Harmadik szempont

Közéleti kérdésekről szintézist keresőknek.

Nem PC requiem a CEU kapcsán, de nem a CEU-ért.

2018. december 03. 16:34 - harmadikszem

 

requiem.png

 

A helyzet az ugyanis, hogy a CEU nem halt meg, hanem élni fog, mégpedig sokkal jobban, mint eddig. Elköltözik egy olyan nyugati fővárosba, ahol tárt karokkal fogadják, biztosítanak számára mindent, ami a kiváló működéshez szükséges, hiszen tudják, hogy Bécs rengeteget fog profitálni ebből a gyümölcsöző munkakapcsolatból.

A magyar orbánista propagandasajtó persze azt ordítja, hogy ez egy győzelem a CEU felett. Egy oláh gellért nevű idióta a 888.hu nevű féregtanácsból még azt is hozzáteszi, hogy a CEU Brüsszeltől is „lenyúl” pénzeket. Ez egyébként igaz. A CEU (volt) az az egyetlen magyar egyetem, amely számottevő nemzetközi kutatási pénzt szerzett a dolgozóinak, kutatócsoportjainak, mondjuk ki: Magyarországnak. Ezeket külső támogatásnak hívják, és a világon mindenhol büszkék rá – kivéve nálunk. Az ilyen külső források elnyerése az egyik alapvető értékelési szempont, amikor az egyetemeket minősítik, hiszen ez garantálja, mintegy külső szemként azt, hogy az egyetemen minőségi munka folyik. A külső forrásból elnyert pénzeket természetesen az egyes kutatók is feltüntetik az önéletrajzukban, hiszen ez ismét csak egy olyan kiválósági szempont, ami úgymond objektív, nem függ a közvetlen intézményi értékeléstől. Idiótácska szerint persze az ilyen külső sikerek – lenyúlások.

Naná hogy így gondolja. Ő, és a többi, a miniszterelnök alfeléből kilógó tehetségtelen senki nyilván semmiféle külső megmérettetésre nem vágyik. Elég cudarul is végződne egy ilyen kísérlet, tekintettel arra, hogy ezek a félanalfabéta szerencsétlenek nem igazán képesek másra, minthogy a főni által tollba mondott populista baromságokat az állami pénzből alapított, és abból mesterségesen fenntartott propagandaképernyőkre okádják. Nem csak az egyes propagandamunkások, de maga a teljes propagandasajtó is ugyanebben a cipőben jár: a lassan senki által sem olvasott origo, a soha nem is olvasott 888 és társaik természetesen másodpercek alatt gallyra mennének az állam elfogult csecse nélkül, melyet túlkoros csecsemőként szopnak is éjjel nappal, hálából.

Egy a baj csak ezzel. Az embert egyedül a tudás tudta megmenteni eddig is, és ez nem fog változni attól, ha néhány (vagy sok) idióta most lehetőséget kap arra, hogy a rettentő ostobaságait nyilvánosan is elugathassa. Nekünk, mint fajnak, csak a tudásunk van. A tudásunk az, amely segíthet minket harcolni a fenyegető ökológiai katasztrófa ellen (amelyre nemrég, btw, azt írta a 888 egy szintén okos csicskája, hogy természetes jelenség, ami ellen nem kell harcolni), amely segíthet egy éhezés, szegénység, háború, erőszak, betegség és gyűlöletmentes világ felé vezető úton. Az idióta és egyre idiótább populizmus, az ostobaság állami szintre való emelése és ünneplése ideig óráig a siker mámoros érzését adhatja sokaknak, akiknek ez a teljesítményük alapján soha nem jutna ki – de a világ ettől nem lesz jobb, csak rosszabb.

 Mármint itt, náluk, az ő világuk. A CEU megy Bécsbe, oda fognak jelentkezni ezentúl a nemzetközi hallgatók (és köztük sok magyar is) a világ minden tájáról. A legjobb európai és nemzetközi oktatók (köztük sok magyar is) ezentúl a festői Bécsben fognak dolgozni, lakni, fogyasztani, adózni. Oda mennek a nagy európai kutatási pályázatok is – viszik majd Bécs jó hírét, szerte a világba. Nektek meg itt marad az oláh gellért, a debilis semmirekellő, aki legfeljebb azt adja vissza, amit előtte belé tömtek.

161 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harmadikszempont.blog.hu/api/trackback/id/tr7614417180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2018.12.04. 21:09:17

3. Sam!

"Nem PC requiem a CEU kapcsán..."

Gondolom eztet a panel-proli Mari néninek írtad a panel 8.-ra!!!

Ó biztosan érti!

ulpius66 2018.12.04. 21:15:28

3. Sam!

Mai közvélemény-kutatási adatok:

Fidesz --- 53%
JOBBIK -- 15%
MSZP_P -- 10%
DK ----- 7%

... futottak még, mind 5% alatt!!!!!

Ha ez az arány lesz szűk fél év múlva, az EU választásokon is, akkor
Fidesz ---- 15 mandátum
JOBBIK --- 3 mandátum
MSZP-P --- 2 mandátum
DK -------- 1 mandátum

Kedves 3. Sam!

További jó munkát!!!

Az ilyen, és hasonló blogjaid után, mindenki fejvesztve menekül a ballibsiktől, és a FIDESZ-re szavaz!

További kitartó munkát!

élhetetlen 2018.12.04. 21:22:49

@Hungryhorse: „Bekaphatod”. Frappáns válasz. Remélem büszke vagy rá, mint szellemi teljesítményre!

ulpius66 2018.12.04. 21:24:52

3. Sam!

Amikor 1993-ban Vaclav Havel kibaszta a CEU-t Prágából, mint a macskát szarni, akkor ugye ő volt a náci?

