mondja ezt egy komcsi. Igen, te.

Tom66 2018.08.21. 13:56:16

@horex: Igen kutatható, már ami megmaradt belőle, merthogy a rendszerváltáskor igen sok és lényeges iratot eltűntetett a MSZMP.

Az is ismert, hogy Hobo és az édesapja kapcsolata finoman szólva sem volt felhőtlen - Hobo útlevelét többször is bevonták, 1978-ban alakult Hobo Blues Band egészen 1984-ig nem koncertezhetett külföldön és a szomszédos, egykori szocialista országok magyarlakta településein sem engedték színpadra állni, 1980 és 82 között nem szerepelhettek a televízióban sem. Ennyit az apa fia kapcsolatról és a szellemi örökségekről.

citrix 2018.08.21. 13:58:26

A "Magyar Idők" egy kizárólag a pártállamot kiszolgáló, állami pénzből "élő" valami.Mert irománynak se nevezném az ilyen szintű, a kommunista pártállami hagyományok ars poeticáját tükröző szemetet.

Tom66 2018.08.21. 14:08:50

@citrix: Halkan kérdezném, hogy jelenleg a magyar piacon melyek az elfogulatlan, független és a kettős mércét nélkülöző sajtótermékek.

citrix 2018.08.21. 14:15:38

@Tom66: Az lenne az alap hogy nem állami pénzből közvetlenül vagy közvetve (kormányinformációk, hirdetések) működik. Amelyik igen, az a pártállam szócsöve és úgy vágom ki a postaládából a szemétbe mint a sicc.

Tom66 2018.08.21. 14:19:41

@citrix: Értem a felháborodásodat, de nem válaszoltál a kérdésre.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.21. 14:34:14

Mi van gecc?! Ma extra prémium van?!Hogy előkerültek a régi nevek is az újak mellé!:))

Tangooo 2018.08.21. 14:46:39

@horex: "A levéltárak, köztük a szociké is szabadon kutatható, kivéve a 90 elötti állambiztosságit"
Ez itt a lényeg. Földes nem volt hajlandó átadni az iratokat az Országos Levéltárnak, ezért NEM KUTATHATÓK,csak a számukra.
Ehhez mi köze van a jobboldali újságíróknak, akik munkásőrök voltak? Azt ki nem szarja le?
Mindenkik szabadon eldöntheti, hogy kit tekint hiteles embernek. Nem?
Egyébként a zavaros, kusza írást azért nem értik sokan, mert zavaros és kusza, nem az idegen szavak miatt, amik NEM szerepelnek benne.
Ne válaszolj, mert inkább keresztrejtvényt fejtek, mint a te hadoválásod!

citrix 2018.08.21. 14:51:53

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Visszakérdezek: melyik lap, folyóirat tudja nélkülözni az állami és az államhoz köthető/befolyásolt cégek reklámjait, hirdetéseit mert az előfizetési díjak fedezik a költségeket? Az tud független lenni. Az állami pénzen mindent letaroló és bekebelező pártállam gondoskodik róla hogy az ilyen független média ne sokáig húzza.

horex · http://horex.uw.hu/ 2018.08.21. 15:23:04

@Tangooo: Ha te hitelesnek tartod Bencsik et-at vagy Stefka elvtársat, Gajdics elvtársat az ujságírásban
Volt "véresszájú " komcsi ujságirók voltak
Stefka elvtárs
vastagbor.atlatszo.hu/2016/08/23/stefka-istvan-lapigazgato-elvtars/
Zoltai munkásőr elvtárs Lázár tanácsadója?
Ha mindezek téged nem érdekelnek, akkor ne érdekeljen ifj.Földes apja sem

Az állambiztonsági iratok megvannak, sőt előkerültek bizonyos magnókazetták is, mindez a Fidesz felügyelte zárt levétárban

Tényleg jobb ha +rejtvényt fejtesz, minthogy napi és múlt politikával foglalkozz

Tom66 2018.08.21. 15:27:48

Érdemes elolvasni „A magyarországi médiaháború története” című könyvet. Ebből kiviláglik, hogy miként működtették és privatizálták a Népszabadságot, Magyar Hírlapot, Esti Hírlapot és a megyei lapokat a kommunisták. Mi volt a szerepe a MÚOSZ-nak és az újságíróknak (nevesítve) a rendszerváltást követő években. Részletesen bemutatja a médiatörvény, sajtószabadság, újságírói szabadság, Magyar Televízió és Rádió, a rendszerváltó pártok és az MSZP helyzetét és szerepét és a jelenlegi állapotokat megalapozó 1990 szeptemberében kezdődő média háború kibontakozását.

blah 2018.08.21. 15:41:06

a retorika a sötét kommunizmust idézi. ha jól tudom a baloldaliságot semmilyen törvény nem tiltja. a demokrácia alapja meg ugye, hogy nem csak a regnáló hatalom érdekei tudjanak érvényesülni.
szóval ebből is látszik, hogy kommunista kutyából nem lesz értelmes ember.

