Legalábbis ez derül ki legutóbbi nyilvános állásfoglalásukból, mely – látszólag – az Akadémiai Doktori kinevezésekről szól. Pedig dehogy.
Azt, hogy a 2018-as tavaszi választások után a kormány egyik első dolga az értelmiség körében végzett tarvágás lesz már sokan rebesgették tavaly ilyenkor is. És jól rebesgették: populista tömegpártunk vezetése hallatlan erőkkel és nem kevés sikerrel ment neki a Magyar Tudományos Akadémiának, elűzte az országból a Central European University-t, jelenleg pedig hetek óta tartó kampányt folytat minden egyes nem-Fideszes egyetemi oktató ellen. Ez utóbbi kampány egészen jól van felépítve: kezdetben azt a látszatot akarta volt kelteni, hogy elnyomott hangú fideszes hallgatók védelmében szólalnak fel a különböző kormánypárti sajtóorgánumok, különös tekintettel a 888 nevű szégyenfal, de csakhamar kiderült, hogy valójában nyomásgyakorlás a cél: el lehet-e törölni egzisztenciálisan a nem lojális értelmiségieket? A cikkek ugyanis most már egyre kiterjedtebb módon szólnak a következményekről, és jó eséllyel lehet tudni, hogy ezek a következmények nem pusztán újságírói agyrémek, hanem a propagandagyárnak egyenesen a kútfőből küldött forgatókönyvei.
De térjünk vissza az akadémiai állásfoglalására, melynek különösen ez a pontja izgalmas:
Az MTA mindenképpen szorgalmazza, hogy magasabb szintű kinevezések előtt minden tudományos kutatással komolyan foglalkozó egyetemen vagy kutatóintézetben kerüljön sor a tudományos teljesítmény értékelésére az egyetemtől független, az országos és nemzetközi normákhoz igazodó módon. Enélkül nem biztosítható a tudományos színvonal emelése, de még a szinten tartása sem.
Miről is van szó itt kérem? Arról, hogy a professzori kinevezéseknek eleddig – az esetek nagy többségében – egészen komoly kritériumai voltak. Természetesen számtalan esetet tudunk, amikor ezek nem valósultak meg. Szép számmal rohangálnak professzorok olyan tudományos teljesítménnyel, melyekkel tanársegédként se járhatnának szálfaegyenesen. Ezek az esetek azonban – és úgy vélem, erről szól az MTA mostani közleménye – az utóbbi időkben mintha megszaporodni látszanának. Az MTA közleménye is utal rá, hogy a magas rangú tudományos posztok esetében a nemzetközi ismertség, nemzetközi teljesítmény és az iskolateremtő tevékenység is elvárt. Ez minimálisan azt jelenti, hogy a leendő professzornak (jó esetben már a docensnek is) 1) legyenek komoly helyen megjelent nemzetközi publikációi 2) legyenek doktoranduszai és oktasson doktori iskolában, ahol a tudományos utánpótlás képzése zajlik.
És valóban: egyre több és több olyan professzort látunk, aki tegnapelőtt még tanársegéd volt, vagy egyenesen teljesen más pályán mozgott. Nemzetközi publikációk sehol, doktoranduszok sehol – professzori rang mégis pipa. De miért érdekli ez az MTA-t? Miért érdekeljen ez minket?
Oka vagyon ennek. Itt nem arról van szó ugyanis, hogy ennek meg annak a NER vitéznek vagy vitéznőnek most jobb lesz. Odabiggyesztheti a prof – ot a neve elé. Nem. A professzor az vezető oktató, neki onnantól kérem szépen szava, hatalma van. S miközben egészen könnyen lehet, hogy a két nap alatt focistából kinevezett professzorok szaktudása messze elmarad a NER-ben ismeretlen, de egyébként okos és szorgalmas tanársegéd kollegája alatt, mégis az ő szava fog dönteni. Ezek az emberek nem csak ranghoz: funkcióhoz is jutnak. És jaj annak a területnek, amelynek kókler professzorai vannak, mert kóklerek és szélhámosok csak kóklereket és szélhámosokat tudnak nevelni, képezni – nem lehet nagyobb a tanítvány a mesterénél. Ha ezek az emberek ellepik az akkreditációs testületeket, ha elkezdenek kutatási támogatások, ösztöndíjak, kutatócsoportok felett diszponálni úgy, hogy életükben nem vettek részt valamirevaló kutatásban, akkor itt nagyon kemény dolgok fognak történni. Ez az, ami miatt az állásfoglalás megszületett – de attól tartok, nagyon későn. A kocka el van vetve.