élhetetlen 2018.12.04. 21:42:37

@John Brennan: Hagyjuk már! „mert nem egyetem.” cdn.felvi.hu/bin/content/dload/jogszabalyok/2005_CXXXIX_felsooktatasrol_20071002.pdf
18§. (3). „(3) Egyetem az a felsőoktatási intézmény, amelyik legalább két képzési területen jogosult mesterképzésre, valamint legalább egy tudományterületen doktori képzésre és doktori fokozat odaítélésére, feltéve, hogy a felsőoktatási intézmény munkaviszony, illetve közalkalmazotti jogviszony keretében foglalkoztatott oktatóinak, kutatóinak legalább egyharmada tudományos fokozattal rendelkezik.”. És ez adott a CEU-n. Ennyi. És ez független a véleményedtől. És csak ott szerepelnek…, ahol a Corvinius, és az ELTE is, csak előttük, tehát semmit sem érnek, bár az utóbbi kettő is tudja, hogy mik a szempontok, azaz ugyanazok, mégis neveztek. Nevetséges vagy.

ulpius66 2018.12.04. 21:44:44

3. Sam!

Jótanács!

Költözz te is Bécsbe, és ottan tovább nyalhatod a CEU-sok seggét!

John Brennan 2018.12.04. 21:52:17

@élhetetlen:
"Hagyjuk már! „mert nem egyetem.” "

TE MAGAD linkelted be a következőt:
QS World University Rankings by Suject.
www.topuniversities.com/university-rankings/university-subject-rankings/2018/politics

A belinkelt lap módszertani részében világosan leírják, hogy a Ceu NEM egyetem, ezért a QS World University Rankingsban (egyetemi rangsorban) nem is szerepel. Csak szakterületenkénti rangsorokban vizsgálja a Ceut.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2018.12.04. 22:06:38

@élhetetlen: te miért állsz nagyon-nagyon buta emberekkel egyetemi rangsorok módszertanáról vitázni?

Jakab.gipsz 2018.12.04. 22:09:42

@Hungryhorse: Azt ugyan nem értem, ki az a Buktor.

De azt igen értem, hogy Viktor főnöknek helyes az intuíciója, "nem baj az ha körbe vagyunk zárva, így legalább, minden irányba támadhatunk".

Ez a sátánfajzat Soros még nem tudja, kikbe kötött bele, óriásit tévedett akkor amikor azt gondolta, pénzzel mindenkit megvehet és azt sem gondolta át, vannak dolgok, amit pénzért, nem kaphat meg, soha sem.

Most kezdődik a "tánc" !

élhetetlen 2018.12.04. 22:10:40

@John Brennan: Az ne zavarjon meg nagyon, hogy belinkeltem az „egyetem” törvény szerinti meghatározását is, sőt idéztem is. És a QS nem azt mondja, hogy nem egyetem, csak nem az alapképzést is adó egyetemek között értékeli. Tudod mit, maradj úgy, igen, a CEU nem egyetem, csak azt nem értem, hogy ugyanabban a rangsorban hogy került a Corvinus és az ELTE elé. Vagy azok sem egyetemek? Vagy ebben a témánkénti értékelésben hogy kerültek egy csoportba? Nevetséges vagy. .

John Brennan 2018.12.04. 22:15:12

@harmadikszem: Félreérted, nem veled vitázik a módszertanról, amit egyébként nem is ismer.

John Brennan 2018.12.04. 22:17:49

@élhetetlen: Nem szerepel a QS egyetemi rangsorában a CEU. Ez a tény. Ez nem vitakérdés. Tény: "a CEU a QS általános felsőoktatási rangsorában (QS World University Rankings) nem szerepel."

élhetetlen 2018.12.04. 22:19:51

@harmadikszem: Mert optimista vagyok, és remélem, hogy valami átmegy, tehát, ha a világ értékel valamit, az lehet, hogy tényleg van. A másik ok, valószínűen az, hogy hülye vagyok.

John Brennan 2018.12.04. 22:20:03

@élhetetlen: Természetesen, azt én írtam meg, hogy témakörönkénti QS rangsorokban szerepel csak a CEU, és azért van jó helyezése, mert magas a tanár/diák aránya (plusz magas a nemzetközisége, a külföldiek aránya a diákok és tanárok között). Vagyis nem az oktatás minősége miatt.
Ezt te elhallgattad, én pedig megírtam. Nem tudod cáfolni, mert tényeket írtam. Te pedig tényeket hallgattál el.

élhetetlen 2018.12.04. 22:26:12

@John Brennan: Az alapképzést is adó egyetemek rangsorában nem szerepel. Olyan nehéz felfogni? És azt is, hogy a világon van egy csomó csak master vagy doktori képzést nyújtó jó nevű egyetem, ami szintén nem szerepel az alapképzést is nyújtók között? Ne fárassz!

élhetetlen 2018.12.04. 22:37:18

@John Brennan: Hol van az a tény, amit írtál, hogy azért fals a QS listáján, mert pl. az ELTE-n az oktatás minősége jobb? Aszerint szoktak rangsorolni, ami mérhető, megszámlálható. Nem tudom bizonyítani, hogy a CEU oktatási minősége jobb, mint az ELTE-é, de te sem az ellenkezőjét. Most mi van?

Nyírjeslakó 2018.12.04. 23:32:08

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Ha a Soros-féle iszonyatos rémálom, a "nyitott társadalom" a "demokratikus átmenet", akkor én leginkább az illiberális diktatúrában szeretnék élni.

Untermensch4 2018.12.04. 23:42:58

@élhetetlen: A vécék arány-problémája tényleg kellemetlen. De pont erre a problémára van a kvótás módszernél gyorsabb és egyszerűbb is, az építész terveit vki megrendeli és fizet érte. Ha azért fizet hogy bizonyos arányú ffi-női vécé legyen akkor sztem a mérnök olyat fog tervezni.

harmadikszem · http://harmadikszempont.blog.hu/ 2018.12.05. 00:07:14

@élhetetlen: nem vagy hülye csak idealista ;) Ha érdekelné az 1bites trollokat akkor megnéznék a ranglisták módszertani részét ahol világosan le van írva, hogy fajlagos research output alapján számolnak. Egyébként ha megnézed a Web of Science vagy a Scopus indexáló adatbázisaiban azokat a szakokat amelyeken képez a CEU akkor ranglistáktól függetlenül is látható, hogy annak ellenére az 1-3 hely között mozog a magyar intézmények között, hogy messze a legkisebb (és ebben az 1-3-ban már az MTA kutatóintézethálózata is benne van).