Cycmen 2018.08.21. 15:55:13

@horex: Hali Horex bátyó, hogy ityeg? Homár már nem játszik? :D

Macropus Rufus 2018.08.21. 16:09:19

b@sszus. Elolvastam az összes kommentet.. Bakker mind ha az 50-es években lennénk.
Akkor is voltak akik látták az akkori rendszer hibiáit. És akkor is voltak akik tövig nyaltak a rendszernek. Ha az elöbbi valamit észre vett a másik feladata volt az, hogy bármi áron, de lejárassa, el lehetetlenítse az illető a véleményével együt leszarva, hogy am igazuk van. Basszus, lecsövesezni kutatókat? Anno is ez volt a bevett szokás.
Amúgy ez a Pisál György 1950-ben újságíró volt. Kíváncsi lennék, hogy mennyire nyalta a seggét az mszmp-nek ez az izé... mert az biztos, hogy nem ellenálló volt, meg rendszeridegen... és most már érthető, hogy ez az izé miért ír ilyenek. A vérében van. Ennyi.

Tangooo 2018.08.21. 16:10:24

@horex: "Ehhez mi köze van a jobboldali újságíróknak, akik munkásőrök voltak? Azt ki nem szarja le?
Mindenki szabadon eldöntheti, hogy kit tekint hiteles embernek. Nem?"
Te tényleg annyira ütődött vagy, hogy ezt úgy olvasod, hogy én hitelesnek tartom-e az általad soroltakat, akkor sokkal komolyabb nálad a probléma, mint ahogy elsőre hittem.
Tényleg ne erőlködj!

Attilajukkaja 2018.08.21. 16:47:25

@blah:
" kommunista kutyából nem lesz értelmes ember"
Így igaz!!!!!!

kvadrillio 2018.08.21. 16:56:49

MER AKI KIMARAD, AZ LEMARAD !!! :)

Megalakult az 5G Koalíció az IVSZ részvételével

2017. június. 22.
Megosztás

A Digitális Jólét Program kezdeményezésére közel félszázan írták alá az 5G Koalíció (5GK) alapító nyilatkozatát hétfőn. A digitális gazdaság képviseletében az IVSZ és tíz tagvállalata csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Magyarország az európai 5G fejlesztések egyik központjává váljon és hazánk a világon elsők között vezethesse be az ötödik generációs mobiltechnológiát. Az 5G Koalíció nyitott minden olyan kezdeményezésre, amely támogatja a hazai 5G innovációt.

Megalakult az 5G koalíció az IVSZ részvételével
Hazánk a digitalizáció élvonalában

A piaci szereplők, az iparági érdekképviseletek, szakmai szövetségek, kamarák, a tudományos élet és a kormányzati szféra képviselői az 5G Koalíció megalakításával olyan példaértékű összefogásra vállalkoztak, amellyel Magyarország a digitalizáció élvonalába ugorhat. Ehhez minden esélye megvan, hiszen a hazai 4G/LTE hálózatok már most világ legjobbjai közé tartoznak, és a világ legnagyobb mobil- és technológiai vállalatai elkötelezettek magyarországi fejlesztéseik iránt. Ugyancsak e törekvést erősítheti a magyar mérnöki tudás, a magyarországi egyetemek és szakmai műhelyek kutatási tapasztalata, a hazai kkv ökoszisztéma innovációs képessége.
IVSZ mint alapító tag

A digitális átalakulás egyre gyorsabb ütemben alakítja át a társadalmat és a gazdaságot, amelynek alapja a mobilitás és az összekapcsoltság. Így a következő generációs mobiltechnológia olyan elsöprő lendületet adhat ennek a folyamatnak, amelyet ma még elképzelni is nehéz. Az IVSZ szakmai javaslataival kezdetektől támogatja a Digitális Jólét Program kezdeményezéseit, különösen az ágatok közti párbeszédek kialakítását, a piaci szereplők, a kormányzat és a tudomány együttműködéseit. Az IVSZ ezért is csatlakozik alapítóként az 5G Koalícióhoz, munkájába pedig több ponton aktívan is bekapcsolódik.