De még egyszer, ezeket nem érdeklik ezek a dolgok. Leszázalékolt agyhalott alkoholistákat győzködsz :D

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.05. 00:20:47

@MACISAJT1: bizony kettő:. Előbbit - amelyet Kósa Lajos fideszes frakcióvezető egyszerűen csak fantomnak titulált - nevezte el Central European Universitynek (CEU), míg utóbbi a Közép-európai Egyetem (KEE) nevet kapta a milliárdostól."
mondja az Origo. Tehát igaz, azaz mindkettőt Soros alapította...jól tökönrúgtad magad, csak így tovább!

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.05. 00:38:23

@röf: a mikulás, karácsonyra??? Talán hoz neked agyat...bár Magyarországon nincs akkreditálva. Itt a Jézuska elfogadott, szemben Amerikával...

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.05. 00:42:18

@John Brennan: Semmelweis Egyetemet a QS felsőoktatási világrangsorának készítői a 262. helyre sorolták, ezzel az orvostudományi képzési területen oktató magyar egyetemek közül a legjobb eredményt érte el. A Debreceni Egyetem a 401-450., a Szegedi Tudományegyetem pedig a 451-500. helyig jutott.

A QS listáján, ugyanolyan szempontok alapján...ez is fals?

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.05. 01:10:24

@John Brennan: a THE a legjobb magyart a 4-500 között hozza, a Semmelweis az egyedüli a legjobb 500-ban, ami elég ciki, ha azt vesszük, hogy pakisztáni, ciprusi egyetemek verik...

Jakab.gipsz 2018.12.05. 02:46:08

@harmadikszem: És ha valakik idealisták, azok ellen, pontosan neked, a "harmadikszemnek", mi kifogásod van. Miközben egy eredendően ateista-materialista-fizikalista sufnifilozófia kirúgásán keseregsz. Itt valami nem stimmel.

Magyarország Europa jövője. 2018.12.05. 03:43:36

"A helyzet az ugyanis, hogy a CEU nem halt meg, hanem élni fog, mégpedig sokkal jobban, mint eddig. Elköltözik egy olyan nyugati fővárosba, ahol tárt karokkal fogadják,"

Ahhoz azert Orban Viktornak is lesz egy ket szava. Orban nem fogja annyiban hagyni, hogy az orszaghoz ilyen kozel, a Soros egyetemet mukodtesen. Maximum lesz 2 evuk, es Orban elfogja erni, hogy tovabb keljen allniuk. Orban mindent elert az elmult 9 evben amit kituzott, azt is eleri majd, hogy el keljen hagyniuk Europat.
A CEU NEM MARADHAT EUROPABAN !!!!!!!!

Mickey Pearce 2018.12.05. 05:36:41

@harmadikszem:
Mit veszít el az ország?
Elveszíti a legjobb (vagy bármilyen) műszaki képzését? Az a jövő állítólag. Nem veszíti el.
Elveszíti a legjobb (vagy bármilyen) orvosi képzését? Nem veszíti el.
Elveszíti a legjobb (vagy bármilyen) agrár képzését? Nem veszíti el.
Elveszíti a legjobb (vagy bármilyen) természettudományos képzését? Nem veszíti el.
Rémlik valami??? A CEU mint "legjobb magyar egyetem" abban a legjobb amiket oktat.
A CEU-n kb az egyetlen érték a közgazdász képzés, de az is főleg társadalom tudomány és mint ilyen tág tere van az ideológiai bias-nak. Vannak világszerte bal és jobb oldali iskolák, na a CEU-n véletlenül pont a Soros elképzeléseinek megfelelő iskola van (mint az összes többi szakon, nyilván ezért fizet, nem idióta). Ami kevés jót elveszít az ország a CEU távozásával, azt úgy hívják hogy collateral damage. Ennyi.

A közgázról mint tudományról meg annyit hogy pl a válság után két USA nobeldíjas (véletlenül baloldali) közgazdász javasolta Európának hogy úgy lábaljon ki a válságból, hogy adóztassa meg jobban a gazdagokat és az így beszedett pénzt ossza ki a szegényeknek akik majd így többet fogyasztanak és fellendül a gazdaság. Ez akkor/azután volt amikor a francia alkotmánybíróság már éppen megsemmisítette az idióta Hollande 70%-os felső SZJA kulcsát azzal az indokkal hogy az már rablás és a UK-ban már régen felemelték a legfelső kulcsot 55%-ra. Na most ahol ezek a zsenik tanítanak, azok vannak legelöl az egyetemi rangsorokban. Gratulálok azoknak akik sok pénzért ezektől tanulnak...

Vagy amikor a 90es években jobb angol egyetemen jártam postgrad képzésre, kaptunk egy feladatot hogy olvassunk el 7 cikket a legelismertebb Journalban egy adott tőkepiaci jelenségről és írjuk le a véleményünket, Mindegyik cikket nagy impact faktoros oxford, cambridge és london school of economics professzorok írták (kisbetü szándékos). Az időben legelső cikk felállított egy elméletet, amiről a néhány éves gyakorlati tapasztalatommal egyből láttam hogy egy baromság és a szerzőnek fogalma sincs a valóságról. Szerencsére nem csak én láttam így, mert a következő cikk megcáfolta ezt az elsőt és felállított egy másik elméletet, ami szintén baromság volt. Jött a harmadik, amelyik mindkét előzőt cáfolta és leírt egy harmadik elméletet. Ez így ment a hetedik cikkig. A leírt elméletekből kb kettő volt ami tényleg valamennyire megmagyarázta a jelenséget. Na és melyik cikk volt itt a legtöbbet hivatkozva? Az első mert azt mind a 6 későbbi cáfolta. Impact factor...

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.05. 06:25:15

Egyébként meg, még ha igaz is lenne, hogy a CEU a csúcsok csúcsa, a Naprendszer legjobb egyeteme, az se lenne ok arra, hogy maradjon.

A rossz akkor se lesz jó, ha magas szinvonalon művelik. Hiába magas szintű a homoklobbista, a genderista, a liberóaktivista PhD-képzés, ezek rossz dolgok, így jobb, ha MÁSHOL zajlik.

Egyallampolgar 2018.12.05. 06:29:33

@balcán maxval bircaman:
"
Ostoba az, aki nem akar liberális társadalmat?"
Igen. Az elemi történelmet sem tudja.
Ha csőcselék persze azt hiszi hogy a liberalizmus a genderszekta PC mantrája és a 35 személyes névmás.
Pedig egy google keresés és kiderül mi a liberalizmus. A szabadságjogok a liberalizmus alapjai. A liberalizmustól élhetőbb nyugat mint Kína, Oroszország vagy a Közel-Kelet. Minél liberlisabb egy állam annál jobb ott élni. A szólás, vallás, véleményszabadság nélkül nincs emberhez méltó élet. A fenti államok az ellenzéki újságírokat (is) elhallgatatja, megveri, megöli. Itthon még csak el lehetetleníti. Itt nem lesz persze ölés. Ez nem kelet. Csak nyugat keleti része.

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.05. 06:33:26

@Egyallampolgar:

"csőcselék persze azt hiszi hogy a liberalizmus a genderszekta PC mantrája és a 35 személyes névmás"

Sose hittem ilyesmit. A mai ,modern szélsőliberalizmus nyilván nem azonos a klasszikus liberalizmussal. Az igazi gond éppen a klasszikus liberalizmussal van. Ezek a PC-szövegek, 40 féle wc és hasonlók csak apró marhaságok.

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.05. 06:34:25

@Egyallampolgar:

"A szabadságjogok a liberalizmus alapjai. "

A liberalizmus alapja a szabadságjogok bizonyo fajta értelmezése. Kevés eszme van, mely azt mondaná, nem kell szabadság.

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.05. 06:35:54

@Egyallampolgar:

"Minél liberlisabb egy állam annál jobb ott élni. "

Azt mondod, jobb az élet a tökéletes liberális demokrácia Botswanában, mint a szinte teljesen nem-liberális és antidemokrata Kuvaitban?

midnightcoder2 2018.12.05. 08:11:40

@élhetetlen: "Induljunk ki abból az egyszerű meghatározásból, hogy a tudomány a világ megismeréséről, kutatásáról szól. Bár megteheted, hogy nem fogadod el, ez csak a saját megfogalmazásom."

Kutatni persze bármit lehet. Csak az azért nem mindegy, hogy a Nobel-díj elõtt ott van-e az Ig. És ami következetesen az utóbbit produkálja bizony jóval kevésbé értékes mint ami az előbbit. Ezért nem annyira tragédia a CEU távozása.

"Egyébként a te diplomamunkád bekerült a nemzetközi tudományos körökbe?"
Nem, de alapvetően arról szólt amivel 30 éve foglalkozom. És ha ez igaz a fenti hölgyeményre is, akkor neki elég nehéz 30 éve lesz.

A guglinál meg azért rúgtak ki HR-est, mert meg merte említeni hogy a cégnél ma már egy fehér vagy ázsiai férfinak alig van esélye elhelyezkedni.

index.hu/tech/2018/03/02/a_youtube_diszkriminalja_a_feher_ferfiakat_egy_hr-es_szerint/

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.05. 08:32:38

@balcán maxval bircaman: azt mondom, jobb az élet a liberális Svájcban, ahol még adókról is képesek népszavazást tartani, mint Azerbajdzsánban.
Avagy Szaúd-Arábiában, ahol téged lefejeznének.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.05. 08:38:38

@midnightcoder2: szerinted a ceu közgazdasági képzése gender alapon megy?
Szerinted a magyar egyetemek versenyképesek, amikor nincsenek benne az első ötszázban???
Amikor ciprusi, makaói, török, de még szír egyetemek is megelőzik a magyarokat?

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.05. 08:52:58

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Azaz nem függ az életszínvonal a politikai rendszertől.

John Brennan 2018.12.05. 08:55:36

@Igazamvanvagyigazamvan?:
A magyar egyetemek versenyképesek és jobbak, mint a hivatkozott listán elöttük lévők.
20 éve még nem voltak ilyen listák, mostanában terjed ez a kór, hogy mindent listáznak rangsorolnak, a buták meg ehhez igazodnak.
Egyik ismerősöm gyereke is ez alapján választott, hahaha!

John Brennan 2018.12.05. 08:58:48

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"a ceu közgazdasági képzése gender alapon megy?"
Nagyon buta kérdés.
Ideológiai alapon megy természetesen, hiszen a következő mesterszakok vannak:
Közgazdasági elemző
Gazdaságelmélet és gazdaságelemzés specializáció
Globális piacok gazdaságpolitikája specializáció

midnightcoder2 2018.12.05. 09:20:41

@Igazamvanvagyigazamvan?: Van három olyan képzése ami használható papírt ad, és van egy rakás ami agitátorokat képez. Összességében több kárt csinál mint hasznot.

Európai téridő 2018.12.05. 09:27:16

Ezek szerint a CEU fölözte le a kutatási pénzeket, a többi magyar egyetem pedig ette a kefét, Nagyokos bloggerke?

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.05. 09:46:29

@John Brennan: tudod, a nagy lófszt! A lista az elhelyezkedésben ad segítséget. A magyar egyetemek nem adnak előnyt ebben, legfeljebb Magyarországon.

midnightcoder2 2018.12.05. 09:51:03

@Igazamvanvagyigazamvan?: Az ELTE-n végzett programozó matematikus vagy a Semmelweisen végzett doki nyilván sokkal nehezebben tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon, mint a CEU-n végzett genderszakértő.

Untermensch4 2018.12.05. 09:57:11

@midnightcoder2: "Az ELTE-n végzett programozó matematikus vagy a Semmelweisen végzett doki nyilván sokkal nehezebben tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon, mint a CEU-n végzett genderszakértő."

Akkor miért nem működik az hogy a piac majd helyére teszi/beárazza a diplomákat?

John Brennan 2018.12.05. 09:57:58

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Szerinted tehát inden magyar egyetemista manhattani bankigazgató (vagy hasonló) akar lenni. Valamint minden magyarnak külföldön kellene dolgoznia nemzetközi intézményeknél.

Az a pár tucat, aki igen, menjen el és tanuljon a Harvardon.

Egy magyar orvosi egyetem, műszaki egyetem attól még világszínvonalú, hogy a listán nincs az elsők között. A humán tudományokban még értelmetlenebbek a rangsorok.

Untermensch4 2018.12.05. 09:59:14

A gender-szakosok kutatásainak hiányában romolhat az életminőségünk, rövidebb ideig élünk...