– mondta Laufer Tamás, az IVSZ elnöke az aláírás ceremóniát követően.
5G Koalíció

Az 5G Koalíció célja, hogy stratégiai és szakmai platformot teremtsen a magyarországi 5G innovációkkal és fejlesztésekkel kapcsolatban, valamint hozzájáruljon egy világszínvonalú 5G tesztkörnyezet kialakításához, továbbá a magyarországi 5G stratégia kidolgozásához és megvalósításához. Az 5GK nyitott mindenki felé, aki elkötelezett az 5G innovációk iránt, valamint tudásával és szakmai tapasztalatával együtt kíván dolgozni a koalíció tagjaival Magyarország 5G céljainak eléréséért.

Az 5G Koalíció alapítói

Az 5G Koalíció alapítói
Az 5G hatásai

Az 5GK alapítói egyetértenek abban, hogy az 5G úttörő megoldásokat hoz a társadalmi-gazdasági fejlődésben, áttörést eredményez a hálózatba kapcsolt eszközök működésében, átalakítja a gazdasági ágazatokat az ipartól a mezőgazdaságon át az egészségügyig és meghatározó szerepe lesz az autonóm és hálózatba kapcsolt járművek biztonságos közlekedésében is. Az 5G által biztosított nagy sebességű, alacsony késleltetésű, megbízható adatkapcsolatnak köszönhetően átalakul a közlekedés és a logisztika, valósággá válik a hálózatba kapcsolt önvezető járművek elterjedése, a távdiagnosztikán túl elterjednek a távműtétek, ugrásszerűen javul az ember-eszköz viszonylatban megvalósuló szórakoztatóipari lehetőségek szintje, és ez lesz az intelligens városi megoldások alapja is.

Az 5G Koalíció céljainak megvalósítása a hétköznapi felhasználók életét teszi könnyebbé. Az új technológiák egyre gyorsabban hasznosulnak: a 3G befogadására még 8 év, a jelenleg uralkodó 4G befogadására viszont már csak 5 évre volt szükség. A versenyelőny megtartása érdekében felhasználási lehetőségek egész sorát kell tesztelni, hogy azok magyar mérnökök munkájával kerülhessenek ki a világpiacra.

– mondta el hozzászólásában Jakab Roland, az IVSZ alelnöke az 5GK megalakulása alkalmából rendezett eseményen.

Az IVSZ csatlakozásával biztosított, hogy a hazai digitális vállalkozások aktív részesei lehessenek az 5G magyarországi stratégiájának, a világszínvonalú 5G tesztkörnyezet létrehozásának, és részt vehessenek az 5G-re épülő alkalmazások innovációiban.
profile image
Mácz Ákos public affairs igazgató
E-mail küldése

kvadrillio 2018.08.21. 17:00:23

A beépített mesterséges intelligenciáé a jelen
IT
2018. május 2. szerda, 16:58
• digitalizáció, mesterséges intelligencia, Dell, Las Vegas
A Las Vegasban zajló Dell Technologies World konferencián bejelentett megoldásokkal a vállalatok felgyorsíthatják digitális átalakulásukat.

Informatikai környezetének modernizálása nélkül vállalatuk el fogja veszíteni versenyképességét - mondta az IT döntéshozók 81 százaléka a globális felmérés során, amelyet a Dell EMC és az Intel megbízásából készítettek.

A 4 ezer megkérdezett vezető válaszaiból kiderült az is, hogy a szervezetek több mint 60 százaléka küzd a digitális átalakítás nehézségeivel – írja a Computerworld.

Las Vegasban a Dell EMC infrastruktúra megoldások új generációját jelentette be, amelyek megkönnyítik a digitalizáció gyakorlati megvalósítását. Ebben meghatározó szerepet játszik a beépített mesterséges intelligencia.

A konferencián debütált a cég eddigi leggyorsabb, tisztán flash alapú tárolómegoldása, amely a gépi tanulás (machine learning) révén autonóm módon menedzseli magát.

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org/ 2018.08.21. 17:43:03

Nem unod ezt az állandó hazudozást, Soros-bloggerke?

kolomparlole1114 2018.08.21. 19:05:49

Ezekre a románidős köcsögökre van egy szép magyar szavunk: HAZAÁRULÓK!

Untermensch4 2018.08.25. 20:19:09

@MACISAJT1: " És így kerültek "kerekasztalhoz" a bolsevikokkal a fiaik ...."
Mint pl az egykori sorosbérenc párttitkár-csemete... :)

Egyébként az nszk-ban is sokan átmentették magukat az nsdap-s időkből, átmentés közben a legkisebb veszteséget a jogászok tudták elérni...

Untermensch4 2018.08.25. 20:20:40

@TothJanJ: " új kisfőnökök, új keretlegények, új bedolgozók kellenek"
Ez nem kifejezetten terjedés lesz, sok még az éhes káder akiket etetni kéne.