"Súlyosan veszélyezteti a férfiak egészségét, melóhelyeken pedig a munkaképességüket is rontja a kurvának öltözött nők jelenléte – derült ki a Valenciai egyetem gender-kutatásából. "

forrás:
redstyleschool.blog.hu/2018/11/04/a_kurvanak_oltozott_nok_karosak_a_ferfiak_egeszsegere

John Brennan 2018.12.05. 09:59:55

@Untermensch4: A Ceun végzettek, ideológiai zsoldosként, nem piaci helyeken helyezkednek el. Mert a piac tartja el pl. a Helsinkiéket, te kis kuka?

John Brennan 2018.12.05. 10:02:47

@Untermensch4: A linkelt kutatás nem arról szól, amiről a címe. Pláne nem az élethosszról.

Untermensch4 2018.12.05. 10:08:02

@John Brennan: "Mert a piac tartja el pl. a Helsinkiéket, te kis kuka?"

Ha nem közpénzből, politikusok pénzelik akkor vki ad rá pénzt. Akkor pedig a piac tartja el, "megveszik a szolgáltatást".

Untermensch4 2018.12.05. 10:10:56

@John Brennan: „A kortizol a szervezet stresszhormonja, kisebb mennyiségben javítja a közérzetet és élénkít, azonban annak magas szintje szívbetegséghez, cukorbajhoz, magas vérnyomáshoz és impotenciához vezethet.”
Az első háromra szokták mondani hogy attól rövidebb ideig élnek az emberek.

midnightcoder2 2018.12.05. 10:16:30

@Untermensch4: "Akkor pedig a piac tartja el, "megveszik a szolgáltatást"

Amikor az európai baloldali értelmiség nagy részét a KGB fizette a guruló dollárokból hogy aláássák a nyugati országok társadalmát, azokat is a "piac" tartotta el. Valamivel korábban a Hitlerék mögötti náci pártot is finanszírozta valaki, pénz nélkül Hitler bácsi sem juthatott volna el a Holocaustig. És az is a "piac" volt.

Untermensch4 2018.12.05. 11:08:33

@midnightcoder2: Van az az előfeltevés hogy a vevők
- minden releváns információ birtokában
- racionális döntést hoznak.
Ehhez képest Zemberek hajlamosak érzelmi alapon dönteni, az optimális tájékozottság pedig nem feltétlenül érhető el.
A "nyugat" simán üzletelt a szu-val már annak kezdeteitől. Hitler egyik hazafias jellegű támogatója (aki géppuskáknak nemzetközi szerződésben tiltott gyártásával kockáztatta a vagyonát) egy zsidó volt aki koncentrációs táborban végezte. Pénz nélkül egyetlen politikai vezető sem tud kampányt fizetni, ha nem kp-ból fizetve dolgoznak neki hanem önként, akkor az önkéntesei magukat fizetik (mintha pénzt adnának neki).

koala kóla 2018.12.05. 11:52:45

szerencsere a CEU perelni akar

ugyhogy kidobjuk a Kozep Europai Egyetemet es a Sorosalapitvanyt is

Alick 2018.12.05. 14:26:29

A CEU a nyugati megfelelője a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének... gondosan felépített internacionalista káderkeltető. Tőlem persze nyugodtan maradhatott volna Budapesten.

Hungryhorse 2018.12.05. 14:47:17

@élhetetlen: olvasd végig, mert elakadtál az elején.
Csak egy jó tanács volt, a kedves hozzászólásodra, amiben szerény személyemmel foglalkoztál a CEU helyett.
Ingyen volt.
Rabbitól nem kapsz ilyet pénzért sem, nem, hogy ingyen.

No takarodj a bánatos kurva anyádba!

Yoyoyo 2018.12.05. 14:48:51

@élhetetlen: "Társadalmi nem" ekkora hülyeséget kitalálni. Elemezni a nők társadalmi szerepvállalását, munkáját, stb. Bakker. Ingyé minden képzés nélkül megmondom a genderszakos IQ-nak, hogy fogjon be egy lovat vagy ökröt az eke elé és kezdjen el szántani. Az ekét, hogy felszántsa a földet folyamatosan le kell szorítani a földre, ez kőkemény fizikai meló. Egy nő fizikailag képtelen erre. Vagy a genderszakos fogjon meg egy 50-60 kg-os búzával megtöltött zsákot és cipelje fel a lépcsőn. Rá fog jönni miért nem mentek el a nők molnárlegénynek. Fogjon meg egy villát és dobálja fel a szénát egy kocsira, kovácsoljon, stb. A genderszakos talán rájön, hogy a hagyományos férfi és női szerepek nem véletlenül alakultak ki. De ehhez nem a CEU-s képzés, hanem józan paraszti ész kell. Egy romkocsmás önmagáról és világról nulla tudomással bíró liberálisnak a valóságról fogalma sincs.

gyurmicsek 2018.12.05. 15:26:37

Szegény fideszesek, akikik a CEU-n végeztek vagy Gyuri bácsi pénzént tanultak, most megtudták, milyen haszontalanok. Gondolom most a fizujuk felét nem veszik fel, ha ilyen szar ez a diploma.....

röf 2018.12.05. 18:22:39

@élhetetlen:
"202• Central European University
401-450• Corvinus University of Budapest
451-500 Eötvös Lorànd University
És öt témában is benne voltak az első 500-ban, csak azt már lusta voltam kivágni."
Hagyd már ezt a röhejes listát...Egy ELTE, de bármelyik komolyabb műegyetem is ezerszer fontosabb és hasznosabb az ország számára, mint ez a cseu vagy mi a tök...
Tehetitek akár első helyre is a listátokon ezt genderhülyeséget...

Untermensch4 2018.12.05. 18:32:02

@Yoyoyo: " Az ekét, hogy felszántsa a földet folyamatosan le kell szorítani a földre, ez kőkemény fizikai meló. Egy nő fizikailag képtelen erre. Vagy a genderszakos fogjon meg egy 50-60 kg-os búzával megtöltött zsákot és cipelje fel a lépcsőn. Rá fog jönni miért nem mentek el a nők molnárlegénynek. Fogjon meg egy villát és dobálja fel a szénát egy kocsira, kovácsoljon, stb."
A felsoroltakkal manapság már leginkább történészeken keresztül lehet találkozni.
Ezekből viszont nem lehet következtetést levonni a női katonai mesterlövész és ipari darukezelő dógában'.

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2018.12.05. 19:32:16

@röf: Valóban, A Ceusok mehettek a Helsinkiékhez meg a többi gyilkos, drogos, embercsempészvédő szervezethez dolgozni.
A társadalom érdekében semmi jót nem csináltak.
Most persze majd jönnek a szóvivő Kováccsal, hogyhát ő ott végzett. Naés? Értelmes figura, jó kommunikátor, jól érvel, és nem a Soros kottájából játszik.

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2018.12.05. 19:33:07

@Untermensch4: Mégse vesznek fel az építőiparba fizikai szakmunkásnak nőket.

élhetetlen 2018.12.05. 21:07:11

@röf: Igazad van. Ez a röhejes lista semmit sem ér a te véleményedhez képes. Gondolom, azt is elfogadja az egész világ. Már csak egy dolgot, nem értek, hogy ha ez a lista röhejes, és semmit sem ér, akkor a Corvinus, és az ELTE mi keres ott, miért nem tiltakozik, hogy ebből nem kérnek, mert számukra megalázó. És ne mond, hogy mert nem érdekli őket, mert azért dicsekszenek, ha bekerülnek az első ötszáz közé. „listátok”. Nem a mi listánk, világ ranglista. És hogy lesz valaki mérnök, ha nem lesz bölcsészképzés (tanárok). És értem, hogy nem kell balneológia, mert nincs tengerünk, és nem kell andragógia képzés, hiába funkcionális analfabéta a fél ország, te tudod, hogy mi nem kell.

John Brennan 2018.12.05. 21:15:02

@élhetetlen: Értelmes emberek tisztában vannak azzal, hogy ez a lista nem jó. Rossz szempontok, csak angol nyelvű képzések vizsgálata, rossz hatás. Nem védik elvtelenül, tekintélyre hivatkozva, hanem megvizsgálják, mi a tartalma.

élhetetlen 2018.12.05. 21:23:53

@Yoyoyo: Tehát kialakultak a szerepek, és megállt a világ. Ha egy nő nem tudja lenyomni az eke szarvát, az nem lehet jó belgyógyász sem. Értem én, hogy bizonyos körökben az ész nem számít, csak az erő, de azért ez így túlzás.

MTA rendes tagja 2018.12.05. 21:30:54

@élhetetlen: "funkcionális analfabéta a fél ország"
Funkcionális analfabéta az anyád picsája.

élhetetlen 2018.12.05. 22:31:59

@MTA rendes tagja: Most eltekintek attól, hogy bukó vagy, megpróbálom megmagyarázni, kissé átvitten. Ha nem funkcionális analfabéta a fél ország, akkor miért kellett haverok által menedzselt iskoláknak kifizetni egy valag pénzt, hogy tanítsák az felnőtteket? Talán hallottál, a ha jó kedved van, rajzolj napocskát, ha rossz, rajzolj felhőt módszerről. Ha pedig ez szükséges volt, akkor szükség lenne az andragógusokra is, mert más tudást igényel a felnőttek tanítása, mint az óvodások fejlesztése. Ne is beszéljünk a devizahitelesekről, akiknek „nem mondták meg, hogy kockázata van”. Le volt írva, ha elolvasták, nem értették, csak aláírták. És, ha ezt sem érted meg, akkor állj a tükör elé, és mond el magadnak, amit nekem írtál.

élhetetlen 2018.12.05. 22:53:55

@John Brennan: Nekem mindegy. Te szerinted egy értelmes ember vagy, aki nem véd elvtelenül egy listát. Én meg azt gondolom, hogy egy ismert mérték alapján készült lista, amit az egész világ elfogad, az több, mint a semmi. Egyébként, szerinted kit érdekelne Amerikában, Japánban, Angliában, vagy bárhol, egy csak magyar nyelvű képzés milyensége? És csinálhatsz saját listát az oktatás minőségét figyelembe véve, de azt nem tudod mérni, mi lesz a tartalma? Hogy te úgy gondolod? És ezt meg tudod etetni a világgal? Tojni fognak a listádra.

élhetetlen 2018.12.05. 23:06:08

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd:„Mégse vesznek fel az építőiparba fizikai szakmunkásnak nőket.”. Fantasztikus érvelés. Ha egy nő nem elég erős culágernek, akkor ne lehessen belgyógyász se. És aki elbírja a malteros vödröt, az agyilag alkalmas orvosnak is. Komoly? A gender studies csak arról szól, hogy ha egy férfi orvos, és egy nő is orvos, akkor azt csak orvosként kezeljék a munkahelyén. Ennyi.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.05. 23:28:16

@Hungryhorse: már itt jársz az angollal? Sikerült lefordítani a neved?
Ügyes vagy!

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.05. 23:32:34

@John Brennan: azért az szomorú, hogy gendereznek itt a fidesz fanok, de fogalmuk sincs, mit jelent...
Sajna te sem vagy különb.

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2018.12.05. 23:33:58

@élhetetlen: Nem magyaráztál el semmit, kijelentetted, hogy az ország fel funkcionális analfabéta és kész, punktum. A devizahitelnek ehhez semmi köze.

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2018.12.05. 23:35:02

@élhetetlen: Hát ha arról szól a gender studies, amit írtál, akkor végképp semmi szükség rá.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.05. 23:35:14

@John Brennan: azzal magyarázni, hogy egy magyar egyetem azért világszínvonalú, mert el lehet a diplomájával helyezkedni Magyarországon, az agysorvadás biztos jele...nem korai még a demencia?

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.05. 23:36:11

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd: azt sem tudod, mi a gender? Ennyire nem lehetsz ner kompatibilis!

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.05. 23:40:23

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd: nem a fele, a 25%-a. Ezt viszont tanulmányok bizonyítják. A 8. osztályosok közül minden negyedik(ez25%,hogy meg ne kavarodj)
képtelen írott szöveget értelmezni.
Diszlexia. Avagy funkcionális analfabéta.
Ha gondjaid vannak a fogalmak jelentésével, minek használod azokat?
Előbb keresd meg a guglin a jelentését.
Te kis gender!

John Brennan 2018.12.05. 23:49:57

@Igazamvanvagyigazamvan?: Egy magyar diplomával bárhol a világon el lehet helyezkedni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.05. 23:52:43

@John Brennan: ez nem azt jelenti, hogy világhírű.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.05. 23:56:20

@John Brennan: ciprusi diplomával is el lehet helyezkedni, de attól még nem világhírű. Noha 3 ciprusi egyetem is előrébb végzett, mint a magyarok...szír diplomával is el lehet helyezkedni. Például Magyarországon egy szír doki veszi el a magyar orvosok állását...

élhetetlen 2018.12.06. 00:02:29

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd: „akkor végképp semmi szükség rá.”. De. Ugyanis az komoly társadalmi kérdés, hogy mi éri meg jobban, egy hasznos, diplomás nőt otthon tartani egy gyerekkel családtámogatás címszóval három évig, ami alatt leszakad a szakmájától, vagy nagyobb cégenként bedobni egy bölcsit, óvodát, úgy, hogy a kisebb környező cégek is élhetnek vele. Volt már ilyen. Anyu bemegy dolgozni, nem futkos össze-vissza a gyerekkel reggel, leteszi, kávé szünetben esetleg ránéz, ha gond van, ott van helyben, szólnak neki. És hogy melyik megoldás a jobb, gazdaságosabb, azt szakembereknek kéne felmérni, nem a kormánynak hasra ütve eldönteni. Vagy érted, vagy nem, gyakorlatilag nem számít.

élhetetlen 2018.12.06. 00:17:21

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd: „Nem magyaráztál el semmit”. De, elmagyaráztam, szar ügy, hogy nem érted, erről beszélek. De, a devizahiteles problémák zöme is ebből keletkezett, mármint a károsultaké. Akik nyertek rajta frankonkánt 75 forintot, azok nem csak értően tudtak olvasni, hanem törvényt is tudtak hozni a maguk javára. Ha ezt sem érted, sajnálom.

élhetetlen 2018.12.06. 00:22:25

@John Brennan: „Egy magyar diplomával bárhol a világon el lehet helyezkedni.”. Egy orvos is el tud helyezkedni pizzafutárként Amerikában, arra a két, három évre, amíg sok vizsga után honosítják a diplomáját, és utána akár praktizálhat is.Ja.

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2018.12.06. 09:04:34

@élhetetlen: Nem, a funkcionális analfabétizmus nem azt jelenti. Ha azt jelentené, a világon mindenki funkcionális analfabéta lenne, mert mindenkinek vannak olyan területek, amihez nem ért. Te például még azt se tudod felfogni, hogy mit jelent az, hogy funkcionális analfabétizmus. A funckionális analfabétizmus főleg nem a jövőbelátás hiányát jelenti.

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2018.12.06. 09:06:04

@élhetetlen: Baromság. Nincs ilyen számítás, mindenki saját maga tudja eldönteni, mi a számára fontos, a gyerek, karrier, és milyen arányban. Amiről te írsz, az az utópista szocialista társadalomtervezés.

közösperonos átszállás 2018.12.06. 11:16:32

@Yoyoyo: "Egy nő fizikailag képtelen erre. Vagy a genderszakos fogjon meg egy 50-60 kg-os búzával megtöltött zsákot és cipelje fel a lépcsőn. Rá fog jönni miért nem mentek el a nők molnárlegénynek. Fogjon meg egy villát és dobálja fel a szénát egy kocsira, kovácsoljon, stb. A genderszakos talán rájön, hogy a hagyományos férfi és női szerepek nem véletlenül alakultak ki."

Ez eddig oké, csakhogy miért alakult ki például az, hogy a tanárok hagyományosan nők? Érzék a gyerekekhez meg ilyesmi, ugye?

Csakhogy a tanárok hagyományosan férfiak voltak. Mióta szar a fizetés és a társadalmi megbecsülés, azóta "hagyományosan" nők.

Tipikusan "hagyományos női" szakma még a bolti eladó. Persze ez is csak 30-40-50 éve hagyományos, az én egyik nagyapám háztartási boltos volt (mellette a zöldségboltot is férfi vezette). A másik, hogy nézz meg egyszer egy árufeltöltést a Pennyben, hát ott is meg kell mozgatni pár tonnát -- ez alapján a Pennyben túlnyomórészt férfi eladókat kellene találnod.

Na, hát ezért nem ennyire egyszerű ez az egész.

(Megjegyzem, az iskolaigazgatók, mesterszakácsok, mesterfodrászok között sem épp a nők vannak többségben.)

közösperonos átszállás 2018.12.06. 11:20:25

@Mickey Pearce: "Mit veszít el az ország?"

Pénzt, te szerencsétlen.

A CEU alapvetően külföldi diákokat oktatott, pénzért (éves szinten milliárdos tételre gondolj), amit aztán túlnyomórészt itthon költött el. Ezt úgy hívják, hogy exportcég.

És hát nézzük fordítva. Mit nyer az ország azzal, hogy a CEU (részben, egészben, nagyjából stb.) Bécsbe költözik?

MTA rendes tagja 2018.12.06. 13:16:00

@közösperonos átszállás:
"Pénzt, te szerencsétlen".

Akkor legyen Budapesten atomhulladéklerakó, mert az is pénzt hoz? Mert logikádból ez következik.

közösperonos átszállás 2018.12.06. 16:50:02

@MTA rendes tagja: Hmm, azt mondtam volna (bocs, "a logikám" az lett volna), hogy pénzért bármit?

Segítek: nem.

De segíthetsz te is. Mit nyer az ország azzal, hogy a CEU (részben, egészben, nagyjából stb.) Bécsbe költözik?

élhetetlen 2018.12.07. 00:04:14

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd: Na, látod, valahol itt kezdődik, ahol te tartasz. Írtam pár sort, el tudod olvasni, de nem érted. Nem érted, hogy nem arról van szó, hogy az orvosi szakszavakat nem érti valaki. De, ha egy szerződésben leírják azt, hogy az árfolyam változás az adóst terheli, és ezt az egyszerű mondatot képes is megérteni, akkor elgondolkodik, hogy lehet jó is, lehet rossz is, esetleg nagyon rossz, vállalom vagy sem. És, ha csak a szakzsargont nem érti, akkor tudja, hogy arról van szó, és megkérdez valakit. Nem azzal jön, hogy neki nem mondták meg, amit leírtak, és amit aláírt. Lehet, hogy ezt sem érted?
„funkcionális analfabétizmus nem azt jelenti”. Szerinted mit jelent?

élhetetlen 2018.12.07. 00:24:17

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd: „Baromság. Nincs ilyen számítás. És nem is lesz, ha a gender szakokat betiltják. Miért kellene dönteni, ha a viszonyok megfelelőek, hogy mi a fontosabb, a gyerek, vagy a karrier? Miért nem lehet azt elfogadni, hogy felmérik gender szakértők, hogy milyen foglalkozásnál hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt, Egy céges bölcsi segít, vagy egy mérnöknőnek, vagy programozónak a távmunka? Miért ne szakemberek mérjék fel ezt, hogy mi lenne gazdaságosabb? Miért gondolod, hogy politikusok hasra ütve jobb döntéseket tudnak hozni? De ezt már leírtam egyszer, ezek szerint nem értetted, pedig ezek nem specifikus kifejezések, egyszerű magyar, gondolom, most sem fogod érteni.

élhetetlen 2018.12.07. 00:37:18

@MTA rendes tagja: @közösperonos átszállás: Kicsit pontosítok közösperon érvelésén, Pénzt és hírnevet. Gondolod, hogy egy budapesti atomhulladéklerakó hírnevet is hozna? Az érvelésed meg elég aljas, mert nem azt írta, hogy CSAK pénzt hozott, csak nem ragozta tovább.

közösperonos átszállás 2018.12.07. 07:17:39

@élhetetlen: Amúgy azért jó érvelés szerintem a CEU-t egyszerűen mint exportcéget megfogni, mert ez egy olyan dimenzió, ami nem relativizálható, hogy de-a-gender, meg de-nincs-BSc, meg de-Soros, meg de-nem-innováció, meg de-nem-műszaki. Eddig ide hozták a pénzt, most máshová viszik a pénzt, mit nyertünk az egésszel?

Eddig még nem kaptam reakciót, igazából ez az atomhulladékos elmebaj a legelső a kb. tízből.

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2018.12.07. 07:22:09

@élhetetlen: Lépjünk túl ezen a rossz példán. Hiába ragaszkodsz hozzá, ennek semmi köze a funkcionális analfabétizmushoz. Ráadásul ha lenne köze, akkor nem magyar sajátosság lenne, hanem más országokban még rosszabb lenne a helyzet, még több analfabéta lenne. A svájci frank alapú hitel Angliában, Ausztriában és sok más országban is nagyon népszerű volt.
Egy 2005-2010 közötti hitelfelvételkor a kamatkülönbség miatt 70%-al volt magasabb a forint törlesztőrészlet egy ugyanakkora hitelnél. Tehát racionális döntés volt a svájci frank alapú hitel. Sőt, 2008 nyarán 10 forinttal kisebb volt a frank árfolyama, mint 2006-7-ben.

Yoyoyo 2018.12.07. 09:53:03

@közösperonos átszállás: Nem a női érzék, stb. miatt jelentek meg a nők a "hagyományos" férfi szakmákban, hanem azért mert a két nagy világégés során nagyon sok férfit vezényeltek a frontra. Az ő munkájukat is át kellett venni. Logikus gondolkodás kell, nem liberális mantra.

közösperonos átszállás 2018.12.07. 11:10:27

@Yoyoyo: "Logikus gondolkodás kell, nem liberális mantra."

A te-féle "logikus gondolkodásoddal" az a baj, hogy adatok nélkül tolhatod, márpedig láthatólag semmi szükséged adatokra, azok nélkül, minimális személyes mintavétel alapján is meg tudsz magyarázni mindent (például hogy a hatvanas-hetvenes évekbeli helyzet a két világháború miatt változott meg mostanra).

Kevés a férfi eladó: persze, mert ugyan nagy fizikai erő kell hozzá, de a háborúk során át kellett venni a férfiak munkáját.

Kevés a női traktoros: persze, mert ugyan a háborúk során át kellett volna venni a férfiak munkáját, de nagy fizikai erő kell hozzá.

Mindent meg tudunk magyarázni, semmit nem tudunk megjósolni.

A férfi-női tanárokról pl. itt egy táblázat, direkt '96-ból (tehát régit kerestem, hirtelen ennyire régit sikerült túrni): eprints.hud.ac.uk/id/eprint/14026/1/TettGender217.pdf 2. oldal

Te látsz bármiféle összefüggést a háborúkkal? Olaszországot jobban sújtotta, mint Németországot; a svédeket jobban, mint a finneket; az osztrákokat jobban, mint a németeket; Luxemburgot jobban, mint Hollandiát?

Ha meg már ott tartunk, hogy adatok alapján állítunk fel "józan észre" alapozott gondolatmeneteket -- bocsi, ez MAGA a gender studies.

TothJanJ 2018.12.12. 07:53:02

@közösperonos átszállás: A kormany is igy fogja fel szvsz, csak ok ertek- ideologia- es karakterkivitellel is szamolnak. Lenyegeben azt mondjak, hogy tobbet er ezt -politikailag aktiv, szabadelvu, hatalomkritikus, nemzetkozi halozatokba beagyazott, es ezen ertekeket / tulajdonsagokat tovabbterjeszteni kepes emberek kineveleset, fuggetlenul minden mastol amit meg ott kapnak- megszuntetni, mint megtartani minden egyebbel egyutt, amit mas teruleteken nyujtani tud az orszagnak.

közösperonos átszállás 2018.12.13. 16:34:49

@TothJanJ: És ez védhetetlen mindenki számára, aki nem épp a magyar kormány.

Ráadásul ezeket az embereket brutálisan túlnyomórészt más országoknak képezzük -- hát érdekel is engem, ha hagyományos kínai orvoslást tanítanak Magyarországon többezer üzbégnek, akik a képzés után visszamennek Üzbegisztánba? Pedig a hagyományos kínai orvoslás nem igazán hatékony, mondhatni kamu -- de az üzbég kanyit ide hozzák az országba.